Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-17 07:06:41
Kinti idő szerint éjfélig, magyar idő szerint reggel 6-ig fog kiderülni, hogy mi lesz Jeremy Lin sorsa, marad-e a Knicksnél vagy költözik Houstonba. A show-t azonban addig New York új csapata viszi a mai napon, ugyanis a Brooklyn Nets megegyezett Kris Humphries-zal, így a csupa szív erőcsatár is marad az együttesnél. Új szerződése brutális, 2 évre 24 millió dollárt fizet számára és mindkét évben teljesen garantált, Mikhail Prokhorov tulajdonosnak viszont szinte édes mindegy, mennyi luxusadót kell kifizetnie, nála 20 millió dollár nem tétel, de 200 sem az. A hírek szerint a Charlotte Bobcats-cel kellett versenyt futniuk, akik 3 évre 28 milliót ajánlottak Humphries-nak, a Brooklynnak azonban létkérdés volt, hogy megtartsa játékosát, hiszen helyette már csak veterán minimumért tudtak volna igazolni.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-16 23:58:00
Az előző írásunkban LeBron James karrierjét vettük górcső alá, a sorozat második részében pedig az idei rájátszásban régi önmagát idéző Kevin Garnett pályafutásáról tudhattok meg sok-sok információt. Hogyan lett a balhés kissrácból egy klasszis játékos, aki később egy franchise arca lett? Miként járta végig a bajnoki címig vezető rögös utat KG? Nézzük, mit érdemes tudnunk az utóbbi két évtized egyik legnagyobb klasszisáról!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-16 18:30:36
Sorozatunk előző részében az 1992-es nyári ötkarikás játékok előzményeivel foglalkoztunk egy meg nem történt, alternatív világban. A FIBA döntésének értelmében a profikra vonatkozó szabályokat nem módosították, így az Egyesült Államok férfi válogatottja továbbra is fiatal egyetemistákból, tapasztalatlan NBA újoncokból állt. John Thompsont és csapatát a komoly támadások közepette sem lehetett lelassítani a felkészülésben, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy elcsitítsák a bírálókat és az egykori, akkorra már profivá érett játékosokat. A vezetőedző a valaha volt legerősebb nemzeti együttest akarta összerakni a barcelonai olimpiára…
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-16 07:56:55
Amennyire eseménydús volt a tegnap, annyira kevés meghatározó dolog zajlott le ma. A legfontosabb, hogy Luis Scola elkelt, a licitháborút végül a Phoenix Suns nyerte, akik három évre nyerték meg az erőcsatár szolgálatait, 4.1, 4.5 és 4.9 millió dollárért, ám az utolsó évből mindössze 440.000 dollár garantált. Ennyiért Scola ajándék, jövőre július 1-jétől cserélhető is és ilyen szerződéssel akár még aranybánya is lehet, ha nem nagyon amortizálódik le a szezon során. Amennyiben itt tölti mindhárom évét, akkor sincs semmi gond, jelenlegi játéktudása alapján eléggé alulfizetett lenne, főleg egy olyan NBA-ben, ahol magasemberként 6-8 millió dollár a legalja szinte, amit évente kereshet az ember.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-15 15:15:00
Elég sűrű volt az elmúlt 24 óra az NBA-ben. Eldőlt például, hogy Eric Gordon marad New Orleansban, ugyanis a Hornets tartotta a Phoenix Suns által ajánlott 4 éves, 58 millió dolláros szerződést, hiába mondta a kosaras, hogy nagyon szeretne Arizonában játszani. A hivatalos közlemény utáni első nyilatkozatában Gordon már el is mondta, hogy a liga üzleti része jön elő, mikor új szerződést kell kiharcolnia egy játékosnak, de mindig is nagyra tartotta a Hornetset és a New Orleans-i drukkereket.Egy másik RFA-t, Landry Fieldset viszont nem tartott volt csapata, a New York Knicks, így a swingman a Toronto Raptors gárdáját erősíti ezentúl. 2013-2014-től sokkal szigorúbb luxusadó rendszer lép életbe, a Knicks pedig nem akart brutális pénzeket kifizetni a nagyon lelkes, sokoldalú, de nem túlságosan kiemelkedő képességekkel rendelkező Fields miatt.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-14 07:30:00
Csendesen telt a mögöttünk lévő hajnal. A legkomolyabb esemény az volt, hogy Elton Brandet lehívta a Dallas Mavericks az amnesztia-waiverről (ez a sapka alatti csapatoknak tartott két napos licit az amnesztiával kivásárolt játékosok piacán). Mivel egy éves szerződésből lett kivásárolva Brand, így a Dallashoz is ilyen hosszú kontraktus köti, a Mavericksnek pedig mindössze 2.1 millió dollárjába kerül majd idén a veterán erőcsatár. Bármennyire is megöregedett az idők során, ennyiért ajándék egy ilyen szintű kosaras.A hajnal további kézzel fogható lépései nagyrészt a Minnesota Timberwolveshoz tartoznak. Mindent megpróbálnak ugyanis annak érdekében, hogy minél több fizetést kipucoljanak. Ennek érdekében tegnap elcserélték Brad Millert és két későbbi második körös draftjogot a New Orleans Hornetshez egy későbbi második körös drafjogért cserébe. A Timberwolves ezzel 848.000 dollárt spórolt és vágott a payrollon, ennyi volt garantált rész a tavaly év végén visszavonuló Miller utolsó évéből, a Hornetsnek pedig 1 millió dollárjába sem került, hogy szerezzen egy második körös picket, az a későbbiekben jól jöhet, de igazából csak megsegítették kicsit a Minny-t, ennyi volt a lényege az egésznek.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-13 09:38:40
Háromrészes minisorozattal mutatkozik be csapatunk új tagja, Szita Gábor, aki azt boncolgatja: mi lett volna, ha 1992-ben nem áll össze a Dream Team? Hogyan nézne ki ma a világ kosárlabdázása, hogyan alakult volna egyes játékosok sorsa, egyáltalán: szerepelhetnének-e NBA-játékosok az Olimpián?
Az 1992-es barcelonai nyári ötkarikás játékok alkalmával a világ talán legerősebb kosárlabda csapata úgy döntött, hogy meghódítja a világot. Hogy elsöpör minden előtte álló akadályt, halhatatlanná válva az olimpiák történetében. Az Egyesült Államok bebizonyította, hogy ők a kosárlabda alfája és omegája, hogy náluk nem létezik jobb alakulat a földkerekségen. De talán kevesen tudják, hogy a sztárokkal teletűzdelt csodacsapat megalakulásában közrejátszott egy nagyon fontos mérkőzés végkimenetele. Egy meccs, melynek eredménye döntött tulajdonképpen a még meg sem született álomszerű válogatott jövőjéről. 1988. szeptember 28-án a Dream Team születése tulajdonképpen a Szovjetunió - Egyesült Államok elődöntő mérkőzés végkimenetelétől függött.
(A cikksorozat teljes egésze csupán spekuláció, történet egy meg nem történt világból, melynek szereplői ugyanakkor hús-vér emberek - melyeknek sorsában óriási szerepet játszott egy olimpiai elődöntő.)
A szöuli játékokon, mint mindig, ezúttal is az Egyesült Államok legjobb egyetemistái kaptak helyet a nemzeti csapatban. David Robinson, Dan Majerle vagy éppen Mitch Richmond neve egy újabb olimpiai bajnoki címet sejtetett az USA számára, amit a gárda a csoportmeccsek során sikeresen be is bizonyított. Egyedüliként veretlenül, első helyen mentek tovább a csoportjukból az amerikaiak, akiket a legjobb nyolc között végül Puerto Rico sem tudott megállítani. Jöhetett hát ezek után a rangadók rangadója. 16 év után ismét találkozott egymással a Szovjetunió és az Egyesült Államok válogatottja.
Az amerikaiak szeme előtt még mindig ott lebegett a 72-es müncheni döntő. Egy finálé, melynek ezüstérmei sosem kerültek a második helyezett nyakába. Egy sokak szerint elcsalt, mások szerint hősiesen megnyert mérkőzés filmkockái voltak ezek, melyek még ma is tabunak számítanak talán az Államokban. Volt miért tehát visszavágnia a címvédőnek, miután az 1984-es olimpián nem akadt legyőzője a nemzeti csapatnak. (Igaz a Szovjetunió bojkottálta a Los Angeles-i olimpiát, így nem vett rész a játékokon.) Az egyetemi válogatottban egyébként többek között Michael Jordan, Chris Mullin és Patrick Ewing is tiszteletét tette LA-ben.
De vissza Szöulba - az első félidő után egyértelműen érett a meglepetés Dél-Koreában. Az amerikaiak egyszerűen nem találták a fonalat, miközben a szovjetek kiválóan védekezve, remek támadásokat vezetve uralták a mérkőzést. A játékrész zárásaként Chomičius engedett el egy gyönyörű csel után egy középtávoli dobást 10 pontra duzzasztva a különbséget. Így vonultak az öltözőbe a csapatok 20 percnyi játék után, az elégedett szovjetek és a tapasztalatlan, megszeppent és önbizalmukat vesztett amerikaiak. John Thompson vezetőedzőnek ki kellett találnia valamit, hogy megfordítsa a mérkőzést...
Itt értünk el a a valóság és a képzelet találkozási pontjához. Őszintén bevallom, nem néztem utána, hogy mit is mondott Thompson fiainak a második felvonás előtt. Talán biztatni próbálta őket, de az is lehet, hogy lehordta őket a sárga földig. Az sem kizárt, hogy filmekbe illő beszédet tartott egy csillagos-sávos lobogóval a kezében, de egy dologban biztos vagyok: hogy a meg nem történt világunkban felállva a padlóról egy új csapat jött ki az öltözőből a pályára.
A sokat megélt szovjet játékosok képtelenek voltak feltartóztatni a fiatal együttes lendületes rohamait, ráadásul több kulcsjátékos is faultproblémákkal küszködött már a félidő első öt perce után. A 27. percben aztán az Egyesült Államok átvette a vezetést, melyet később már nem is engedett ki a kezéből. Az utolsó két percben a később NBA-t is megjárt Sabonis, aki a találkozót végül 19 ponttal zárta, még mindent megpróbált, hogy meccsben tartsa csapatát, ám a büntetőzést a címvédő már nem rontotta el. Ismét a döntőben találta magát a Team USA.
Másnap a női, két nappal később pedig a férfi válogatott is begyűjtötte az olimpiai aranyat Jugoszlávia válogatottjai ellen. A döntőben Majerle és Robinson egyaránt 17-17 pontot gyűjtve villogott, miközben a csapat szenzációsan védekezve 60 pont alatt tartotta Divacékat. A vége 78-59 lett, mellyel az Egyesült Államok 10. aranyérmét gyűjtötte be, természetesen elsőként a sportág történetében.
Mivel az Államok begyűjtötte a végső győzelmet, ezért nem volt értelme felborítani a hagyományokat. Ennek következményeként 1989-ben bár tervben volt, a FIBA-nál végül nem módosították a szabályt, miszerint az USA válogatottját csak amatőrök alkothatják. A trónon ismét a kosárlabda nagyhatalma ült, teljesen megérdemelten. Az aranyérem John Thompson számára hosszabbítást ért a csapatnál, mely egészen az 1992-es barcelonai játékokig szóló teljhatalmat adott az edző kezébe.
A nemzeti együttes az idő múlásával folyamatosan cserélődött. A 88-as szöuli bajnokcsapat játékosai közben vérbeli profikká váltak, akik azonban 91 nyarán úgy döntöttek, harcba szállnának a címvédésért és ismét magukra öltenék a Team USA mezét. Az egykori 1/3-as Charles Smith vezetésével a játékosok szerették volna meggyőzni a FIBA vezetőségét a profikra vonatkozó szabály eltörlésére, ám hiába gyűjtöttek több tízezer aláírást országszerte az NBA játékosai, kérvényük végül süket fülekre talált. (Még maga Thompson sem állt egykori játékosai mellé, mondván: másnak is esélyt kellene adniuk a bizonyításra). Talán pontosan azért ment füstbe a tervük, mert nem számítottak akkora sztároknak, mint például Jordan, Pippen vagy éppen Magic Johnson, így pedig egyszerűen nem tudtak elég embert mozgósítani, illetve rávenni a szövetségeket, hogy mögéjük álljanak, s harcoljanak a szabálymódosításért. Végül az utolsó szót maga az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának elnöke mondta ki, aki az amatőrök, illetve a hagyományok megtartása mellett tette le a voksát. Szöul olimpiai bajnokai később sem bocsátottak meg a szövetségnek - s noha később több alkalommal is lehetőséget kaptak, hogy ismét a válogatott tagjai legyenek, soha többé nem tértek vissza a nemzeti csapatba. Így érkeztünk el az 1992-es olimpiához, mely során nem titkoltan csak a címvédés lebeghetett az Egyesült Államok nemzeti együttesének szeme előtt. Arra azonban, ami végül a játékokon történt, senki sem számíthatott…
(Folytatjuk)
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-13 07:29:41
Talán unalmas már, de hátha nem sokára vége lesz: ma is a Howard-történet kavarta a legnagyobb port. Miután ugyanis az előző hajnal folyamán amnesztiával elengedték Luis Scolát, a hírek szerint a Houston Rockets minél hamarabb újabb próbálkozást fog tenni az orlandói center megszerzésére. A bekezdés további részét houstoni érzelmi szurkolóink csak saját felelősségre olvassák, nem lesz szép. A kiszivárgott információk szerint ugyanis a Rockets szinte mindent hajlandó feláldozni Howardért és szinte bármit benyel a Magic rossz szerződései közül. A következő merült fel ugyanis: Floridába költözne mindhárom idei első körös draftee (Jeremy Lamb, Royce White, Terrence Jones), a Torontótól kapott draftjog, Patrick Patterson, Marcus Morris, Chandler Parsons és hogy minél több fizetést át tudjanak venni, még Kevin Martin lejárója is. A "vissza" oldalon pedig nem csak Howard, hanem Hedo Türkoglu, Chris Duhon, Jason Richardson és Glen Davis is ott van, gyakorlatilag az összes szemét, amitől az Orlandónak meg kell szabadulnia rövidtávon. Amint a "küldés" gombra kattint Daryl Morey, Rob Hennigannek azonnal igent kell mondania és 30 évesen azonnal mennybe is mehet a Magicnél.
Szerző: Adorján István
2012-07-13 05:51:52
Szerdán Blake Griffin kisebb térdsérülést szenvedett a Team USA edzésén, mostanra azonban kiderült, hogy nagyobb a baj: bal térdében közepesen súlyos meniszkuszsérülése (porcleválás) van, amit csak műtéti úton lehet orvosolni.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-12 05:44:05
Roy Hibbert és Brook Lopez újraszerződése után egyre fogynak a jó centerek a piacon - a Dallas Mavericks nem is tétovázott, lecsapott az elérhető talán legjobbra. Marc Stein (ESPN) értesülései szerint Cubanék egy évre szerződtetik Chris Kamant. A kiváló középjátékosnak nem volt egyszerű fél éve, hiszen a Paul-cserében érkezett a Hornetshez, ahol azonban nem igazán játszatták (ő sem erőltette), így elvileg egy játékból valamelyest kiesett, ugyanakkor teljesen egészséges nagyemberrel bővült a Dallas center-szekciója.
Ian Mahinmi-vel viszont csökkent. A Mavericks ugyanis sign-and-trade ügylet keretében elcserélte őt Indianába, ahol 4 évre 16 millió dollárt fog kapni, és Roy Hibbert cseréjének szánják - ennyi pénzért erre a szerepre tökéletes. A hozadék azonban fontosabb a napokban minden irányítóról (a sajátjáról, Jason Kiddről is) lecsúszó Dallasnak: az a Darren Collison (és Dahntay Jones) érkezik, aki szezon közben szorult ki a kezdőötösből (George Hill miatt), ugyanakkor ő sok más csapatban simán kezdőjátékos lehetne - a Mavericksben valószínűleg az lesz. A Dallas így egy nap alatt többé-kevésbé betömte a Tyson Chandler távozásával lassan egy éve tátongó palánk alatti lyukat, és egy fiatal, de tapasztalt irányítóval is gazdagodott.
Elképzelhető, hogy Brendan Haywood sem ölti már magára a Dallas mezét, mivel meg nem erősített források szerint a Mavs amnesztiával megszabadul tőle - ez egyébként logikus lépés lenne Kaman érkezése és Haywood előző szezonban nyújtott játéka okán is. Lopez aláírásával a Bobcats lecsúszott a Nets centeréről (sok esélye amúgy sem volt), így rárajtolnak a megbízható, de "semmi extra" Haywoodra - és a hírek szerint a Lakersnél szerződéséből kilépő irányítóra, Ramon Sessionsre is.
A Pacers mellesleg nem csak Mahinmivel, hanem Gerald Greennel is erősödött: az előző szezonban a Netsben sikeresen visszatérő egykori zsákolóbajnok 3 évre, 10 millió dollár környékén kap szerződést. Ő lényegesen olcsóbb volt, mint a lehetséges további jelöltek: Courtney Lee és OJ Mayo. A minőségről megoszlanak a vélemények.JJ Hicksont szabadlistáról húzta be tavasszal a Portland Trail Blazers, és mindkét fél meg volt elégedve a másikkal - így most egyéves szerződést kötöttek egymással.
Szerző: Adorján István
2012-07-12 05:18:36
Jövő januárig biztosan nem. Az éjszaka legfontosabb híre, hogy a Brooklyn Nets 2013. január 15-éig kiszáll a Dwight Howardért folyó versenyfutásból.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-11 12:17:05
Az utóbbi időszakban rengeteget hallunk a General Managerekről, akik a játékosátigazolások kapcsán kerülnek gyakorlatilag minden nap a hírek középpontjába. De vajon mi kell ahhoz, hogy GM lehess egy NBA-csapatnál?
Dolgozz jó főnök alatt 1. - Rob Hennigan (Orlando Magic). A Dwightmare középpontjába csöppent Hennigan alig pár hete főnök Orlandóban, előtte a Thundernél volt GM-asszisztens Sam Presti alatt. A liga legfiatalabb, 30 éves vezetőjével kapcsolatban több helyen megjegyezték: mások is szoktak ilyen idősen játékosokat cserélgetni - fantasy ligákban…
Dolgozz jó főnök alatt 2. – Rick Cho (Charlotte Bobcats). Szintén egy Presti-nevelés, bár ő jóval több tapasztalattal rendelkezik, hiszen 1995-től állt a Sonics/Thunder szolgálatában, és 2010-11-ben már egy évet eltöltött a Trail Blazers GM-székében is.
Sportmúlt és jó kapcsolatok - Bob Myers (Golden State Warriors). Myers igazi kaliforniai gyerek, hiszen az UCLA-n kosarazott (1995-ban NCAA-bajnok), majd a neves játékosügynöknek, Arn Tellemnek dolgozott. 1 év ’asszisztenskedés’ után alig 2 hónapja dolgozik GM-ként, de már több értelmes megmozdulása volt, mint elődjeinek.
Legyen nagy a pofád és tudd eladni magad - David Kahn (Minnesota Timberwolves). a liga korábban leghülyébbnek tartott GM-je, aki 2009-ben gyakorlatilag semmilyen komolyabb tapasztalat nélkül került a GM-i székbe – Kevin McHale-t váltotta. Kahn korábban újságíróként, majd a Pacers üzleti részlegén dolgozott – ez meg is látszott első draftjain.
Tanuld ki a szakmát – Chris Grant (Cleveland Cavaliers). Grant 10 évig dolgozott Atlantában különféle beosztásokban, majd Danny Ferry vitte a Cavshez 2005-ben. Amikor 2010-ben Ferry távozott, kézenfekvő volt, hogy egyik helyettese kövesse.
Képviselj sztárokat – Lon Babby (Phoenix Suns). A 2010 óta GM-kedő Babby korábban olyan kosarasok ügynöke volt, mint Tim Duncan, Hedo Türkoglu és Ray Allen. Valamiért Phoenixben úgy gondolták, hogy ő a megfelelő ember a posztra – ezt a hitet még azt sem ingatta meg, hogy egy hónappal kinevezése előtt Josh Childress értelmetlen ötéves Suns-szerződésében ő is közrejátszott, lévén ő volt Childress ügynöke.
Edzősködj – John Hammond (Milwaukee Bucks). A 2010-es év legjobb GM-jének választott Hammond hosszú éveken keresztül segédedzőként dolgozott több NBA-csapatnál is, és a 2008-as kinevezése előtt segéd-GM-ként is dolgozott.
Higgy Ronald Reaganben – Neil Olshey (Portland Trail Blazers). Olshey ifjúkorában közepesen ismert sorozatszínész volt, és csak később nyergelt át a sportvezetői szakmára. Először egy céget hozott létre, amely draft előtti táborokat tartott – büszke lehet rá, hogy több, mint 50 korábbi ügyfele lett NBA-játékos! 2004-ben került a Clippershez, ahol személyzeti igazgatóból és segédedzőből GM lett 2010 tavaszán. Az ő nevéhez fűződik a Chris Paul-csere nyélbeütése – ez sokat elmond a benne rejlő lehetőségekről.
Szeresd a számokat – Daryl Morey (Houston Rockets). Morey programozóként végzett egyetemet, majd 31 évesen már a Boston Celtics informatikai vezetője volt. Jelentős része volt abban, hogy magasabb szintű statisztikai adatokat vezettek be ligaszerte és markánsan használják a játékosok elemzése során. 2007 óta a Rockets GM-je – ez idő alatt ugyan csak egy playoff-párharcot nyert meg a Rockets, de sok olyan játékost draftoltak le, akik másnak nem kellettek, itt viszont fényesen beváltak (pl. Chase Budinger vagy Chandler Parsons).
Legyen tehetséged hozzá 1. - Masai Ujiri (Denver Nuggets). Ujiri 1970 körül született Nigériában, és Hakeem Olajuwon hatására kezdett kosarazni. Az NCAA-ig és Európáig vitte, majd néhány év alatt az Orlando Magic-nek ingyen dolgozó megfigyelőből a liga egyik legjobb GM-je lett. Rá igaz a mondás: az igazi tehetség mindig utat tör magának.
Legyen tehetséged hozzá 2. – Sam Presti (Oklahoma City Thunder). Presti 31 évesen, 2007-ben kapta meg a Sonics GM-székét. 5 év alatt, átesve egy franchise-költöztetésen, NBA-döntős csapatot rakott össze – és még mindig csak 36 éves. Persze nem ingyen kapta a lehetőséget, előtte lehúzott jó pár évet a Spurs és R. C. Buford GM-képzőjében.
Érts mindenhez, amihez köze lehet egy GM-nek – R.C. Buford (San Antonio Spurs). Buford igazi Spurs-őskövület, hiszen 1988 óta (2 év megszakítással) áll a klub alkalmazásában. Előtte az NCAA-ben játszott, és segédedzője volt az 1988-as NCAA-bajnok Kansasnek. Évekig dolgozott a Spursnél segédedzőként, játékosmegfigyelőként, középvezetőként, GM-asszisztensként. Buford olyannyira átlátja az egész rendszert, hogy Popovich 2002-ben átadta neki a GM-marsallbotot – 3 bajnoki cím lett a jutalma. Aki nem hinné el, miért Buford talán a legjobb annak ellenére, hogy soha nem volt az Év sportvezetője, annak néhány név. Sam Presti és Danny Ferry – az ő keze alatt tanulták a szakmát. Rick Cho és Rob Hennigan – Sam Presti alatt dolgoztak. Ma mindannyian egy NBA-csapat GM-jei.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-11 07:27:26
Vissza az alapokhoz – legalábbis a Dwight Howard blockbusterben. Adrian Woynarowski (Yahoo! Sports) szerint a Magic a tegnapi, Lakers és Rockets irányába tett lépések után ismét leül tárgyalni a Brooklyn Nets-szel. ESPN-es források szerint a Nets ma este hatig (ma éjfél) szeretne átütő eredményt elérni, az ok: Brook Lopez. A Nets centerével találkoztak a klub képviselői Los Angelesben, ahol az ügynöke, a nem éppen nyeretlen kétéves Arn Tellem határozottan sürgette, hogy ügyfele jövője minél hamarabb nyugvópontra jusson. A Nets már nagyjából megegyezett Lopezzel egy 4 éves, 58 millió dolláros, illetve ha meg tudnak egyezni az opcióban, 5 éves, 78 millió dolláros szerződésben – az alapvető kérdés az, hogy mindezt ’normál’ szerződésben, vagy sign-and-trade ügylet keretében kötik meg. Ha ugyanis simán szerződést kötnek Lopezzel, a center decemberig nem cserélhető. Lopez nem zárkózik el új, többéves szerződés kötésétől és attól, hogy ezután Orlandóba cseréljék – de az ő türelme is véges. Chad Ford (ESPN) szerint a fenti határidőt Lopez és ügynöke szabta. Bármikor bekövetkezhet egy olyan eset, hogy egy 3. csapat bejelentkezik a Nets korlátozott szabadügynök centeréért offer sheet-tel, és abban pillanatban dőlnének dugába az eddigi tárgyalások. Erre egyébként reális esély van, mert az Indiana Pacers tartani fogja a szintén korlátozott szabadügynök Roy Hibbertnek adott hasonló ajánlatot, amit az a Trail Blazerstől kapott. A Portland azonban mindenáron centert akar szerezni, és valószínű, hogy a következő célpontjuk éppen Lopez lesz, és Marc Stein (ESPN) szerint a Bobcats is hasonló lépésre készül. Egy biztos: jelenleg nincs képben 3. alakulat a Nets-Magic megbeszélésekben, mert a Cleveland Cavaliers kiszállt az üzletből. Dan Gilbert nem vállalta fel, hogy éppen ő (a Miami nagy hármasa összeállásának legnagyobb vesztese) legyen az, aki hozzájárul egy újabb keleti monster létrejöttéhez. Bár szépen hangzott volna, hogy ezzel a lépéssel is bosszút áll Jamesen, de a túloldalon a csapattulajdonosok és szurkolók várható megvetése talán többet nyomott a latban.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-10 21:45:51
Pár nappal ez előtt leptünk meg titeket útjára induló podcastsorozatunk első részével. Köszönjük, hogy sokan hallgattátok meg, hálánk jeléül pedig fogadjátok szeretettel és hallgassátok egészséggel a második epizódot.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-10 07:44:17
Az elmúlt napok hírei, hírmorzsái arról szólnak, hogy a Keleti Konferencia erőviszonyai alapjaikban fognak felborulni a következő szezonban - lassan ott tartunk alig néhány héttel a bajnoki cím megszerzése után, hogy a címvédő Miami Heatnek jövőre először a bajnoki döntőben lenne lehetősége "megpihenni". Már ha egyáltalán eljut odáig... Összeállításunkban igyekszünk rendet vágni a káoszban és megtalálni a csapatok lehetséges helyét a jövő évi képletben.
A DÖNTŐRE ESÉLYES CSAPATOK
01: Miami Heat. A bajnok napjai még csendesen telnek, hiszen ledraftolták a rendkívüli jókezű centert, Justin Hamiltont, és a szintén extra csuklóval megáldott egykori All-Starral, Rashard Lewis-zal tárgyalnak. Persze nem tétlenkednek a végleges igazolásokkal sem, hiszen nagy valószínűséggel (július 11-e előtt minden átigazolás mellé oda kell érteni a feltételes módot), megszerzik Ray Allent. Ezzel két legyet ütnek egy csapásra: a ligatörténet legjobb tripladobója érkezik oda, ahol alapvetés a betörések utáni kiosztás triplára (Allennek rengeteg lehetősége lesz tehát kamatoztatni tudását) - emellett közvetlen riválisukat, a Bostont gyengítik. Ami kérdőjel náluk, az a magasember-állomány, mert nagy erőkkel próbálták becserkészni a center Marcus Camby-t - ám az egykori Év Védője pályafutása első csapatát, a New York Knickset választotta. Ez még okozhat gondot, mint látni fogjuk.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-10 05:11:11
Ma délután a San Antonio Spurs volt a legaktívabb a piacon. A nagyobb volumenű lépésük Tim Duncan megtartása volt, aki Kevin Garnetthez hasonlóan 3 éves szerződést kapott, így valószínűleg úgy vonulhat vissza, hogy soha nem játszott más csapatban, csak a Spursnél. A szerződés összegéről egyelőre nem tudni pontosabb információkat, valószínűleg KG 34 millió dollárjához hasonló nagyságú lesz ez a kontraktus is, annyi viszont biztos, hogy a harmadik év játékosopciós és no-trade lehetőséget biztosít Duncannek, azaz ha a vezetőség mégis úgy döntene, hogy elcserélné, megvétózhat bármilyen tranzackiót, ha nem tetszik neki új csapata.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-09 07:40:15
Délután eléggé állt a piac, főleg a Howard-saga folytatódott, erről tudódtak ki újabb információk, bár minden forrás hozzáteszi, hogy minden pillanatban változhatnak a dolgok, hiszen egy olyan cseréről van szó, amelyben (most már) 4 csapat vesz részt és egyáltalán nincs még meg a végleges állapot. A mostani verzió a következő: a Nets keresett egy negyedik gárdát, aki még tud adni egy első körös draftjogot, amit majd át tudnak adni a Magicnek. Ez a csapat jelen állás szerint a Los Angeles Clippers, akik egy top14 védett első körösért átveszik Marshon Brookst. A Cleveland Kris Humphirest és Sundiata Gainest, valamint 3 millió dollárt kapna a Netstől, mindkettőt snt keretében és Quentin Richardson érkezhet Orlandóból. A Nets Howardon kívül megkapná Jason Richardsont és Earl Clarkot, az Orlando pedig Brook Lopez mellett Damion Jamesszel, Shelden Williamsszel, Armon Johnsonnal, Luke Waltonnal és 3 vagy 4 első körös cetlivel erősödne.
Szerző: Adorján István
2012-07-09 05:53:12
Egyelőre még semmi sem hivatalos, de éjszaka több angol nyelvű oldalon is megjelent a hír, miszerint hétfőn vége lehet a Dwightmare-nek, azaz a "hová igazoljon Dwight Howard?" szappanoperának, amelynek lassan már a második évadja következne.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-07-08 18:56:23
A hírek szerint közel áll egy megállapodáshoz a New Orleans Hornets és az Orlando Magic (Sam Amick (Sports Illustraded) szerint pedig már meg is egyeztek), melynek keretein belül Ryan Anderson költözne az újjáépülő Hornetshez, cserébe Gustavo Ayon távozna Orlandóba. Anderson új szerződése 4 évre összesen 36 millió dollárt garantálna a játékosnak, ami a Magic számára már túl soknak bizonyult, az Orlandóhoz érkező mexikói Ayonnak pedig 2014-ig van szerződése, szezononként másfél millió dollárról, de egyik év sem garantált. Ha Anthony Davis támadóoldalon is kifejlődik, nagy segítség lehet számára Anderson, aki a liga egyik legjobb hárompontos dobó magasembere. Ez a húzás azt jelenti, hogy Marco Belinelli, Chris Kaman és Carl Landry Bird-jogairól is lemond a Hornets annak érdekében, hogy beférjen Anderson a sapka alá, így őket minden bizonnyal nem igazolják majd vissza, azonban semmi következménye nincs a cserének Eric Gordonra nézve, még mindig meccselhetik majd a Suns által ajánlott 4 éves maximum szerződést.
Szerző: Adorján István
2012-07-08 06:47:41
Nem volt egyszerű idén összerakni az Egyesült Államok válogatottját, hiszen sérülések, sérülések miatti lemondások tarkították a felkészülést - persze így sem panaszkodhatunk, iszonyatosan erős keret jött össze. Elmondhatjuk, hogy továbbra is presztízs a legnagyobb sztárok számára, hogy itt legyenek - ezzel mi, nézők nyerhetünk.