3x3-as U23-as világbajnokság: A fiúk már a legjobb nyolcban

A csoport második helyén végeztek Kántor Olivérék.

A hunbasket.hu beszámolója:

Mind a férfi, mind a női 3x3-as U23-as válogatottunk két-két győzelemmel kezdte az U23-as világbajnokságot a szerdai és csütörtöki játéknapokon. Ma Kántor Olivéréken volt a sor, hogy bebiztosítsák továbbjutásukat, elsőként Indonézia ellen léptek pályára. 

Magabiztosan kezdtek a mieink, csakhamar 8-2 állt az eredményjelzőn. A fiúk olykor látványos megoldásokat bemutatva szórakoztatták a közönséget, és teljesen megérdemelt 22-13-as győzelmet arattak.

Az utolsó mérkőzés döntött a csoport első helyéről, hiszen a szintén veretlen Lettország volt az ellenfél. Itt 9-8-ra még a magyarok vezettek, majd fordítottak a lettek, és bár Kántor triplájával még feljöttünk egy pontra, a végjátékban nem sikerült bedobni a győztes duplát, 20-19-re a balit csapat nyert. A fiúk ezzel a csoport második helyén végeztek, és a C csoport elsőjével küzdenek meg a legjobb nyolc között - ez jelen állás szerint a Kína-Szerbia-Szlovénia trió valamelyike lesz. 

A lányok holnap folytatják, magyar idő szerint 10:20-kor Romániával, 14:20-kor pedig Németországgal mérkőznek.  

fotó: hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus