Szerző: Adorján István
2012-10-10 19:10:56
A ZTE alaposan megnehezítette a sokkal esélyesebb szombathelyiek dolgát, de az élete meccsét játszó, zalaegerszegi nevelésű Simon László főszereplésével végül célba ért Bencze Tamás legénysége idegenben is.
Szerző: Adorján István
2012-10-10 18:57:34
A szegediek igen nagy csatában győzték le a Nyíregyházát hazai környezetben, a Nelson - Berkis - Davis trió összesen szerzett 76(!!!) pontja sem volt elég a sikerhez a vendégeknél.
Szerző: Adorján István
2012-10-10 18:42:55
Ferencz Csaba, hozzá illően triplával nyitotta meg a találkozót, azonban akkor még senki nem gondolta, hogy ezt követően már nem lesz sikeres külső dobása a válogatott játékosnak. Annak ellenére, hogy Soós Gábor hamar beütötte első két személyijét, nem kezdett rosszul a vendéglátó, sőt fej-fej mellett haladtak a Körmenddel. A negyed második felére fordulva a hazaiak lélegzetvételnyi előnyhöz jutottak Markovic és Madár pontjainak köszönhetően. (12-9) Pályára lépett első magyar bajnoki mérkőzésén Zvonko Buljan, aki egy kapott blokk, majd egy beütött falt után megszerezte első pontjait, gól jó plusz egyes akció formájában. Markovic és a visszatérő Soós tartották a hazaiak előnyét, melyet a vendégektől a cingár William Brown majdnem egalizált, ellensúlyozott a negyed végére. (18-17)
Szerző: Adorján István
2012-10-10 17:55:03
Két, az első fordulóban diadalmaskodó, ráadásul nem kevés pontot szóró (és kapó) gárda találkozott este hat órakor Kaposváron, hogy eldöntsék, melyikük a jobb ezen a napon. Az első kör legjobb játékosát, Kyle Swantsont delegáló hazaiak ezúttal sem ijedtek meg az árnyékuktól, előzetesen esélyesebbnek gondolt ellenfelükkel szemben felvették a kesztyűt, és egészen 33 percig kezükben tartották az összecsapást. Az utolsó hét percben bemutatott leolvadásuk azonban nem fért bele az ezúttal is gyengén védekező, de támadásban folyékony, nagyot harcoló, és az ellenfél végjátékban ejtett hibáit kihasználó ASE-val szemben, győzött a Paks!
Szerző: Adorján István
2012-10-10 17:28:11
A pécsi gárda a 22 pontot szóró Tóth Norbert vezetésével végig vezetve verte a debreceni Factumot, mely nagyon rosszul kezdte a találkozót, s nem tudta már utolérni a hazaiakat.
Szerző: Adorján István
2012-10-07 20:11:22
A Szeged bajnoki rajtja sikerült jobban. A Factum végig szaladt az eredmény után, de a hazaiak összeszedettebbek voltak, s csapatként is jobban muzsikáltak ezen a napon. A rengeteg lepattanót hozó, igen sok dobás rontással tarkított mérkőzés nem úgy vonul be a kosárlabda történelmébe, mint a legszínvonalasabb meccsek egyike.
Szerző: Adorján István
2012-10-07 18:30:57
Ünnepnap volt ma Pakson, a klub ugyanis egy gálamérkőzéssel emlékezett meg a tíz évvel ezelőtt, a Körmend ellen megnyert első bajnoki címéről. A remek hangulatú meccs jó alapot teremtett a Jászberény elleni bajnokira, amely azonban nem a várakozásoknak megfelelően kezdődött.
Szerző: Adorján István
2012-10-06 18:43:36
A mérkőzés előtt a Magyar Kosárlabda Halhatatlanjai közé beválasztott Demeter Vilmost köszöntötték, így kisebb késéssel indult a találkozó. A hazaiak teljes kerettel várták ellenfelüket, a ZTE-nél viszont Vertetics és Borszéki is kihagyta a meccset.
Szerző: Adorján István
2012-10-06 17:55:29
A két hétközi mérkőzést szombaton újabb két mérkőzéssel folytatódott a férfi bajnokság nyitófordulója. A házigazda körmendiek egy nappal a rajt előtt váltak meg a sérüléssel bajlódó Robersontól, így két légióssal fogadták a Kaposvári KK-t. A somogyiaknál az amerikai Dunn nem volt 100%-os, de vállalta a játékot, míg Fekete Nikolára továbbra sem számíthatott Fekete Ádám vezetőedző.
Szerző: Adorján István
2012-10-05 17:46:03
Nem mondhatni, hogy sok idejük volt együtt készülni a bajnokságra Ferenczi Tamás csapatának. A pontvadászatban most bemutatkozó Nyíregyházánál csak az utolsó héten érkezett meg a harmadik légiós Bennett Davis. Persze a vendég pécsieknél sem mondható ideálisnak a helyzet, ha a külföldiekre gondolunk, hiszen Anthony Dilltől egy hete búcsúztak el a baranyaiak, így egyelőre két légióssal érkeztek a Nyírségbe.