Meg nem értett zseni: Sam Hinkie, a Process-éra atyja (III.)

Vendégszerzőnk, Sterczer Péter háromrészes, nagyon mély sorozatban dolgozta fel a Process-érát és utózöngéit, az előző két epizódot az alábbi linkeken éritek el: 

http://kezdo5.hu/nba/blogok-meg-nem-ertett-zseni-sam-hinkie-a-processera-atyja-i-43782

http://kezdo5.hu/nba/blogok-meg-nem-ertett-zseni-sam-hinkie-a-processera-atyja-ii-44229

 

A 2010-es évek közepén a Philadelphia 76ers teljesen új szintre emelte az amerikai major sportokban ismert tankolás fogalmát. A már-már pofátlan, bicskanyitogató és egészen biztosan nem szurkoló-csalogató módszert akkoriban az NBA-hez közel álló személyek 80-90%-a masszívan elítélte és (jogosan) gúnyt űzött a franchise-ból. Annak érdekében, hogy a csapat minél rosszabb legyen – és ennek köszönhetően minél előbb jobb legyen a középszernél – több szezonon keresztül szinte kizárólag draftolt, vagy draftolatlan újoncok és „csiszolatlan gyémántok” alkották a csapat gerincét. Az eredmény ismert: 3 pocsék szezon után a csapat dinamikusan emelkedett fel az NBA bugyrából és vált bajnokaspiránssá. A helyi szurkolók többsége a 2013 tavaszán kinevezett, majd 3 évvel később lemondó GM, Sam Hinkie személyének tulajdonítja, hogy közel 20 év után ismét számolni kell a Sixers-szel. Írásom célja a Hinkie-éra megbotránkoztató tevékenységeinek bemutatása, aminek a végére az olvasó is megértheti, miért lett elege az NBA-nek Hinkie-ből és mely lépések vezettek lemondásához.

Elkótyavetyélt unikornis(ok)

A 2015-ös drafton sem sikerült megütnie a jackpotot a Sixersnek, és „csak” a 3.választás jogát szerezték meg a lotteryn. Hetekkel a játékosbörze előtt konszenzus vélemény volt arról, hogy az első két helyen Karl-Anthony Towns és cimborája, D’Angelo Russell fog elkelni. A top 10-ben olyan nevek kerültek kiválasztásra, mint Mario Hezonja, Willie-Cauley Stein, Emmanuel Mudiay, vagy éppen Stanley Johnson. Nem fogok senkit sem megsérteni azzal, hogyha azt állítom, hogy az utóbbi évtized egyik, ha nem a leggyengébb top10-éről beszélünk. Természetesen a felsorolásból direkt hagytam ki a 3. és 4. helyen kiválasztott Jahlil Okafort és Kristaps Porzingist. ugyanis most az ő Sixers-related történtetükről lesz szó.

Először a lettről mesélem el a nem mindennapos sztorit. Két héttel a draft előtt az ASM Sports ügynökség Vegasban tartotta a szokásos draft előtti, nyilvánosan megtekinthető edzését, ahol számos leendő újonc vesz részt minden évben. A lelátók hemzsegnek a csapatok megfigyelőitől, általában több játékos is kiemelt figyelmet kapva. Most azonban mindenki a 7’3 magas lett óriásra volt kiélezve. 5 éve, de magasságából adódva mondhatom, hogy ma is, szinte párja nélküli egy ilyen paraméterekkel megáldott játékos, aki nagy volumennel, jól triplázik, képes leütni a labdát, lát a pályán és nem utolsósorban ligaelit szinten képes védeni a gyűrűt. Ma már habozás nélkül csapnak le a csapatok a Porzingishez hasonló magasokra, 5 éve azonban még szkepticizmus vette körül az európait. A vegasi showcase-re azért is voltak ennyien kíváncsiak, mert Porzi ügynöke, Andy Miller –figyelembe véve ügyfele kórlapját- úgy kavarta a kártyákat, hogy csupán néhány csapatnak mutatta meg Porzingis orvosi leleteit. Csak a Blazers kapott jogosultságot, hogy leüljön a lettel interjúzni, valamint privát edzésen csak a Lakers nézhette meg magának. A bemutató workout remekül sikerült, Rob Hennigan (Magic GM) kétségbeesetten hagyta el a komplexumot, mivel biztos volt benne, hogy Porzingis nem csúszik le az 5. helyen választó Orlandóhoz.

Természetesen Hinkie és így a Sixers is a Miller által privilegizált körön kívül esett. Ennek oka egészen egyszerű volt. Miller képviselte ekkoriban Noelt is, ezért egyrészt közelről látta a katyvaszt, ami a franchise-nál folyik, másrészt esze ágába sem volt ügyfele nyakára vinni másik kliensét. Harmadrészt pedig 2013-ban Hinkie Miller legfiatalabb ügyfelét, Khalif Wyatt-ot megkínálta a híres Hinkie-Speciallel, amit Miller nem nézett jó szemmel. Hinkie-t természetesen nem érdekelte, hogy rosteren volt már Noel, illetve Embiid is. Porzingis volt az első számú kiszemelt. És milyen jól gondolkodott. Nem biztos, hogy védekezésben feltétlenül működne ma egy Embiid-Porzingis frontcourt, de támadásban tökéletes fit lenne Embiid mellé a lett. Andy Miller Hinkie folyamatos megkörnyékezései ellenére vonakodott egyenes választ adni a GM-nek, aki szeretett volna interjúzni Porzingisszel. Hinkie leleményes vezető révén, megvárta, amíg a többi csapat képviselője elhagyja az edzőtermet és a folyosón személyesen ment oda Millerhez. Hinkie kérdőre vonta Millert, aki azt ígérte neki, hogy itt személyesen leülhet ügyfelével beszélgetni. Miller azonban annyit ígért, hogy megpróbálja. Így annyiban maradt a dolog. Nyilván a Sixers ennél a pontnál nem volt hajlandó ennyiben hagyni a dolgot. 

Miller terve az volt, hogy mindenáron távol tartsa Porzingist a Sixerstől és a 4., de az 5. helyen biztosan kiválasszák a fiatal centert. Vajon, ha más a kapcsolatuk Hinkie-vel, akkor is preferálta volna inkább a Knickst, ami évtizedek óta az NBA játékostemetőjeként funkcionál? 

Vegas után Hinkie visszatért Philadelphiába, és megegyezett Millerel, hogy Porzingis meglátogatja a Sixers edzőközpontját. Surprise, surprise, a megbeszélt randi előtti este Miller lemondta azt. Bevett szokás, hogy a potenciális draftee-k néhány nappal az esemény előtt New Yorkba érkeznek. Hinkie újabb lehetőséget kapott. Megkapta. Majd az utolsó pillanatban ismét lemondta Miller. Hinkie felismerve, hogy partnere szórakozik vele, felajánlotta, hogy autót küld Porzingisért a Nagy Almába, beszélget vele, majd vissza is viteti. Miller jóváhagyta, majd a következő reggelen azzal hívta fel Hinkie-t, hogy a játékosnak ételmérgezése van. Hinkie kedvét azonban nem szegték a középiskolában is átlátszó, gyerekes kifogások és küldött néhány stábtagot New Yorkba Porzingishez személyesen. Miller leokézta, de garantálni nem tudta az interjút, hisz ügyfele a kínok kínját élte át. Millernek sikerült arra a szintre lealacsonyodnia egy egyszerű ’nem’ helyett, hogy Porzingis hotel szobájából öklendező hangokat imitálva jelezte, hogy nem lesz itt semmilyen interjú. Ha esetleg valakinek nem lenne egyértelmű, természetesen nem Porzingis volt a szobában és nem ő imitált hányást. Valahol persze Hinkie saját magának köszönhette, hogy egy szimpla elutasítás helyett egy ügynök a bolondját járatta vele hetekig, más kérdés, hogy Miller viselkedését sem nevezném profinak. 

Elérkezett a draft éjszakája. Ahogy várható volt Towns-ra habozás nélkül csapott le a Minnesota, a Lakers pedig Russell mellett tette le voksát. Az óra ketyegett, a Sixersen volt a sor. A megszállott üldözése ellenére, Hinkie tisztában volt a kérdőjelekkel, amelyek körülvették Porzingist. A lábai nagyon gyengék voltak, kifejezetten gyenge lepattanozónak számított, valamint hajlamos volt könnyű faultokat beütni és így hamar az oldalvonal mellé kényszerült. A draft pedig tudjuk miről szólt Hinkie esetében: megtalálni a legnagyobb értéket, míg akkor is, ha ez az érték egyáltalán nem illik bele a távlati tervekbe. Így történt, hogy a Philly a 3. választás jogával a Duke fiatal reménységét, Jahlil Okafort választotta. Okafor legnagyobb balszerencséje az volt, hogy nem 10-20 évvel korábban érkezett a ligába. Nagy, de jól dobó kezekkel áldotta meg a sors, a low post játék csínját-bínját ismerte, és még egy tisztességes középtávolival is büszkélkedett. Alulról azonban kicsit sem voltak kegyesek az égiek vele. A lábmunkája az igazi 215 cm feletti behemót centerek gyorsaságával vette fel a versenyt. Ezen fizikai adottságán az sem segített, hogy agyban sem tette oda magát védekezésben, valamint ha duplázták, akkor a statisztikát írók már készülhettek beírni a következő TO-t a neve mellé. Hinkie szokásaihoz híven minden követ megmozgatott, hogy jó ellenérték fejében rásózza valakire a picket, de ezúttal nem járt sikerrel. Senki sem szerelmesedett bele eléggé Okaforba, hogy komolyabb értéket áldozzon fel érte. Okafor még le sem ütötte a labdát Sixers mezben, de a vezetőség már úgy tekintett rá, mint egy újabb eszközre egy igazi sztár megszerzéséhez. 

Mint ismert, a Knicks 4.helyen lecsapott Porzingisre, és a lett kiválóság rögtön pozitív impacttel bírt a pályán, azonnal a figyelem középpontjába került. Hinkie a draft estéjén nem bánta, hogy végül Okafor mellett döntöttek, mivel a rendelkezésre álló információk alapján Okaforban több potenciált látott, kevesebb kérdőjellel. Vajon, ha Miller engedélyezi a Sixersnek, hogy megnézzék Porzingist, akkor Hinkie a lett mellett dönt? Egy workout lehet nem lett volna elegendő a kételyek eloszlatására, de mivel Hinkie minden egyes döntését releváns háttéradatokra támaszkodva hozta meg, ezért nem ördögtől való a gondolat, ha vélelmezzük, hogy Porzingist elvitte volna a Philadelphia, ha a korábban említett, egészen szürreális események sora helyett a két félnek sikerült volna tető alá hozni egy edzést.

 

Kilátástalanság

A 2015/16-os szezon sorsa még ’15 nyarán megpecsételődött a Sixers szempontjából. 12 nappal a draft előtt érkezett a mindenkit sokkoló hír: Joel Embiid sajkacsontjában található törés szélesebb lett, ezért új csavart kellett behelyezni a kameruni lábába, ami azt jelentette, hogy Embiidnek újra kés alá kell feküdnie, ezúttal azonban egy sokkal komplexebb beavatkozás elvégzése miatt. A korábbi műtétet végző orvos, Dr. Richard Ferkel szerint Embiid gyenge csontjai okozhatták a visszaesést, amit néhány csapaton belüli, Embiid rehab alatt mutatott hanyagságának tudott be. Korábban említettem ugyebár, hogy Jojo nagyon nehezen viselte a rehabbal járó olyan kötelezettségeket, mint pl. a  járógipsz hordása (:-)). A vezetőség, a csapattársak és persze az érintett is letargiába került a hírek hallatán, más-más okokból. Hinkie érezte, hogy sokáig már nem húzható az a szlogen, hogy a jövőt építjük úgy, hogy a jövő alapját képző centert nem látta még a közönség játszani. Egyébként 2015 tavaszán Hinkie a folyamatos stressz, országos szintű kritikák hatása miatt 20 kilót fogyott, tehát nem lehet azt állítani, hogy nem viselte volna meg ez az egész lejárató művelet, ami (jogosan) a csapat, de leginkább személye ellen folyt. A csapattársak szintén epekedve várták, hogy valaki segítsen nekik. Covington szerint például az egy éve nem kosárlabdázó Embiid dominálta az edzéseket, amiken 2015 tavaszán részt vett. Embiid pedig testvére tragikus elvesztése után végre biztató visszajelzéseket kapott állapotáról és közel volt, ahhoz hogy 5 az 5 elleni gyakorlatokra is zöld utat kapjon, aztán jött június, és az élet megint pofon csapta a fiatal tehetséget.

A vibe tehát közel sem volt ideális a csapatnál, Okafor viszont a kezdőben találta így magát azonnal. Az eredmények érthető okokból kifolyólag elkerülték a Sixerst, a 2015-16-os szezonban a leggyengébb rajt „rekordjával” flörtölt a csapat, azonban ezt a negatív csúcsot sem döntötték meg, 0-18-nál sikerült otthon megverni azt a Lakerst, amelyben Kobe Bryant utolsó philadelphiai mérkőzését játszotta. (RIP Kobe!) A csapat összetételének koncepciója teljesen ugyanaz maradt: tehetséges G-ligás játékosok showcase-ét jelentette minden Philly meccs.

A balhé

Okafor, ennek ellenére egyénileg remekül kezdte a szezont, már ami a box score számokat illeti természetesen. A Celtics elleni szezonnyitón egy 26 pont, 7 lepattanós mérkőzéssel jelentkezett, amit igyekezett fenntartani, és első 8 mérkőzésén öt alkalommal is 20 egység fölött zárt. A felszín alatt azonban Okafor tele volt problémákkal. 

Okafor lelki eredetű szorongása egy gyermekkorában bekövetkező tragédiának köszönhető. Okafor édesanyja 9 évesen otthon, gyermeke szeme láttára fulladt meg. Anyjánál a tragédia bekövetkezte előtt két héttel diagnosztizáltak hörgőgyulladást, amitől a nő alkalmanként zihált. Okafor édesanyja sokat viccelődött , ezért a kis Jahlil eleinte azt hitte, anyukája csak viccelődik, mikor levegőért kapkodott, azonban Okafor hamar rájött, hogy anyja nem színlel és mentőt hívott, de már későn. A srác–érthető okokból- évekig saját magát okolta édesanyja haláláért, csupán az utóbbi években sikerült túllépnie és elfogadnia a történteket.

Okafor szülei még korábban elváltak, a tragédia után apja vette szárnyai alá gyermekét, Chicagóban. Chucky Okafor is kosárlabda álmokat dédelgetett tinédzser korában, azonban a haverok és az utca rossz irányba vitték, így nem titkolt célja volt, hogy fián keresztül valósítja meg NBA-álmait. Az apuka rengeteget foglalkozott fiával, együtt edzett vele, megtanította mindkét kézzel dobni, minden nap órákat gyakoroltak együtt, aminek meg is lett az eredménye, hiszen Okafor már középiskolás korában sztárnak számított, majd a Duke csapott le rá. Minden a tervek szerint alakult, a látszat ellenére Okafor azonban folyamatosan szorongással küzdött gyermekkori traumája miatt. Szűnni nem akaró volt a gondolat, hogy még egy közeli személyt elveszít. Ha ez nem lenne elég, szorongott attól is, hogy körülötte mindenki „csak” egy kosárlabdázót látott benne, és nem személye miatt barátkoztak vele, hanem azért mert népszerű sportoló volt. Okafor képes volt kordában tartani démonjait, balhétól mentes élete volt, egészen 2015 októberéig...

...amikor is 3 nappal az előszezon kezdete előtt Okafor néhány cimborájával iszogatni indult Philadelphia óvárosi részébe. Ugyan csak 19 éves volt ekkor, de magassága miatt könnyedén beengedték az összes szórakozóhelyre. Hajnali 2 óra körül a rookie és egy barátja az utcát járva elhaladt egy lehúzott ablakú, álló személygépkocsi mellett. Okafor és a sofőr ordibálni kezdtek egymással, előbbi az ablakon átnyúlva próbálta átrendezni „vitapartnere” arcberendezését. A járműben ücsörgő két személy erre kiszállt a kocsiból, és az utas a földre vitte Okafort, majd fegyvert szegezett a fejéhez. A játékos szerencsés volt, mivel a bűncselekmény közelében esti szolgálatot teljesítő két, egy parkot örző vadőr észrevette a dulakodást és értesítette a hatóságokat. A fegyveres támadó eldobta a pisztolyt –amelyet másnap megtalált a philadelphiai rendőrség- és egy hotel garázsába menekült. Az autót vezető illető pedig elhajtott autójával a helyszínről. Mind a ketten megúszták. Mire a járőrök kiértek volna a helyszínre, hogy felvegyék az áldozatok vallomásait, Okafor haverjával együtt hazaindult. 

A vadőr vallomása szerint Okafor erősen ittas állapotban volt, olyannyira, hogy járni sem tudott önállóan. Néhány nappal az incidens után a vadőr ellátogatott a Wells Fargo Centerhez, hogy beszélni tudjon Okaforral. A Sixers nem edzett aznap, így az üzenetét, - miszerint a hatóságok továbbra is keresik a fegyverest és társát, ezért várják Okafor vallomását az estéről- Lara Price-nek adta át, aki a csapat üzleti tevékenységekért felelős részleg alelnöke volt. Price tárcsázta Hinkiet és Lance Williamst, a csapat biztonságáért felelős vezetőt. Williams találkozott Price-szal és a vadőrrel a csarnok előtt, ahol utóbbi beszámolt a pár napja történt eseményekről. A cselekmény részletes elmesélése mellett azt is megemlítette Williamsnek, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy Okafor önkívületi állapotban tántorgott a környéken. Williams aggódott Okafor miatt, párhuzamosan pedig dühös volt Hinkie-re, aki ignorálta Okafor veszélyes viselkedésére utaló jeleket, mert nemes egyszerűséggel nem érdekelte a játékos magánéleti oldala, csak kosárlabda szempontjából foglalkozott vele. 

Az összetűzés kb. két hónapig titokban maradt. Hinkie beszélt vele párszor, Okafor pedig jól játszott, viszont továbbra is gyakran nézett a pohár fenekére, nem ritkán apjával közösen. Hálaadás előtt egy nappal a 0-15-tel repesztő Sixers Bostonban játszott. A mérkőzés nagy részét kontrollálták, 7 perccel a vége előtt 11 ponttal is vezettek, a Celtics ledolgozta a hátrányt, de 2:51-cel a vége előtt Okafor egy tradicionális 3 pontos (fault, gól jó) után 5 pontra növelte a Sixers előnyét. A mámorító első győzelem látható távolságon belülre került. De a Celtics nem adta fel. A túloldali eladott labdák, kihagyott nehéz dobások eredménye pedig az lett, hogy 39 másodperccel a lefújás előtt a Celtics 2 ponttal vezetett egy Jae Crowder tripla után. Brett Brown Phil Pressey kezében adta a labdát, aki egy draftolatlan, 3.1-es karrier pontátlagot termelő irányító volt. 3.1 másodperccel a vége előtt Pressey kihagyott egy üres dobást a festékből. A Celtics nyert. A csapaton belüli frusztráció fokozódott.

Okafor bánatát egy bostoni szórakozóhelyen próbálta elnyomni pár barátja és rengeteg alkohol társaságában. A banda éjjel 2-kor gondolta úgy, hogy elég volt, és távoztak a helyről. A buli előtti helyen egy kisebb csoport gyűlt össze, a brancs egyik tagja pedig Okaforék tudtára adta a nyilvánvalót, mikor „The Sixers suck” hagyta el a száját. Okafort ez nem tántorította el attól, hogy pár a csoporthoz tartozó hölgy telefonszámát elkérje, akik azonban ennek a kérésnek nem tettek eleget. Az elutasítás nem tetszett a fiatal sztárnak, aki sértegetni kezdte az ott lévőket. Nem sok kreativitás szorult a részeg centerbe, aki a „we got money, you broke-ass n.ggas” mondatot ismételgetve próbálta a lányokat és a többi ott lévő személyt meggyőzni felsőbbrendűségéről. Egy tag megunta Okafor monológját és próbálta arrébb kísérni, amire a játékos ellökte magától, majd egy másik embert a földre vitt kezével. Páran próbáltak visszafogni a sleppjéből, de néhány öklös és pofon kiosztásra került a felek között. Egy ideig úgy tűnt alábbhagy a feszültség, Okaforék hazaindultak, azonban a másik társulatból követték őket, még több mocskot kiabálva az ittas kosaras felé, aki továbbra is vagyonával próbált visszavágni. A kiabálásra számos járókelő is figyelemmel lett és megbámulta a fröcsögő sportolót, néhányan közelíteni is kezdtek felé, akikre ráüvöltött, egy embert pedig annyira meglökött, hogy az illető keresztül repült egy üzlet kirakatán. Okafor ezután elfutott.

Miután Okaforék kimulatták magukat, délután a Sixers továbbindult Houstonba. Okafor ügynöke, Billy Duffy a csapat biztonsági vezetőjével, Lance Williamsszel váltott pár szót. Duffy beszámolt arról, hogy megkeresték a TMZ-től egy videóval, amelyen Okafor hajnali ámokfutása látható. Mire a csapat gépe Texasban landolt a felvételt az összes releváns sportlap lehozta, több millióan látták az atrocitást. Okafor ekkorra realizálta, mekkora butaságot követett el. Egyenesen a hotel szobájába ment Williamsszel és zokogott. Williams nyugtatta és próbálta meginvitálni a hotel éttermébe, ahol a csapat közösen fogyasztotta el hálaadási vacsoráját, de Okafor nem csatlakozott. Egyedül töltötte az ünnepet, rendelt hamburgerére és édesapjára várva. 

A következő napon Williams hívást kapott Jerome Pickettől, az NBA biztonsági szervezetének alelnökétől. A liga nem volt boldog. Adam Silver őrjöngött, amiért egy NBA játékos a képernyőn verekszik, és a Sixerstől ez ügyben senki sem értesítette őt. Ez lehetett az a pont, ahol Silvernél betelt a pohár Hinkie-vel kapcsolatban. A vezetőség hanyagsága tényleg jelentős volt. Silver tisztában volt azzal, hogy a Sixers tudott Okafor kicsapongásairól, mégsem kezelték megfelelően. Nem csak a liga imidzse sérült ezzel, hanem Okafor biztonsága érdekében is más eljárás lett volna az elvárt megközelítés. 

A nyilvánosságra került bostoni randalírozást követően a korábbi, októberi fegyveres incidensről is lehullt a lepel. 3 nappal később a Philadelphia Inquirer (a csapathoz egyik legközelebb álló helyi lap) lehozta, hogy Okafort októberben gyorshajtás miatt bírságolták meg. Hinkie egyre több és több eszközt adott ellenfelei kezébe, hogy nyíltan és jogosan vonják kérdőre vezetői alkalmasságát. A játékosaihoz való hozzállása mellett sokan kritizálták azért, mert egy tapasztalt játékost sem szerződtetett a sok, lábait a ligában megvetni próbáló tinédzser mellé, ami valljuk be, valid vád. Okafor vajon nem ment volna el piálni rendszeresen a városba, ha van mellette egy mentor? Ezt nem gondolnám, mert édesapja közeli kapcsolatuk révén képes lett volna hatni fiára, viszont az már elképzelhető, hogy az első balhét követően már felismerte volna határait. A hírek természetesen nem kerülték el a tulajdonos fülét sem. Josh Harris Mintz Levint, egy kiváló jogászt kért fel a feladatra, hogy hallgassa ki egyesével a csapat vezetőit az Okafor-ügyről, Embiid cirkuszairól és minden másról, ami miatt az egész franchise leginkább egy cirkuszra hasonlított. Hinkie mellett egyébként Brett Brown is a kérdések kereszttüzébe került. Kikérdezték őket a napi rutinról, kíváncsiak voltak, hogy mit, mikor, és hogyan csinálnak, valamint a szervezeten belüli folyamatokról és kultúráról érdeklődtek az uraknál. A Hinkie-rezsim bukásra volt ítélve. A kérdés már csak az volt, hogy mikor és hogyan.

 

A puccs

Ez lesz az a fejezet, ahol szerintem a legtöbb szubjektív elemet fogja tartalmazni írásom. Itt jön a képbe ugyanis Scott O’Neil, aki az utóbbi években kitartóan próbálta szabotálni alkalmatlanságával és hozzá nem értésével Joel Embiid gyűrűesélyeit - a Sixers szerencséjére a fatális 2019-20-as szezon után Joe Harris tulajdonos kihúzta fejét a földből és Daryl Morey személyében egy kosárlabdához értő szakemberre bízta az irányítást. Na, de ne kalandozzunk el ennyire, térjünk vissza 2015 őszére.

2015 őszén Scott O’Neil, a 76ers öntelt CEO-ja San Franciscóban találkozott barátjával, Scott Cutlerrel, aki StubHub jegyértékesítő vállalat frissen kinevezett elnöke volt. Az NBA ekkor kezdett el kacérkodni a gondolattal, hogy a csapatok mezein szponzorfelületet biztosítva növeli a bevételeit. A hagyományok ápolása miatt sokáig elvetették ezt Silverék, de az olyan marketing-guruk, mint O’Neil kitartó kampánya meghozta az áttörést. A Sixers egyébként a legelső franchise lett, amely megállapodott egy céggel mezszponzorációt illetően. A közös vacsorán O’Neil prezentálta elképzeléseit, amely elnyerte Cutler tetszését. O’Neil eldicsekedte, ahogy néhány évvel ezelőtt átvette a csapat irányítását, és hogy hamarosan –az ő vezetésével- ismét tündökölni fognak. O’Neil elmagyarázta miként halmozott fel a Sixers tucatnyi draft picket, és hogy hamarosan az ígéretes fiatalok mellé megérkeznek az igazi szupersztárok is. Beszélt arról, hogy milyen marketing módszerekkel tartják fent a szurkolók érdeklődését a gyengébb szezonokban, ami egyébként valóban sikeres volt szerintem. Az üzleti rátermettségét és szakértelmét sem én, sem Yaron Weitzman nem vitatja a könyvében. Nem is ez volt a probléma. Cutler azon aggályait, mely szerint egy olyan csapat mezéhez adja a StubHubot, amelyen a fél világ röhög, O’Neil pillanatok alatt eloszlatta. A mezszponzoráció ugyanis a 2017/2018-as szezontól indult, és addigra –O’Neil ígérete szerint- a 76ers már az egyik legizgalmasabb csapat lesz a ligában. Az ígéretét tartotta, hiszen ez volt Joel Embiid és Ben Simmons első közös szezonja, ahol a csapat a keleti konferencia 3.helyén zárt, és a rájátszás 2. köréig menetelt, a jövő tehát kimondottan fényes volt. A gond ezzel a találkozóval csupán annyi volt, hogy Hinkie sohasem tudott arról, hogy megtörtént, valamint ennél fogva a tartalmáról sem. 

Jogosan merülhet fel bennetek, hogy ki a fene az a Scott O’Neil, hogy volt ekkora befolyása és hogy miért kívánta Hinkie vesztét. Hinkie, amint az előző részekben szó esett róla, szűk körben dolgozott, nem avatott be mindenkit terveibe, és a csapat CEO-ja nem tartozott ebbe a kiváltságos csoportba - O’Neil viszont mindig is tovább próbált nyújtózkodni, mint ameddig a takarója ért, és a marketing feladatokon kívül szívesen szólt bele egyéb vezetői döntésekbe. A Sixers előtt a Madison Square Garden Sports elnökeként 2010 nyarán részt vett a LeBron James, Dwyane Wade és Chris Bosh féle vadászatban, tudjuk milyen sikerrel. Egy évvel később pedig addig győzködte James Dolant Anthony megszerzéséről, amíg a tulaj a fél csapatát odaadta Melóért, ahelyett, hogy a nyáron akár ingyen is megszerezhette volna. Donnie Walsh, a Knicks egykori elnöke mondta róla, hogy gyakran az edzések után az ottmaradó játékosokhoz beállt edzeni, sokszor az volt az ember érzése, hogy azt gondolja magáról, hogy a pályán is megállná a helyét.  

O’Neil a Nets kötelékében kezdte NBA pályafutását a 90-es évek elején marketing asszisztensként. Tehetségére Jon Spoelstra, Erik Spoelstra édesapja figyelt fel. Hamar előléptetést kapott, de mivel mindig is vezetői ambíciói voltak, ezért néhány kitérő után (Philadelphia Eagles, AND1) az NBA marketing részlegének alelnöke lett. A belekezdett projektekbe mindig 100%-ot tett bele és ezt megkövetelte a vele dolgozóktól is. Sokkal többet várt el, mint egy átlagos főnök a beosztottjától. Az MSG 2008-ban csábította magához azzal a céllal, hogy építse újjá a Knickst az Isiah Thomas ellen indított 11,5 millió dollár értékű perből, amely szexuális zaklatások miatt indult az egykori bad boy ellen. O’Neil stabilizálta financiálisan a franchise-t 4 év alatt, majd 2013-ban állt tovább Joe Harris kedvéért a 76ershez. 

Az új CEO első intézkedései közé tartozott a belépőjegyek árának drasztikus csökkentése, valamint egy teljesen új, létszámban nagy, fiatal szakemberekből álló sales csapat felhúzása. A csoport csodálta O’Neilt, aki a kultúra, közösségi szolgálatok, valamint a munka-élet közti egyensúlyt hangsúlyozta. A stábja fáradhatatlan, energikus és kreatív volt. Felismerve a nehézségeit egy tökutolsó csapat reklámozásának, a bérletes szurkolók meet&greets lehetőséget kaptak a játékosokkal, vagy Brownnal. O’Neil munkájának köszönhetően a 2013/14-es szezonban bérletet váltó szurkolók száma 4600-ról 7100-re emelkedett a 2015/16-os szezonra. A növekedés ellenére a bérletesek frusztrációja is folyamatosan emelkedett a csapat kiábrándító teljesítményét látván, O’Neil azonban folyamatosan nyugtatta őket, hogy hamarosan minden megváltozik.

Minden erőfeszítése ellenére a Forbes becslése szerint ekkoriban a Sixers volt a legalacsonyabb értékű franchise az NBA-ben, a látogatottsági adatokat böngészve a lista legalján kellett keresni a csapatot évek óta. A televíziós nézettségi adatok is alulról súrolták a felszínt, O’Neil hiába próbálkozott, Hinkie csapatvezetési stílusa ellehetetlenítette, hogy eredményesen végezze munkáját. A pohár a 2015-ös deadline-nál telt be. A marketing részleg február 17-én indította el új kampányát a This Starts Now szlogennel, amely a Together We Build ciklus végét jelentette. A plakátokon Embiid, Noel és MCW volt látható. Két nappal később Hinkie elcserélte Carter-Williamst egy jövőbeli elsőkörösért, roppant kínos helyzetbe hozva ezzel O’Neilt. Persze, Hinkie-t annyira érdekelte O’Neil kampánya, mint amennyire engem a műkorcsolyázás. Semennyire. Ha létezett is bármilyen pozitív kapcsolat a csapat general managere és CEO-ja között, az egészen biztosan megszűnt a csere után. O’Neil nemcsak a tulajdonos Harrishez fordult panaszkodni, hanem az NBA-hez is, kihasználva ismeretségeit a ligát vezetők körében. Ahogy a StubHub-bal való tárgyalásnál, a többi üzleti meetingen sem említette meg az aktuális tárgyalópartnereknek Hinkie nevét. Sajnos O’Neil nem adta nevét hivatalosan a „Tanking to the top” könyv elkészítéséhez, de a szerző volt annyira rafinált, hogy bemutatkozott neki egy 2018-as Pistons elleni mérkőzést követően az öltözők előtti térben. Weitzman viccesen közölte vele, hogy a Hinkie-szimpatizánsok őt okolják bálványuk dicstelen eltávolításért. O’Neil erre ennyit mondott: „Sam magának köszönheti. Valakinek el kellett vinnie a balhét”.

Ugorjunk vissza a 2015-ös esztendő utolsó hónapjára. December 7-én a Sixers értesítette a sajtó munkatársait, hogy érkezzenek hamarabb a szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóra, ugyanis az korábban fog kezdődni. A korábbi kezdés okát nem közölte a 76ers. A pódiumon 3 mikrofont készítettek ki. A sajtósok között találgatások kezdődtek, vajon Harris és Hinkie mellett kit illet a harmadik mikrofon. Egyesek Brownra, míg mások a friss celebre, Okaforra gondoltak. Az esemény 3. személye azonban Jerry Colangelo volt, akit Harris konferált fel, mint a csapat új igazgatója és különleges tanácsadója sportszakmai területen. 

Scott O’Neil állandó rinyálása és Adam Silver nyomása, a médiából folyamatosan kapott kritikák, valamint az Okafor-botrány miatt Harris már nem tudott tovább Hinkie-re és a még pályára sem lépő top pickekre várni (Embiid és Saric + ugyebár az újabb értékelhetetlen szezon miatt szerzett újabb elsőkörös választás, Ben Simmons), lépéskényszerbe került. Hiába vezette pontosan úgy a klubot Hinkie, ahogy azt kinevezésekor megígérte, hiába egyezett meg alapvető gondolkodásuk a sikerhez vezető útról, Hinkie nem élvezte tovább Harris támogatását. A tulaj ismét azt a szeretetet akarta érezni, amelyet –ugyancsak pár hétig- a Bynum-csere után kapott a várostól. Harrisnek tudomása volt arról, hogy Silver milyen szemmel nézi a nyílt tankolást, ezért segítségért fordult a komisszárhoz, aki örömmel javasolt két nevet: Rod Thornt (aki korábban már kapott némi ízelítőt Hinkie-ből) és Jerry Colangelót. Az idősebb Colangelo ligaszerte elismert szakembernek számít a mai napig, komoly eredményekkel a háta mögött. Tekintélye önmagáért beszél. Harris kihangsúlyozta beszédében, hogy nem térnek le az eredeti ösvényről, továbbra is töretlen a bizalma Hinkie-vel szemben. A GM is felvette pókerarcát, és úgy vélekedett, hogy ez egy nagyszerű nap a franchise életében, várja a közös munkát Colangelóval. Azonban, aki nem viselt szemellenzőt, az előre láthatta a kinevezés következményeit.

Colangelo szerződése 3 évre szólt, munkáját leginkább phoenixi otthonából végezte. Első intézkedése Mike D’Antoni felkeresése volt, akit örömmel fogadta el korábbi munkaadója ajánlatát a New Yorkban és Los Angelesben elszenvedett kudarcok után. Rengetegen, többek között Nik Stauskas is azt hitte, D’Antoni idővel leváltja a kormánynál Brownt. „Sokszor éreztük magunkat kellemetlenül edzések alatt és a meccseken is, mert mindenki ismerte D’Antoni múltját és nem tudtuk eldönteni ki is irányít valójában” D’Antoni újításának köszönhetően a Sixers támadójátéka javuló tendenciát mutatott a szezon hátralévő részében. 

Hinkie és Colangelo gyakran kommunikált egymással, utóbbi nem ítélte el a Sixers építkezési módszerét, de szükségesnek találta, hogy az jobban legyen tálalva a média irányába. Colangelo nagyobb nyitottságot várt el Hinkie-től, ami valljuk be, érthető volt. Elengedhetetlennek tartotta a kanadai a veterán jelenlétet a fiatal csapaton belül, ezért karácsony előtt két nappal a Sixers visszaszerezte Ish Smith-t a Pelicanstől, aki Nerlens Noellel kifejezetten látványos kosárlabdát játszott januártól. Hinkie a nyáron Kendall Marshallal akarta betöltetni Smith szerepét, de a korábbi Lakers lottery picknek nem sikerült a várt ütemben felépülnie ACL-szakadásából. Hinkie nem ellenezte a cserét, viszont a két másodikkörös, amibe Smith került, játékospolitikájával ellentétes volt. Ő az volt, aki veteránokért begyűjtött draft cetliket, nem pedig az, aki adott értük. 

Colangelo felkereste David Falkot, Michael Jordan és Elton Brand képviselőjét, aki nem mellesleg az egyik fő Hinkie-kritikus volt. Colangelo Brandet a játékosfejlesztő részleg számára szánta. Hinke másképp értékelte Brand szerepkörét. Arra kérte az egykori All-Start, hogy a csapat hitelkártyáját használva menjen el vacsorázni néhány alkalommal a játékosokkal és lássa el őket jó tanácsokkal. Brand karrierje során 170 millió dollárt kosárlabdázott össze, így köszönte szépen, de elutasította az ajánlatot azzal, hogy vakációra megy, és ha szüksége van a csapatnak egyéb szolgálatra, szívesen segít. Így öltötte magára Brand 3 héttel később a Sixers mezét ismét.

Most érkezünk el a történet leggyomorforgatóbb részéhez, amely felelős a Process félbeszakításáért és majdnem a teljes haláláért is. Colangelo eleinte egyenragú félként kezelte Hinkie-t, azonban a vezetői struktúra átalakítására irányuló ötlete már inkább parancs volt, mint egy baráti javaslat. Colangelo megalapozta a totálisan megbukó „collaboration” működési formát. Hinkie maradt volna nyeregben, de mellé szeretett volna hozni egy szakembert, aki meglátásaival segíti a GM-et. Csupán két potenciális jelöltben gondolkodott a korábbi Suns GM: Danny Ferryben (korábban Clevelandben és Atlantában dolgozott, egyébként Harris 2012-ben kinézte magának, de ő a Hawks-t választotta) és ki másban, mint fiában, Bryan Colangelóban. Természetesen a nepotizmus alapú vádakat az öreg Colangelo azzal próbálta hárítani, hogy a kiválasztási folyamat teljesen objektív alapon történt. Na, persze. Ez a kijelentés annyira volt hiteles, mint némely mai sajtóorgánumok, amelyek függetlennek és tényszerűnek vallják magukat.

Némi hitelességet ad Colangelo szavainak, hogy a pozíció először Ferrynek lett felajánlva, akit egyébként érdekelt is a lehetőség, de rasszista megjegyzésének köszönhetően nem a legnépszerűbb szakemberek közé tartozott akkoriban. Brett Brown és Ferry korábban dolgozott együtt San Antonióban, ezért az edző is protezsálta Ferryt, de kizárólag akkor, ha Hinkie áldását adja rá, és tudnak együtt dolgozni, ugyanis Ferry azt mondta Brownnak, hogy kizárólag akkor jön, ha Hinkie is benne van. Hinkie nem volt boldog egy új „felügyelő” lehetséges érkezésétől, de elfogadta helyzetét, Ferry munkásságát és személyét is kedvelte, és ha már valakivel muszáj osztozkodnia, az ő legyen. A két vezető ezután összeült, hogy kidolgozzák a részleteket, milyen alapon osztják majd fel a feladatokat, kié lesz a végső szó egy döntésben, ki kommunikál a tulajdonosokkal, stb. A pár hétig tartó folyamat hónapokba csúszott. Többnyire egyetértés volt köztük, de Hinkie számára –érthető okok miatt- cseppet sem volt kényelmes, hogy egy “idegennel” kell megosztania terveit, sőt, az idegennek egyenlő jogai és hatásköre lesz, mint neki. 

Harrisék türelmetlensége nőtt és nőtt. A másik finalista időközben a Brooklyn Nets megüresedett GM posztjáért versengett, amelyről az utolsó pillanatban kihúzta a nevét, így ismét elérhetővé vált. Az apja lobbizni kezdett a tulajdonosi körnél fia érdekében. Ennyit arról, mennyire volt objektív a folyamat során az öreg Jerry. Április 5-én Hinkie Zach Lowe podcastjében vendégeskedett. Pozitívan beszélt a közös munkáról Colangelóval, bizakodott Embiid állapotát és rehabját illetően. Kifejtette azt is, hogy szerinte nem valószínű, hogy ligaszerte elterjed az általa meghonosított tankolás, és természetesen izgatottan várta a 2016-os draftot, amin a Sixers tűnt befutónak, már ami az első választás jogát illeti. „Kb. 53% esélyünk van arra, hogy a top2-ben válasszunk a saját pickünkkel, és egy pénzfeldobásra vagyunk attól, hogy a top5-ben két választási lehetőségünk is legyen”. 

A következő nap délutánján Hinkie egy 13 oldalas levelet címzett Harrisnek, Colangelónak és a Sixerst irányító többi tulajdonosnak.  A lemondó levelét itt olvashatjátok. Idéz benne Abraham Lincolntól, odaszúr O’Neilnak, érinti a regnálása alatt történt összes releváns pontot, a fontosabb játékosokat, a média tüzetes nyomását és természetesen megköszöni a bizalmat. Nem egy átlagos leköszönő dokumentum. 

Colangelo persze tagadott minden olyat vádat, amely azért érte, hogy ellehetetlenítette Hinkie munkáját és gyakorlatilag nem adott más opciót az ambiciózus szakembernek a távozáson kívül. „Minden szándékunk arra irányult, hogy megtartsuk őt, mert a szakértelme fontos részét képezte a víziónknak”- mentegetőzött a levél kiszivárgása után Colangelo. A valóság azonban köszönő viszonyban sem volt ezzel. Sam Hinkie-nek mennie kellett. Mennie kellett, mert a vezetési stílusa bökte a játékosügynökök, a szakvezetők, az elemzők, a médiaszakemberek, Adam Silver, Scott O’Neil és nem mellesleg tucatnyi szurkoló csőrét. A legegyszerűbb és legeladhatóbb út pedig az volt, hogy Silver (vagy, ha úgy tetszik minden hardcore Sixers fan „kiskedvence”, Scott O’Neil) közvetett úton kikényszerítette Hinkie-ből a lemondást. Lehet arról vitatkozni, hogy mennyire vezette etikusan Hinkie a csapatot, és hogy mi az a pont, ahol a liga nem nézheti ölbe tett kezekkel, ahogy egy csapata évekig fittyet hányva a liga pénzügyi céljaira, direkt tankolásba kezd. Egy biztos, Adam Silver keze vaskosan benne van abban, hogy nem láthattunk Hinkie tervét kibontakozni. A legkomikusabb az egészben, hogy a Sixers újdonsült vezetőinek nem volt töke, hogy kirúgják őt. A tavalyi szezon mutatott rá végérvényesen, hogy mennyire elba.ott döntés volt a Colangelo családra és O’Neilra bízni egy óriási potenciállal rendelkező keretet, de Bryan Colangelo bukása már egy másik –számomra nagyon vicces és üdítő- cikk tartalma. 

Hinkie „leköszönését” követően egy hónappal a Sixers bejelentette a StubHubbal való megállapodását. Scott O’Neil a #process2progress twitter poszttal ünnepelte a bejelentést. A puccs sikeres volt.

 

Utózöngék

 

Hinkie lemondása ambivalens jelenség volt a Sixers szurkolók körében. Egyesek megkönnyebbültek, hogy véget értek azok az idők, mikor kis túlzással minden meccs előtt rá kellett guglizni a kezdőcsapat 1-1 játékosára. A fanok egy rétegének szemében kizárólag Hinkie személyének volt köszönhető a 2-3 év történelmi mélyrepülés. 5 évvel ezelőtt, mikor csak néhány amerikai forrást olvastam én is így éreztem. Mai fejjel, több kézből tájékozódva, elmélyülve a körülményekben és nem mellesleg látva a Hinkie-korszak utáni szemétdombot már azoknak a táborába tartozok, akik a szakember mellett állnak ki. Ugyanis volt/van egy ilyen csoport is. 

Hinkie áprilisi menesztését követte a 2016-os lottery, ahol a 76ers 26,9%-os eséllyel a legjobb pozícióban várhatta a sorsolást. Egy helyi, a The Rights to Ricky Sanchez podcast házigazdái (Spike Eskin és Mike Levin) a podcast 7 éves fennállása alatt az ínséges időkben minden évben közös lottery watch partyt rendeztek. Ez az esemény jelentette az igazi izgalmakat a szurkolóknak. A partyt megelőző napon a sport komplex mellett elhaladó autósokat ez a tábla fogadta. A plakátot Barack Obama 2008-as kampánya ihlette. A helyszínen több, mint 3 ezer szimpatizáns szurkolta ki az első választás jogát a csapatnak, a „Trust the Process” rigmust kántálva, amely egyébként félig-meddig köthető Eskinék nevéhez. Az összejövetel megmutatta, hogy a szurkolók bizonyos körét nem lehet vakon megvezetni. Hinkie a mai napig egy amolyan kultusz figura a Sixers fanok körében.

Hinkie élete természetesen nem állt meg a kaland végeztével. Családjával Palo Altóba költözött. Fél évvel lemondása után továbbra is úgy érezte, hogy a helyes döntést hozta, és nem akar visszatérni. Elmondása szerint szüksége volt egy pihenő évre. Mindezt twitterjén közölte, ahol ezek után könyv ajánlásokat kért követőitől. Barátságukat bizonyítja, hogy Embiid egy magáról írt Kevin O’Connor cikket küldött egykori főnökének olvasásra. 

Napjai átlagosan teltek. Korán kelt, reggel elvitte két gyermekét az iskolába, majd délelőttjeit olyan elmélkedésekkel töltötte, mint pl. miért nem a végétől nézünk egy kosárlabda meccset és miért az elejéről? A külvilágtól szinte totál elvágta magát, kis túlzással nehezebb volt elérni telefonon, mint az amerikai elnököt. Ha a felesége el akarta hívni, kétszer hívta egymás után, ilyenkor reagált. Délutánonként start-up vállalkozókkal, befektetőkkel találkozott.

Párhuzamosan Hinkie terve realizálódni látszott. Joel Embiid végre tényleg egészséges lett, Dario Saric pedig betartva ígéretét csatlakozott a kerethez. Az új edzőközpont –amely kivitelezésében Hinkie meghatározó szerepet játszott- megnyílt. Embiid debütálására októberben bemutatkozott éles meccsen is a philadelphiai közönségnek, nem is akárhogyan. A Thunder volt az ellenfél a szezonnyitón, Embiid pedig 3 perccel a kezdő sípszó után megmutatta, mire számíthatnak tőle a következő években. Dobócsel a triplavonalon, két leütés a büntető felé, egy fél lepörgés, egy mini dream shake, majd egy bedobott fade away. A következő labdabirtoklásnál pedig tudatta Russell Westbrookkal, hogy a Sixers festéke többé már nem átjáróház. A közönség persze egyből imádta a kamerunit. A philadelphiai közönség 2 dologról is híres: ha jó vagy, 100%ban támogatnak, tűzbe teszik érted a kezed és piedesztálra emelnek. Viszont, ha szenvedsz, ott rúgnak beléd, ahol tudnak. Embiid kapcsolata a fanokkal a tipikus szerelem első látásra esete, ami a mai napig is lángol. 3 negyed nem telt el az idén már MVP esélyes NBA karrierjéből, de büntetői alatt már a „Trust the Process”-től volt hangos a Wells Fargo Center. Embiid gyorsan névjegyévé tette a Process szót, a mérkőzés után röviden így foglalta össze csapata teljesítményét: „We gotta uhm...trust the process man”. Lehet, hogy már nem Hinkie volt a megbízott GM, de ez a csapat még az övé volt.

A Hinkie-korszak óta eltelt 5 év megítélése nagyon felemás. A Ben Simmonsszal kiegészülő keret volt már annyira attraktív, hogy felkeltse veterán szabadon igazolható játékosok érdeklődését. Így került 2017 nyarán Phillybe J.J. Redick, akinek játéka új dimenziókat nyitott meg Embiid játékában. A keretben rejlő potenciál ijesztően hamar megmutatkozott, a 2016/17-es szezont is már 27 győzelemmel zárták, a következő szezonban viszont többek között egy 16-0-s rohamnak köszönhetően a keleti konferencia 3. helyén végzett a Sixers, és playoff párharcot is nyert a Heat ellen. Hinkie korábban bírált tevékenységének gyümölcse az új vezetőség ölébe hullt, mikor a playoff szereplés ellenére a 3.helyen választhatott a csapat. Mint ismert, és ahogy arról már korábban értekeztem, a Fultz-projekt nem jött be, de ezért nehéz lenne kizárólag a Colangelo-rezsimet hibáztatni, ugyanis a szakemberek nagy része konszenzus véleménnyel volt arról, hogy Markelle Fultz a 2017-es korosztály legtehetségesebb játékosa.

Colangelo a csapat évtizedek óta legfontosabb nyara előtt twitter botrányba keveredett, aminek köszönhetően távoznia kellett a csapat éléről. 2018 nyarát kinevezett GM nélkül tudta le a Philly, amely híresen ígéretesnek tűnt. Lemaradtak minden nagy névről, a drafton pedig feladták Mikal Bridges játékjogát Zhaire Smithért, aki már a ligában sincs, míg előbbi a Sunsban stabil kezdőjátékossá nőtte ki magát. A nyár végén Elton Brand névlegesen ugyan megkapta a karmesteri pálcát, azt azonban tavaly a szeptemberi események felfedték, hogy Scott O’Neil és a „Colangelo-minyonok” mozgatták a szálakat. 

Elton Brand cserélt 2018 őszén Jimmy Butlerért, a tranzakció keretében távozott a közönség kedvenc, Dario Saric, és Hinkie egyik nagy felfedezettje, Robert Covington. Nem ez az ügylet bizonyult (utólag) a szezonban a legnagyobbnak, hiszen a deadline előtt Tobias Harris (plusz még a reszli) is a testvéri szeretet városába költözött, Landry Shametért, aki anno egy potens Redick-utódnak tűnt, plusz 2(!) elsőkörösért. A szezon kimenetele ismert, ugyan nagyon erősnek tűnt a Sixers, de Leonard hihetetlen dobásának köszönhetően drámai körülmények között a második körben ismét kiesett a gárda. 

Az impotens szakvezetés Jimmy Butler helyett (szinte) kimaxolta Tobias Harrist. A mai napig ismeretlen, hogy kit kellett túllicitálni az aláírásáért, de mivel nem telt el 4 hónap, hogy komoly értéket adtak fel érte, ezért muszáj volt megtartaniuk a csatárt, különben korábbi döntésük totális csődnek minősült volna. Még ez sem lett volna akkora gond, ha a maradék cap space-t -ami egyébként az utolsó lehetséges max közeli szerződésre maradt, amíg Simmons nagy szerződése nem kezdődik el- nem Al Horfordra lövik el. A tények tudatának hiányában nagyon sokan ezekért a lépésekért egy az egyben Elton Brandet teszik felelőssé. Horford és a „bully ball” megálmodása nem a korábbi All-Star ötlete volt kizárólag. A döntésben olyan emberek játszottak döntő szerepet mint, Alex Rucker ( VP of Basketball Operations), Ned Cohen (assistant GM), Sergi Oliva ( Director of Analytics & Strategy) és Brett Brown. A döntést többször kihangsúlyozva analitikai szempontok alapján hozták meg. Jogosan merül fel mindenkiben a kérdés, hogy melyik új típusú statisztikai mutató alapján jöhetett ki az a végeredmény, hogy Joel Embiid mellé a már egy kicsit öregedő, átlagos triplázó, védekezésben abszolút a gyűrű közelében hatékony center illik? Az eredmény mindenki számára friss emlék lehet, a csapatot kisöpörte a Celtics az orlandói buborékban, ami a szezonban mutatott diszfunkcionális játékot tekinte egyáltalán nem volt meglepő kimenetel.

Az ősszel sokáig úgy tűnt, nem lesz érdemleges változás és végleg lemondhatunk arról, hogy Joel Embiid és Ben Simmons köré contender csapat épül. Brand ugyan a szezont értékelő zoom konferencián beismerte, hogy a collaboration teljesen megbukott és személyi változások várhatóak, azonban egy hónapig Brett Brown eltávolításán kívül semmi sem történt. Aztán szépen lassan minden puzzle darabka a helyére került. Olivera már a Jazz kispadján ül, Cohen ugyan maradt, de lefokozták, Rucker pedig valószínűleg valahol Kanadában sörözget haverjával, Bryan Colangelóval. Josh Harris lenyúlt a lábai közé és végre megtalálta az évek óta elvesztett tökeit. Elsőként Branddel közösen kinevezte Doc Riverst, majd Rucker helyére érkezett a Pacersből Peter Dinwiddie, akit egy nagyon tehetséges szakembernek tartanak ligaszerte. Az igazi breaking news viszont szokatlan módon a végére maradt, amikor Daryl Morey érkezett az egész szervezet élére, elnöki pozícióba. Aki követte cikksorozatom korábbi részeit, vagy jártas az NBA világában, az pontosan tudja, milyen szoros munkakapcsolat volt Houstonban Morey és Sam Hinkie között. A mester megérkezett, hogy megmentse tanítványa munkáját, amit elődei a pusztulás szélére kormányoztak. A Process sokáig úgy tűnt, meghalt. 2020-21 telén azonban hamvaiból feltámadva rárúgta az ajtót a keleti konferenciára.

A végére egy kitérőt hagytam Hinkie-ről, 2019-ből. Yaron Weitzman hónapokon igyekezett Hinkie-vel leülni és hosszasan elbeszélgetni a könyvéről, amelynek ihletője (mint ahogy az én sorozatomnak is, már ha ezt lehet annak mondani) a megosztó szakember volt. Egy sportkonferencián a véletlennek köszönhetően találkoztak össze, ahol Hinkie rendszeresen előadóként vett részt. Kis túlzással Hinkie nagyobb elismerésnek örvendett az itteni emberek között, mint Obama. Az író beszámol arról, hogy ugyanezen a konferencián részt vett Hinkie két korábbi fönőke, Josh Harris és a mindenható Scott O’Neil is. Hinkie rezzenéstelen arccal hallgatta végig, ahogy O’Neil a Sixers akkori sikereiről (2019, a Butler-Harris féle csapatról van szó), filozófiájáról, brandjéről, szervezeti kultúrájáról áradozik. Weitzman a konferenciának otthont adó hotel bárjában észlelte Hinkie jelenlétét, a televízió pedig ironikus módon egy Sixers-Warriors rangadót sugárzott. A helyiség tele volt segéd GM-ekkel, elemzőkkel, egyéb Front Office tagokkal. Hinkie a meccsre fittyet hányva kortyolgatta sörét, miközben Rafael Stone-tól (jelenlegi Rockets GM) annyit kérdezett, hogy „MCW még a ligában van”?

Végezetül szeretném megköszönni mindenkinek, aki végigolvasta írásaimat és adott valamilyen építő visszajelzést. Remélem sikerült néhány érdekes, új információt szolgáltatnom erről a nem mindennapi jelenségről, amely körüllengte a Sixerst az előző évtized derekán. Nincs más hátra, mint hogy elköszönjek:

Long live The Process.