Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-02 12:22:00
Van és lesz is gond a New York Knicksnél, ez már szinte biztos. A thedaily.com információira hivatkozva több nevesebb lap is megszellőztette azt a hírt, miszerint James Dolan tulajdonos már a múlt héten ki akarta rúgni Mike D'Antonit, miután kikaptak a Houston Rocketstől és az akkori állás szerint a legutóbbi 10 meccsükből 9-et elvesztettek. Dolan azonban minél kevesebb médiafelhajtást akar, úgyhogy a világ egyik, ha nem a legnézettebb sporteseménye előtt akarja meghúzni a lépést, amikor senki nem figyel oda annyira az NBA-re: az idei SuperBowl előtt. Úgy számolnak a tulajdonosi körben, hogy a mai, Chicago Bulls elleni, valamint a holnapi, Boston Celtics elleni derbiket elveszíti az együttes, ezek után pedig a vasárnapi SuperBowl árnyékában menesztik a trénert, helyét pedig a segédedző, Mike Woodson veszi majd át. Hogy mennyire hiteles ez a forrás, azt leginkább akkor tudjuk meg, ha tényleg elbukják mindkét összecsapást.
Szerző: Adorján István
2012-02-02 08:21:46
Az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság 2011-2012-es szezonjának java még csak most jön, de már a mai játéknap után is tisztán látható, hogy az alapszakasz helyezések ebben az évadban igencsak felértékelődnek és képtelenség lenne jósolni az idény egyharmada után, hogy kik lehetnek a befutók Keleten, de nem sokkal tisztább a helyzet Nyugaton sem. A Los Angeles Clippers megint nyert egy nehéz meccset, a Philadelphia 76ers pedig a Chicago Bulls legyűrésével bizonyította, hogy számolni kell vele az esélyesek közt.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-01 17:53:50
Eltelt a 2011-2012-es szezon első teljes hónapja, így a mixkészítők sem voltak restek, azonnal el is készítették az eddigi legszebb mozdulatok, jelenetek, történések zanzásított változatát. Az összeállításban megtalálhatóak természetesen a legnagyobb zsákolások, a legnyakatekertebb dobások, legemlékezetesebb mozzanatok és a szoros meccsek végét eldöntő kosarak is. A tartalom önmagáért beszél, azért a csonkaszezonból is lesz mire emlékeznünk.{youtube width="600" height="360"}sbIjgz-SAyA{/youtube}
Szerző: Adorján István
2012-02-01 09:24:00
Az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokságban hét mérkőzés került terítékre mára virradóra. Igazi rangadót csak Memphisben rendeztek, ahol az élcsapatnak számító Denver Nuggets vendégeskedett, de 13 pontos előnyről sem tudta behúzni a találkozót, köszönhetően a Grizzlies fantasztikus csapatvédekezésének és mindig dicsérendő küzdeni tudásának. Kobe Bryant és a Los Angeles Lakers már az első félidőben eldöntötte a mumusa elleni találkozót, a Boston Celtics pedig visszavágott a Clevelandnek.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-01 07:50:45
Két évtized távlatában az edzői székbe átülő Mark „Action” Jackson látványos passza, Carter repülése, félpályás dobóverseny és a Lob City parádé került egymás mellé. Hallott valaha valaki valamit Winston Garlandról? Ha nem, akkor most fog.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-31 10:25:09
A címben feltett kérdés a nap vitája, döntse el ki-ki ízlése szerint. Személy szerint azt gondoltam, hogy azt nem lehet felülmúlni, ahogy tavaly Blake Griffin meg..."etette" a védőpozícióját elfoglaló Tyimofej Mozgovot, ám most úgy tűnik, mégis sikerült neki. Valószínűleg nem sok ember van, akit ne tudna izomból áthúzni, ezt most Kendrick Perkins tapasztalta meg. Február 6., Orlando Magic - Los Angeles Clippers. Légyszi Blake, csak próbáld meg! Hátha ezzel megadod az utolsó lökést Dwightnak a távozásra!{youtube width="600" height="355"}eDgoGZePvh0{/youtube}
Szerző: Adorján István
2012-01-31 08:22:15
Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában mára virradóra 9 mérkőzést bonyolítottak le. Több érdekes rangadó, illetve papírforma találkozó került a terítékre, mindenképp érdemes kiemelni a Philadelphia és az Orlando ütközetét, valamint az újabb Los Angeles-i sikerrel végződő Clippers – Thunder derbit. Chris Paul megmutatta Russell Westbrooknak, hogy mi a különbség egy pontdobó egyes, illetve egy ponterős irányító közt, Blake Griffin pedig talán még nagyobbat zsákolt, mint egy nappal korábban LeBron James a Bulls ellen.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-30 14:27:04
Ma Phoenix Suns - Dallas Mavericks összecsapást rendeznek az NBA-ben, ebből az alkalomból emlékezünk meg a gárda legendás irányítóiról - akiknek nem csak egymáshoz, de a másik klubhoz is bőven volt közük.
Szerző: Adorján István
2012-01-30 12:16:10
Az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokságban hihetetlenül sok említésre méltó esemény történt mára virradóra. A Miami Heat és a Chicago Bulls először találkozott a tavalyi Főcsoport-döntő óta, s egy darabig emlékezni fognak erre az összecsapásra, erről a derbiről már A Nap Meccse rovatban részletesen is beszámoltunk. Nem kevésbé volt őrült végjáték Dallasban, ahol az állami rivális San Antonio Spurs próbálta megviccelni a címvédőt. Kobe Bryant egy igen szakállas csúcsot döntött meg, mellesleg hatalmasat játszott és megnyert egy nagyon nehéz derbit a Lakersnek.
Szerző: Adorján István
2012-01-30 11:24:32
A tavalyi Keleti Főcsoport-döntő két résztvevője nem találkozott még egymással idén, de most összemérte tudását a Luol Deng és CJ Watson nélkül felálló Bulls és a legutóbb már Dwyane Wade-del is kiegészülő Miami Heat. A floridaiak próbálták fokozni a tempót, a 35 pontos, 11 lepattanós James idei talán legjobb meccsét játszotta, nagyon fontos pillanatokban tudott betalálni és most társai is akadtak, hiszen Wade gyengélkedése mellett (16-ból 4 mezőny) Chris Bosh egy 24 pontos, 12 lepattanós dupla duplát hozott össze.
Szerző: Adorján István
2012-01-29 09:55:57
Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában mára virradóra 6 mérkőzést rendeztek, érdekes módon ezek közül ketten is született tripla dupla, de csak az egyik ért győzelmet. A Los Angeles Lakers a Milwaukee Bucks otthonában bukott el simán, a New York Knicks pedig Houstonban maradt alul egy végtelenül egyértelmű találkozó végén.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-28 12:54:33
A ma hajnali, Miami Heat - New York Knicks meccsen visszatért a pályára Dwyane Wade, így pár hét után újra együtt játszhatott a Miami Big3-je. Wade ráadásul láthatóan sokkal egészségesebben, jobban mozgott, mint ebben a szezonban eddig bármikor, ezt pedig az nba.com Top10 készítői is észrevették. Rendhagyó módon nem csak a nap legszebb jelenteit szedték egy tízes csokorba, hanem külön, erről a találkozóról is kiadtak egy összeállítást. Ha mindenképpen fogadni kellene rá, akkor azt mondanám, hogy az All-Star összefoglalója sem lesz jobb ennél, ráadásul ezt tétmeccsen produkáltak a Heat játékosai (attól most tekintsünk el, hogy a Knicks volt az ellenfél).{youtube width="600" height="360"}Hn2G318dBXU{/youtube}
Szerző: Adorján István
2012-01-28 08:50:30
Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában 13 találkozót rendeztek ma este, közte érdekes rangadókkal és kisebb meglepetésekkel. Paul Pierce lassan élete formájába kerül a nagyon gyenge idénykezdet után, Stan Van Gundy legénysége pedig érthetetlenül mély hullámvölgybe került. Visszatért Dwyane Wade, a Miami Heat igazi zsákoló show-t tartott a Carmelo Anthony nélkül kiálló New York Knicks ellen.
Szerző: Adorján István
2012-01-27 09:32:26
Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában mára virradóra csupán két mérkőzést rendeztek, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy lássunk egy óriási fordítást és egy legalább ennyire hihetetlen összeomlást. A Los Angeles Clippers is kitett magáért, a Memphis Grizzlies egyszer visszajött a kétszámjegyű hátrányból, de a hajrában jobb volt a hazai gárda.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-26 20:25:11
Kíváncsiak voltunk, hogy a maiak mellett 10 és 20 éve kik kerültek be a heti top 10-es válogatásokba - találtunk pár érdekességet az összeállításokban, és néha olyan nevek jöttek szembe, hogy kétszer is el kellett olvasnunk, biztosan nem káprázik-e szemünk. Az 1991-92-es szezon 2. hetének válogatásából kiderül, hogy a Clippersben nem Blake Griffin találta fel a látványos kosárlabdát, Dominique Wilkins testvére, Gerald is képes volt klasszis megoldásokra - és bizony Scott Brooks, az Oklahoma City Thunder jelenlegi vezetőedzője sem volt nyeretlen kétéves játékoskorában. Persze vannak olyan nevek is (Ken Norman és Brandon Smith), akikről nem sokat hallottunk eddig.
Szerző: Adorján István
2012-01-26 14:51:35
Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában mára virradóra 13 mérkőzéses maratont rendeztek, talán már külön ki sem kell emelni, hogy érdekességek és alapos papírforma-borítások sorát láthattuk, fűszerezve extra izgalmakkal és sokáig emlékezetes egyéni produkciókkal. Los Angelesben „visszavette a hatalmat” a Lakers, amiről A Nap Meccse rovatban már olvashattatok, a Chicago hazai bukása után pedig már nincs otthon makulátlanul teljesítő gárda. A Utah Jazz és a Toronto Raptors kéthosszabbításos thrillert játszott, a Philadelphia 76ers is túlóra után bukott saját közönsége előtt.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-26 12:51:36
Korábbi híreinkben már beszámoltunk róla, hogy az NBA TV idén a Denver Nuggetset választotta a "The Association" nevű, a franchise-ok életét az eddigiekhez képest sokkal közelebbről bemutató sorozat harmadik szezonjának főszereplőjének, így idén George Karl és az általa irányított keret mindennapi életébe tekinthetünk majd bele 2-3 hetente. A csapaton kívül a szakmai stáb és a vezetők is szerepet kapnak majd a sorozatban, úgyhogy gyakorlatilag az egész franchise hangulatáról, működéséről képet kaphatunk.Az első rész első felében rögtön a GM, Masai Ujiri áll a középpontban, a 23 perces kisfilmben ugyanis felidézik a tavalyi szezon történéseit és azt, mekkora munka volt összetenni egy éppen szétesőben lévő franchise-t. Carmelo Anthony kötelező felemlegetése és a GM nyári teendőinek áttekintése után a videó második fele már magáé a csapaté, a csonkaszezon elejét vehetjük át újra a Miami Heat elleni győzelemmel bezárólag.{youtube width="600" height="360"}MnuwwLSsR24{/youtube}
Szerző: Adorján István
2012-01-26 09:08:13
Idén már Chris Paul leigazolása előtt is nyilvánvaló volt, hogy Los Angelesben egy egészen új rivalizálás kezdődik, melyben nem lehet majd egyértelműen megmondani, hogy ki lesz a jobb: az eddigi nagytestvér vagy a kistesó, azaz a Clippers. A harc most döntetlenre áll minden tekintetben, szerencsére biztosan nem ez volt az utolsó találkozója ebben a szezonban a Lakersnek és a Clippersnek!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-26 06:54:30
Elmúlt január 25-e, így lezárult annak a lehetősége, hogy saját korlátozott szabadügynökeikkel idő előtt megegyezzenek a csapatok. A legnagyobb név, akit sikerült aláíratni az utolsó napon, az végül mégis Kevin Love lett, aki 4 évre összesen nagyjából 63 millió dollárt fog kapni a következő négy évben, ám a harmadik év után kiléphet szerződéséből, ha úgy akarja. A hírek szerint Glen Taylorék azért nem akartak neki ötödik évet ajánlani, mert azt Ricky Rubiora vagy Derrick Williamsre tartogatnák legszívesebben, egy csapatban pedig egyidejűleg csak egy olyan játékos lehet, akinek a szerződését öt évvel hosszabbították meg. Amikor ezt Love és ügynöke realizálták, attól fogva kezdtek el ragaszkodni a játékosopcióhoz, hogy Love számára lehetőséget adjanak, hogy akár 2015, akár 2016 nyarán szabadügynökként oda mehessen, ahova akar.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-25 10:52:39
David Kahn kis túlzással az életével, de biztosan az állásával játszik mostanában. Kevin Love hosszabbítási ügye ugyanis még mindig nem zárult le és mivel ma van a határidő, komolyan felmerült annak a lehetősége, hogy nyáron RFA lesz a liga egyik legjobb erőcsatára. A Pioneer Press nevű minnesotai lap tegnap már lehozta, hogy megegyezett a két fél egy 4 éves, 62 millió dolláros szerződésről, ám mint később kiderült, ez kacsa volt. Már az is érthetetlen, hogy miért nem az öt éves maximumot kapja Love, azt pedig végképp nehéz felfogni, hogy a Minnesota vezetői min alkudozhatnak messze legjobb játékosukkal (Ricky Rubio még csak project, a sok gólpasszon kívül minden másban gyenge egyelőre). Tegnapi híreinkben már olvashattátok, Love nagyon nem elégedett Kahn tevékenységével, gyaníthatóan az elmúlt 24 óra sem változtatott ezen a véleményén.