Kupadöntő után - rájátszás előtt

Holnap megkezdődik a női bajnokság rájátszása, az új kiírás értelmében két párharccal (Work Force DVTK Miskolc - ZTE NKK és PEAC Pécs - PINKK Pécsi 424) megkezdődik a női bajnokság rájátszása. A múlt hét végén lezajlott MK-döntő tükrében latolgattuk az esélyeket.

A kupadöntőben szerepkő két együttes, a Magyar Kupa elsőségét megvédő Sopron és a bajnok Győr "rápihenhet" az elődöntőre, mivel az alapszakasz majd a magyar-szlovák bajnokság utáni első 2 helyezett a most zajló bajnokságban automatikusan az elődöntő résztvevője. A kupadöntő után úgy tűnik, Győrben több a tennivaló, a Sopron pedig a dolgok jelen állása szerint akár egy teljesen makulátlan szezont is produkálhat hazai fronton...Székely Norbertnek azonban nem valószínű, hogy ez jár a fejében, hanem minden bizonnyal próbálja valahogy kitolni, szinten tartani csapata remek formáját. A kupadöntőn látottak alapján a bajnokságban a Sopronnak a legnagyobb ellenfele saját maga lehet...

Ami a Győrt illeti, a bajnoknál a közelmúltban végbement földcsuszamlásszerű változások után, amikor három alapember is távozott újra kellett kezdeni a csapatépítést. Bár a kupadöntőbe bejutott a Győr, ez az új építkezés még nagyon az alapok lerakásánál tart. Érkezett két új játékos. Cindy Lima és Tangela Smith két kifejezetten mutatós, nyúlánk, hosszú combú, színes bőrű hölgy. A kupadöntőn látottak alapján dicsérő jelzőket inkább esztétikai, mintsem sportszakmai szempontból lehet használni velük kapcsolatban. Magyarán - szerintem - férfi szemmel kifejezetten jók, mint játékosok egyelőre túl sokat nem tudnak hozzátenni a győri csapat játékához... Pedig a győri vezetők nyilván azt szeretnék, játékukkal s ne a megjelenésükkel vonzzák be a győri sportbarátokat az egyetemi csarnokba. Pár éve egyébként még kifejezetten jó, sikeres kosarasok voltak, Sopronban úgy tűnt, fényévekre vannak ettől, együtt kettejüket a pályán tartani pedig - talán nem véletlenül próbálta csak nagyon rövid ideig Fűzy Ákos - nem igazán nyerő, nagyon taktikussá vált ekkor a bajnok játéka...Rengeteg munkára van, illetve lenne szüksége Fűzy Ákosnak ahhoz, hogy úgy összerakja a csapatát - benne a két említett szemrevaló légiós centerrel - úgy, hogy minimális esélye legyen a bajnoki cím megvédésére... Kérdés, mire elég a mostantól a rendelkezésükre álló idő, amíg a negyeddöntők zajlanak. A kupadöntőn látottak alapján még a döntőbe jutás sem biztos, hogy egyszerű lesz Rasheed Ritáéknak.

A Diósgyőr ugyanis hatalmas mentális erőről tett tanúbizonyságot, és a tartalékosan - igaz a bronzmeccsen az ellenfél PEAC-Pécs is tartalékos volt - kiharcolt bronzérem csak erősített a csapategységen.

A bronzcsata résztvevői holnap kezdik meg a negyeddöntő párharcaikat. Amíg a Diósgyőr és a PEAC Szlovákia legjobb csapatai ellen küzdött s a kupadöntőn a honi két top-csapattal játszott, addig a két rivális, a ZTE  és a PINKKK azért lényegesen gyengébb riválisok ellen hangolódhatott a playoff-ra az alsóházban. Kérdés azonban, a két nagy iramú meccs a kupadöntőn s a Sopronból való hosszú hazautazás a múlt hét végén mennyit vett ki Peresztegi Nagy Ákos és Dokics Zseljko együtteséből.  A bronzmeccsen hiányzó kulcsemberek közül a diósgyőri Raven-t valószínűleg  harcra kész állapotba tudja hozni a miskolci egészségügyi stáb, a pécsiek szinte biztos, hogy nélkülözni lesznek kénytelenek a várhatóan szikrázóan kemény baranyai párharcban Barbour-ra az angol, lett, ukrán légiós center trióval felálló PINKK ellenében. Az biztosra vehető, hogy sem az összeszokott ZTE, sem pedig a megerősödött PINKK nem asszisztálni akar a Diósgyőr és a PEAC elődöntőbe jutásához - a két alsóházi csapat is oda tart.

Jöhet a bajnoki végjáték - reméljük sok jó és izgalmas mérkőzéssel!

Fotó: Tóth Zsombor

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus