Szerző: Kezdő5.hu
2013-03-29 09:18:00
Egyre több pletyka keringett arról a ligában, hogy a Memphis Grizzlies erőcsatárának, Zach Randolph-nak és vezetőedzőjének, Lionel Hollinsnak problémája van egymással, a két érintett azonban tagadja a dolgot. Z-Bo azt mondta, hogy teljesen rendben van a kapcsolatuk, tiszteli az edzőjét. Hollins azt nyilatkozta, hogy az egyetlen problémája az volt, hogy Randolph elkésett egy dobóedzésről, ezért megmondta neki, hogy nem kezdhet, a játékos pedig tudomásul vette ezt. Azt is hozzátette a tréner, hogy nagyon sokan tudni vélik, milyen hangulat van náluk az öltözőben, de ezt leginkább csak azok tudják, akik ott is vannak. Arról is beszélt Hollins, hogy miért estek vissza az erőcsatár számai az utóbbi időben - szerinte ennek egyszerűen az az oka, hogy bár ugyanannyi labdát kap Randolph, most már 2-3 embert is ráküldenek adott esetben, neki pedig passzolnia kell, ezért másoknak kell fellépni és megoldani ezeket a szituációkat.
Szerző: Adorján István
2013-03-29 06:26:59
Csupán három találkozót rendeztek mára virradóra az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, de a nyugati playoff-részvételért zajló harc tovább bonyolódott. A Los Angeles Lakers kikapott Milwaukee-ban is, ráadásul Kobe Bryant lába a mérkőzés után igen rossz állapotba került és Steve Nash is kisebb sérülést szenvedett ezen az estén. A Dallas Mavericks viszont nem tudta kihasználni ezt a ziccert és végtelenül simán kapitulált hazai környezetben az Indianával szemben, ám a vendégek öröme sem lehetett felhőtlen, hiszen Danny Granger ebben a szezonban már nem játszik többet. Nézzük, mi történt még ezen a játéknapon!
Szerző: Adorján István
2013-03-28 12:00:00
Az NBA-ben a ma hajnali játéknapon több nagyember is bevette a Wilt Chamberlain-tablettát és uralta a palánkok környékét, ami az esetek többségében győzelmet is jelentett csapatának. Többek között JaVale McGee, Dwight Howard és Roy Hibbert is parádézott, de kevésbé ismert játékosok sem tétlenkedtek. Pillanatképek az NBA munkás oldaláról.
Szerző: Adorján István
2013-03-28 07:52:46
Mára virradóra 14 mérkőzést bonyolítottak le az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, melyek közül a legnagyobb érdeklődést a még Derrick Rose nélkül felálló Chicago Bulls és a zsinórban 28. győzelmét megszerezni igyekvő Miami Heat csatája vonzotta. A hazaiak végül óriási energiával játszva két vállra fektették az NBA történelmének második leghosszabb győzelmi sorozatát összehozó címvédőt. A Lakers megszakította hármas kudarcsorozatát Minnesotában, a New York pedig meglepően simán intézte el a Memphis-t. A nap nyugati rangadóján a Spurs egy ponttal verte a Denvert, míg a Boston Jeff Green utolsó másodperces kosarával ért célba Clevelandben. Jöjjenek a részletek!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-03-28 07:47:19
A Miami Heat sztárja, LeBron James nem viselte túl könnyen a ma hajnali, Chicago Bulls elleni, 101-97-es vereséget. James azt mondta a riportereknek, hogy kicsit át kell gondolnia szavait, mielőtt kimondaná őket, de azt elmondhatja, hogy az ellene elkövetett faultok jó részének semmi köze a kosárlabdához. Ilyen volt szerinte a Kirk Hinrich által az első negyedben elkövetett lerántás, illetve a Taj Gibson-féle, negyedik negyedbeli átkarolás. LeBron annyira felidegesítette magát, hogy ez utóbbit követően szándékosan nekiment az éppen elzárást adó Carlos Boozernek, amiért flagrant 1 hibát kapott, az elsőt a szezonban.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-03-27 11:00:00
47 pontot szerzett tegnap hajnalban John Wall, a Wizards ásza, amivel új egyéni csúcsot állított fel. A 2010-es draftelső a mostani szezonban január közepéig nem léphetett pályára sérülése miatt, ám amióta egészséges, fantasztikus teljesítményt nyújt – egyúttal csapatára is óriási hatással van a visszatérése. Január 12-e előtt a Washington 5-28-as mérleggel állt, azóta azonban 21 győzelmük mellett csak 16 alkalommal kaptak ki, pedig Wall visszatérése óta is folyamatosan tele vannak sérültekkel.
Wall parádéja adta az apropót, hogy néhány pillanatfelvételen keresztül megnézzük: honnan indultak, hol vannak, és hová tartanak, tarthatnak a fővárosban.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-03-27 08:50:00
A lehető legrosszabb történt Metta World Peace esetében, ugyanis az első vizsgálatok helyesnek bizonyultak, porcleválás van a bal térdében, és a holnapi nap folyamán meg is kell műteni a kiscsatárt, emiatt legalább hat hetet kényszerül majd kihagyni. Amennyiben a Los Angeles Lakers nem jut tovább az első körből a nyugati PO-ban, akkor ez azt is jelenti, hogy számára vége a szezonnak.A Chicago Bulls sztárja, Derrick Rose megint lenyilatkozta, hogy mentálisan fel van arra készülve, hogy ki kelljen hagynia a teljes hátralévő szezont. Rose szerint semmi nem változott, csak elég türelmesnek kell lennie, de megtanult az lenni az elmúlt pár hónapban. Azt is elmondta megint, hogy fogalma sincs, mikor jön el az idő, mikor úgy érzi, hogy újra játszhat majd meccsen is, ő minden reggel úgy kel fel, hogy a tőle telhető legtöbbet adja ki magából. Azt is lenyilatkozta, hogy semmifajta mentális gátat nem okoz majd neki, ha idén nem sikerül visszatérnie, csak jövőre, hiszen bízik magában, tudja, hogy mennyi minden tett a felépülés érdekében, azt is tudja, hogy jobb játékos lesz, mint volt, úgyhogy emiatt nem aggódik.
Szerző: Adorján István
2013-03-27 08:24:10
Itt a legújabb Shaqtin' A Fool, amire a szokásosnál többet kellett várni, de nyugodtan mondhatjuk, hogy megérte.
Szerző: Adorján István
2013-03-27 06:37:45
Mára virradóra mindössze három találkozót vívtak meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, de ezek közül kettő is igazi rangadónak volt mondható. A Dallas Mavericks hatalmasat hajrázik a rájátszásért, s mára abszolút látótávolságon belülre ért a 2011-es bajnok, mely idén első ízben vert el a legjobb négyben rangsorolt nyugati csapatot a Los Angeles Clippers személyében. Az igencsak kiélezett mérkőzés csak hosszabbítás után dőlt el és sokat elmond a derbi színvonaláról, hogy mindkét vezér, Dirk Nowitzki és Chris Paul is idénycsúcsot szórtak. A nagyon tartalékos Boston nem bírt otthon a keleti második pozícióját megtartani igyekvő New Yorkkal, mely szintén fontos magasembereit volt kénytelen nélkülözni, a Minnesota pedig idegenben páholta el alaposan a Detroitot. Nézzük a részleteket!
Szerző: Adorján István
2013-03-26 16:42:43
Karácsony Tamás olvasónk ezúttal a liga utóbbi három szezonjának pontkirályáról, az idén is fantasztikusan termelő Kevin Durantről készített egy remek videós összeállítást, amit mindenkinek ajánlunk megtekintésre!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-03-26 09:44:00
A Miami Heat dobóhátvédje, Dwyane Wade két meccset is kiült zsinórban fájó jobb térde miatt, de az MRI vizsgálatok szerint nincs komolyabb baja, és a játékos is azt nyilatkozta, hogy a fájdalom kezd elmúlni. Wade azt mondta, hogy ez csak egy zúzódás, de fontos megérteni, hogy ha valami sérülés elhúzódik, akkor az hatással van egy idő után a teste más részeire is, úgyhogy nagyon okosnak kell lennie ilyen helyzetben. Azt is szem előtt kell tartani Wade szerint, hogy milyen feladatok állnak a csapat előtt a következő napokban. Vasárnap már jobban érezte magát, és azt reméli, hogy szerdán, a Chicago Bulls ellen pályára léphet. A csapat vezetőedzője, Erik Spoelstra azt mondta, hogy minél előbb orvosolni akarták a problémát, ezért kezeléseket kapott a sztár, és jobban is érzi magát.
Szerző: Adorján István
2013-03-26 07:31:04
Mára virradóra hat találkozót rendeztek meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, melyek után két nagy sorozat sorsa is eldőlt. A Denver Nuggets nem tudta egyhuzamban 16. meccsét is hozni, ugyanis New Orleansban Ty Lawson nélkül alulmaradt a Karl-legénység, ám a Miami Heat Dwyane Wade távollétében is 27-esre nyújtotta sikerszériáját, méghozzá az Orlando idegenbeli legyűrésével. A Los Angeles Lakers számára újra kezd meleg lenni a pite, a 36-ot szóró Kobe Bryant és társai simán kapituláltak a Golden State vendégeként. A tartalékos keleti playoff-csapatok derbijét az Indiana nyerte az Atlantával szemben, a Washington pedig John Wall 47 pontos karriercsúcsával intézte el a Memphist. Nézzük, hogyan alakultak az egyes összecsapások!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-03-25 19:45:10
LeBron James és James Harden lettek a hét játékosai keleten és nyugaton. A liga jelenlegi legjobb játékosa 4-0-ás héthez segítette a Miami Heatet, ezzel 26 győzelmet számlál már sorozatuk, amellyel a másodikak a liga történetében az 1971-72-es Lakers 33 győzelmet számláló sorozata mögött. James 30.8 pontot, 10 gólpasszt, 8.8 pattanót, 2.5 labdaszerzést és 2 blokkot átlagolt, miközben 59%-kal tüzelt mezőnyből. A texasiak dobóhátvédje 3-0-ás héten van túl a Houston Rockets-cel, miközben 26 pontot, 4 pattanót és 3.7 gólpasszt átlagolt, csapata pedig komoly előnybe került a nyugati rájátszásért folytatott küzdelemben a 9. helyezett Utah Jazzzel és a 10. helyezett Dallas Mavericksszel szemben.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-03-25 13:27:11
A Sport TV NBA-szakértője, s a csatorna hivatalos honlapjának bloggere, Tőrös Balázs újra "tollat ragadott" és egy kis játékra invitál bennünket. Az alábbi irományban egy kis véleményt és egy pár tényt, érdekességet olvashattok a Miami Heat jelenleg 26 győzelmet számláló diadalmenetéről, végül pedig beszállhattok egy kis tippelésbe is.
Szerző: Adorján István
2013-03-25 11:40:39
A múlthéten belekezdtünk a "The Association" idei epizódjainak felidézésébe, most jöhet is a második rész, melyben a Brooklyn Nets idénykezdetébe kaphatunk betekintést a klub mindennapjaival foglalkozó TV-műsor keretein belül.
Szerző: Adorján István
2013-03-25 07:40:40
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga legutóbbi játéknapján nyolc találkozót vívtak meg a csapatok, s újabb fontos kérdésekre kaphattunk választ mára virradóra. A Dallas Mavericks rangadót nyert a Utah Jazz ellen, s így már látótávolságon belülre került, ami a rájátszásba jutási esélyeket illeti, míg a Miami Heat fantasztikus sorozata a ligautolsó Charlotte ellen sem szakadt meg, pedig Dwynae Wade át sem öltözött a címvédőnél. A Milwaukee közelebb léphetett volna az általa üldözött Atlantához, de a Hawks okosabban játszva elhozta a győzelmet Brandon Jenningsék otthonából, a Houston pedig a texasi rangadón James Harden kosarával vertre el a nyugati listavezető San Antoniót. Jöjjenek a részletek!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-03-24 08:08:00
A Toronto Raptors sztárja, Rudy Gay továbbra is hátsérülésével bajlódik, ki is hagyta csapat a New York Knicks elleni, szombati meccsét, inkább Kanadában maradt, hogy sérülését kezeljék. Dwayne Casey, a gárda vezetőedzője azt nyilatkozta, hogy hamarosan azt is megvitatják - inkább előbb, mint utóbb -, hogy mi legyen a játékos sorsa idén, kihagyja-e a szezon hátralévő részét vagy megpróbálják-e még játszatni. A tréner azt mondta, egyelőre döntés még nincs, minden attól függ, hogyan reagál a kezelésekre a közeljövőben.
Szerző: Adorján István
2013-03-24 07:37:11
Mára virradóra hét találkozót rendeztek meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, ahol több rangadó mellett a Denver Nuggets sorozatának esetleges életben maradása vonzotta a legnagyobb figyelmet. A coloradóiak bizony Ty Lawson és Wilson Chandler nélkül is leküzdötték az egyébként remeklő Sacramentót, így már 15 meccse nem találtak legyőzőre. A Memphis Marc Gasol nélkül verte el egy hullámzó összecsapáson a többek közt Garnettet, Lee-t, Rondót és Barbosát is nélkülöző Bostont, a nap rangadóját pedig a Clippers nyerte a Brooklyn Nets ellen, hazai környezetben. Nézzük, mit érdemes még tudnunk erről a játéknapról!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-03-23 15:30:00
Shabazz Muhammad, a UCLA szupertehetsége egy nem mindennapi szituációban találta magát: kiderült, hogy nem 19, hanem 20 éves. A júniusi drafton a top5-be várt Muhammadról mindenki úgy tudta, hogy 1993 novemberében született – azonban az LA Times megszerezte az eredeti születési anyakönyvi kivonatát, amely szerint 1992-ben látta meg a napvilágot. Egyelőre senki nem tudja, hogy hol veszett el egy év Muhammad életéből, azonban a középiskolában így tulajdonképpen 1 évvel fiatalabbak között játszott – mondani sem kell, mindez egy utánpótláskorú játékosnál milyen előnyökkel járhat. Muhammad körül már eddig is voltak botrányok, az NCAA például a szezon előtt vizsgálatot is indított állítólagos juttatások miatt (az egyetemi sportban – papíron – ez szigorúan tilos), és az évad első néhány meccsét ki is kellett hagynia a magyar-amerikai Rosco Allen egykori középiskolai csapattársának. Egyelőre kérdéses, hogy ez mennyire befolyásolja a hátvéd későbbi pályafutását, hiszen az egyetemen már elméletileg csak a teljesítmény számít (ott megmutatta, hogy jó képességei vannak) – egy biztos, újabb árnyék vetült a játékos pályafutására. Korábban jó néhány afrikai születésű élsportolóval kapcsolatban felmerült, hogy az infrastruktúra fejletlensége miatt valójában néhány évvel idősebbek az irataikban szereplő adatokhoz képest – Muhammadnál azonban ez nem fordulhat elő, mert Los Angelesben született és eredeti családneve Holmes…
Szerző: Adorján István
2013-03-23 12:52:31
Bár jelenleg sérülésből lábadozik a Cleveland Cavaliers másodéves all-star irányítója, Kyrie Irving, ám a nagyon fiatalon is valódi sztárrá érő kisember elképesztően fényes karrier előtt áll, s ebből már valamit meg tudott mutatni eddigi két NBA-idényében is.