Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-22 20:53:00
Velem együtt bizonyára mindannyian voltatok fiatalok. Biztos előfordult, hogy valamibe nagy lelkesedéssel kezdtetek bele. Aztán közvetve, vagy közvetlenül valaki, valami kiváltotta azt az érzést, állapotot, hogy a tevékenységet, ha nem is megutáljátok, de jó időre elmenjen tőle a kedvetek. Nem nehéz kitalálni, esetünkben a kosárlabdával kapcsolatban mesélek el egy történetet, tanúlságos lesz...
Mesénk, - melynek szereplői kitalált, elképzelt alakok, a valósággal történő bármilyen egyezés pusztán a véletlen műve -, valahol Magyarországon játszódik. Adott egy egyesület, melyet folyamatos anyagi gondok tartanak a megszűnés szélén, ennek ellenére mégis vannak játékosok, akik részesülnek bizonyos juttatásokban. Pedig nem voltak olyan régen azok a napok, amikor még néhány fiatal kitartásának, elkötelezettségének köszönhették, hogy nem kerültek kizárásra a bajnokságukból.
Érdekes dolog a megbecsülés és a hozzá kapcsolódó dolgok. Ha szeretsz valamit csinálni, a napjaid része, esetleg a napjaid döntő részét ez a sport tölti ki, akkor az ember többsége kész áldozatokra. Egy junior korú játékost nézve a szülők hozzák a gyerekek mellett a legnagyobb áldozatot, hisz amennyiben a tömegközlekedés segítségével nem lehet áthidalni az edzésekre, mérkőzésekre való eljutást, akkor a szülő tesz ( én legalábbis tennék ) azért, hogy a gyermeke sportolhasson. Ezek azok a költségek, amelyek soha nem fognak megtérülni kézzel fogható formában. Persze annak lehet örülni, hogy a gyerkőc nem az utcákat rójja, hanem sportol másik 10-12 hasonló korú sráccal együtt. Ha tehetséges az ifjonc, akkor megcélozhatja a nagycsapatba való bekerülést is ( általában összevontan tréningeznek ), mely elég nagy kihívás és egyben ösztönző dolog is. Viszont történhetnek olyan dolgok, lehet a fiú rosszkor, rossz helyen, melyek alapjaiban rengetik meg a kosárlabdázásba, edzőkbe vetett hitét és elgondolkozik, felteszi a kérdést. Miért is csinálom én ezt? Szükségem van erre? Mi ingatja meg?
Egy alsóházi rájátszás mérkőzésen történt valahol Magyarországon. Minden felnőtt csapat 4 U20-as játékos kell, hogy nevezzen a találkozókra. Lezajlik a mérkőzés, „A” csapat győzelmével, melyben egyetlen junior játékos sem játszott, egy percet sem. Majd elhangzik a következő párbeszéd a két csapat játékosai, nézők füle hallatára a két edző között! „B” csapat edzője megkérdezi „A” csapat „mesterét”, hogy miért nem addig lehetőséget a fiataloknak. Majd úgy jön a válasz, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Azért írjuk be őket a jegyzőkönyvbe, azért vannak a kispadon, hogy a klub ne kapjon büntetést.
Most ezek után kérdem én, ilyen „edzőt” miért kell munkához engedni. Ha ilyen véleménye van, ám legyen, de azt nem másik 20 játékos előtt fejtse ki. A játékosok talán még hisznek ebben a játékban annyira és tisztelik egymást, a sportot, hogy ilyen gusztustalan gondolatok meg se fordulnak a fejükben. De lehet, hogy otthon a gyerekek felteszik a kérdést...
Apa / Anya akarjak én kosárlabdázni...?
Forrás: Rázd meg a bikát
Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-20 20:32:15
A Kecskemét ifjonc centere már a válogatottban is bemutatkozott tavaly nyáron, idén pedig valódi meghatározó játékosa lett Sztojan Ivkovics csapatának. Fiatal kora ellenére Csorvási Milán sok szép sikert ért már el a kosárlabdában, ráadásul 16 esztendősen még az USA-ban is volt alkalma egy rövidebb időszakot eltöltenie játékosként, illetve tanulóként. Egy nagyobb lélegzetvételű anyagot készítettünk az alföldi város kedvenc ’Csori’-jával. Kezdjük az alapoknál. Hogyan és mikor kerültél a sportág közelébe?Mondhatni, beleszülettem a kosárlabdába, hiszen a szüleim is ebben a sportágban találták meg számításaikat, így számomra evidens volt, hogy a nyomdokaikba lépek. Eleinte Kecskeméten az Általános Iskolában játszottam, még olyan is volt, hogy lányok között, női gyerekcsapatban. Később Szarvasra kerültem egy rövidebb periódusra, majd visszakerültem szülővárosomba és az akkor Univer Kecskemét néven futó klub utánpótlás gárdáiban kezdtem el járni a ranglétrát.
Utánpótlás játékosként számos siker övezte a karriered. Mesélnél nekünk erről az időszakról?Az a ’88-as korosztály Kecskeméten, aminek én is a képviselője vagyok, nagyon erősnek számított ebben a városban, sőt, országos szinten abszolút annak volt tekinthető. Sorrendben megnyertük a serdülő, kadett, junior és az U-20-as országos bajnokságokat is, olyan csapattársaim voltak, mint Kovács Ákos, aki ma a Paks irányítójaként ismert, vagy Házi Roland, aki utánpótlás szinten rendkívül domináns magasembernek számított. Ezzel a társasággal úgy vélem, nem volt nehéz komoly eredményeket elérni. Egyénileg a korosztályos válogatottakat is végigjártam, ráadásul két alkalommal még az egy évvel idősebbek közé is kaptam behívót. Mindenképpen azt mondhatom, szép emlékek fűznek ehhez a régi időszakhoz. Egyébként a mai napig összejárunk ezzel a ’88-as születésű társasággal, amikor csak tudunk.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-14 13:57:53
A múlthéten lezárultak az alsóház küzdelmei az első osztályban és a KONCECRANES Salgótarján maradt az utolsó pozícióban. Az utóbbi években a gárda egyik igazi húzóembere, az anno még a Honvéddal bajnokságot is nyerő Sebők Tamás volt. Vele beszélgettünk a kezdetekről, a kialakult helyzetről, illetve a jövőbeli terveiről. Hogyan és mikor kerültél a sportág közelébe?Kilenc évesen vágtam bele, akkoriban a Kerék utcai Általános Iskolában tanultam, ami a Honvéd utánpótlás bázisaként működött. Szabó Ferenc kezei alatt lettem először igazolt játékos, innen indult a kosaras pályafutásom.A Honvédban elöltött éveid miként határozták meg a további pályafutásodat? Hogyan emlékszel vissza arra az időszakra?Nagyon sokat tanultam nevelőegyesületemnél, kiváló edzőim voltak a Honvédnál. Kezdetben a már említett Szabó Ferenc, majd Tallár Tamás volt a mesterem igen hosszú ideig, azt követően pedig Bódi Tiborhoz kerültem. Közben 17 évesen felkerültem a felnőtt csapatba, ott olyan kiválóságoktól leshettem el dolgokat, mint Mészáros Zalán, Boros Zoltán, Sitku Ernő vagy Orosz László, mellesleg kiváló légiósaink is voltak abban az időben. Velük sokat edzhettem együtt, ami rengeteget számított, hiszen egy ifjonc játékos rengeteget tanulhat tapasztalt csapattársaitól is.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-04 08:35:36
July 1994, NBA Finals, Houston. Rockets-Knicks. The Rockets starting five is still legendary: Olajuwon, Thorpe, Horry, Smith and one of their leader - wearing number 11- in shooting guard position, Vernon Maxwell. Mad Max, as he was known. One of my favourites, no doubt…
September 2005, Hungarian championship, training camp, Szolnok. One day, Gyula Balogh, who had worked as a team manager, came into the locker-room with a stack of paper in his hands: „These are the scouts of the possible foreign players for this year. Artur, what do you think about passing the ball to a guy named Vernon Maxwell?”
I asked back three times I guess, as my jaw dropped to the ground…
…in my mind I visualized a scene where I was penetrating and pitching the ball out to Mad Max for a four point play in front of 3000 crazy fans! I had been picturing scenes like that for a while, but than came the shock! The management decided not to sign the living NBA icon. Scandalous! OK, I know he’s 40 with a cute tummy, but still. If he had only survived two months with the team, he could have told me some great stories!
All right then, let’s see who dares to edge out one of my childhood heros! Some dude called Thomas Kelley. So come on you,Thomas Kelley you „dream destroyer”!
Szerző: Kezdő5.hu
2011-05-02 17:10:00
Napjainkban egy sportág népszerűségét a televíziós közvetítések gyakorisága, a nézettség, kapcsolódó marketing tevékenységek, az ágazatot körülvevő üzlet mutatja, mekkora reklámértékkel bír a „játék”. Persze vannak, akik más nézeteket vallanak ezzel kapcsolatban, sok kimutatás létezik, melyek az igazolt játékosok, pályák számán keresztül készítenek összehasonlítást más sportágakkal. Ez nem mérvadó. Az amatőr sportra, esetünkben a kosárlabdára szükség van. Hogy milyen áron? Ez már egy fogós kérdés, melyre igyekszem válaszokat adni.
A profi – és annak mondott - világ alatt van egy szép számú, lelkes közösség, melynek nagysága az utóbbi évek tendenciáját látva egyre csökken. Az NBII alatt van egy „régió”, itt olyan emberek játszanak, akik munka mellett választják kikapcsolódásként ezt a sportot, vagy nincs lehetőségük felsőbb szinten szerepelni, illetve fiatalként nincs más „kitörési” lehetőségük. Részükről sok áldozattal jár, hogy részt vállaljanak a sportág - gyakran mellőzött – egységében.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-30 09:57:58
Folytatjuk tovább interjúsorozatunkat, melyben munka mellett sportoló NB 1-es honi kosárlabdázóinkkal beszélgetünk. Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy ezt a kissé egyedi jelenséget közelebb hozzuk olvasóinkhoz. Ezúttal egy újabb KONECRANES Salgótarján játékos, Kiss Károly mesélt nekünk eddigi sikereikről, élményeiről, valamint arról, miért döntött úgy, hogy az élsport mellett párhuzamosan alakítja ki civil életét. Menjünk vissza egy kicsit az időben. Hogyan kerültél a kosárlabda közelébe?10 évesen kezdtem el kosarazni, de előtte más sportágakkal is kísérleteztem. Először úsztam, majd amikor betöltöttem az első X-et, költöztünk Dombóvárra édesanyám orvosi állása miatt. Ott futóként kezdtem, és ennek köszönhettem, hogy utána megismerkedhettem a kosárlabdával, hiszen a csarnok melletti atlétikai pályán látott meg edzés közben az akkori helyi kosaras tréner, aki kérdezte, nem akarom-e megpróbálni ezt a sportágat, mivel igen magasnak számítottam akkoriban. Rögtön sikerélményeim voltak, így hát maradtam a csarnokban a labda mellet.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-27 23:00:00
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-24 16:00:00
Az Egyesült Államokban született 1981. június 7-én, hazájában tanulta a kosárlabdát, ott vált felnőtt férfivá Chauncey Leslie. Mégis alig szállt le repülőgépe, máris „magyar” lett. Történt, hogy első edzésén Sabáli Balázs - a körmendiek trénere – Lacinak szólította az irányítót, a rögtönzött keresztelő pedig jól sikerült, így Leslie-t inkább Laciként ismerték, emlegették a Rába partján.
2007. Október 6-án Körmend – Hódmezővásárhely mérkőzéssel nyitották a szezont, de még a feldobás előtt egy rövid videót vetítettek le a szurkolóknak. Láthattak benne ’87-es bajnokokat, kupagyőzelmeket, a 2003-as csapat mámoros ünneplését, Zsebe Ferencet, Patonay Imrét, csupa – csupa olyan embert, akik meghatározóak a körmendi kosárlabdában. Megindító képsorok voltak, tele érzelmi töltettel, aztán megpillantottunk egy srácot, aki piros – fekete mezben dob triplát Wiley felett, Laci volt. A közönség azonnal Leslie éltetésébe kezdett, százaknak jelent meg szemében a csillogás. Majdnem felrobban a Szentély, a szezonnyitón, majd’ 10 perccel a kezdés előtt. Hogy miért részletezem ezeket az eseményeket? Mindjárt meglátjátok…
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-23 13:45:46
Mivel komoly célunk, hogy a hazai kosárlabdát minél közelebb hozzuk olvasóinkhoz, ezért egy új interjúrovatot indítunk, melyben azokkal a játékosokkal beszélgetünk, akik úgy játszanak az élvonalban, hogy közben egy másik, civil foglalkozásuk is van. Nem könnyű ezen szituációt megérteni, ezért is gondoltunk arra, hogy megkeressük az ilyen helyzetben lévő sportolóinkat, akik maguk mesélnek pályájuk alakulásáról. Elsőként Hartvich Tamásra esett a választásunk. A KONECRANES Salgótarján csapatkapitánya valóban mindent megélt már, amit itthon csak lehetett, egy egészen mély interjút sikerült vele készítenünk! Kezdjük az alapoktól. Hogyan kerültél kapcsolatba a sportággal? Sportiskolába jártam a III. kerületi Ilku Pál Általános Iskolába, amit azóta már Kerék utcai Általános Iskola és Gimnáziumnak neveztek át. Itt ismerkedtem magával a sporttal, egyébként csapattársam, Sebők Tamás is iskolatársam volt ekkoriban. Itt kötelező volt sportágat választanunk, egyébként először öttusával kezdtem, osztálytársam volt például Kállai Ákos, aki világbajnoki címig vitte. Pár évig ki is tartottam a választásom mellett, de nem tetszett az állandó korai kelés, reggel hatkor már úszással kellett kezdeni, igazság szerint ekkor még csak próbálgattam a különböző sportágakat. Harmadikos koromban döntöttem el, hogy kosárlabdázni fogok, ez ’83-ban volt, tehát innentől lettem igazolt játékos. Mivel a Honvédnak volt ez a bázisa, ezért ott kezdtem Bódi Tibor kezei alatt.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-04-22 13:33:49
Puskás Artúr mondja...
Néhány hónapja írtam egy elég nagy vitát kavaró cikket egy olyan fiatalemberről, aki előtt megemelem a kalapom és tiszta szívvel gratulálok Neki mind a magyar bajnoki fináléban, mind az Európa bajnoki selejtezőkön mutatott teljesítményéért! Rendkívül boldog vagyok, hogy töretlen fejlődést mutatva pallérozódik napról-napra és titkon remélném, hogy talán ebben nekem is lehet egy aprócska szerepem ezen ominózus írás kapcsán...Íme:
Őszinte leszek. Keller Ákos nem a kedvenc játékosom…
Szakkommentátori filozófiám szerint, magyar kosarasról,- amíg nem követ el valami arcpirító sportszerűtlenséget vagy tesz, a pályára nem való cselekedetet- nem mondok rosszat. A magyar kosárlabdának rengeteget köszönő és ezért örök hálával tartozó játékos-edző-kommentátorként, vallom, ez egy rendkívül komoly és minőségi szolgáltatás, amiben minden szereplőnek el kell követnie a lehetőségeihez képest a maximumot, hogy a sportágunk –csúnya szóval- eladható és szerethető legyen.
Mivel a pozitív gondolatok mentén élem napjaimat, ezért úgy állok a játékosokhoz (főleg a magyarokhoz), hogy a lehetőségeimhez mérten igyekszem az értékeikre és a különlegességeikre koncentrálni. Legyen szó fiatalról, rutinosról, labdaművészről, dobógépről, égimeszelőről, zongoracipelőről vagy akár helyi intézményről. Nyilvánvaló, hogy a teljesítménye, a képességei illetve a személyiségjegyei alapján igyekszem elhelyezni az aktuális spílert a honi kosaras-palettán, közelebb hozva őt –remélhetőleg- a szurkolókhoz, sportágszeretőkhöz.