Karácsonyi adománygyűjtést szervez a DKKA

A rászorulókon akarnak segíteni. 

A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia közleménye:

Hagyományaihoz híven, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia az idei évben is szeretne karitatív módon segíteni. Ahogy azt már tettük jótékonysági futásunk alkalmával, vagy az idei véradásunkkal, ezúttal is a székesfehérvári rászorulókat igyekszünk támogatni.

Akadémiánk összefogott az Adni jó kupa Baráti Körrel, akik évek óta segítenek a térségben nélkülözőknek. Amennyiben módotokban áll, pár száz Forint értéket képviselő adománnyal minél többen támogassuk a jó ügyet.

Ebben kérjük a Ti segítségeteket! Partnerünk tájékoztatása szerint a legszükségesebb adományok TARTÓS ÉLELMISZEREK, TISZTÁLKODÓ SZEREK, ÉDESSÉGEK lennének, amiket egy adott időpontban tudtok hozzánk eljuttatni. Természetesen ha valaki más felajánlást kíván tenni, semmit sem utasítanak el.

Az adományokat December 11. Szerda 15:00-18:30-ig az MKOSZ Edzőcsarnok parkolójában tudjátok átadni. A csomagokat az Adni jó kupa Baráti Köre még aznap átveszi és Karácsonyig eljuttatja a nélkülözőknek. Fontos, hogy kizárólag ezen az egy napon, az alábbi idősávban tudjuk átvenni, egyúttal átadni is a felajánlásokat.

Tisztában vagyunk vele, hogy ezek most mindenkinek nehéz hónapok, de gondoljunk azokra, akik még ínségesebb időket élnek. Segítsük együtt a fehérvári és környéki családokat!

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus