Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-26 20:07:39
A magyar-szlovák középszakasz nyitófordulójában a magyar bajnoki HAT-AGRO UNI Győr együttese a sorozatba 1-5-ös mérleggel érkező Piestanské Cajky otthonában lépett pályára.Az ezer sebből vérző győriek nem kezdték jól a mérkőzést, hiszen a pöstyéni együttes már 8-0-ra vezetett. Fűzy Ákos időkérést követően sem változott sokat a játék, tartotta előnyét a szlovák együttes. A Győrhöz hasonlóan egy légióst foglalkoztató hazaiak ellen azonban úgy festett megtalálta az ellenszert Simon Zsófiáék és ugyan a félidőben még a Pöstyén vezetett, de összekapta magát a Győr.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-26 19:11:40
A magyar-szlovák középszakasz első fordulójában a fiatal pécsi csapatra a jó erőkből álló, a sorozatba 3-3-as mérleggel érkező Ruzomberok várt.
A volt magyar szövetségi kapitány, Stevan Svitek vezette, korábbi kétszeres Euroliga-győztes Rózsahegy ellen nem kezdett fényesen a PEAC, a baranyaiak egyszerűen nem találták ellenszert a vendégek védekezésére, így amikor a 4. percben Zseljko Djokics időt kért, még nem szerzett pontot a Pécs. Igaz a Rózsahegy is csupán négyet, de mivel a hazai gólcsend egészen a 7. percig elhúzódott, így biztosan vezetettek (2-9). Horváth Lilla jó csapatkapitányként próbálta hátára venni övéit és a negyed végére valamelyest össze is kapta magát a PEAC (9-15).
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-26 19:08:31
A magyar-szlovák középszakaszba makulátlan mérleggel érkező UNIQA-Euroleasing Sopron győzelemmel kezdte a sorozatot. A magyar együttes 68-62-es győzelmet aratott a Somorja ellen idegenben.A Pozsonyban rendezett mérkőzés első negyede kiegyenlített játékot hozott. Aztán a soproniak 8-7-nél vették át a vezetést, de végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Cserny kosarával vezetett 14-11-re a Sopron, aztán a negyed végén egyetlen egységgel a Somorja vezetett. A folytatás is szoros eredményt hozott, aztán a korábban Pécsett is szereplő Stefanie Murphy vezetésével 30-24-re vezettek a hazaiak, ám a félidőre egyetlen pontos soproni előnnyel mehetett a felek.
A nagyszünet után sem alakult ki jelentős különbség, de ekkor már főleg a soproniak kedve szerint alakult a mérkőzés. Johnson mellett Milovnovics is rendre eredményes volt, így a záró szakaszban már 62-50-re is vezetett a magyar listavezető – ezzel pedig el is döntötte a mérkőzést. A Sopron így megőrizte veretlenségét és készülhet a sorsdöntő Orenburg elleni Euroliga mérkőzésre.
SBK Samorin – UNIQA-Euroleasing Sopron 62-68 (21-20, 11-13, 16-19, 14-16)
Somorja: Slamova 14/12, Sujova 10, Gyurcsi 5/3, Murphy 21, Vynuchalova 10. Csere: Talajkova, Harris 2.
Sopron: Fegyverneky 8, Johnson 18, Holt 6, Milovanovics 15, Krnjics 4. Csere: Cserny 10, Zsovár 5/3, Szabó F., Licskai 2, Vágvölgyi.Kép: Tóth Zsombor
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-25 08:51:21
A hét elején - azok után, hogy török csapata a Samsun novembere eleje s 10 vereség után a múlt hét végién újra győzött - hazatért Magyarországra Vajda Anna. A kitűnő, válogatott játékos hazatérésének okairól és a hogyan továbbról is beszélt
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-24 22:00:10
Két győzelem egy vereség a magyar válogatott játékosokat foglalkoztató csapatok mérlege a női Euroliga heti fordulójában.Moszkvában, a Szpartak sztárcsapatának otthonában pillanatnyi esélye sem volt a Horti Dórával felálló Wisla Krakkónak. Az orosz együttes 25-14-re az első szakaszt, a meccset pedig nagy fölénnyel, 89-63-ra nyerte. Horti 2/6-os mezőnymutatóval és 1/2-s büntetőzéssel 5 ponttal zárt, lepattanózásban viszont 9-cel ő lett nem csak csapata, hanem az egész mezőny legjobbja - gyanítjuk: sovány vigasz. Honti Kata csapata, Rivas Ecopolis mind saját maga, mind pedig a Győr számára fontos, továbbjutást érő győzelmet aratott hazai pályán a Brno ellen. A 67-50-re megnyert összecsapáson Kata 2/3-as dupla, 0/2-es tripla és 2/2-es büntető-mutatóval 6 pontig jutott. A mezőnyben aktív olt s ezt a statisztikai lapján olvasható 3 lepattanó, 2 gólpassz s egy szerzett labda jelzi.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-23 18:02:15
Izgalmas találkozón, amikor a végén már minden az 5 pontos különbség körül forgott, a Sopronban elszenvedett vereségénél nagyobb különbséggel vágott vissza a román bajnok Targoviste csapatának az Uniqa Euroleasing. Székely Norbert tanítványai ezzel a szép idegenbeli sikerrel életben tartották továbbjutási reményeiket. A centerposzton meggyengült bajnok Győr tisztességgel helytállt az amerikai magas emberei vezette török Tarsus otthonában. Tarsus - Hat Agro UNI Győr 81-70 (28-22, 22-15, 20-11, 11-22)Bátran, határozottan fiatalos szemtelenséggel kezdtek Törökországban a győriek. Ügyes játékuk révén 4-0-ra, majd a negyed közepe táján 8-4-re, a 8. percben pedig 20-15-re vezettek. Sajnos a negyed vége rémálomszerűen alakult, szétesett az addig remek koncentráció. A Tarsus a negyed végén egy 13-2-es rohammal fordított.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-23 10:11:49
A bajnok Hat-Agro UNI Győr már szinte biztos továbbjutóként török földön, az Uniqa Euroleasing Sopron pedig most már végképp az utolsó szalmaszálba kapaszkodva Romániában lép pályára szerdán, a női Euroliga soros fordulójában
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-20 19:25:55
Egy félidőn át tudta tartani a lépést a bajnok, ám az utóbbi másfél hétben jelentősen meggyengült Győr a magassági fölényét és immáron jóval hosszabb kispadját kihasználó Sopron ellen. Az Uniqa Euroleasing csapata ezzel a sikerével veretlenül nyerte a bajnokság alapszakaszátHat Agro UNI Győr - Uniqa Euroleasing Sopron 62-76 (20-19, 11-17, 17-24, 12-16)
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-20 19:13:31
Akárcsak a két csapat novemberi bajnokiján ezúttal is csak a hosszabbításban dőlt el a Cegléd-Szekszárd mérkőzés. A CEKK hiába kezdett kiválóan végül az összesen 52 büntetőt dobó Atomerőmű Szekszárd 91-86-ra győzött a kiélezett mérkőzésen.Ceglédi EKK – Atomerőmű KSC Szekszárd 86-91, h.u. (27-18, 13-21, 17-18, 21-21, 8-13)
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-20 18:49:19
A PEAC-Pécs szerezte meg az alapszakasz harmadik helyét, miután a második negyedtől végig vezetve, nagyon magabiztosan győzte le ki-ki mérkőzésen a Diósgyőr együttesét.PEAC-Pécs – Work Force DKSK Miskolc 87-70 (16-22, 31-17, 24-19, 16-12)
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-20 18:48:43
A második félidőt csupán egyetlen ponttal vesztette el a Vasas, ám a PINKK jó első félidőben mutatott játékának köszönhetően így is magabiztos, 72-53-as győzelmet aratott.PINKK-Pécsi 424 – MKB Euroleasing Vasas 72-53 (26-16, 21-13, 9-12, 16-12)
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-20 18:37:50
A tartalékos ZTE NKK nagyon rossz kezdést követően 83-62-es győzelmet aratott a 25 pontos Károlyi Andrea vezette BSE ellen.ZTE NKK – BSE-FCSM 83-62 (14-19, 15-9, 26-16, 28-18)
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-17 22:07:12
Üdvözlöm kedves olvasóimat itt a kezdo5.hu-n. Győrből hazautaztam vonattal Sopronba. Amint az a győri meccsünk közvetítéséből nyilván kiderült, sajnos Sopronból a hozzátartozók barátok a nagy havazás miatt sajnos nem tudtak átjönni, megnézni a meccsünket, amely után gondolom érthető, hogy nem vagyok túlságosan feldobva.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-17 18:33:12
A női Euroliga A-csoportjának 10. fordulójában nem várt könnyű meccs a Győr együttesére. A magyar bajnok a Honti Katával és Olekszandra Kuraszovával felálló spanyol Rivas Ecopolist fogadta. A vendégek ugyan mindössze egy sikerrel előzik meg a győrieket a csoportban, ám Kublina valamint Shegog távozását követően alaposan meggyengülve várta a meccset a Győr.
HAT-AGRO UNI Győr – Rivas Ecopolis 78-72 (18-14, 18-20, 23-21, 19-17)
Győr, Egyetemi Csarnok
A rossz előjelek után két, a győrieknek kedvező hírrel indult a meccs: a vendégeknél Nichols lázasodott be még szerdán, így a center nélkül állt fel a Rivas – a hétvégi bajnokit könyöksérülés miatt kihagyó Hurst viszont ott volt a Győr kezdőcsapatában.
Nem meglepő módon két centerkosárral kezdte a meccset a Rivas, majd Rasheed szórt hármast faulttal együtt! A győriek igyekeztek előnyt kovácsolni a magassági hátrányukból és gyors befejezésekkel operálni. Jól tartotta magát a hazai csapat, amelyben az Euroligában is nagyon hamar bemutatkozhatott a 16 esztendős Dobos, aki azonnal egy tempóval jelentkezett. Másfél perccel a vége előtt 14-12-nél kértek időt a vendégek és Honti is érkezett a pályára, ám a negyed végéig tartotta előnyét a Győr.
A második negyedben is folytatta jó játékát a magyar csapat, ráadásul, amitől nagyon tartottunk sem igazolódott be: simán nyerte a lepattanóharcot is. A jól irányító Hurst passzából Laklóth szórt hármast, így a 14. percben már 25-17-et mutatott az eredményjelző. A vendégek továbbra is a palánk alatti játékot erőltették, de Rasheed gyors ziccere után sikerült megőrizni az előnyt. Henry 2+1-e és Kuraszova triplája fújt riadót a Rivasnál, így jókor jött Raksányi faulttal együtt szerzett kosara (36-27). Nem véletlenül érkezett a vendég időkérés, amelynek meg is lett az eredménye, hiszen egy 7-0-s rohammal válaszoltak a spanyolok. Dobos harcossága ért új támadóidőt, végül 36-34-gyel zárult a félidő.
A nagyszünet után sokan gondolták úgy, hogy lassan, de majd megtöri a nem csupán hősiesen, hanem okosan is játszó Győr ellenállását a Rivas. Henryvel továbbra is nehezen bírtak a hazaiak, a center kosarával 40-39-re fel is zárkóztak a vendégek, de Simon pontjaival ismét meglépett a Győr (48-41). Nagy-Bujdosó is remekelt támadásban, pedig a palánk alatt bizony nem volt könnyű helyzetben a győriek kapitánya (59-51). A negyed zárása viszont a vendégeké volt, az „odavágón” remeklő Cruz kosarával négy pontra jött fel a Rivas.
Kiválóan kezdte a záró szakaszt a Győr. A szenzációsan játszó Simon hármasa, valamint a rendkívül bátor Dobos 2+1-e után már 67-55 állt a táblán – érkezett is a menetrendszerű időkérés a túloldalon. Bár „normál” körülmények között örülünk Honti kosarainak, ezúttal azonban rosszkor jött Honti hármasa (69-60). A győrieknél azonban Őri szórt hármast. Persze a vendégek sem adták fel, és 74-62 után nyolc pontot szerezve visszajöttek a meccsbe. A végjátékban azonban megőrizte higgadtságát a Győr és Nagy-Bujdosó büntetőivel biztosította elképesztő győzelmét… és nem csupán azt! Bravúros sikerével ugyanis továbbjutott a csoportjából a magyar bajnok!
HAT-AGRO UNI Győr: Hurst 4, Raksányi 6/3, Rasheed 12/3, Nagy-Bujdosó 20, Őri 9/3. Csere: Dobos 7, Simon Zs. 17/3, Laklóth 3/3.
Rivas Ecopolis: Moreno, Cruz 10, Kuraszova 14/3, Morrison 4, Henry 21. Csere: Casas 12/3, Honti 7/3, Erkic 2.Kép: Molnár Péter / Fibaeurope
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-16 19:36:23
Ismét jól küzdött, de megint csak a szimpatikus vesztes szerepe jutott az Uniqa Euroleasing Sopronnak hazai pályán az Euroligában. Talán ez a vereség kevésbé fájó, mint néhány korábbi, a török sztár együttesnél gyengébb alakulatok elleni... De még mindig van halovány esély a továbblépésre.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-16 08:58:16
Két európai élcsapat játszik magyar földön hét közben a női Euroligában. Szerdán Sopronban a török Fenerbahce, csütörtökön Győrben pedig a sorozat előző kiírása döntőjének vesztese, a spanyol Rivas Ecopolis lép pályára Az első körben Isztambulban egy szinte a végletekig kiélezett küzdelemben 77-71-re kapott ki a Sopron a Fenerbace katlanjában. Ha így nézzük, akkor akár Székely Norbert tanítványai akár el is kaphatják a török sztárcsapatot. Azóta azonban a soproniaknál szinte egymásnak adták a kilincset a játékosok, voltak távozók s akadtak érkező régi-új játékosok. A hazai bajnokságban imponáló magabiztossággal menetelő Uniqa az Arrast oda-vissza megverte ugyan az Euroligában, ám a többi meccsét elvesztette. A Zavecz Hanna és Anita Teilane helyére érkező Amber Holt és Cserny Réka beépítéséhez - még ha játszottak is korábban Sopronban - idő kell. Hogy ez a folyamat zajlik az a bajnokikon annyira nem szembetűnő, a hazai pontvadászatban könnyedén nyerik a meccseiket Fegyvernekyék. Az Euroligában viszont legutóbb Schióban igen simán alulmaradt a Sopron, elsősorban gyenge védekezése miatt.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-13 18:27:00
Két - elvileg - rangadónak ígérkező mérkőzés maradt vasárnapra a női NB I-ben, az igazán nagy izgalmak azonban elmaradtak. Zalaegerszegen a második negyedben "robbantott" a Sopron és fölényesen nyert, Miskolcon pedig a DKSK egy kemény, küzdelmes meccsen a jó kezdésének köszönhetően végig vezetve "gyűrte le" a PINKK csapatát. ZTE NKK - Uniqa Euroleasing Sopron 60-85 (19-21, 10-26, 18-22, 13-18)"Lilliputi" ötössel, magas játékos nélkül volt kénytelen kiállni a ZTE, amely játékosai mozgékonyságára próbált építeni, a Sopron pedig kezdetben Krnjics palánk alatti megjátszására törekedett. A negyed második felében Fegyverneky és az éppen a ZTE-től Sopronba szerződő Zsovár révén egy 7-0-s rohammal megugrott az éllovas. A negyed hajrájában Szalay vezetéséve egy 9-2-es szakaszt bemutatva beérte a Sopront a ZTE, ám az utolsó szó Cserny révén a vendégeké volt.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-12 19:04:24
A 19 pontos Jeaschke és a hatékony kiegészítőszemélyzet mellett a jobb koncentráció is a PEAC-ot segítette, a pécsiek így ha nehezen is, de le tudták győzni a Szekszárdot idegenben.A pécsiek kapitánya, Horváth Lilla kosaraival indult a találkozó, míg a hazai oldalon a hosszú kihagyás után visszatérő Zele Dorina kosarának örülhettek a szurkolók. A 7. percbe érkezve az addig kiegyenlített meccsen kissé elléptek a pécsiek (9-14), de az egész idény során jó formában játszó Bálint Réka vezetésével a negyed végére átvette a vezetést a Szekszárd (20-17).A folytatásban tartotta, sőt Szvitlica révén növelte is előnyét a hazai csapat. A negyed derekán Horváth Lilla tizedik pontjával közelített a PEAC, de Pap kosarával 30-24-re az Atom vezetett. A vendégek ugyan többször is a büntetővonal mögé állhattak, ám sorra hibázták el a dobásaikat. Ennek ellenére a tarthatatlan Jeaschke mezőnykosaraival a félidőre visszajött az első negyed végi mínusz háromra a pécsi együttes.A nagyszünet után bemutatkozhatott a hazaiaknál a friss igazolás Iva Roglics, de a légiós még nem tudott a középpontba kerülni. Nem úgy Bálint, aki hét pontosra növelte övéi vezetését (38-31). Ezt követően azonban nagyon komoly szakaszt produkáltak a vendégek. Közel hét percen át nem tudtak a gyűrűbe találni a szekszárdiak, a PEAC viszont a közben egy triplát is jegyző Jeaschke vezérletével egy 12-0-s szakaszt produkáltak (38-43). Az utolsó szakasz elején Barbour 2+1-e, majd Dusanics kosara után 44-53-nál már-már tetemesnek mondható előnybe került a PEAC, sőt Czirják tempója után a 37. percben is 61-51-re mentek. Nem adta azonban fel a Szekszárd. Bálint villámtempóban szerzett hat pontjával látótávolságon belülre kerültek a vendéglátók (57-61). Az utolsó percbe fordulva előbb Hajdú, majd Scsekics is távolról talált be, így 65-65-nél utolérte a pécsieket a hazai alakulat. A büntetővonalra kényszerített vendégek ezúttal nem hibáztak: Fűrész és Jeaschke is hibátlanul célzott. Hajdú ugyan újabb triplát jegyzett, de Fűrész egy büntetőt a helyére küldve megnyerte a meccset a PEAC-nak, amely ezzel megerősítette a legjobb négy között. Atomerőmű KSC Szekszárd - PEAC-Pécs 68 - 70 (20-17, 12-12, 10-19, 26-22)Szekszárd: Scekics 10/6, Zele 2, Szepsi -, Bálint 22, Szvitlica 12. Csere: Pap 14, Theodorán -, Roglics -, Hajdú 6/6, Tamis 2, Studer -. PEAC: Fűrész 13, Barbour 12, Csutorás 2, Horváth L. 10/6, Jeaschke 19/3. Csere: Dusanics 2, Czirják, Szamosi 6, Czukor -. Fotó: Peacpecs.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-12 17:58:17
A hét közben jelentősen meggyengült bajnok Győr fölényesen nyert a BSE otthonában, a Cegléd pedig küzdelmes mérkőzésen a végjátékban tudott a szívósan küzdő Vasas fölé kerekedni.BSE FCSM - Hat AGRO UNI Győr 45 - 82 (13-26, 4-19, 14-18, 14-19) A meccs nagy kérdése az volt, mennyire viseli meg a bajnokcsapatot két kulcsjátékosának, Ieva Kublinának és Chay Shegognak a hét közbeni távozása. Szerkezeti fölényét mindenesetre gyakorlatilag elvesztette Fűzy Ákos együttese. A nyitó negyedben elsősorban annak köszönhetően szerzett jelentős előnyt a bajnok, hogy rengeteg kosár plusz büntetős akciót mutattak be játékosai, a negyed végén pedig Raksányi és Laklóth hármasaival tíz pont fölé nőtt a vendégek előnye. A második negyed eleje igen gyenge játékot hozott, a szakasz első 4 percét 2-2-re "hozta" a két csapat. A 14. és a 19. perc között aztán a bajnok egy 11-0-s futást mutatott be, amelyből a fiatal Dobos is kivette részét. A Győr a második negyedben 4 pontot engedélyezett a hazai csapatnak. 17 óra 45-kor 17-45-ös állással fejeződött be a félidő.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-10 21:57:28
Végig vezetve nyert az olasz Schio az Euroligában az Uniqa Euroleasing Sopron ellen. A soproniak végig hátrányban voltak, először a második negyed közepe táján nőtt a különbség 10 pont fölé, s sokáig mozgott ekörül - a végén viszont csaknem húszra hízott. Famila Schio - Uniqa Euroleasing Sopron 89-71 (21-17, 23-15, 21-20, 24-19)Másfél perc elteltével Godin révén a Schio szerzett vezetést, majd Lavender vezérletével hamar megugrott 8-2. Milovanovics hármasával próbált kapaszkodni a Sopron. Wambe és Godin pontjaival tartotta pár pontos előnyét az olasz együttes, ám a Sopron próbált tapadni a hazai együttesre. Johnson találatával a 7. perc elején 13-11-re zárkózott föl az Uniqa. A negyed végén Lavendenrt nem tudták tartani a vendégek, de Zsovár kosara után 4 pontra jött föl a Sopron.