Hanga Ádám naplója (vol. 45)
Sziasztok! Immáron itthonról jelentkezem, hiszen számunkra az alapszakasz végével be is fejeződött a szezon, én pedig két hete hazarepültem Budapestre, s azóta is azon vagyok, hogy minél jobban fel tudjak töltődni a következő kihívások előtt. Most mesélnék nektek az utolsó heteimről és élményeimről, illetve a szezonzárásunkról. Menjünk időrendi sorrendben!
Igen sűrű volt a menet április végén, május elején, hiszen két hét alatt 4 fordulót játszottunk le. Az első találkozó ezek közül éppen a Real Madrid elleni volt, amin Rátgéber László, az új férfi szövetségi kapitány is kint volt nézőként. Egy nagyon jó meccset játszottunk, végig pariban voltunk a sztárgárdával. Meg is leptük szerintem a fővárosiakat, ott volt a lehetőség, hogy megnyerjük a derbit, de sajnos a győzelem végül nem jött össze.
A saját játékomat illetően nem lehettem elégedett, az nem az én mérkőzésem volt. Akkor egy diadallal eldönthettük volna az alapszakasz-elsőség sorsát is, hiszen amennyiben nyertünk volna, úgy a Barcelona már akkor biztosan első kiemeltként vághatott volna neki a playoffnak, ami végül csak később, de így is történt. Akkor azért kijött, hogy ők mennyivel rutinosabbak nálunk, hiszen amikor kellett, olyan kosarakat dobtak, melyekre nem tudtunk válaszolni, ám összességében a Real ellen ez egy nagyszerű eredmény volt.
A derbi egyébként nem kis késéssel indult, ugyanis sikerült eltörnöm a palánkot bemelegítés közben. Akkor eléggé megijedtünk, azt hittük, hogy le is fogják fújni a meccset, mert az előző napi edzésen is eltörtünk egy palánkot, Josh Asselin volt a "tettes". Akkor mondták is, hogy vigyázzunk, mert nincs több, mi pedig gondoltuk magunkban, hogy ezzel vége is az aznapi programnak, de valahonnan mégis kerítettek egy palánkot és hála istennek le tudtuk játszani a mérkőzést. Majdnem hajnali 1 volt már, amikor kijöttem az öltözőből a meccs után, ám szerencsénk volt, mert így is el tudtunk menni egyet vacsorázni Rátgéber Lászlóval, beszélgettünk egy jót, úgyhogy remekül sikerült a találkozó. Szerintem ő is jól érezte magát, jó mérkőzést fogott ki, igaz abból a szempontból nem, hogy sajnos nem voltam sokat játékban.
Utána következett az Estudiantes elleni találkozó, amiről már előzetesen is tudtuk, hogy ellenfelünknek ez egy élet-halál harc lesz a kiesés elkerülése érdekében. Mi természetesen ezzel nem törődtünk, inkább minél pozitívabban akartuk lezárni a szezont és a közönségnek a lehető legjobb játékkal szolgálni. Azt gondolom, hogy jól is ment nekünk, felszabadultan kosaraztunk és behúztuk az úgymond kötelezőt.
Ekkor elég jól teljesítettem én is, talán az egyik legkiemelkedőbb meccsem volt az egész szezonban. A tripláimat értékesíteni tudtam, végig aktív voltam, mindenféleképpen egy nagyon jó mérkőzés volt a madridi kiscsapat elleni. Ezzel a győzelmünkkel gyakorlatilag bele is taszítottuk az Estudiantest az élvonaltól való búcsúba. Nem volt egyébként olyan rossz csapat az övék az idény végére, a keretüket megerősítették, jól is szerepeltek és nyerték a meccseiket, de a nagy versenyfutásból végül ők jöttek ki a legrosszabbul a Murciával és az Obradoiróval szemben.
Az utolsó előtti fordulóban a Murciánál vendégeskedtünk, hozzájuk úgy utaztunk el, hogy tudtuk, itt most főszerepet játszunk a kiesés ellen küzdők harcában, hiszen azzal gyakorlatilag el is döntöttük ezt a viadalt, hogy a Murciánál nem tudtunk diadalmaskodni. Az utolsó fordulóban ugyan egymás ellen játszott ez a két gárda, de ott már nagyon sokkal kellett volna nyernie a madridiaknak a bennmaradáshoz.
Rosszul játszottunk ebben a fordulóban, nem szerepelhetett a kezdőirányítónk, Javi Rodriguez, ez pedig rá is nyomta az egész meccsre a pecsétjét. A bajnokság gólpasszkirályaként végző játékmesterünk általában 6 - 8 asszisztot ad találkozónként, no most nekünk csapatként volt 5 a Murcia ellen... Ő nagyon hiányzott nekünk a játékszervezésben, így én is szerepeltem egyesben. A riválisunk szépen felpörgött erre az ütközetre, megérdemelten nyertek ellenünk.
Nekem nem ment a pontszerzés ekkor, viszont ettől eltekintve szerintem hasznosan játszottam, 5 vagy 6 szerzett labdám is volt (sajnos a statisztika szerint kevesebb..) és védekezésben, lepattanókban is segíteni tudtam a csapatomnak.
Az alapszakasz utolsó találkozóját a Barcelona ellen játszottuk hazai környezetben. Akkor már biztos volt, hogy a katalánoké lesz az első kiemelés, s tudtuk, hogy az Euroliga négyesdöntőjére készül az ellenfelünk. Az mindent elmond az erősségükről, hogy a kontinens legjobb négy csapatában idén is ott voltak, tisztában voltunk vele, mennyire kemény meccs jön. Annyi volt a célunk, hogy egy úgymond örömjátékot tudjunk játszani és a közönségünknek ezt az egészet egy ajándékként tudjuk odaadni az egész éves szurkolásért. Úgy vélem, hogy ezt teljesítettük is, bár itt nem az első 10 percre gondolok, ahol majdnem 20 pontot ránk vert a Navarro és Lorbek nélkül felálló sztárcsapat, hanem a maradék három negyedre, melyekben vissza tudtunk kapaszkodni. Volt bennünk tűz és tudtuk éreztetni a Barcával is, hogy nem lefutott számára ez a mérkőzés.
Egy hihetetlenül erős csapat ellen emelt fővel jöhettünk le a pályáról, ami már nagy szó szerintem. Elképesztően nehéz volt védekezni ellenük, hiszen ha besegítettünk valahova, akkor más szórta a kosarakat, remekül járatták a labdát és gyakorlatilag minden játékosuk hasonló játékerőt képviselt, rengeteget tudtak rotálni a két hiányzó távollétében is. A lefújást követően értékelte az igyekezetünket a manresai közönség, állva tapsoltak nekünk, sőt, amikor 20-szal égtünk, akkor is csak biztattak bennünket, s szurkoltak. Ők az egész évet nézik egyben, azt pedig tudnunk kell, hogy az 1998-as bajnokcsapat óta nem nagyon volt hasonlóan jó mérlege az alapszakasz végén a Manresának, így elmondhatjuk, hogy ez egy nagyon jó idény volt.
Örülök, hogy ennek az egésznek a részese lehettem és ezt a csapatot választottam. Remek csapattársaim voltak, az edzőnktől is sokat tanultam, a közönségünk pedig kiváló volt, úgyhogy az egész évad egy nagyon pozitív élményt jelentett számomra! Az elválás és a búcsú már kicsit szappanoperásra is sikeredett, mindenki mindenkitől elköszönt, sms írás, körüzenet, picit túlzásba is vittük, de ez annak köszönhető, hogy tényleg remek szezon áll mögöttünk és nagyon jól éreztük magunkat így együtt.
Kieron Acharával és Haukur Palssonnal igazi barátságot ápolhatok, a skót srác hamarosan érkezik is hozzám látogatóba Magyarországra. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy ilyen közegbe, csapatba csöppenhettem bele. Mindenki azt mondta a srácok közül is, hogy nem volt még ilyen jó évük csapatként.
Volt klubom, az Albacomp itthon a legjobb négy között vérzett el a Szolnokkal szemben, sajnálom, hogy nem sikerült bejutniuk a fiúknak a döntőbe, de ettől függetlenül úgy látom, hogy ez nem szégyen, sőt, az Olaj jelenleg erősebb gárda, masszívabb kerettel. Báder Marciék jobb játékot is mutattak, megérdemelte jutottak be a fináléba. A bronzmeccseken lent is voltam, szurkoltam az Albának és szerencsére be is bizonyította ezt a fehérvári gárda, így szépen, eredményesen zárva a szezont. A döntővel kapcsolatban azt gondolom, hogy szépen küzd ugyan a Falco, de a Szolnok azért be fogja húzni a végén az aranyat.
Hamarosan mesélek nektek még többet, elsősorban a rám váró feladatokról és az itthoni, pihenési időszak élményeiről.
A Szerk.: Az alábbi videóban megnézhetitek Ádám legszebb mozdulatait a Barcelona ellen, illetve meghallgathatjátok, hogyan vélekedett közvetlenül a katalán sztárgárda elleni idényzáróval kapcsolatban: