Megvan az U18-as 3x3 Eb csoportbeosztása

A mieink nehéz csoportba kerültek a fiúknál és a lányoknál is.

A hunbasket.hu beszámolója a csoportokról:

Augusztus 31-től szeptember 2-ig Debrecen ad otthont a 3x3-as U18-as Európa-bajnokságnak, hazánk mindkét nemben képviselteti magát az eseményen. 

A FIBA közzétette a 24 csapatos (12-12 férfi és női válogatott) Eb csoportbeosztását, a magyarok kemény csatákra számíthatnak mind a hölgyek, mind az urak versenyében. 

A Szarvas Gábor vezette fiúk a selejtezők során veretlen Olaszországgal, valamint a felnőtt vonal mellett utánpótlásban is igen erős Szerbiával néznek farkasszemet a C jelű csoportban. 

A hölgyeknek sem lesz egyszerű dolguk, hiszen bár két arany és egy ezüstéremmel abszolút dominálják a korosztályos kontinensviadalt, ezúttal már a csoportküzdelmek során összetalálkoznak tavalyi döntős ellenfelükkel, Oroszországgal. A D jelű trió harmadik tagja Litvánia, akik szintén nem feltett kézzel lépnek pályára Tóth Orsolyáék ellen. 

A csoportokból, csakúgy mint a felnőtt Eb-n, az első két helyezett jut tovább, és folytathatja a legjobb 8 között.  

Az esemény Facebook oldala az alábbi linken található: 

https://www.facebook.com/events/155053125175018/

Íme a teljes csoportbeosztás (zárójelben a jelenlegi világranglista-helyezés): 

Nők

A csoport: Ukrajna (1), Olaszország (8), Spanyolország (9)
B csoport: Hollandia (2), Csehország (7), Belgium (10)
C csoport: Franciaország (3), Lettország (6), Izrael (11)
D csoport: Magyarország (4), Oroszország (5), Litvánia (12)  

Férfiak

A csoport: Ukrajna (1), Németország (8), Csehország (9) 
B csoport: Románia (2), Spanyolország (7), Görögország (10)
C csoport: Olaszország (3), Magyarország (6), Szerbia (11)
D csoport: Oroszország (4), Franciaország (5), Írország (12) 

Forrás - hunbasket.hu
Fotó, Slide - fiba.basketball

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus