Olimpia - Bemutatkozik az A-csoport (2.)

Tunézia

FIBA-tagság kezdete: 1956
Olimpia: első alkalommal szerepelnek a Játékokon
Világbajnokság: 1 alkalommal (2010)
Afrika-bajnokság: 19 alkalommal. Bajnok: 2011. Ezüstérmes: 1965. Bronzérmes: 1970, 1974, 2009.

FIBA-rangsor: 38.

Tunézia az egyik legnagyobb múlttal rendelkező afrikai válogatott, azonban az elmúlt évekig nem sok sikert élhettek meg a nemzeti csapat játékosai. 19 Afrika-bajnokságon vettek részt, ezzel Szenegál, Elefántcsontpart és Egyiptom mögött negyedikek, azonban – noha rendre a legjobb nyolc közé jutottak az elmúlt 25 évben – 1974 után 2009-ben állhattak újra dobogóra.

Ezzel a sikerrel azonban végre-valahára bekerülhettek a nemzetközi vérkeringésbe, hiszen a bronzéremmel kvalifikálták magukat a 2010-es világbajnokságra. Bár a világbajnokságon nem tudtak meccset nyerni, és az utolsó, 24. helyen végeztek, a fejlődésük továbbra is látványos: egyenes ágon jutottak ki az olimpiára azzal, hogy 2011-ben történetük során először megnyerték az Afrika-bajnokságot!

A csapat legnagyobb húzóembere a center Salah Mejri. A 217 centiméter magas, 26 éves Mejri a 2011-es Afrika-bajnokság MVP-je, személyében egy domináns, ugyanakkor a nemzetközi mezőnyben ma már ritka magasságú palánk alatti emberrel rendelkezik Adel Tlatli szövetségi kapitány. Mellette a rutinos mini-irányító Maroua Kechrid és a mindössze 23 éves kiscsatár-erőcsatár Makrem Ben Romdhane a csapat fő erősségei, mindketten tagjai voltak a 2011-es Afrika-bajnokság álomötösének (Mejri-vel egyetemben).

Rajtuk kívül említést érdemel a 31 éves Amine Rzig, aki már régebbi motoros, 2009-ben volt az Afrika-bajnokság álomötösének tagja – olyan ismert játékosok társaságában, mint az NBA-s DeSagana Diop és az Euroligában vitézkedő Romain Sato. Bár Rzig az utóbbi időben már nem egyértelmű húzóembere a csapatnak, az idén nyert egyiptomi bajnoki cím jelzi, hogy kiváló kosarasról van szó – és 2009-ben az ő extra teljesítménye kellett, hogy Tunézia megkezdhesse nemzetközi menetelését.

Nyilvánvaló, hogy Tunéziának vajmi kevés esélye van arra, hogy meccset nyerjen az A-csoportban (a négy nagyágyú – USA, Litvánia, Franciaország, Argentína - mellett Nigéria a honosításokkal jelentősen megerősödött az olimpiára), ugyanakkor nem szabad őket alábecsülni. A játékosok nagy része ugyan a hazai bajnokságban pallérozódik, de nemzetközi rutinjuk növekszik, és egyáltalán nem pofozógépek – és azt se feledjük, hogy a válogatott gerincét mindössze két klubcsapat adja, így a játékosok jobban ismerik egymást, mint a többi nemzeti csapat tagjai. Legutóbb ugyan Luol Deng és Joel Freeland nélkül, de legyőzték Nagy-Britannia válogatottját (73-69), és biztosak lehetünk benne: ameddig a kezdők bírják erővel, minden csapatnak igyekeznek méltó partnerei lenni.

Mindenesetre a nyitónapon sorra kerülő afrikai belharc (Nigéria ellen) nagyon pikáns csatának ígérkezik, ahol Tunézia sporttörténelmet írhat első olimpiai mérkőzésének megnyerésével. Ha Mejri-ék esetleg győznek, minden további eredménytől függetlenül nemzeti hősként fognak hazatérni. Kell ennél nagyobb motiváció?

A keret tagjai

4 – Radhouane Slimane - Al-Nasri (Szaúd-Arábia)
5 – Marouan Laghnej - JS Kairouan (Tunézia)
6 – Amine Maghrebi - Ezzahra Sport Rades (Tunézia)
7 – Mourad El Mabrouk - Ezzahra Sport Rades (Tunézia)
8 – Marouan Kechrid - US Monastir (Tunézia)
9 – Mohamed Hdidane - Stade Nabeulien (Tunézia)
10 – Lassaad Chouaya – Club Africain (Tunézia)
11 – Mokhtar Ghyaza - Ezzahra Sport Rades (Tunézia)
12 – Makrem Ben Romdhane - Etoile Sportive du Sahel (Tunézia)
13 – Amine Rzig - Etoile Sportive du Sahel (Tunézia)
14 –Omar Abada - Ezzahra Sport Rades (Tunézia)
15 – Salah Mejri - Etoile Sportive du Sahel (Tunézia)

Sorsolás

2012. július 29. vasárnap, 10:00: Tunézia-Nigéria
2012. július 31. kedd, 23:15: Tunézia-Egyesült Államok
2012. augusztus 2. csütörtök, 15:30: Tunézia-Argentína
2012. augusztus 4. szombat, 10:00: Tunézia-Franciaország
2012. augusztus 6. hétfő, 12:15: Tunézia-Litvánia

Franciaország

FIBA-tagság kezdete: 1933
Olimpia: 8 alkalommal. Ezüstérmes: 1948, 2000.            Világbajnokság: 6 alkalommal. Érmek: -.  Legjobb helyezés: 5. (2006)
Európa bajnokság: 37 alkalommal (rekorder). Ezüstérmes: 1949, 2011. Bronzérmes: 1937, 1951, 1953, 1959, 2005.

FIBA rangsor: 12.

Igazi ezüstcsapat a magát olimpiára 2000 óta először kvalifikáló gall alakulat, ám mielőtt bárki negatív jelzőként kezdené ezt el használni Tony Parkerék esetében, gyorsan szögezzük le, hogy vélhetően minden francia játékos előre aláírná, ha 12 év hiányzás után sikerülne felállni ennek a gárdának a dobogó második fokára. Az aktív játékosokat tekintve 14(!) jelenlegi, vagy a közelmúltban volt, illetve kettő biztos jövőbeli NBA-játékost felvonultató ország nem kicsit zaklatott felkészülés után vág neki a londoni játékoknak. Egy bővebb múltidézés után jöjjön a jelenlegi csapat tagjainak bemutatása és a felkészülési időszak elemzése.

Franciaország történelmi tekintetben nem feltétlenül számít kosárnemzetnek, ám az új hullám és a 2000-ben U18-as Európa-bajnokságot nyerő generáció elhozta a gallok aranyidőszakát - eddig aranyérmek nélkül. Hogy miről is beszélünk pontosan, ahhoz idézzük fel előbb, hogy a FIBA-hoz 1933-ban, az elsők között csatlakozó franciák hogyan szerepeltek a nemzetközi megmérettetéseken az utóbbi 80 esztendőben.

Amennyiben a Szovjetuniót, illetve Jugoszláviát nem tekintjük Oroszország, valamint Szerbia "jogutódjának" ebben a sportágban, akkor a gallok 37 Eb-részvételükkel magasan csúcstartók, ráadásul az is ritkaságszámba ment, ha egyáltalán selejtezniük kellett valamelyik kontinenstornára (legutóbb a 2009-es torna előtt esett ez meg velük, de történt olyan is az évezred elején, hogy többek közt Magyarország testén keresztül vezetett az útja Rigaudeau-éknak az Eb-re, ráadásul akkor idehaza le is győzték a regnáló olimpiai ezüstérmest Németh Istvánék). A dobogó második fokára meglepő módon csupán kétszer ért fel a francia válogatott, méghozzá előbb 1949-ben, majd egy jó nagy szünetet követően a tavalyi litvániai eseményen, amivel egyenes ágon kvalifikálták is magukat Parkerék a londoni ötkarikás játékokra. Hiába a hihetetlenül sok NBA-játékos és az extra atletizmus, az új generáció csupán egy 2005-ös bronzérmet tudott felmutatni az utóbbi időszakban az említett ezüst mellett, a hőskorban pedig három további négy harmadik helyezés jutott az Eb-ken a galloknak (1937, 1951, 1953, 1959).

Világbajnokságon 5-ször szerepelt Franciaország, legutóbb 2010-ben, amikor csalódást keltő 13. helyen fejezte be a küzdelmeket az akkorra eléggé megfiatalított, s egyben tartalékosnak is mondható alakulat, 2006-ban viszont egy egész tisztes 5. pozíciót tudott felmutatni a nyugat-európai nemzet, ami akkor kis túlzással csalódásnak is számított. Bár nehéz ezt így egyértelműen kijelentenünk, hiszen 2002-ben Indianapolisban ott sem lehettek a franciák, továbbá egészen 1986-ig (13. hely) vissza kell mennünk, hogy korábbi VB-szereplésről beszéljünk a gallok esetében, előtte pedig csak az említett hőskorban, 1950-ben (6. hely), 1954-ben (4. hely), majd 1963-ban (5. hely) volt ott az ötkarikás világversenyen a kék-fehér-piros nemzeti színekkel felvértezett együttes. Világbajnoki érme tehát sosem volt még ennek az országnak.

Az olimpiákat tekintve már egy fokkal jobb a helyzet, de az már önmagában is érdekes, hogy az említett aranygeneráció most készül az első ötkarikás játékaira... A (várakozásokhoz képest) gyenge Eb-szereplések mind oda vezettek, hogy sem 4 éve, sem 8 éve nem lehetett ott Pekingben, illetve Athénben a gall had, 2000-ben Sydneyben pedig még egy másik generáció fémjelezte a francia válogatottat, a Rigaudeau, Weis, Julian, Foirest, Sciarra, Bonato, Bilba, Risacher nyolcas rotációra alapozva juttatta be a Team USA elleni fináléba tanítványait Jean-Pierre de Vincenzi mester. Ott természetesen fejet hajtottak az amerikaiak előtt, de szégyenkezniük nem kellett, pláne, hogy ebben az évben nyerte az említett U18-as Eb-t is az ígéretes "évjárat". Az ausztráliai olimpián mégis hozzájuk fűződik a kosárlabda történelem egyik (számukra negatív) leglátványosabb pillanata, amikor is a majd 220 centi magas Frederic Weis-t még a csoportmeccsen átugrotta Vince Carter és úgy zsákolt egy hatalmasat.

1936-ban az első olimpiai kosártornán is jelen voltak a franciák, akkor viszont a 19-21. helyen végeztek, majd '48-ban jött a nagy ugrás és az ezüstérem, akkor is az amerikaiak ellen vérzett el a gall gárda. Négy esztendővel később 8., míg 1956-ban 4. lett a francia válogatott, 1960-ban pedig egy 10. pozícióval "futott ki" az első nagy generáció, utána pedig a hosszú csend következett és csak 1984-ben voltak ott újra az ötkarikás játékokon (11. hely). Londonról tehát szép emlékei vannak ennek a nemzetnek, ami a kosárlabdát illeti, ám ahogy már utaltunk rá, a Tony Parker, Boris Diaw páros fémjelezte korosztály újoncnak számít majd mostani olimpián.

El is érkeztünk a jelenbe, mely azzal együtt is fényes, hogy aranyat még csak Eb-n sem szerzett ez a korosztály, valamint az említett potenciális csak ex-, illetve jelenlegi NBA-s játékosokból keret fele nem áll most Vincent Collet szövetségi kapitány rendelkezésére. Kezdjük is a hiányzókkal, ha már ennyi van belőlük...

A legnagyobb név, aki nem lehet ott Londonban az a Joakim Noah, aki tavaly az Európa-bajnokságon volt először francia válogatott. Most az NBA-playoffban összeszedett sérülése miatt nem csatlakozhatott a felkészüléshez, bár sokáig nyitva hagyta számára az ajtót a kapitány. A Bulls kezdőcentere mellett a 2011-ben NBA bajnoki címet szerző Ian Mahinmi sem áll rendelkezésre, ő részben lemondta a részvételt, részben pedig nem is számolt vele a center poszton még így is hihetetlenül jól álló gall gárda vezetősége. A nyáron az Indiana Pacers-be cserélt nagyember tavalyi csapattársa, Roddy Beaubois is visszamondta hazája szövetségének megkeresését, ami sérülékenységét tekintve valahol tolerálható is, másrészt nélküle sem lesz elveszett a csapat.

Mikael Pietrus neve is jól cseng a szakmában, ám az idén a Boston Celtics színeiben profiskodó hátvéd-bedobó előbb csak a tartalékok közé lett beválogatva Collet mester által, majd miután úgy döntött, hogy inkább számára is fontosabb a rehabilitáció, ő is megköszönte, hogy számításba vették idén, de helyette sebeit nyalogatja, míg a társak az érmekért szállnak harcba. Csak ha az NBA-s hiányzóknál maradunk, akkor a ligában eddig perceket kapó Pape Sy, valamint a hasonló kaliberű Alexis Ajinca sem lesz ott az ötkarikás viadalon, előbbi még csak a tartalékok közé sem lett nevezve, a legutóbb a Strasbourgban pattogtató nagyember pedig éppen pótcenterből lett a felkészülést végző csapat tagja, ám a keretszűkítést nem élte túl. Az említett NBA-kötődésű játékosokon kívül a tavaly Még New Jersey Nets néven szereplő leendő brooklyni alakulat által elég jól megfizetett Johan Petro sem kapott behívót a válogatottba.

              

A hiányzók válogatottja után nézzük, kik képviselik Franciaországot Londonban! Az alábbi névsornál nem sok jobbat találunk a 12 csapatot felvonultató mezőnyben... Tony Parker a San Antonio Spurs utóbbi évtizedének egyik legmeghatározóbb játékosa a tavalyi Eb-menetelés után természetesen az olimpiára is szívesen jön, ám egy szerencsétlen szituáció majdnem megakadályozta az egykori Finals MVP részvételét. Történt ugyanis, hogy Parker Chris Brown kíséretében egy night clubban dulakodásba keveredett, a sztárirányító szemébe pedig üvegdobálás közben egy szilánk fúródott, ami miatt csak később kezdhette a felkészülést társaival, sőt volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, akár le is kell mondania az ötkarikás játékokról, ám egy speciális védőszemüvegben (mely bevallása szerint nem kicsit zavarja őt a játékban) csatlakozhatott a társakhoz már az edzőmeccsek alatt is.

A második legnagyobb név, Nicolas Batum is csak késéssel érkezett meg Vincent Collet táborába, ő addig csak egyéni munkát végzett, míg el nem dőlt, hol játszik jövőre (marad a Portland Trail Blazers kosarasa). Boris Diaw a tengerentúlon is csapattársa Parkernek, most a válogatottban markánsabb szerepe lehet, mint az utóbbi időben, lévén hogy leküzdötte súlyfeleslege nagyobb részét, illetve kiesett a palánk alól többet foglalkoztatott társa, Noah. Maradva a texasiaknál a Valenciából az NBA-be átnyergelő Nando De Colo is Spurs-alkalmazottként lesz jelen a tornán, ő az utóbbi években a Valenciát vezette kisebb-nagyobb sikerekre az európai ligákban (ACB elődöntő, EuroKupa döntő idén, Euroliga negyeddöntő tavaly) és a litvániai Eb-n megmutatta már, hogy a nemzeti csapatnak is vezéregyénisége tud lenni.

A világ legjobb bajnokságát képviseli rajtuk kívül Ronny Turiaf is, aki bajnoki címet szerzett a Miami Heat tartalékembereként, ráadásul az alapszakasz végén még több alkalommal kezdőként is szerepelt LeBron Jamesékkel együtt, ő tavaly nem lehetett ott az Európa-bajnokságon, gyakorlatilag ő érkezett a sérült Noah helyére. Amennyiben az utóbbi években kapott kevesebb játéklehetősége ellenére is képes a korábbi világversenyeken megszokott szintet hozni, sokat nem fog visszaesni potenciálban ez a gárda, már csak azért sem, mert a Washington Wizards (és a lockout alatt a Caja Laboral) centere, Kevin Serpahin szinteket lépett az utóbbi évadban, egészen biztosan számottevő pontterméssel és lepattanótömeggel tudja majd segíteni a gallokat, nem is beszélve az átlag feletti dobásblokkolási képességeiről. Mellettük a sérülésből felépülő Ali Traoré teszi teljessé a rotációt 5-ös poszton, az orosz Lokomotív Kubanyban dicséretes évadot futó óriás egy esztendeje az egyik leghatékonyabb csereembere volt a francia válogatottnak, most is hasonló szerepet várunk tőle. Hiába nincsen Noah, ez a trió az egyik, ha nem a legjobb magasember-had a mezőnyben a spanyol Gasol - Gasol - Ibaka hármasfogat mögött.

A bedobóknál sem gyenge a gall csapat, az említett Batum mellett ott van a korábban szintén NBA-s, legutóbb pedig az EurópaKupa-győztes, orosz bajnoki ezüstérmes Khimki Moszkvában játszó Mickael Gelabale, aki egy éve az egyik legjobbja volt ennek a válogatottnak rosszkor jött sérülésééig, valamint az olasz élvonalban (Cimberio Varese) teljesen kiviruló korábbi állandó kiegészítőember, Yakhouba Diawara (korábban szintén több év NBA-játékos) is pontokat, hasznos, igazi mindenes játékot hozhat a franciák számára ezen a világversenyen.

A 9 fős rotáció az említett emberekből állhat össze, de a három további kerettag sem akárki, a francia élvonalat képviselő páros, a Gravelines-nél profiskodó Yannick Bokolo, valamint a Cholet idei LNB-s alapszakasz MVP-je, Fabien Causeur, illetve a spanyol Valenciát hosszú éveken keresztül szolgáló Florent Pietrus teszi teljessé a 12-es utazó keretet. Érdekesség, hogy az elég szépen menetelő, végül francia bajnoki címig, kupagyőzelemig, illetve EuroChallenge döntőig jutó Chalonból senki sem lesz ott ebben a válogatottban (Steed Tchicamboud ott volt ebből a kluból tavaly az Eb-n), továbbá az a Charles Kahudi sem került be a szűkített keretbe a francia élvonalbeli finalista Le Mans-ból, aki Litvániában a padról beszállva sok jó performanszt hozott. Ez egyébként sokat elmond a korábban lényegesen jobb színvonalú francia élvonalról is, továbbá szépen jelzi, mennyire sok minőségi játékosa van a galloknak világszerte.

A felkészülést tekintve említettünk már komolyabb nehézséget, de most nézzük meg kronológiailag is, milyen előzményekkel a háta mögött vág neki Franciaország ennek az olimpiának. A tervezett alapemberek közül június 11-én nem jelent meg Noah, Parker, Diaw, Turiaf, Batum és Traoré sem sérülések, illetve "szabadügynöki teendők" miatt, Turiaf pedig még az NBA-aranygyűrűkért küzdött társaival a tengerentúlon az edzőtábor kezdetekor. Szépen lassan azért kezdett összeállni a keret, s az első edzőmeccset 74 - 54-re nyerték Collet mester tanítványai az olimpiáról lemaradó olaszok ellen, Seraphin 15 pontjával kimagaslott ezen az összecsapáson Pau városában, majd egy nappal később a Boulzac-ban lejátszott visszavágón De Colo (13 pont) vezetésével intézték el 76 - 52-re a jobb sorsra érdemes itáliaiakat. Toulouse-ban zsinórban a harmadik napon is mérkőzést játszva Elefántcsontpart legjobbjait intézte el a Fabien Causeur (18 pont) húzta gall alakulat, aztán Orleans-ban július 7-én az olimpia házigazdája, Nagy-Britannia hajtott fejet (79 - 74) Franciaország legjobbjai előtt. Ekkor már Parker is a fedélzeten volt, igaz csak 5 percet és 2 pontot vállalt, Diaw és Diawara feletek ekkor a pontokért (14-14).

10-én jött az Eb-döntő "visszavágója", hiszen Spanyolország volt az ellenfél Madridban, de a még mindig Batum és Traoré nélkül felálló franciák 81 - 65-ös, elég sima vereséget szenvedtek a kontinens uraival szemben. Két nappal később egy nagyon gyenge kerettel felálló Belgium leckéztette meg a 15-öt szóró De Colo fémjelezte kék-fehéreket Gravelines-ben, aztán másnap Lievinben 84 - 64 arányban múlták felül Parker 17 pontos, 12 gólpasszos produkciójával Fehéroroszországot. 15-én jött az újabb derbi a spanyolok ellen, az akkor Marc Gasol nélkül, de már az összes további ásszal felálló hispánoktól nagy csatában kaptak ki (75 - 70) a Collet-tanítványok Párizsban, ahol 5 percre már az akkor még mindig egyénileg készülő Batum is beállt, ám úgy, hogy Parker csak 11 pontra volt képes, mint a gárda legtermékenyebbje, a győzelem nem jöhetett össze. A 21-én az éremesélyesnek tartott brazilok ellen aratott 78 - 74-es siker mindenképp fénypontja volt a felkészülési időszaknak (Parker 22 pont), ám az Ausztrália elleni utolsó edzőmeccsen elszenvedett 69 - 67-es bukta (De Colo 17 pont) azért rámutatott arra, hogy milyen nehéz dolga lesz a csoportmérkőzések alatt Franciaországnak, ha jó helyen szeretné magát kvalifikálni a legjobb 8 közé s életben akarja tartani potenciális dobogó-esélyét.

Az biztos, hogy az amerikaiak elleni 29-i nyitány felettébb érdekes lesz, de tudják jól Parkerék, hogy nem a címvédőt kell elverniük és főleg nem a nyitómeccsen. Sokkal inkább a Litvánia, Argentína, Nigéria trió elleni összecsapásokon lesz a hangsúly, hiszen Tunéziával szemben minden körülmények között kötelező a győzelem Vincent Collet fiai számára. Amennyiben az első három, de inkább két hely valamelyikén tudja magát kvalifikálni a negyeddöntőbe a gall alakulat, akkor lehet keresnivalója a legjobb négybe jutást illetően, persze csak ha a formaidőzítés is megfelelően sikerül. Noah pótlása kulcskérdés, de összességében veretes a centersor és a teljes keret, a csoportban a második helyre, a tornán pedig a Top 4-be várjuk Franciaországot. Onnantól pedig az USA legyőzésén kívül minden lehetséges, bár a spanyolokat azért így is mindenképp Batumék elé lehet sorolni.

A keret tagjai (feltüntetve az eddigi, és nem pedig az ősztől "érvényes" klubcsapatokat):

Tony Parker - San Antonio Spurs (NBA - USA)

Boris Diaw - San Antonio Spurs (NBA - USA)

Ronny Turiaf - Miami Heat (NBA - USA)

Nando De Colo - Valencia (ACB Liga - Spanyolország)

Florent Pietrus - Valencia (ACB Liga - Spanyolország)

Nicolas Batum - Portland Trail Blazers (NBA - USA)

Kevin Seraphin - Washington Wizards (NBA - USA)

Ali Traoré - Lokomotív Kubany (PBL - Oroszország)

Mickael Gelabale - Khimki Moszkva (PBL - Oroszország)

Yakhouba Diawara - Cimberio Varese (Serie A - Olaszország)

Fabien Causeur - Cholet Basket (LNB - Franciaország)

Yannick Bokolo - Gravelines Dunkerque (LNB - Franciaország)

Sorsolás:

2012. július 29. vasárnap, 15:30: Franciaország-Egyesült Államok
2012. július 31. kedd, 21:00: Franciaország-Argentína
2012. augusztus 2. csütörtök, 10:00: Franciaország-Litvánia
2012. augusztus 4. szombat, 10:00: Franciaország-Tunézia
2012. augusztus 6. hétfő, 15:30: Franciaország-Nigéria

 

Egyesült Államok

FIBA-tagság kezdete: 1934
Olimpia: 16 alkalommal. Bajnok: 13-szor (1936, 1948, 1952, 1956, 1960, 1964, 1968, 1976, 1984, 1992, 1996, 2000, 2008). Ezüstérem: 1-szer (1972). Bronzérem: 2-szer (1988, 2004).
Világbajnokság: 17 alkalommal. Bajnok: 4-szer (1954, 1986, 1994, 2010). Ezüstérmes: 3-szor (1950, 1959, 1982). Bronzérmes: 4-szer (1974, 1990, 1998, 2006).
Amerika-bajnokság: 9 alkalommal. Bajnok: 6-szor (1992, 1993, 1997, 1999, 2003, 2007). Ezüstérmes: 1-szer (1989).

FIBA-rangsor: 1.

Az amerikai válogatott történelméről kell talán a legkevesebb szót ejtenünk, hiszen a legnagyobb érdeklődés mindig őket követte. Mi külön sorozatban is tárgyaltuk őket anno, ITT olvashatjátok bővebben az 1974-ig történő eseményeket. 1974 után sem változott a képlet: ha a világbajnokságokon nem is mindig volt sikeres a gárda, az olimpiát mindig komolyan vették és amikor részt vettek az ötkarikás játékokon, akkor többnyire be is húzták azt. 1984-ben Jordanéknek sikerült az újabb aranyérem elhódítása és két évvel később VB-t is nyert a válogatott, ám utána jött egy kis gond: 1988-ban Szöulban és 1990-ben Buenos Airesben is csak harmadikok lettek!

Ekkor már régen terítéken volt annak a lehetősége, hogy az olimpiai játékokra újra beengedjék a profikat, végül sikerült megegyeznie a FIBA-nak David Sternnel, az NBA vezetőjével, ennek eredményeként pedig 1992-ben, Barcelonában a Dream Teamet csodálta a teljes világ. Újabb aranykorszak következett, nem nagyon tudták még csak meg sem szorítani az amerikaikat, de jött a 2000-es évek eleje, ahol nagyot fordult a világ. Már 1998-ban is csak bronzot nyertek a VB-n (a lockout miatt akkor nem NBA-játékosokkal) és 2000-ben a korábbiaknál jóval nehezebben húzták be az aranyat Sydney-ben, de a feketeleves csak ezután jött: 2002, Indianapolis mindennek a mélypontja volt a VB hatodik helyezéssel hazai környezetben. A 2004-es olimpia ugyanígy nem sikerült, az argentinok elleni elődöntőbeli vereség miatt csak bronzéremmel távoztak Athénból, majd 2006-ban újabb kudarc következett a japán VB-n.

Ez utóbbi harmadik helynek ugyan már részese volt Mike Krzyzewski mester, ám vezetésével egy új irányba indult az amerikai válogatott. Azóta nyertek Pekingben és két évvel ezelőtt a törökországi világbajnokságon is. Krzyzewski egyébként a Duke Egyetem legendája (22 éve ő a vezetőedző, ezalatt 4-szer is NCAA bajnoki címig vezette a Blue Devils együttesét),  és általánosan elfogadott nézet a szakírók és szakemberek között, hogy nagyban neki köszönhető az amerikaiak jelenlegi dominanciája, mind a játékosaitól elvárt játékstílusa, mind a velük ápolt viszonya miatt. Krzyzewski 2005-ös kinevezése mellett még egy fontos esemény vezetett a mostani állapotokhoz: Jerry Colangelo lépett elő a szövetség elnökévé, az ő feladata volt a keret összeállítása. Colangelonak sikerült meggyőznie a legnagyobb sztárokat, hogy kötelezzék el magukat a válogatotthoz, ráadásul hosszú távra, ennek köszönhetően újra hatalmas megtiszteltetés lett már az is, ha csak valaki kerettag lehet.

Öt visszatérő van a négy évvel ezelőtti csapatból: LeBron James, Kobe Bryant, Chris Paul, Deron Williams és Carmelo Anthony. A 2010-es török VB-n diadalmaskodó gárda négy húzóneve is azonnal meghívót kapott: Russell Westbrook, Kevin Durant, Kevin Love és Tyson Chandler. A maradék három helyre hatan indultak, végül a VB-n szintén aranyérmes Andre Iguodala, valamint James Harden és Blake Griffin kaptak esélyt. Griffin a felkészülés alatt megsérült, ugyanabban a térdében van gond a porccal, amivel már volt gond az idei rájátszás alatt is, őt meg is műtötték és csak a szezon kezdetére lesz újra bevethető állapotban, úgyhogy a helyére megint keresni kellett egy embert, ez pedig az idei év 1/1-ese, Anthony Davis lett.

Húzóneveket fölösleges keresni, valószínűleg Harden és Davis játszik majd a legkevesebbet, a többiek közül viszont bárki bármikor képes előlépni és 25-30 pontot berámolni (talán Chandlert leszámítva). Fizikailag többen is foghatatlanok, egyedül a palánk alatt lehet keresnivalója az ellenfeleknek, mivel a keretben alig van 4-es vagy 5-ös posztú kosaras, de a külső sor így is kategóriákkal jobb, mint bárki másnál. A legnagyobb sztárok valószínűleg James és Durant lesznek, de Anthony-tól is bármikor várható egy-egy olyan teljesítmény, amilyet a spanyolok ellen művelt tegnap este. Józan ésszel ez a csapat nem érhet el mást, csak és kizárólag az aranyérmet. Többen a legjobb korban vannak, sok kudarcot és sikert is megéltek, mindannyian tudják, mi a különbség a kettő között és néhány éve nem jellemző az amerikaiakra a nagyképűsködés tétmeccseken. LeBron James ráadásul egy olyan szezonból érkezik, ami majdnem közelít a tökéleteshez, úgyhogy nem csak fizikálisan, de mentálisan is nagyon nehéz lesz megfogni őket, ebben a keretben egyszerűen nincs benne, hogy több 10 percekig betlizzenek, márpedig valószínűleg ez is kellene ahhoz, hogy valaki meg tudja őket verni.

A felkészülési meccseken nem nagyon izzadtak meg, bár érdekes sormintát csináltak. Összesen öt találkozón léptek pályára, ebből az elsőt a Dominikai Köztársaság (113-59) és a harmadikat Nagy-Britannia ellen (118-78) kiütéssel nyerték, a másodikon Brazília (80-69), a negyediken pedig Argentína (86-80) viszont a végeredmény alapján megszorította őket. Igazság szerint a brazilok ellen nézett ki rosszabbul a történet, ott a Varejao - Splitter - Nené hármas komoly gondokat okozott számukra a festékben, ám egy negyednyi kemény védekezés elég volt, hogy kérdést se hagyjanak, hogy nyerni fognak. Az argentinok hősiesen tartották magukat, de az egész találkozón szemernyi esélyük sem volt, szinte végig 10 pont fölött volt a különbség és csak a legvégére jöttek fel ilyen szoros állásra. Kedden a spanyolokkal játszották az utolsó edzőmeccset, itt is simán nyertek 100-78-ra és hiába hiányzott a hispánoktól Marc Gasol, elég meggyőző volt, hogy félgőzzel is simán intézték el Navarroékat, akiket a legnagyobb ellenfelüknek tartanak a szakemberek.

Mindent összevetve talán eltúlzott Kobe Bryant kijelentése, hogy ez a csapat megverhetné az 1992-eset (Jordan drukkerként mást nem is mondhatok), ám az kétségtelen, hogy szemet gyönyörködtető játék nélkül is képesek lehetnek átgázolni ezen az olimpián. A tehetség és a rutin megvan hozzá és a keret tagjai túl sokat megéltek már az NBA-ben ahhoz, hogy fél vállról vegyék a londoni ötkarikás játékokat.

A keret tagjai

4 – Tyson Chandler - New York Knicks (NBA)
5 – Kevin Durant - Oklahoma City Thunder (NBA)
6 – LeBron James - Miami Heat (NBA)
7 – Russell Westbrook - Oklahoma City Thunder (NBA)
8 – Deron Williams - Brooklyn Nets (NBA)
9 – Andre Iguodala - Philadelphia Sixers (NBA)
10 – Kobe Bryant - Los Angeles Lakers (NBA)
11 – Kevin Love - Minnesota Timberwolves (NBA)
12 – James Harden - Oklahoma City Thunder (NBA)
13 – Chris Paul - Los Angeles Clippers (NBA)
14 – Blake Griffin - Los Angeles Clippers (NBA)
15 – Carmelo Anthony - New York Knicks (NBA)

Sorsolás

2012. július 29. vasárnap, 15:30: Egyesült Államok-Franciaország
2012. július 31. kedd, 23:15: Egyesült Államok-Tunézia
2012. augusztus 2. csütörtök, 23:15: Egyesült Államok-Nigéria
2012. augusztus 4. szombat, 15:30: Egyesült Államok-Litvánia
2012. augusztus 6. hétfő, 23:15: Egyesült Államok-Argentína