Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-08 13:58:00
Bár a döntő már elkezdődött, 28 csapat már az off-szezonra gondol, így mi sem teszünk másképp - a nyári lehetőségeket vesszük sorba, méghozzá inkább a szabadon igazolható játékosok, és nem a draft szempontjából. Három nappal ezelőtt az irányítóposztot vizsgáltuk, most eggyel "feljebb" megyünk, és a dobóhátvédek kerülnek terítékre.OJ Mayo (Dallas Mavericks, PO -> UFA)Nagyon felemás szezont zárt a tavaly nyáron hoppon maradó Mayo - előbb a Memphis úgy mondott le róla, hogy ellenérték nélkül mehetett akárhová, de mindössze egy évi 4 millió dollárt fizető szerződést sikerült magának kiharcolnia. Az évet kitűnően kezdte, de aztán nagyon beleszürkült a Dallasba, főleg Dirk Nowitzki visszatérését követően. Pontátlaga ugyan nőtt (12.6->15.3), de ez annak köszönhető, hogy majdnem 9 perccel többet játszott meccsenként, mint tavaly. Amiben sokat javult, az a dobáspontosság - 51.3%-ról 55.6%-ra nőtt a TS-e, ami már egy kifejezetten jó szintnek mondható, triplamutatója pedig karrierje során először érte el a 40%-ot (40.7). Ami bebizonyosodott, hogy soha az életben nem fogja befutni azt a karriert, amit draftolásakor jósoltok neki, franchise-player nem lesz, plusz a meccsek végén nem egyszer, nem kétszer voltak olyan labdaeladásai, mint egy újoncnak, és ezen bukott is el találkozókat a Mavs.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-08 07:29:00
Több forrás is egybehangzóan jelentette, hogy elkelt a Detroit Pistons vezetőedzői széke: Maurice Cheeks lesz a kiválasztott. Cheeks három interjún is részt vett a csapatnál, és úgy tűnik, hogy az Oklahoma City Thunder segédedzője meggyőzte a menedzsmentet és a tulajdonost, hogy ő az ideális választás. Cheeks korábban kilenc szezont húzott le a Portland Trail Blazers és a Philadelphia 76ers vezetőedzőjeként, mérlege közel 50 %-os. A szakember játékosként sem volt akárki, a 70-80-as években a liga egyik legjobban védekező hátvédje volt, és a 76ers 1983-as bajnokcsapatának alapembere – John Stockton előzéséig sokáig ő volt a legjobb labdaszerző az NBA történetében. Cheeks egykori csapatánál, a Philly-nél nem kapkodják el ennyire a dolgot: az új 76ers GM, Sam Hinkie valószínűleg csak a draft után keres vezetőedzőt, mivel konkrét elképzelése van arról, hogy milyen típusú játékost akar húzni a börzén. A távozó veterán mester, Doug Collins utódja valószínűleg egy fiatal szakember lesz, akinek lehetősége lesz hosszabb távon bizonyítani.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-07 19:07:00
A Dallas Maverick csillaga, Dirk Nowitzki korábban többször is nyilatkozta, hogy jövő nyáron fizetéscsökkentést is bevállal annak érdekében, hogy a gárda minél jobb helyzetben legyen anyagilag, minél több helye legyen igazolni. A német klasszist most arról kérdezték, van-e már konkrét elképzelése, mennyit akar majd keresni. Dirk sokadjára is elmondta, hogy Mark Cuban tulajdonos mennyi mindent tett érte és ő nem a pénzért játszik. Azt akarja, hogy a csapat a végső győzelemért küzdjön és nyerni akar. Ezt a szezont lejátsszák, remélhetőleg egy minél jobb állománnyal, minél jobb eredménnyel, aztán lejár a szerződése, és megnézik, kiket tudnak megszerezni. Azzal zárta a kérdést, hogy mindent egybevetve pontos számon még nem gondolkodott, de olyannyira versenyképesek akarnak lenni, amennyire csak lehetnek.
Szerző: Adorján István
2013-06-07 15:05:00
A zsákolásokat ismerjük, újdonság nincs köztük, talán már nem is nagyon lehet kitalálni valami világmegváltót. A nevekkel még valószínűleg csak ezután fogunk barátkozni - bár egyikükről már a következő Michael Jordanként is beszéltek nem egy, nem két helyen.
Szerző: Adorján István
2013-06-07 10:00:00
Célegyenesbe fordult az idei rájátszás, már csak a Miami Heat és a San Antonio Spurs maradt állva – ám az eddig véget ért 14 playoff-párharc bőséges merítési lehetőséget nyújtott a mix-készítőknek.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-07 08:24:57
Kyrie Irving – Cleveland Cavaliers
Poszt: Irányító
Kor: 21 éves
Magasság, súly: 191 cm, 87 kg
Draft: 2011., 1. kör, 1. választott
Újonc szezon:
Megváltóként tekintettek rá már draftolása előtt Clevelandben, s ha egyből nem is tett csodát, de hozott valami olyasmit a gárda számára, mely elkezdte visszacsalogatni az embereket a Quicken Loans Arénába. Az újjá épülő csapatnak ő lett az alapköve. Villámgyorsan igazolta, hogy megérte lefoglalni a játékjogát. A csonka szezonban három egymást követő alkalommal lett a Hónap Újonca (január-március). Nem kellett hozzá nagy jóstehetség, hogy prognosztizáljuk neki az Év Újonca címet. A 120 lehetséges első helyből 117-et gyűjtött be. Ám nem lehetett felhőtlenül boldog, hisz 15 meccset ki kellett hagynia sérülés miatt. Első dupla dupláját 2012. március 18-án, az Atlanta Hawks ellen érte el. Az elvártaknak megfelelően teljeített, s felcsillantotta az újjáéledés reményét az elcsigázott Ohio-iak számára.
Másodéves szezon:
Idén 23 mérkőzésen nem állhatott Scott Brooks mester rendelkezésére, mely nem túl bíztató a jövőre nézve. Azonban, hogy ne a negatívumok rögzüljenek, említsük meg, hogy január utolsó hetében, Keleten megválasztották a Hét Játékosának, csapata 3-0-ával zárta a hetet, miközben ő 35,7 pontot átlagolt 61,2%-os mezőny-, illetve 95%-os büntetőmutató mellett. Beválogatták az edzők a keleti All-Star csapatba, és az év clevelandi sportolójának járó díjat is ő zsebelhette be, ráadásul Torontóban két pontos hátrányban emlékezetes triplát dobott. Az AS hétvégén meglepetésre, ám elképesztő magabiztossággal nyerte a tripladobó versenyt. A középtávoli dobásainak hatékonyságát több mint 5%-al emelte meg, 38,65%-ról 44,35%-ra tornászta fel, pontátlaga 4 egységgel kúszott feljebb (18,5-ről, 22,5-re) mely komoly javulást mutat. Annak ellenére, hogy az idény végén, az egyértelműen a minél jobb drafthelyre gyúró Cavs sérülten is csatasorba küldte, rossz vállal, rendre gyenge meccseket hozott. Kissé érthetetlen, hogy miért erőltették játékát. Mindent egybevetve, ez az idény rávilágított arra, hogy másfél szezon alatt a csapat vezérévé, arcává vállt Kyrie Irving. Tudjátok, hogy miért nevezték el Mr. 4th quarter-nek? Mivel leírhatatlan játékra képes a záró játékrészekben, hosszabbításokban. Nincs rá jobb megfogalmazás, látni kell, és nem csak a végjátékokban. Erről tanúskodik az alábbi linken elérhető statisztika is.
Mi lehet belőle?
Képességeit taglalva, kezdjük a negatívumokkal, hogy gyorsan túl legyünk rajtuk. Védekezésben még van hova fejlődnie, azonban az első idényéhez képest már komoly mértékben lépett előre ezen a téren is. Gyakran ragad bent a zárásokban, és előfordul, hogy a támadások fáradalmait a védő oldalon piheni ki. Ezt a „luxust” nem engedheti meg magának. Gyanítható, hogy nem is fogja.
Ilyen lehet:
Lehet Franchise player (már most az), többszörös All-Star játékos, alapszakasz, Finals MVP. Ha! Egészséges tud maradni! Ha igen, akkor el sem tudjuk képzelni, hogy egy ütőképes csapattal, s plusz egy hasonló kvalitásu, rutinos játékossal az oldalán mire lehet képes. Offenzíváit látva folyamatosan elképed az ember, hihetetlen, hogy milyen kunsztokat visz véghez. Labdavezetés közben, felugrások után, ütközésektől sújtva egyaránt tudja kontrollálni testét. Dobómozdulata letisztult, dobásszelekciója változatos. Rendkívül hatékonyan támadja a gyűrűt, ziccereit képes jobb, és bal kézzel egyaránt feltenni, emellett a floatereket, és a palánkot is gyakran használja. Ezen módszerekkel nagy százalékban elkerülni a blokkolni igyekvő magasemberek kezeit. Az NBA-ben korábban már látott. lehetséges „alteregóját” nehéz meghatározni. Legyen Tony Parker jó tripladobó készséggel.
Ilyen ne legyen:
Ha a következő két-három évben sikeres lesz a Cleveland-i csapatépítés, akkor 25 éves korára már odaérhet a Nagydöntő közelébe. Persze az „NBA Finals”, vagy a pontkirályi cím még nem minden. Ha a legrosszabb esetet nézzük, akkor eszünkbe kell jutnia annak a ténynek, hogy láttunk már olyan játékost, akinek az egója felfalta a racionális gondolkodását, beteljesülhetetlenné tette legnagyobb álmát. Igen, Allen Iverson-ról van szó. Kicsi az esély, hogy Irving erre a sorsra jut, de benne van a pakliban.
Kezdő5.hu indexszámok:
Potenciál – 10
Védekezés – 7,5
Támadás – 9
Vezérség – 9
Clutch – 9
Csapatmunka – 9
Kosárlabda IQ – 9,5
Higgadtság - 9
Döntések – 9
Finesz – 9,5
Kapcsolat a szurkolókkal, médiával - 10
Összindex: 100,5
Íme, az újonc szezonja:
{youtube width="620" height="342"}Loy8uyYhpr0{/youtube}
A másodéves highlight-ja:
{youtube width="620" height="342"}4T8rRjoQrc8{/youtube}
A második szezon kicsit bővebben:
{youtube width="620" height="342"}zg2DheVe36s{/youtube}
Mérkőzés nyerő hármas Charloteban:
{youtube width="620" height="342"}jnMxpkJB1pY{/youtube}
Győztes kosár a Toronto ellen:
{youtube width="620" height="342"}5XcQmOQO78Q{/youtube}
Megőrül a csarnok, a kommentátor az OKC ellen:
{youtube width="620" height="342"}hCuTZfhu0Sg{/youtube}
Szerző: Adorján István
2013-06-07 03:41:40
Mára virradóra rendezték meg az észak-amerikai profi kosárlabdaliga döntőjének első mérkőzését, melyen a San Antonio Spurs 10 napos pihenőt követően remek negyedik negyedbeli játékával idegenben fektette két vállra a címvédő Miami Heatet, annak ellenére, hogy LeBron James tripla duplával nyitotta a finálét és a texasiak jelentős különbséggel vesztették el a kritikusnak várt lepattanó-harcot. Jöjjenek a részletek!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-06 16:54:00
Az Év Edzője díj nyertese nem sokáig örülhetett, hiszen George Karlt csapata, a Denver Nuggets menesztette a mai napon - reggel közölték vele, hogy szerződésének utolsó évében nem tartanak rá igényt. Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint az volt a legnagyobb gond, hogy Karl hosszabbítást akart már a nyáron, a csapat pedig nem akart még új kontraktusáról tárgyalni - volt még egy csapatopció a 2014-2015-ös szezonra, de azt Wojnarowski és Ramona Shelburne (ESPN Los Angeles) forrásai szerint sem akarta lehívni a Nuggets. Chris Tomasson (Fox Sports) úgy tudja, hogy a vezetőség a Golden State Warriors elleni kiesésért is a mester hibáztatta, szerintük bepánikolt és megpróbált small-ballt játszani ahelyett, hogy a Nuggets saját játékát erőltette volna.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-06 14:30:00
Elérkeztünk a 2012-2013-as NBA szezon végső ütközetéhez, a döntőhöz. A rájátszás során minden egyes párharcot felvezettünk, nem teszünk másképpen most sem, úgyhogy jöjjön a Miami Heat és a San Antonio Spurs csatája, melynek mottója: "Páratlan év van, de már 2013"Miami Heat (1.) - San Antonio Spurs (2.) (1. meccs: 2013. június 7. 03:00, TV: Sport1)
Mi történt eddig: A Miami gyakorlatilag egy könnyed bemelegítést tarthatott az első körben a Milwaukee Bucks ellen, sima 4-0-lal mentek tovább, és bár ez visszaütött a Chicago Bulls elleni második kör első meccsén, utána ellenük is négyszer tudtak zsinórban diadalmaskodni. A keleti döntőben aztán egy óriási csatát vívtak az Indiana Pacersszel. Az első meccsen csak majdnem, a második meccsen viszont el is vesztették a pályaelőnyt, amit aztán visszanyertek Indianában, de az első hat mérkőzés folyamán csak egyszer tudtak egyértelműen jobbak lenni ellenfelüknél. A hetedik találkozón aztán kiütötték a Pacerst, de hatalmasat kellett melózniuk a továbbjutásért.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-06 09:40:00
Még a nagydöntő kezdete előtt összeült újra a SportTV két NBA-felelőse, Tőrös Balázs és Szaniszló Csaba. A Miami Heat és a San Antonio Spurs csatáján túl azért beszélgettek másról is, többek között a visszavonuló Jason Kiddről, illetve a két, főcsoportdöntőben kiesett csapatról, az Indiana Pacersről és a Memphis Grizzliesről is. Az NBA-től elszakadva kicsit szóba került a magyar bajnokság döntője, illetve korunk két leghíresebb játékkonzolja is. Jó szórakozást a 96 perces hanganyaghoz!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-05 19:25:00
A Brooklyn Nets engedélyt kapott arra, hogy leüljön interjúzni kiszemeltjével, Brian Shaw-val. Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint a következő napokban le is ül beszélgetni a tréner és a csapat GM-je, Billy King, és rá elég hamar meg is történhet a formális ajánlattétel. Shaw a Los Angeles Clippersnél is prioritás, de valószínűleg Mihail Prohorov bőkezűbb lesz, mint Donald Sterling. King egyébként az utóbbi hetekben állítólag nagyon komoly kutatómunkát végzett Shaw körül, úgyhogy gyaníthatóan már tudják a Netsnél, mire számíthatnak.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-05 17:58:00
A 2012-2013-as szezon döntője még el sem kezdődött, de a liga nagy részének már nem is ezen, hanem a június végi drafton, illetve a július legelején nyitó szabadügynökpiacon jár az esze. Mostani sorozatunkban azokat a játékosokat vesszük végig posztonként, akik az idei nyáron önszántukból klubot válthatnak, és mondjuk Kevin Ollie-nál komolyabb játékerőt képviselnek. Kezdjük a sort az irányítókkal!Chris Paul (Los Angeles Clippers, UFA)A 28 esztendős klasszis az idei kínálat egyik, ha nem a legjobb játékosa, minden posztot figyelembe véve. Blake Griffin tavaly nyári hosszabbítását követően túl sok esély nem látszódott arra, hogy távozni fog a pont az ő megszerzésével gyökeres fordulatot vevő, nyugat második vonalának legelejébe tartozó Clipperstől, Donald Sterling azonban hibázott. Az NBA egyik legspórolósabb tulajdonosa elég ideig hagyta terjengni a médiában azt a pletykát, miszerint néhány játékos, köztük Paul nyomására kellett elköszönnie Vinny Del Negro vezetőedzőtől, ezzel pedig kiváltotta Paul haragját. Ha nem is biztos, hogy távozik, a vezetőség bakija utat nyitott más csapatok előtt, aminek nagyon csúnyán megihatják a levét.Várható fizetés: maximum szerződésÉrdekes csapatok: Clippers, Hawks, Mavericks
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-05 09:00:49
Új résszel jelentkezik a Kezdő5.hu NBA-vel foglalkozó podcast-sorozata. A Buzzer Beater 3. részében a témák között szerepel Jason Kidd és Grant Hill visszavonulása, a Miami - Indiana párharc lezárásának elemzése. Valamint hangolódunk a csütörtökön kezdődő döntőre is. A diskuráló trió változatlan, Adorján István, Tóth Attila, és Zsivera Gábor. Beszélgetésüket bő 55 percben hallhatjátok! Jó szórakozást.
A podcast ezen a linken is elérhető, meghallgatható, és letölthető mp3 formátumban!
Mi lesz az NBA Finals végeredménye? - voksaitokat itt adhatjátok le!
Szerző: Adorján István
2013-06-05 06:45:00
LeBron James, a Miami Heat extraklasszisa ma már egyértelműen a liga legjobb játékosa, aki nyert bajnokságot, és sorozatban harmadik nagydöntőjére készül a Heattel. A Spurs-szel kapcsolatban azonban lehet még hiányérzete, hiszen a 2007-es playoffban hiába mutatta meg, hogy mekkora potenciál van benne és vitte be a Cleveland Cavalierst a nagydöntőbe: a San Antonio Spurs három legnagyobb sztárja, Tim Duncan, Tony Parker és Manu Ginobili kiváló játékával nagyon simán, 4-0-ra intézte el a James-bandát.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-04 19:11:00
Az ESPN információi szerint a Brooklyn Nets vezetősége kijelölte azt a trénert, akit a csapat következő vezetőedzőjének szeretnének, ez a személy pedig nem más, mint Brian Shaw. A szakember az Indiana Pacers segédedzője jelenleg, és bár a korábbi években is sok helyen felmerült a neve, soha nem kapott vezetőedzői állást, idén pedig addig nem interjúzhattak vele a csapatok, ameddig a Pacers versenyben volt. Ma hajnalban kiesett a PO-ból az Indiana, de sok helyen már kinevezték az új mestert, így elég jó esélye van a brooklyniaknak Shaw megszerzésére, tekintve hogy Mihail Prohorov miatt a pénz biztosan nem lesz akadály.
Szerző: Adorján István
2013-06-04 12:00:00
Ma hajnalban a Miami Heat hetedik meccsen legyőzte az Indiana Pacerst a keleti főcsoportdöntőben, így sorozatban harmadik alkalommal jutott be az NBA nagydöntőjébe.
Szerző: Adorján István
2013-06-04 06:21:16
Mára virradóra eldőlt, hogy a Keleti Konferenciából melyik gárda jut be az észak-amerikai profi kosárlabdaliga nagydöntőjébe, s nem is borult a papírforma, hiszen a Miami Heat elverte saját közönsége előtt a harmadik kiemelt Indiana Pacerst. Az viszont egyáltalán nem volt várható, hogy gyakorlatilag kiütéssel nyerje a mindent eldöntő derbit az alapszakasz győztese, márpedig a sorozatban eddig hősiesen küzdő Vogel-legénység a legsimább vereségét pont a legnagyobb nyomás alatt szenvedte el, így csak részben tudta emelt fővel zárni egyébként fantasztikus idényét. Jöjjenek a részletek!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-03 18:53:00
A mai nap legfontosabb híre természetesen Jason Kidd visszavonulása, amiről nemrég mi is beszámoltunk. Ehhez kapcsolódóan elolvashatjátok első interjúját, amit még a California egyetem játékosaként adott a SLAM magazinnak, 1994-ben. Az írást ezen a linken megtaláljátok!Az NBA szó szerinti ikonja, Jerry West kategorikusan kijelentette, hogy ő bizony nem tanácsadója a Sacramento Kingsnek, és nem segít nekik megtalálni az új GM-et. Állítása szerint már 2-3 ember fel is hívta, hogy szeretnék a pozíciót, és hogy segítsen nekik az új tulajdonos, Vivek Ranadive előtt, de mindenkit el kellett utasítania, mert semmi köze nincs ahhoz, mi folyik Sacramentóban. West azt nyilatkozta, hogy lekötelezte magát Joe Lacobhoz és a Golden State Warriorshöz, ő senki másnak nem segít a tanácsaival. Azt mondta a korábbi Lakers-legenda, hogy Travis Schlenk kinevezésének örülne, de mivel köze nincs ahhoz, mit csinál a Kings, ezért nem szól bele. Számára ez nagyon idegesítő, és bárkit nevez is ki Ranadive majd, az az ő döntése alapján lesz, neki kell majd megnézni, ki szimpatikus a számára.
Szerző: Adorján István
2013-06-03 16:47:00
Tegnap Grant Hill, ma pedig egy másik legenda, minden idők egyik legjobb irányítója, Jason Kidd jelentette be, hogy végleg abbahagyja a profi kosárlabdázást.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-03 08:30:00
Az Indiana Pacers egyik legjobbjáról, Paul George-ról kevés szó esett mostanában, pedig annak ellenére, hogy a kiscsatár még mindig csak 23 éves, és mindössze a 3. szezonját tölti az NBA-ben, már most nagyon fényes pályafutás "néz ki” neki.
George sokakat emlékeztet a Chicago Bulls legendás játékosára, Scottie Pippenre, akinek tudását mi sem jelzi jobban, hogy egy Michael Jordan mellett képes volt olyan karriert befutni, amiért vitán felül választották be a Hall of Fame-be. Az idén a legtöbbet fejlődött játékosnak választott George-nak még tennie kell ezért, azonban kettejük hasonlósága már most sok aspektusban megnyilvánul.