Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-31 22:56:14
Napjaink legtehetségesebb magyar kosárlabdázója élete eddigi legnagyobb lehetősége előtt áll. Mondhatjuk, ezúttal már az ő kezében pattog a labda, hiszen megkapta az esélyt arra, hogy Spanyolországban, Európa legerősebbnek tartott bajnokságában bizonyíthasson. Az utóbbi egy-két esztendőben sokan megismerhették Hanga Ádám nevét a hazai sajtóból, ám kevesen tudják, Budapest szülöttének honnan és milyen útja vezetett odáig, hogy ilyen magas szinten játszhasson. Úgy gondoljuk, hősünk és az őt ilyen magasra segítő edzők, vezetők, csapattársak megérdemlik, hogy egy terjedelmes, négyrészes cikksorozaton keresztül mindenki megismerhesse Ádám teljes eddigi pályáját.
Hazánk egyik legelitebb első osztályú klubja, az Albacomp neveltjeként lett elsősorban ismert, de nem szabad elfelejtenünk, hogy 17 éves kora előtt szülővárosában, Budapesten kapta meg az alapokat a BLF Palotánál. Minden azzal kezdődött, hogy a zuglói kissrác – eleven gyerkőc lévén – gyorsan magába szívta a mozgás szeretetét. Hatéves korában először a foci nyerte el a tetszését, ám Ruza Marika által korán a kezébe került a kosárlabda is. Ádám viszonylag magasnak számított a korosztályában, mozgékonysága és határtalan labdaszeretete előre vetítette, hogy talán érdemesebb lenne a kosaras vonalat erőltetnie. Ezzel tisztában volt Marika néni is, aki jól tudta, a mindig mosolygós gyerkőcnél a legfontosabb, hogy kellően megszeresse ezt a játékot. A Németh Imre Általános Iskolában a testnevelés órák mellett a Kenguru Kupa nevezetű versengés során lehetett alkalma egyre inkább elmélyülni ebben a sportágban. Első nevelőedzője, Lipták Mihály mesélt nekünk arról, hogyan is kezdődött minden Ádámnál: „A Kenguru Kupa szervezőjeként láttam őt először a pálya közelében. Ruza Marika csoportjában, másodikos általános iskolásként be se került a csapatba és csak a pálya szélén dobálgatott. Odamentem a testnevelőjéhez és kérdeztem, mit lehet tudni Ádámról, kértem, hagy beszéljek a szüleivel. Ez meg is történt, javasoltam, hozzák le a picik közé, és ott majd tud ő is játszani. Az édesanyjával sikerült beszélnem, megtudtam, hogy a nagypapáját Szép Györgynek hívják. A következő héten ültem a Pattogós utcai Általános Iskola tanáriában és egy nagytermetű ember eltorlaszolta előttem az ajtót, majd bekiabált: „Én vagyok a Szép Gyuri!” Majd mondta, hogy ő Hanga Ádám nagyapja és szeretné az unokáját hozni edzésre. Az egész történet így kezdődött. Aranyos, kedves kisgyerek volt, aki mindig is kitűnt a többiek közül félvérségével, illetve az ügyességével. Amit mi mutattunk neki, azt ő elsőre meg tudta csinálni.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-29 17:13:33
A körmendi kosárlabdázás az utóbbi évtizedekben számos kiváló játékost adott a hazai első osztálynak. Közülük sokan nem az anyaegyesületüknél, hanem más csapatoknál találták meg számításaikat. Ilyen például Vavra András, aki a vasi kisváros egyik igazi kosaras famíliájából származik. Számos első és másodosztályú gárdában tette már le a névjegyét itthon, sőt, a „sógoroknál” is gyűjtött értékes tapasztalatokat. Az idén ceglédi színekben szereplő ’Jacksonnal’ beszélgettünk. Menjünk vissza a gyökerekhez, hol és mikor kezdtél el kosárlabdázni? 10 éves koromban kezdtem Körmenden, mint szinte minden helyi gyerkőc, én is ezt a sportágat választottam. Továbbá mondhatom, hogy a szülői indíttatás is közrejátszott, hiszen olyan közegben nőttünk fel, ahol sokunk szülei játszottak a helyi gárdában. Édesapám 15 éven keresztül játszott a legmagasabb szinten, a testvérem pedig válogatott kerettagságig vitte.
Milyen főbb sikereket értél el utánpótlás játékosként?Öcsém, Vavra Péter, valamint Németh István, Trummer Rudolf, Gárczer Zsolt, Fodor Márton és Szlávik Mátyás fémjelezte a mi generációnkat, nagyjából egy időben kezdtünk el kosarazni, illetve mindannyiunk szülei együtt játszottak Körmenden az akkori felnőtt csapatban. Ezzel a gárdával már a legalsóbb korosztályban az országos döntőig meneteltünk, bár ott a Baja megállított bennünket. Később érdekes módon nem voltak kiemelkedő sikereink éveken keresztül, ennek az oka szerintem az volt, hogy a legtöbb utánpótlás-nevelő műhellyel ellentétben Körmenden nem a fizikális felkészítésre helyezték a hangsúlyt, hanem a labdás ügyességi -, illetve a mentális képzésre. Amikorra hozzáerősödtünk a mezőnyhöz „biológiai úton”, akkor ennek képzettségben nagy hasznát vettük, az ifi bajnokságban, illetve kupában pedig veretlenül meneteltünk egészen az aranyérmek átvételéig.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-28 16:49:39
A friss bajnok Szolnoki Olaj keretében bizony találunk a sok rutinos válogatott játékos és a légiósok mellett tehetséges fiatal játékosokat is. Jó példa erre Gaál Róbert, aki ugyan ebben az idényben nem kapott sok lehetőséget az „aranycsapatban”, de a korábbi években számtalanszor bizonyította már rátermettségét mind a nevelőegyesületénél, mind pedig kisebb kluboknál, kölcsönben. Vele készítettünk egy átfogó interjút, melyben mesélt a kezdetekről, az idei eseményekről és a további céljairól egyaránt.Mindenekelőtt gratulálunk a frissen szerzett bajnoki címedhez! Milyen érzés egy ilyen közösségnek a tagja lenni? Extra és felemelő érzés! Ugyan ez életemben megadatott már egyszer, hogy bajnok lehessek a Szolnokkal, ami talán nagyobb bravúrnak minősült a maga idejében, azaz négy esztendővel ezelőtt. Akkor nem várta el igazán senki sem a csapatunktól, hogy mindenképpen első helyen végezzen. A mostani gárda viszont teljes mértékben rászolgált a magas elvárásokra és megérdemelten szerezte meg ezt a címet, gondolhatunk itt akár a 0 – 2-es állásról való fordításra, hiszen ilyen tettet a Honvéd történelmi távlatú bravúrja óta senki más nem tudott végrehajtani a hazai férfi bajnokságban. Visszatérve magára az érzésre, mindenképpen meg kell említenem, hogy a szurkolók, illetve az a háromezer ember, aki miattunk van kint a meccseken és élteti a csapatot, leírhatatlan élményt adnak nekünk, játékosoknak.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-24 09:34:01
Az alábbiakban egy olyan kosaras portréja következzen, akivel nem volt alkalmam ugyanannak a csapatnak a sikereiért hajtani. Nem hittem volna, hogy elvállalok hasonló kihívást, hiszen jelentős könnyebbség valaki olyanról regélni, akihez személyes (baráti) élmények kötnek az együtt lehúzott szezon(ok) okán. Kevés légióssal kapcsolatban vállalnám egy bensőséges, a személyiségére legalább annyira –ha nem jobban- odafigyelő jellemzés megalkotását.
Ha valaki, akkor Jan Pavlik megérdemli, hogy ennek a kiváltságos körnek a tagja lehessen. Mind a pályán ellenfélként, mind a pályán kívül barátként olyan képet mutat, amire büszke lehet és példaként tekinthet rá bárki. Az értékei, a filozófiája és a pályafutása alapján az a minimum, hogy megpróbálom bemutatni őt Nektek.
Jancsi kakukktojás. Mármint a „Messziről jött hősök” alapkitétele alapján. Ő nem légiós. Nem csak azért, mert megkapta a magyar állampolgárságot. A gondolkodása magyar. A szíve magyar. Amikor arról beszél, hazamegy, akkor Paksra gondol. Magyarul álmodik…
Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-24 06:21:00
2002. után, amikor testvérével és édesapjával ünnepelhetett bajnoki címet Pakson, 2011. május 18-án ismét magyar bajnoki arany került Fodor Márton nyakába. A válogatott irányítójával beszélgettünk a rájátszásról, az elmúlt évek legjobb döntőjéről, játékosok helyzetéről, valamint a válogatottról. Valamint kiderült, hogy Marci mindig jeleskedett a tippelésben.
Mindenek előtt szeretnék gratulálni, hogy márciusi interjúnkban sikeresen megtippelted a bajnokság dobogósainak sorrendjét.
Tippelésben mindig jó voltam... :)
Hogy értékeled csapatod és a saját teljesítményed a rájátszásban? Hogy érezted magad a döntőben?
Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-22 20:53:00
Velem együtt bizonyára mindannyian voltatok fiatalok. Biztos előfordult, hogy valamibe nagy lelkesedéssel kezdtetek bele. Aztán közvetve, vagy közvetlenül valaki, valami kiváltotta azt az érzést, állapotot, hogy a tevékenységet, ha nem is megutáljátok, de jó időre elmenjen tőle a kedvetek. Nem nehéz kitalálni, esetünkben a kosárlabdával kapcsolatban mesélek el egy történetet, tanúlságos lesz...
Mesénk, - melynek szereplői kitalált, elképzelt alakok, a valósággal történő bármilyen egyezés pusztán a véletlen műve -, valahol Magyarországon játszódik. Adott egy egyesület, melyet folyamatos anyagi gondok tartanak a megszűnés szélén, ennek ellenére mégis vannak játékosok, akik részesülnek bizonyos juttatásokban. Pedig nem voltak olyan régen azok a napok, amikor még néhány fiatal kitartásának, elkötelezettségének köszönhették, hogy nem kerültek kizárásra a bajnokságukból.
Érdekes dolog a megbecsülés és a hozzá kapcsolódó dolgok. Ha szeretsz valamit csinálni, a napjaid része, esetleg a napjaid döntő részét ez a sport tölti ki, akkor az ember többsége kész áldozatokra. Egy junior korú játékost nézve a szülők hozzák a gyerekek mellett a legnagyobb áldozatot, hisz amennyiben a tömegközlekedés segítségével nem lehet áthidalni az edzésekre, mérkőzésekre való eljutást, akkor a szülő tesz ( én legalábbis tennék ) azért, hogy a gyermeke sportolhasson. Ezek azok a költségek, amelyek soha nem fognak megtérülni kézzel fogható formában. Persze annak lehet örülni, hogy a gyerkőc nem az utcákat rójja, hanem sportol másik 10-12 hasonló korú sráccal együtt. Ha tehetséges az ifjonc, akkor megcélozhatja a nagycsapatba való bekerülést is ( általában összevontan tréningeznek ), mely elég nagy kihívás és egyben ösztönző dolog is. Viszont történhetnek olyan dolgok, lehet a fiú rosszkor, rossz helyen, melyek alapjaiban rengetik meg a kosárlabdázásba, edzőkbe vetett hitét és elgondolkozik, felteszi a kérdést. Miért is csinálom én ezt? Szükségem van erre? Mi ingatja meg?
Egy alsóházi rájátszás mérkőzésen történt valahol Magyarországon. Minden felnőtt csapat 4 U20-as játékos kell, hogy nevezzen a találkozókra. Lezajlik a mérkőzés, „A” csapat győzelmével, melyben egyetlen junior játékos sem játszott, egy percet sem. Majd elhangzik a következő párbeszéd a két csapat játékosai, nézők füle hallatára a két edző között! „B” csapat edzője megkérdezi „A” csapat „mesterét”, hogy miért nem addig lehetőséget a fiataloknak. Majd úgy jön a válasz, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Azért írjuk be őket a jegyzőkönyvbe, azért vannak a kispadon, hogy a klub ne kapjon büntetést.
Most ezek után kérdem én, ilyen „edzőt” miért kell munkához engedni. Ha ilyen véleménye van, ám legyen, de azt nem másik 20 játékos előtt fejtse ki. A játékosok talán még hisznek ebben a játékban annyira és tisztelik egymást, a sportot, hogy ilyen gusztustalan gondolatok meg se fordulnak a fejükben. De lehet, hogy otthon a gyerekek felteszik a kérdést...
Apa / Anya akarjak én kosárlabdázni...?
Forrás: Rázd meg a bikát
Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-20 20:32:15
A Kecskemét ifjonc centere már a válogatottban is bemutatkozott tavaly nyáron, idén pedig valódi meghatározó játékosa lett Sztojan Ivkovics csapatának. Fiatal kora ellenére Csorvási Milán sok szép sikert ért már el a kosárlabdában, ráadásul 16 esztendősen még az USA-ban is volt alkalma egy rövidebb időszakot eltöltenie játékosként, illetve tanulóként. Egy nagyobb lélegzetvételű anyagot készítettünk az alföldi város kedvenc ’Csori’-jával. Kezdjük az alapoknál. Hogyan és mikor kerültél a sportág közelébe?Mondhatni, beleszülettem a kosárlabdába, hiszen a szüleim is ebben a sportágban találták meg számításaikat, így számomra evidens volt, hogy a nyomdokaikba lépek. Eleinte Kecskeméten az Általános Iskolában játszottam, még olyan is volt, hogy lányok között, női gyerekcsapatban. Később Szarvasra kerültem egy rövidebb periódusra, majd visszakerültem szülővárosomba és az akkor Univer Kecskemét néven futó klub utánpótlás gárdáiban kezdtem el járni a ranglétrát.
Utánpótlás játékosként számos siker övezte a karriered. Mesélnél nekünk erről az időszakról?Az a ’88-as korosztály Kecskeméten, aminek én is a képviselője vagyok, nagyon erősnek számított ebben a városban, sőt, országos szinten abszolút annak volt tekinthető. Sorrendben megnyertük a serdülő, kadett, junior és az U-20-as országos bajnokságokat is, olyan csapattársaim voltak, mint Kovács Ákos, aki ma a Paks irányítójaként ismert, vagy Házi Roland, aki utánpótlás szinten rendkívül domináns magasembernek számított. Ezzel a társasággal úgy vélem, nem volt nehéz komoly eredményeket elérni. Egyénileg a korosztályos válogatottakat is végigjártam, ráadásul két alkalommal még az egy évvel idősebbek közé is kaptam behívót. Mindenképpen azt mondhatom, szép emlékek fűznek ehhez a régi időszakhoz. Egyébként a mai napig összejárunk ezzel a ’88-as születésű társasággal, amikor csak tudunk.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-14 13:57:53
A múlthéten lezárultak az alsóház küzdelmei az első osztályban és a KONCECRANES Salgótarján maradt az utolsó pozícióban. Az utóbbi években a gárda egyik igazi húzóembere, az anno még a Honvéddal bajnokságot is nyerő Sebők Tamás volt. Vele beszélgettünk a kezdetekről, a kialakult helyzetről, illetve a jövőbeli terveiről. Hogyan és mikor kerültél a sportág közelébe?Kilenc évesen vágtam bele, akkoriban a Kerék utcai Általános Iskolában tanultam, ami a Honvéd utánpótlás bázisaként működött. Szabó Ferenc kezei alatt lettem először igazolt játékos, innen indult a kosaras pályafutásom.A Honvédban elöltött éveid miként határozták meg a további pályafutásodat? Hogyan emlékszel vissza arra az időszakra?Nagyon sokat tanultam nevelőegyesületemnél, kiváló edzőim voltak a Honvédnál. Kezdetben a már említett Szabó Ferenc, majd Tallár Tamás volt a mesterem igen hosszú ideig, azt követően pedig Bódi Tiborhoz kerültem. Közben 17 évesen felkerültem a felnőtt csapatba, ott olyan kiválóságoktól leshettem el dolgokat, mint Mészáros Zalán, Boros Zoltán, Sitku Ernő vagy Orosz László, mellesleg kiváló légiósaink is voltak abban az időben. Velük sokat edzhettem együtt, ami rengeteget számított, hiszen egy ifjonc játékos rengeteget tanulhat tapasztalt csapattársaitól is.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-04 08:35:36
July 1994, NBA Finals, Houston. Rockets-Knicks. The Rockets starting five is still legendary: Olajuwon, Thorpe, Horry, Smith and one of their leader - wearing number 11- in shooting guard position, Vernon Maxwell. Mad Max, as he was known. One of my favourites, no doubt…
September 2005, Hungarian championship, training camp, Szolnok. One day, Gyula Balogh, who had worked as a team manager, came into the locker-room with a stack of paper in his hands: „These are the scouts of the possible foreign players for this year. Artur, what do you think about passing the ball to a guy named Vernon Maxwell?”
I asked back three times I guess, as my jaw dropped to the ground…
…in my mind I visualized a scene where I was penetrating and pitching the ball out to Mad Max for a four point play in front of 3000 crazy fans! I had been picturing scenes like that for a while, but than came the shock! The management decided not to sign the living NBA icon. Scandalous! OK, I know he’s 40 with a cute tummy, but still. If he had only survived two months with the team, he could have told me some great stories!
All right then, let’s see who dares to edge out one of my childhood heros! Some dude called Thomas Kelley. So come on you,Thomas Kelley you „dream destroyer”!
Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-02 17:10:00
Napjainkban egy sportág népszerűségét a televíziós közvetítések gyakorisága, a nézettség, kapcsolódó marketing tevékenységek, az ágazatot körülvevő üzlet mutatja, mekkora reklámértékkel bír a „játék”. Persze vannak, akik más nézeteket vallanak ezzel kapcsolatban, sok kimutatás létezik, melyek az igazolt játékosok, pályák számán keresztül készítenek összehasonlítást más sportágakkal. Ez nem mérvadó. Az amatőr sportra, esetünkben a kosárlabdára szükség van. Hogy milyen áron? Ez már egy fogós kérdés, melyre igyekszem válaszokat adni.
A profi – és annak mondott - világ alatt van egy szép számú, lelkes közösség, melynek nagysága az utóbbi évek tendenciáját látva egyre csökken. Az NBII alatt van egy „régió”, itt olyan emberek játszanak, akik munka mellett választják kikapcsolódásként ezt a sportot, vagy nincs lehetőségük felsőbb szinten szerepelni, illetve fiatalként nincs más „kitörési” lehetőségük. Részükről sok áldozattal jár, hogy részt vállaljanak a sportág - gyakran mellőzött – egységében.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-30 09:57:58
Folytatjuk tovább interjúsorozatunkat, melyben munka mellett sportoló NB 1-es honi kosárlabdázóinkkal beszélgetünk. Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy ezt a kissé egyedi jelenséget közelebb hozzuk olvasóinkhoz. Ezúttal egy újabb KONECRANES Salgótarján játékos, Kiss Károly mesélt nekünk eddigi sikereikről, élményeiről, valamint arról, miért döntött úgy, hogy az élsport mellett párhuzamosan alakítja ki civil életét. Menjünk vissza egy kicsit az időben. Hogyan kerültél a kosárlabda közelébe?10 évesen kezdtem el kosarazni, de előtte más sportágakkal is kísérleteztem. Először úsztam, majd amikor betöltöttem az első X-et, költöztünk Dombóvárra édesanyám orvosi állása miatt. Ott futóként kezdtem, és ennek köszönhettem, hogy utána megismerkedhettem a kosárlabdával, hiszen a csarnok melletti atlétikai pályán látott meg edzés közben az akkori helyi kosaras tréner, aki kérdezte, nem akarom-e megpróbálni ezt a sportágat, mivel igen magasnak számítottam akkoriban. Rögtön sikerélményeim voltak, így hát maradtam a csarnokban a labda mellet.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-27 23:00:00
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-24 16:00:00
Az Egyesült Államokban született 1981. június 7-én, hazájában tanulta a kosárlabdát, ott vált felnőtt férfivá Chauncey Leslie. Mégis alig szállt le repülőgépe, máris „magyar” lett. Történt, hogy első edzésén Sabáli Balázs - a körmendiek trénere – Lacinak szólította az irányítót, a rögtönzött keresztelő pedig jól sikerült, így Leslie-t inkább Laciként ismerték, emlegették a Rába partján.
2007. Október 6-án Körmend – Hódmezővásárhely mérkőzéssel nyitották a szezont, de még a feldobás előtt egy rövid videót vetítettek le a szurkolóknak. Láthattak benne ’87-es bajnokokat, kupagyőzelmeket, a 2003-as csapat mámoros ünneplését, Zsebe Ferencet, Patonay Imrét, csupa – csupa olyan embert, akik meghatározóak a körmendi kosárlabdában. Megindító képsorok voltak, tele érzelmi töltettel, aztán megpillantottunk egy srácot, aki piros – fekete mezben dob triplát Wiley felett, Laci volt. A közönség azonnal Leslie éltetésébe kezdett, százaknak jelent meg szemében a csillogás. Majdnem felrobban a Szentély, a szezonnyitón, majd’ 10 perccel a kezdés előtt. Hogy miért részletezem ezeket az eseményeket? Mindjárt meglátjátok…
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-23 13:45:46
Mivel komoly célunk, hogy a hazai kosárlabdát minél közelebb hozzuk olvasóinkhoz, ezért egy új interjúrovatot indítunk, melyben azokkal a játékosokkal beszélgetünk, akik úgy játszanak az élvonalban, hogy közben egy másik, civil foglalkozásuk is van. Nem könnyű ezen szituációt megérteni, ezért is gondoltunk arra, hogy megkeressük az ilyen helyzetben lévő sportolóinkat, akik maguk mesélnek pályájuk alakulásáról. Elsőként Hartvich Tamásra esett a választásunk. A KONECRANES Salgótarján csapatkapitánya valóban mindent megélt már, amit itthon csak lehetett, egy egészen mély interjút sikerült vele készítenünk! Kezdjük az alapoktól. Hogyan kerültél kapcsolatba a sportággal? Sportiskolába jártam a III. kerületi Ilku Pál Általános Iskolába, amit azóta már Kerék utcai Általános Iskola és Gimnáziumnak neveztek át. Itt ismerkedtem magával a sporttal, egyébként csapattársam, Sebők Tamás is iskolatársam volt ekkoriban. Itt kötelező volt sportágat választanunk, egyébként először öttusával kezdtem, osztálytársam volt például Kállai Ákos, aki világbajnoki címig vitte. Pár évig ki is tartottam a választásom mellett, de nem tetszett az állandó korai kelés, reggel hatkor már úszással kellett kezdeni, igazság szerint ekkor még csak próbálgattam a különböző sportágakat. Harmadikos koromban döntöttem el, hogy kosárlabdázni fogok, ez ’83-ban volt, tehát innentől lettem igazolt játékos. Mivel a Honvédnak volt ez a bázisa, ezért ott kezdtem Bódi Tibor kezei alatt.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-22 13:33:49
Puskás Artúr mondja...
Néhány hónapja írtam egy elég nagy vitát kavaró cikket egy olyan fiatalemberről, aki előtt megemelem a kalapom és tiszta szívvel gratulálok Neki mind a magyar bajnoki fináléban, mind az Európa bajnoki selejtezőkön mutatott teljesítményéért! Rendkívül boldog vagyok, hogy töretlen fejlődést mutatva pallérozódik napról-napra és titkon remélném, hogy talán ebben nekem is lehet egy aprócska szerepem ezen ominózus írás kapcsán...Íme:
Őszinte leszek. Keller Ákos nem a kedvenc játékosom…
Szakkommentátori filozófiám szerint, magyar kosarasról,- amíg nem követ el valami arcpirító sportszerűtlenséget vagy tesz, a pályára nem való cselekedetet- nem mondok rosszat. A magyar kosárlabdának rengeteget köszönő és ezért örök hálával tartozó játékos-edző-kommentátorként, vallom, ez egy rendkívül komoly és minőségi szolgáltatás, amiben minden szereplőnek el kell követnie a lehetőségeihez képest a maximumot, hogy a sportágunk –csúnya szóval- eladható és szerethető legyen.
Mivel a pozitív gondolatok mentén élem napjaimat, ezért úgy állok a játékosokhoz (főleg a magyarokhoz), hogy a lehetőségeimhez mérten igyekszem az értékeikre és a különlegességeikre koncentrálni. Legyen szó fiatalról, rutinosról, labdaművészről, dobógépről, égimeszelőről, zongoracipelőről vagy akár helyi intézményről. Nyilvánvaló, hogy a teljesítménye, a képességei illetve a személyiségjegyei alapján igyekszem elhelyezni az aktuális spílert a honi kosaras-palettán, közelebb hozva őt –remélhetőleg- a szurkolókhoz, sportágszeretőkhöz.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-21 23:00:00
Igazi kosarascsaládból származik, hiszen édesapja 87 alkalommal húzhatta magára a válogatott mezét, a testvére pedig még harminc éves sincs, és már felnőtt csapat edzőjeként tevékenykedik. 17 éves korától az ASE felnőtt keretének tagja, tavaly pedig kiérdemelte a legjobb utánpótlás játékos díját. A magyar kosárlabda egyik reménységével, Morgen Ferdinánddal készült ez a beszélgetés.
Túl vagytok a play-off első körén, amit a kezdeti nehézségek után sikerrel vettetek a ZTE ellen. Az első meccsen csak 7 embert forgatott Horváth Imre, a következő hármon viszont már legalább10 játékos lépett pályára, és ezeket be is húztátok. Mit gondolsz, ez lehetett a siker kulcsa?
Kicsit tanácstalanul kezdtünk a Zalaegerszeg ellen, és Pipi is inkább azokban bízott, akik az alapszakaszban is több lehetőséget kaptak. A többi meccsen már kihasználtuk, hogy a ZTE csak 7 játékost tudott forgatni, így a hosszabb kispadunknak köszönhetően felőröltük őket. A kispadról beszállóknak nem minden esetben az a feladata, hogy pontok tekintetében tegyenek hozzá a mérkőzéshez, elég, ha védekezésben, és csapatjátékban odateszik magukat, amíg pihen a lecserélt játékos.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-16 10:20:39
Az alapszakasz végeztével, ahogy az NBA-ben, úgy mi is kiosztunk pár képzeletbeli díjat, melyet mi adnánk át a férfi NB I-ben szereplő játékosoknak, akik teljesítményükkel, vagy épp hozzáállásukkal elismerésre adtak okot. Találkozhattok a legjobb magyar, a legtöbbet fejlődött, a legjobb cserejátékosokkal, valamint természetesen a legértékesebb játékosok listájával (MVP). Jó szórakozást kívánunk!Legjobb cserejátékos – 6th man Award
1. Fodor Márton - Szolnoki Olaj KK
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-14 23:00:00
Nagyon csúnyára sikeredett ez a play-off nyitány. Mi történt?
Nem mondanám azt, hogy félvállról vettük a Zalaegerszeget, viszont talán nem tudatosodott bennünk eléggé, hogy elkezdődött a play-off. A meccs elején kihagytunk pár dobást, a ziccerek is kijöttek, a hármasok, amiket általában be szoktunk dobni, szintén nem sikerültek, ráadásul a védekezésünk egyenesen katasztrofális volt, és ez rányomta a bélyegét az egész további meccsre.
Másrészt, azt már láthattuk, hogy az idei bajnokságban szinte bárki bárkit megverhet, ennyi hiba pedig elég volt a Zalaegerszeg sikeréhez.
A második mérkőzést megnyertétek, mi volt a változás, ami ezt eredményezte?
A hozzáállás, és az akaraterő. Ugye ilyenkor nem túl sokat tudunk edzeni két mérkőzés között, így egyre több jelentőséget kap 1-1 edzés. Mi pedig a védekezésre fektettük a hangsúlyt, jobban odafigyeltünk, megbeszéltük a hibákat.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-14 08:24:39
1994. július, NBA döntő, Houston. Rockets- Knicks. A Rakétások kezdő ötöse máig legendás: Olajuwon, Thorpe, Horry, Smith és a dobóhátvéd poszton, a texasiak egyik legjobbja a 11-es számú Vernon Maxwell. Mad Max, ahogy kosaras körökben ismert. Nagy kedvencem volt, szó se róla…
2005 szeptember, magyar NB/1-es alapozás, Szolnok. Az Olaj akkori ügyintézője, Balogh Gyula, kezében egy köteg papírlappal belép az öltözőbe: „- Itt vannak a lehetséges légiósok aktái. Artúr, mit szólnál hozzá, ha Vernon Maxwellnek adnád a gólpasszokat?” Úgy rémlik háromszor kérdeztem vissza a név hallatán, amíg az államat kerestem a zuhanyzóban…
…lelki szemeim előtt megjelent, ahogy 3000 fanatikus előtt megbontom a védelmet, kiosztom a bőrt, amit Mad Max faulttal együtt bedob! Napokig csiszolgattam ezt és az ehhez hasonló jelenetsorokat, ám jött a totális hidegzuhany: Tóth Zoliék nem az élő NBA ikont választották! Skandalum! Jó, elfogadom, hogy már 40 elmúlt és némi poci is felkúszott, de akkor is! Már, ha csak 2 hónapig kihúzza szusszal, akkor is micsoda sztorikat mesélhetett volna…
Rendben van, lássuk, ki merészeli „kitúrni” fiatalkorom egyik legendáját?! Valami Thomas Kelley nevű fószer. Aha! Na, gyere csak te, Thomas Kelley, Te álomromboló, te!
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-04 15:59:00
3 szezont töltött Magyarországon, ez idő alatt 3 csapatban játszott (Dombóvár, MAFC, Körmend), 1-1 magyar bajnoki ezüsttel és bronzzal, valamint egy magyar kupa bronzzal
gazdagodott. Gyors, jó fizikai adottságokkal rendelkező, hatékonyan
dobó irányító, aki szívósságával és alázatos játékával közönségkedvenccé
vált Körmenden, ahova a szurkolók túlzás nélkül állítható, hogy mindig visszavárják...
Jermaine Thomas-al, „Maino”-val beszélgettem..
Miért és mikor kezdtél el kosárlabdázni?
A szüleim és a bátyáim is kosárlabdáztak, így nekem is ez a sport lett a sorsom.
Ki a példaképed a pályán és a magánéletben?
Az én életemben Isten az első, természetesen közvetlenül utána a szüleim. Ők mindig mellett voltak jóban-rosszban, mindig támogattak bármilyen döntést hoztam, akár a pályán, akár a pályán kívül.
Hány évet töltöttél a Thomas Johnson Középiskola kosárlabdacsapatában?4 évig voltam a csapat tagja, ennyi időt töltöttem az iskolában is.