Szerző: Tóth Attila
2017-06-19 21:00:00
A Sixers tárgyalt a Bullsszal Jimmy Butlerről és az 1/3-ról - a Celtics is rámegy Butlerre a draftjoggal, és ezek után megpróbálják leigazolni Haywardot. Hivatalos a Boston-Philly csere - Ainge szerint a 3. helyen is azt fogják húzni, akit az első húztak volna. A Lakers egyre inkább hajlik Lonzo Ball felé. A Suns előre akar cserélni, tárgyaltak a Lakersszel és a Celticsszel is. A Lakers rámegy George-ra, ha a Cavs-Pacers tárgyalások komoly stádiumba érnek - George kell a Clippersnek is. A Cavsnél aggódnak amiatt, hogy David Griffinnek még mindig nincs szerződése. Iguodala iránt a Bulls, a Jazz, a Hawks, a Timbewolves és a Clippers is érdeklődik - benne van, hogy lelép a Warriorstól. Los Angeles nincs Blake Griffin kedvenc NBA városai között. Lance Stephenson lehet a Pacers irányítója a rebuildnél. Gallinarinál csak a pénz miatt élvez elsőbbséget a Nuggets. Ice Cube kiadott egy BIG3 promót (videó).
Szerző: Tóth Attila
2017-06-19 19:40:00
A héten itt van az NBA draftja, jövő héten pedig nyit a szabadügynökpiac, kezdődik tehát az "új idény". Idén is végigvesszük, hogy mely csapatok hogyan állnak, mik a lehetőségeik a nyárra, hova kellene erősíteniük - most az Indiana Pacerst vizsgáljuk.
Szerző: Kezdő5.hu
2017-06-19 17:50:00
Rédai Gábor és Zukály Zoltán az itthoni NBA szurkolói táborokról beszélgetnek, hogy ki és miért szurkol egy adott csapatnak, a divatszurkolóság témakörét is érintve.
Szerző: Tóth Attila
2017-06-19 13:15:00
39 esztendős lett minden idők egyik legjobb európai játékosa, a Dallas Mavericks ikonja, Dirk Nowitzki. A liga történetének (egyik) legjobb draftját pontosan 33 évvel ezelőtt tartották. Isiah Thomas 29 éve döntőrekordot állított fel harmadik negyedben dobott 25 pontjával, Hakeem Olajuwon 23 éve blokkolta le John Starkst a döntő hatodik mérkőzésén a hetedik meccs kiharcolásááért, Shaquille O'Neal 17 éve lépett Michael Jordan és Willis Reed nyomdokaiba, egy éve pedig a Cleveland Cavaliers megcsinálta, amit még soha korábban egyetlen együttes sem - 1-3-ról fordított a nagydöntőben.
Szerző: Tóth Attila
2017-06-19 10:50:00
Paul George megmondta a Pacersnek, hogy jövő nyáron távozik a csapattól, jó eséllyel a Lakershez. Az Indiana több csapattal is tárgyalt már George-ról, köztük a Cavsszel is. A Lakers nem akar cserélni George-ért - az aranysárga-lilák még egy első körös picket akarnak szerezni. A Mavsnél azon gondolkodnak, hogy Ricky Rubióért cserélnek. A Celtics Anthony Davist szeretné megszerezni, de a Pelicans nem adja. A Boston érdeklődik Daniel Theis iránt. Ettore Messina újabb 2 évig marad a Spursnél.
Szerző: Tóth Attila
2017-06-18 15:15:00
93 évvel ezelőtt született a liga történetének első nagy sztárja, a Minneapolis Lakers legendája, George Mikan.
Szerző: Hegedűs Róbert
2017-06-18 10:00:00
A Philadelphia fog első helyen választani a 2017-es drafton, a Boston az 1/3-at és egy 2018-as vagy 2019-es elsőköröst kap cserébe, Embiid azonnal be is indult a közösségi médiában. A Boston felméri a lehetőségeket az 1/3-as draftjog további cseréjére. Eredetileg Garnett és a mostani 1/1 nem is volt a Celtics-Nets deal része 2013-ban. Lonzo Ball fejleszti a játékát és a családdal szerepelt a Sports Science-ben (videó). Towns ideát turnézik, egy titkos összetevőn dolgozik, ami tovább javítja a játékát. Visszavonult a Real Madrid argentin olimpiai bajnoka, Amare Stoudemire pedig a csúcsra ért Izraelben. Steve Kerr kihagyta a győzelmi parádés beszédéből Steph Curry-t. LeBron James hajat vágatott, Shaq rákontrázott. Az év Kevin Durant-oltása Oklahoma City hivatalos városi Instagram-fiókjából.
Szerző: Hegedűs Róbert
2017-06-18 07:30:00
A Boston Celtics eladta az 1/1-es választás jogát a Philadelphia 76-ersnek - a Philly jó eséllyel Markelle Fultzot húzza majd vele
Szerző: Tóth Attila
2017-06-17 14:00:00
9 éve a Boston Celtics, 7 éve pedig a Los Angeles Lakers nyerte meg eddigi utolsó bajnoki címét.
Szerző: Tóth Attila
2017-06-17 09:25:00
Draymond Green szerint LeBron kezdte a szupercsapatosdit - James szerint jó, hogy a bajnoki ünneplés közben is rá gondolnak egyesek. Durant szerint nem szupercsapat a Warriors, csak borzasztóan jól tudnak együtt dolgozni. Paul George szerint megnyerhették volna a Cavs elleni sorozatot, közel vannak a Cavshez, de jobb játékosokra van szükségük. Richard Jefferson megint a visszavonuláson gondolkodik. Jimmy Butler megszerzésének érdekében szerzi az újabb pickeket a Celtics? A jövő évi védetlen Lakers első körös is Bostonba mehet. A Lakers is "belezúgott" Markelle Fultzba, az 1/2-t és Randle-t is odaadják az 1/1-ért? Fultz aláírt a Nike-val. David Stern szerint a városvezetés miatt maradt a Kings Sacramentóban és költözött el a Sonics Seattle-ből.
Szerző: Tóth Attila
2017-06-16 23:15:00
Adrian Wojnarowski (The Vertical, Yahoo Sports) forrásai szerint Markelle Fultz orvosi vizsgálataira vár a Philadephia Sixers, de komoly tárgyalásokat folytatnak a Boston Celticcszel az 1/1-ről.
Szerző: Tóth Attila
2017-06-16 20:30:00
Iguodala valószínűleg 8-12 millió közötti fizetésért marad a Golden State-nél. A Lakers cserélné az 1/2-t. Josh Jackson lehet az 1/1? Fultz szívesen játszana a Lakersnél is. Paul George nem beszélt LeBronnal, nem is akar a nyáron, a Pacers játékosaként tekint magára. Chris Paul a Houstonnal, a San Antonióval, a Clippersszel és a Denverrel fog leülni tárgyalni. Lonzo Ball szóba áll a többi lotteryben húzó csapattal is, nem csak a Lakersszel. Millsapet a Hawks tulaja nagyon meg akarja tartani, GM-jük viszont nem biztos abban, hogy tőlük kapja a legjobb ajánlatot. Derrick Rose a Knicksnél akar maradni. Monta Ellis és Bullock 5-5 meccses eltiltást kaptak. Megvan a Bucks új GM-je. A Netsnek új segédedzője van.
Szerző: Tóth Attila
2017-06-16 18:00:00
18 esztendővel ezelőtt ezen a napon nevezte ki a Los Angeles Lakers Phil Jacksont vezetőedzőnek, 42 éve pedig Kareem Abdul-Jabbart szerezték meg a Milwaukee Buckstól. Michael Jordan 24 éve a döntők történetének egyik legjobb meccsét produkálta, a 72-10-es Chicago Bulls pedig 21 éve nyert bajnoki címet.
Szerző: Tóth Attila
2017-06-16 08:30:00
Másfél héten belül jön az NBA draftja, kezdődik tehát az "új idény". Idén is végigvesszük a játékosbörze és a szabadügynök piac előtt, hogy mely csapatok hogyan állnak, mik a lehetőségeik a nyárra, hova kellene erősíteniük - most a Cleveland Cavalierst vizsgáljuk.
Szerző: Tóth Attila
2017-06-15 14:45:00
A Los Angeles Lakers 16 évvel ezelőtt nyerte meg a 2001-es rájátszást, amely során 15-1-es mérleget hoztak - ez egészen pár nappal ezelőttig minden idők legdominánsabb PO-teljesítménye volt
Szerző: Tóth Attila
2017-06-15 13:30:00
Másfél héten belül jön az NBA draftja, kezdődik tehát az "új idény". Idén is végigvesszük a játékosbörze és a szabadügynök piac előtt, hogy mely csapatok hogyan állnak, mik a lehetőségeik a nyárra, hova kellene erősíteniük - ma először a Chicago Bullst vizsgáljuk.
Szerző: Tóth Attila
2017-06-15 10:30:00
LeBron jövő nyáron megint elhagyja a Cavst, ezúttal Los Angeles kedvéért? A Warriors mindent megtesz Steph Curry maradáséért, beajánlják neki az 5 éves, 205 millió dolláros szerződést is. Durant biztos benne, hogy marad a Golden State-nél - ő és Curry is szeretnék, ha együtt maradna a csapat. Jerry West elhagyja a Warriorst, a Clippersnél folytatja. A Celtics két fő kiszemeltje Hayward és Blake Griffin. A Mavs esélyes Jrue és Justin Holiday leigazolására is. Lillard a Jazzhez vagy a Lakershez igazolna, ha nem kellene a Blazersnek. Karnisovast előléptették a Nuggetsnél, marad Denverben. Covington 1.6 milliós opcióját lehívta a Sixers. De'Aaron Fox a hétvégén megy privát edzésre Phillybe. Dejounte Murray a nyáron Kawhi Leonarddel edz. Metta World Peace mindenre nyitott, augusztusban dönt a jövőjéről.
Szerző: Tóth Attila
2017-06-14 14:15:00
19 éve Michael Jordan minden idők (egyik) legnagyobb végjátékával búcsúzott a Bullstól, ezzel lett bajnok a Chicago hatodjára és mindmáig utoljára - 25 éve pedig a második bajnoki címét nyerte a Bulls. 22 éve a Houston Rockets számtalan máig fennálló rekordot szállítva védte meg egy évvel korábban megszerzett címét, míg a Detroit Pistons 27 éve tudott duplázni. A Magic Johnson - Larry Bird döntőbeli csaták 30 éve zárultak le az 1987-es fináléban, Phil Jackson pedig 8 éve hagyta le Red Auerbachot.
Szerző: Tóth Attila
2017-06-14 13:25:00
A Rockets fel akarja venni a versenyt a Warriorsszel, Daryl Morey készül valamire. A Boston sem akar tétlen lenni a nyáron, de Ainge nem akar fejjel a falnak rohanni. A Golden State az elmúlt három évben alig hozott rosszabb PO-mérleget, mint a three-peatet elérő Bulls és Lakers. Steve Kerr szerint összesen kétszer kellett leülni a csapattal egész évben, hogy tisztázzanak dolgokat. Klay Thompson szerint nem áldozott fel semmit idén, maradni akar a Golden State-nél. LeBron és az Alabama továbbra is párhuzamos pályán. Adam Silver szerint nem a Cavst és a Warriorst kell szétverni, hanem a többi csapatot kell a szintjükre hozni. Lonzo Ball még egy privát edzést kap a Lakerstől, Fultz holnap megy az aranysárga-lilákhoz. Zanik vagy Karnisovas lesz a Bucks új GM-je. Grafikon az NBA paritásáról évtizedekre lebontva.
Szerző: Tóth Attila
2017-06-14 07:15:00
A heti Shaqtin' A Foolban megnézhetitek a szezonzáró második felét, az év 25 legshaqtinebb jelenetét, illetve kiderül, kit választottak a nézők MVP-nek.