Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-28 18:09:10
Izgalmas, fordulatos mérkőzésen óriási bravúrt hajtott végre a ZTE NKK, megverte a bajnok Győr csapatát. A második negyedben nagy előnyre tett szert az egerszegi együttes, ám a bajnok, ledolgozva hátrányát, a negyedik negyedben átvette a vezetést. Az egerszegiek azonban a zárószakaszban parádézó Szélesy vezérletével újítani tudtak, s megverték a címvédőt.ZTE NKK- Hat Agro UNI Győr 66-58 (16-20, 22-8, 7-15, 21-15)Vida Anna és Horváth Zsófia személyében két korábban Győrben kosarazó, válogatott játékos készült a bajnok ellen az egerszegieknél a forduló rangadójára. Az első percekben fej-fej mellett haladtak a felek, méghozzá úgy, hogy az első 6 hazai pont Mihajlova nevéhez fűződött. 4-4 után Rasheed triplája egy 11-4-es csapatmunkával "összehozott" győri futást hozott a negyed közepe. A negyed hajrájában Czank és Szélesy villanásaival 4 pontra jött föl a ZTE. A második negyed Shegog első pontjaival indult, ám a hazaiak, két cserejátékosuk, Horváth és Gensler találataival 2-re feljött a ZTE. Shegog azonban belejött, kosár plusz büntetős akcióval vétette magát észre. A zalaiak azonban ebben az időszakban minden akciójukat kosárral fejezték be, s átvették a vezetést. Szalay osztogatta társainak a gólpasszokat és bedobálta a büntetőket. A hét közben kimerítő Euroliga meccset játszó bajnokcsapat játéka szétesett, ritmust vesztettek, képtelenek voltak kosarat dobni a győriek. A ZTE 25-20-as vendég vezetés után a 13. és a 19.. perc között egy 16-1-es rohanást "repesztett", így 10 pontos előnnyel zárta a félidőt.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-27 18:13:05
Három szombati mérkőzéssel folytatódott a női bajnokság 7. fordulója. A PEAC csütörtöki sima ceglédi győzelmét (71-88) követően a játéknap első összecsapásán a Sopron rendkívül magabiztos sikerrel távozott a Városmajorból (36-82). A PINKK-Pécsi 424 megszerezte második győzelmét, méghozzá a korábban a ZTE-t is megfricskázó Szekszárd otthonában arattak sima győzelmet (54-73). A Diósgyőr a várakozásoknak megfelelően magabiztosan múlta felül a fiatal Vasas gárdáját (106-42).
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-25 21:30:00
Hazai vereséggel kezdte Európa-kupa szerepését Szlimák Hajnalka együttese. A francia Montpellier elsősorban remek kezdésének köszönhetően tudott nyerni a romániai együttes otthonában, Szatmárnémetin.Az első negyed után 26-13-ra vezetett a jóval nagyobb nemzetközi tapasztalattal bíró - többek között az olimpiai döntős francia válogatott irányítója, Edwige Lawson játszott Hajniék ellen - Montpellier. A szatmárnémeti kosaras lányok szépen összeszedték magukat, és többek között Szlimák Hajni eredményes, jó játékával a harmadik negyed végére 2 pontra felzárkóztak. Az, hogy csaknem ledolgozta jelentős hátrányát, sokat kivett a szatmárnémeti együttes játékosaiból, a negyedik negyedben újítani tudott a Montpellier,amely végül 77-67-re győzött. A korábbi magyar válogatott bedobó csaknem végigjátszotta a mérkőzést. Szlimák Hajni 37 percet töltött a pályán, 2/5-ös dupla és 2/3-as triplamutatóval 10 pontig jutott. Volt még 5-5 lepattanója és gólpassza, valamint 3 eladott labdája.Fotó: frissujsag.ro
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-25 21:12:07
Fordulatos, élvezetes összecsapáson 2 ponttal megverte a cseh Brno csapatát a Hat Agro UNI Győr az Euroliga nyitó fordulójában. Szünetben még 6 pontos hátrányban volt Fűzy Ákos együttese, amely remek második félidei játékával 2 perccel a befejezés előtt 9 pontos előnyt szerzett.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-24 22:07:10
Horti Dóra jó játékkal, ám csapata, a Wisla Krakkó vereséggel kezdte az idei Euroliga-sorozatot.A Wisla úgy kapott ki 61-55-re Franciaországban, a Bourges otthonában, hogy az első 8 percben krakkói részről csak a magyar center tudott pontot szerezni - szám szerint hetet. Aztán amikor a negyed végén mások is besegítettek lengyel részről a pontszerzésbe, feljött 19-13-ra a Wisla. A küzdelmes,de alacsony színvonalú második negyed eredménye 8-8 lett. A 3. negyed elején 35-32-re feljött a Wisla, de a Bourges újítani tudott, egy 8-2-es futással megnyugtató előnyt szerzett. A záró szakasz közepén még 49-47-re feljött a krakkói csapat, de a Bourges ekkor egy 9-2-es "részhajrát" vágott ki, s végül 61-55-re nyert. Horti Dórán múlt legkevésbé a még két amerikai sztárja, Katie Douglas és Tina Charles nélkül játszó krakkói együttes veresége. A center 5/8as mezőny és 5/6-os büntető-mutatóval 15 pontot dobott, s ezzel csapata legeredményesebb játékosa lett. Emellett a 32 percet a pályán töltő középjátékos leszedett 5 lepattanót.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-24 18:11:07
Kedves vendég, a pályafutását nyáron befejező s anyai örömök elé néző Englert Orsolya tette tiszteletét az összecsapáson. A korábban Sopronban a Postásban és Győrben is szép szezonokat töltő irányító 6 éve az akkor a francia élvonalba feljutó Arras csapatához szerződött s lám korábbi együttese máris az Euroigában találta magát - méghozzá elég különleges módon: a bajnokságban csak a 11. helyen végző alakulat megnyerte a kupát... Önmagában ez még nem lett volna garancia az Euroliga indulásra, ám a tavalyi ezüstérmes s az Arrast legutóbb 70-48-ra legyőző Montpellier nem vállalta az Euroiga indulást. A francia szövetség ezek után felkérte az Arras-t amelynek vezetősége úgy döntött: a csapat további megerősítése helyett az "európai kalandra" az utazásokra ad pénzt... A magyar kosárlabdabarátoknak a mai Arrasból a néhány éve Szegeden megforduló szerb Inez Ajanovics lehet ismerős. Amúgy abból az időszakból amikor Englert az Arrasban játszott csupán az elnök maradt meg hírmondónak és néhány Sopronba is ellátogató helyi rádiós, újságíró.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-24 17:39:45
Közel állt a bravúrhoz többek között két magyar válogatott játékosa, Krivacsevics Tijana és Quigley Alexandria jó játéka révén a Good Angels Kosice a csoport egyik legerősebbnek tartott együttesének, az orosz Nagyezsda Orenburg otthonábanFordulatos összecsapáson meglepte a Kassa az Orenburgot, az első negyed után 22-10-re a kassaiak vezettek, ám a második negyed a hazaiaké volt, ezt 22-9-re nyerte az Orenburg, s szünetben 1 ponttal, 32-31-re vezetett. A második félidőben szinte végig fej-fej mellett haladtak a felek, végül 70-65-renyert az Orenburg.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-23 16:53:40
Lengyelországban légióskodik válogatott centerünk, Horti Dóra. A Wisla Krakkó magyar középjátékosa elmeséli, miért különleges a lakás, ahol Krakkóban lakik, hogy hamarosan olimpiai bajnok centertársa lesz, és, hogy miért is fölöttébb kellemes a magyar férfi bajnokság jelenlegi tabellájára néznie:- Volt egy magyar elődöd kint,Krakkóban az előző szezonban, Ujhelyi Petra. Milyen "utat taposott" az új magyar centernek? - Azt tudom, hogy szerették Krakkóban, de mivel a tavalyi csapatból nagyon kevesen maradtak, túl sokat már nem beszélnek az előző szezonról, csak előre néznek. Petrával amúgy nagyon jó barátnők vagyunk, gyakran beszélünk. Érdekes, és engem nagyon jó érzéssel tölt el, hogy most ugyanabban a lakásban lakom, amelyben ő az előző szezonban.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-21 18:41:35
A szombati két találkozót követően három mérkőzéssel folytatódott a női bajnokság hatodik fordulója.
A PEAC együttese ismét bizonyította, hogy igen jó erőkből áll és kisebb meglepetésre összességében simán verte a ZTE-t. Megszerezte első győzelmét a PINKK csapata, amely magabiztos múlta felül a Cegléd gárdáját. A forduló legnagyobb rangadójára Miskolcon került sor, ahol a Diósgyőr óriási elánnal kezdett a Győr ellen, már 18 ponttal is vezettek, ám a bajnok végül az utolsó negyedben fordítva nyerni tudott.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-20 15:29:49
Igazolva, hogy eddigi jó eredményei nem a véletlen műve, remek kezdésével ráijesztett a Szekszárd az Euroigára készülő Sopronra. Az Uniqa végül biztosan nyert, ám egyes időszakokban a tolnaiak kifejezetten ügyesen kosaraztak s végül 20 ponton belüli tisztes vereséget szenvedtek. A Sopronnak a jövő héten kezdődő Euroligában ennél jóval több kell.Uniqa Euroleasing Sopron - Atomerőmű KSC Szekszád 79-60 (16-17, 22-9,20-15, 21-19)Igazolva, hogy a zsinórban 3 győzelme nem a véletlen műve, ráijesztett a Szekszárd a felforgatott ötössel kezdő kupagyőztesre. Az ügyesen, szellemesen játszó tolnai társulat 7-0-ra vezetett a 4. perc elején. Székely Norbert kénytelen volt időt kérni s csatasorba küldeni Fegyvernekyt és Milovanovicsot. Velük a pontok is megérkeztek hazai részről, ám a negyed hajrájában Teilane 3 személyit is beütött, s büntetők révén minimális vendég előnnyel zárult az első negyed.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-19 10:08:04
Igen hamar, az első negyed közepén döntésre vitte ceglédi bajnoki mérkőzését a címvédő győri együttes. Fűzy Ákos tanítványai pazar, bajnokcsapathoz méltó első félidőt produkáltak, szünetben 63-25-re vezettek.CEKK - HAT Agro UNI Győr 64-92 (15-34, 10-29, 17-19, 22-14)A bajnok győriek egy igen erős s fárasztó, hosszú utazásokkal megtoldott oroszországi, jekatyerinburgi torna után léptek pályára Cegléden. A hazaiak úgy 3 percig, a győriek 7-6-os vezetéséig tartották a lépést a bajnokkal. Ezt követően egy 19-2-es 4 perces futást "repesztett" a Rasheed és Nagy Bujdosó vezetésével a Győr.A második szakaszt Serbán és Mrozinska kosaraira alapozva 9-4-es futással kezdték a hazaiak, ám ezután az ausztrál Hurst két triplája egy 18-0-s győri roham kezdetét jelentette, amelyből az amerikai Shegog és az ügyesen játszó ifjú Dobos is is kivette részét. Tekintettel arra, hogy a szünetben 38 pont különbséggel vezettek a győriek, a második félidő csak formalitás volt. Fűzy Ákos sokat cserélhetett, a Cegléd pedig próbált tisztes eredményt elérni, és a záró szakaszban ez többé-kevésbé sikerült is, de a bajnokcsapat sikerét pillanatnyi siker nem fenyegette.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-17 18:22:49
A szerdai játéknap rangadóját a hölgyeknél Miskolcon játszották, ahol a soproniak az első negyed után már 32-16-ra vezettek. A DKSK ugyan egy huszáros 5 percet vágott ki a második negyed elején, ám amikor a kupagyőztesnél kicsit kezdett "melegedni" a helyzet mindig akadt valaki - a leggyakrabban az új amerikai szerzemény, Shenise Johnson - aki átlendítette a holtponton Székely Norbert együttesét. A ZTE könnyedén verte a Vasast, a Szekszárd pedig összességében biztosan a jól küzdő BSE-t. A tolnai társulat 8 nap alatt a harmadik bajnokiját nyerte meg
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-16 19:22:54
Az első félidő fordulatos játékát követően a harmadik negyedben Komlón eldöntötte a vendég PEAC a maga javára a PINKK elleni megyei presztízscsatát. Ami a magyar kosárlabda szempontjából örömteli, hogy - főleg a PEAC-nál - több fiatal magyar kosaras is remek játékkal vétette magát észre.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-15 21:39:06
És hová álljanak a belgák? - kérdezte annak idején (még 1979-ben) regényében Végh Antal. Ez a kérdés (és még sok más) kavargott bennem miközben azon gondolkodtam, hogy csak meg kéne már írnom azt a posztot a Pécs 2010 kimúlásával és (még inkább) utóéletével kapcsolatban, amivel oly sokaknak tartozom (ígéret szintjén), de legalább annyira tartozom magamnak is. Elszámolással. Igaz, ez egy következmények nélküli ország, jól tudjuk, és ezt a pécsi női kosárlabdázás utóbbi néhány éve is abszolút alátámasztja, de akkor is feszít belülről a késztetés, hogy számot vessek azzal a helyzettel, melyben szűkebb pátriám hőn szeretett sportja jelenleg leledzik. Érzelmi szálaktól sem mentes elemzés következik, mindenki saját felelősségére lapozzon tovább!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-13 17:58:41
A pénteki PEAC-Vasas mérkőzést követően szombaton három bajnokival folytatódott a női bajnokság negyedik fordulója.Két rendkívül egyoldalú mérkőzés nyitotta a játéknapot: a Sopron talán a vártnál is nagyobb különbséggel, 51 ponttal kiütötte a Ceglédet. A Diósgyőr szintén száz pont közelébe jutva 33 ponttal nyert a Városmajorban.
A forduló legkiegyenlítettebb meccsét Szekszárdon játszották, ám kisebb meglepetésre az Atomerőmű a második negyedben előnybe kerülve, előnyét onnantól őrizve 14 ponttal felülmúlta a ZTE csapatát.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-12 17:45:04
Egyértelműen állva hagyta a Vasast a PEAC a találkozó elején: egyrészt öt percig egyetlen kosarat sem kaptak a pécsiek, „cserében” viszont 10 pontot szereztek. Mansare törte meg a vendégek gólcsendjét, de a negyed végére a szezonban most bemutatkozó Balla büntetőivel 15 pontosra nőtt a PEAC előnye. Djokics edzőnek leginkább Fűrész Diána combsérülése okozott fejfájást.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-09 18:56:38
Két mérkőzéssel folytatódott a női bajnokság. A Győr az első negyed végén "robbantott" a PEAC ellen, s attól kezdve végig biztosan vezetve nyert. A fiatal Vasas saját pályáján a harmadik negyed közepéig tudta tartani a lépést a parádézó Bálint Réka vezette tartalékos Szekszárddal.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-06 18:29:32
Négy szombati mérkőzéssel megkezdődött a női bajnokság második fordulója. A legnagyobb meglepetés a Városmajorban történt: a BSE nyolc ponttal verte a PINKK együttesét. A ZTE a vártnál talán nehezebben győzött a Cegléd ellen, míg a Győr halvány kezdés után végül a várakozásoknak megfelelően nyert a Vasas ellen. A DKSK végig vezetve nyert a Szekszárd ellen.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-10-03 18:42:30
Négy összecsapással kezdetét vette a női bajnokság 2012/13-as idénye. A nyitónapon 18 órakor három összecsapásra került sor: a bajnoki címet története során először elhódító Győr az első félidőben nyújtott jó játékának köszönhetően hozta el a két pontot a Szekszárd otthonából. A nyáron alaposan megerősödött Diósgyőr könnyedén győzött a Cegléd otthonában, míg a PEAC-Pécs hazai környezetben verte 39 ponttal a fennállása 100. évét ünneplő BSE-t. A nap negyedik találkozóján a Sopron hozta a papírformát és simán győzött Pasaréten a Vasas ellen.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-09-26 07:20:26
Jónéhány magyar kosaras hölgy keresi külföldön kenyerét. Többen évek óta légióskodnak, de vannak olyanok is, akik most nyáron fogták képzeletbeli vándorbotjukat s szerződtek külföldre. Légiós kosaras hölgyeinkről készítettünk egy kis összeállítást - a teljesség igénye nélkül.