Lezajlott a debreceni EYBL selejtező

Rendkívül színvonalas nemzetközi kosárlabda utánpótlástornát rendeztek a hétvégén Debrecenben. Az EYBL sorozat Közép-európai selejtezőjének első fordulójában a házigazda Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI mellet a Vasas Akadémia, a MAFC és a Szombathely BA, valamint egy-egy finn, szlovén, macedón, szlovák és cseh csapat képviselte hazáját.

(Aki szeretne a magyar irányítással működő Közép-Európai Ifjúsági Liga (CEYBL) eseményeiről naprakészen tájékozódni, annak ajánljuk a szervezet hivatalos facebook oldalát, IDE KATTINTVA)

A Debreceni Kosárlabda Akadémia hivatalos honlapjának (debka.hu) beszámolója:

A Debreceni Kosárlabda Akadémia U16-os együttese első mérkőzésén a macedón KK Feniks 2000 csapatával találkozott, akik a legutóbbi két kiírásban megnyerték hazájuk bajnokságát. A korosztályos válogatottba három játékost is delegáló ellenfél, fizikai fölénye ellenére sem tudta felvenni a versenyt a debreceni fiatalokkal. A hatalmas tempót diktáló hajdúságiak a félidőben már hét egységnyivel vezettek, és Csomor Péter (29/12) vezérletével végül óriási meglepetésre 23 ponttal győzték le magasan jegyzett ellenfelüket.

A torna második napján a finn utánpótlás egyik élcsapatával, a Tapiolan Honkával találkoztak Ráthonyi Tamás tanítványai. A döcögősen induló összecsapáson szinte végig vezetve, minden negyedet megnyerve diadalmaskodott a debreceni csapat. A huszonegy pontos győzelem a játék képe alapján teljesen megérdemelt.

A rendezvény harmadik napján a debreceniek két mérkőzést is játszottak. A délelőtti találkozón a kitűnően szereplő SBK Levicével csaptak össze Tóth Bencéék. A szlovák csapat nagyszerű dobóformát bemutatva két ponttal meg is nyerte az első félidőt, de az ismét nagyot küzdő hajdúságiak szép lassan felőrölték ellenfelüket. Tíz pontos győzelműkkel megőrizték veretlenségüket, s készülhettek a délutáni mérkőzésre a szintén hibátlan Vasas Akadémia ellen.

Látszott a fáradtság DKA-DSI csapatán, a játéknapon csak ezt a mérkőzést játszó budapesti csapat sokkal frissebbnek bizonyult. A találkozó egy 10-0-s pasaréti rohanással kezdődött, innentől kezdve pedig csak futottak az eredmény után Vezendi Szabolcsék. A második játékrészt is egy nagy rohammal kezdte a Vasas, húsz pont felé növelve ezzel a különbséget, mellyel el is döntötte a találkozót, hiába küzdött óriásit a Ráthonyi-legénység. A remekül játszó fővárosi csapat 24 pontos sikere a látottak alapján teljesen megérdemelt.

A Vasas Akadémia tehát mind a négy mérkőzését megnyerte, s ezzel első helyen végzett a selejtező első állomásán. A már említett Debrecen elleni győzelmen kívül valósággal kiütötték a Szombathely és a MAFC csapatát is, de a finnek ellen is magabiztos, tizenöt pontos sikert arattak. A MAFC fővárosi riválisától szenvedett súlyos vereségén kívül kikapott a csehektől és a szlovákoktól is, de egy végletekig kiélezett mérkőzésen legyőzte a Szombathelyet. A Vasiak mind a négyszer vesztesen hagyták el a pályát, de a pasarétieken kívül mindenkivel szoros meccset tudtak játszani, csak a balszerencsén múlott, hogy nem a tabella középső felében várják a folytatást.

A bajnokság második felvonását januárban játsszák a csapatok Szombathelyen, ahol eldől, hogy mely együttesek juthatnak a sorozat döntőjébe. A továbbjutásra a magyarok közül legnagyobb esélye a hibátlan Vasas Akadémia mellett a három győzelemmel álló DKA-DSI U16-os csapatának van.


Mérkőzések

2015.11.06, Péntek
Szombathely BA - VasasAcademy 57-104
BcHeliosSuns - SBK Junior Levice 83-75
USK Prague - MAFC 61-51
Vasas Academy - Tapiolan Honka 81-66
Debreceni KA/DSI - KK Feniks 2010 89-66
Szombathely BA - BC Helios Suns 85-99

2015.11.07, Szombat
MAFC - Szombathely BA 66-63
Tapiolan Honka - KK Feniks 2010 73-79
SBK Junior Levice - USK Prague 56-37
Vasas Academy - MAFC 100-60
KK Feniks 2010 - BC Helios Suns 69-97
Debreceni KA/DSI - Tapiolan Honka 74-53

2015.11.08, Vasárnap
Vasas Academy Budapest - Debreceni KA/DSI 80-56
MAFC - SBK Junior Levice 68-86
USK Prague - BC Helios Suns 61-73 
KK Feniks 2010 - Szombathely BA 79-73
SBK Junior Levice - Debreceni KA/DSI 76-86
Tapiolan Honka - USK Prague 61-53
 

Torna végeredménye

1. Vasas Akadémia Budapest 4-0
2. BC Helios Suns 4-0
3. Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI 3-1
4. SBK Junior Levice 2-2
5. KK Feniks 2010 2-2
6. USK Prague 1-3
7. Tapiolan Honka 1-3
8. MAFC Budapest 1-3
9. Szombathely BA 0-4
 

Különdíjak

All-Star csapat: Ziga Samar (HeliosSuns), Csomor Péter (DKA-DSI), Somogyi Ádám (Vasas Akadémia), Marcel Batovsky (SBK Levice), Luka Stojanovski (KK Feniks 2010)

MVP: Rok Radovic (HeliosSuns)

Legjobb védő: Schiller Levente (Vasas Akadémia)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus