Szerző: Gobodics Tamás
2014-04-25 19:00:00
Győzelem vagy halál! Ez a jelszó ma két csapat számára is az NBA rájátszásában. Azok után, hogy a Houston és a Chicago is elveszítette mindkét hazai meccsét, nem engedhetik meg maguknak, hogy ne győztesen hagyják el a játékteret ma este. Ezeken kívül a Brooklyn és a Toronto is összecsap, ahol DeRozanék legutóbb nyerni tudtak, most pedig a pályaelőny visszaszerzéséért hajtanak. Nézzük meg részletesebben, hogy mit várhatunk!
Szerző: A.I., G.T., H.R., L.B., T.A.
2014-04-25 16:00:00
Chris Paul elengedett szabálytalansága lehet a következő nagy bíróbaki, a Hawks-Pacersen pedig egy szabály kötötte meg a játékvezetők kezét - utóbbi párharcban lassan elkapcsolhatunk a 3. negyedek után. Kevin Durant elfelejtett tempót dobni, mi lehet a megoldás a Thundernek? Ki lép elő Indianában? Memphisi kötélidegek és a szlovén X-faktor.
Szerző: Tóth Attila
2014-04-25 13:10:00
38. születésnapját ünnepli a mai napon a San Antonio Spurs legendája, minden idők egyik legképzettebb magasembere, Tim Duncan. Isten éltesse sokáig!
Szerző: Tóth Attila
2014-04-25 10:50:00
Vogel továbbra is bízik Hibbertben. McRoberts megúszta pénzbüntetéssel. Kidd az első pillanattól fogva magabiztos volt. Steve Mills lehet a Játékosok Szakszervezetének új vezetője. A Warriors meg fogja tartani Thompsont. Mark Jackson nem szeretne bocsánatkérő közleményt olvasni a ma hajnali végjátékot követően. A Jazznél legalább 20 edzőt meg fognak hallgatni. D'Antoni testvére lett a Marshall egyetem vezetőedzője. Nocioni szívesen térne vissza az NBA-be idén nyáron.
Szerző: Kezdő5.hu
2014-04-25 10:00:00
Chris Paul akcióját nem fújták le Steph Curry-n, Tony Allenét igen Russell Westbrookon. Blake Griffin a büntetőkön kívül sziporkázott. Teague és Korver hidegre tette az Indianát. Durant és Westbrook remekelt, de mindez nem ért semmit. Mike Conley szupersztárt ültetett le, Zach Randolph zseniális dobása. Andre Iguodala nem aprózta el a zsákolásokat.
Szerző: Gobodics Tamás, Tóth Attila
2014-04-25 08:30:00
Ma hajnalban a Memphis és az Oklahoma City újabb klasszikus meccset játszott, amelynek végén a hazaiak örülhettek. Az Atlanta másodszor is megleckéztette a nem elég éles Pacerst, a Clippers pedig ellenfele legnagyobb méregfogát kihúzva azt is elbírta, hogy 45 százalék alatt büntetőzött. A nap érdekessége, hogy mindhárom győztesnek elég volt 98 szerzett pont.
Szerző: Tóth Attila
2014-04-24 21:10:00
Vogel az állásáért küzd a rájátszásban? Stephenson mérgezi a levegőt a Pacersnél. Phil Jackson szerint nincs gond akkor sem, ha Melo lelép a nyáron, megvolt az első komolyabb vitája James Dolannel, és szerinte a Spurs nem dinasztia. Oscar Robertson még ma otthagyná a Knickst Anthony helyében. Új dokumentumfilm készül Iversonról (videó). Pau Gasol Kobe miatt maradna a Lakersnél, de szerinte nagy változások szükségesek a csapatnál. Jason Collins a Time Magazin 100-as listáján. A Memphisnél inkább Westbrookot akarják dobatni, mint Durantet. Jeff Green vihető a bajnokesélyeseknek. Pletykák edzőkről (Snyder, Pinckney, Saunders, D'Antoni).Draft (Dakari Johnson, Poythress, Jerian Grant)
Szerző: Gobodics Tamás
2014-04-24 19:00:00
Az NBA rájátszásának hatodik napja következik, ma három derbit rendeznek és mindhárom sorozat 1-1-re áll jelenleg. Kérdés, hogy a kezdeti botlás után az Indiana és a Clippers formája állandósul, vagy csak egyszeri fellángolások voltak a legutóbbi győzelmeik, de a legizgalmasabb csatát Memphisben vívják, ahol a Thunder vendégeskedik - ezt a meccset 02:00-tól a Sport 1-en nálunk is TV-ben követhetjük.
Szerző: A.I, G.T., H.R., L.B.
2014-04-24 15:00:00
Gonosz játékot játszik az élet Dwight Howarddal. Mi lesz veled, houstoni védekezés? Életet találtak a Trail Blazers kispadján. A Heatnek egyelőre nagyon kényelmes playoffja van a két szoros Bobcats-meccs ellenére is. Big Al Charlotte hőse. Mikor kezdi el Dirk Nowitzki az idei rájátszást?
Szerző: Kezdő5.hu
2014-04-24 09:30:00
LaMarcus Aldridge egyelőre a Rockets végzete - pedig Dwight Howard nagyon igyekezett kompenzálni, még Hakeem Olajuwont is megidézte. A Heat nagy hármasa ma valóban nagy hármas volt. 10 meccs után győzött a Mavs a Spurs ellen. Gerald Henderson fejjel magasabb ellenfelét blokkolta. Lin és Harden bemerészkedett a palánk alá - nem kellett volna. Boris Diaw kis öröme: oktatta picit Dirk Nowitzkit.
Szerző: Gobodics Tamás, Tóth Attila
2014-04-24 09:00:00
A bajnok Heat félgőzzel is megóvta a pályaelőnyt, a Mavericks viszont alaposan megleckéztette a puhán játszó San Antoniót. A Trail Blazers egyik húzóembere Michael Jordannel és Clyde Drexlerrel került egy lapra, amiből csapata is profitált: második idegenbeli mérkőzésüket is megnyerték.
Szerző: Gobodics Tamás
2014-04-23 19:25:00
Ma három meccsel folytatódik az NBA rájátszása, először a címvédő Miami Heat a bicegő Jeffersonnal kiálló Charlotte-ot fogadja. A Dallas legutóbb nagyon közel állt a meglepetéshez, ma reményeik szerint egy jobb Nowitzkivel újra próbálkozhatnak, de Houstonban a legnagyobb a tét: ha nem tudnak ma nyerni, alighanem komoly gondok lesznek a csapat háza táján. Nézzük meg alaposabban, mi vár ránk ma éjjel!
Szerző: Tóth Attila
2014-04-23 18:00:00
A Phoenix Suns hátvédje, Goran Dragic lett a legtöbbet fejlődött játékos idén az NBA-ben.
Szerző: A.I., H.R., G.T., L.B., Zs. G.
2014-04-23 14:50:30
Paul George nem csak támadásban, hanem védekezésben is szenzációs volt. Mi lesz a károgókkal, ha a PO végéig kitart a Pacers most megszerzett momentuma?! DeMar DeRozan ugyanazt erőltette, mint az első meccsen, de most beestek a labdái. Jimmy Butler idén is sztahanovista üzemmódba váltott. Idegenben otthon. Minimálisra csökkent a Bulls esélye a továbbjutásra, de volt már két olyan gárda, akinek innen sikerült fordítania - az egyikük a végén még bajnokságot is nyert. A Wizards lehet az egész rájátszás abszolút meglepetéscsapata?
Szerző: Tóth Attila
2014-04-23 10:35:00
Turner és Stephenson összeverekedtek a PO előtt. Egyre jobb a kapcsolat Blake Griffin és Chris Paul között. Woodson segédedzője szerint ahogy a Knicks intézi a dolgait, soha nem lesznek sikeresek. Kerr aggódik, hogy a Dolan érában eddig szinte soha nem tudta kihozni magából a maximumot a New York. Tony Allen 36%-on tartja Durantet mezőnyből. Garnett üzenete Ujirinek (videó). A Kings megadja a QO-t Isaiah Thomasnak. A Sacramento elcserélheti az első körös pickjét. Csökken a liga nézettsége.
Szerző: Kezdő5.hu
2014-04-23 10:00:00
Bradley Beal és Kirk Hinrich összeveszett a Bulls-Wizardson - a végén egyikük pozitív hős lett, a másikuk negatív. DeMar DeRozan feledtette az előző meccs vesszőfutását. Paul George mellé ma már Luis Scola is felnőtt. Amir Johnson irányítókat megszégyenítő dobása.
Szerző: Gobodics Tamás, Tóth Attila
2014-04-23 08:30:00
Ma hajnalban három keleti párharc résztvevői léptek parkettre – a hazai gárdáknak javítaniuk kellett, mert mindhárom csata első meccsén a vendégek diadalmaskodtak. A Pacers összekapta magát és nagyobb különbséggel verte a Hawksot, a Raptors pedig nagyon keményen dolgozva limitálta a Nets rutinos játékosait. Az egyetlen kakukktojás a Bulls volt, amely ezúttal hosszabbításban vérzett el a Wizards ellen, így 0-2-vel utazhatnak Washingtonba a következő két összecsapásra.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-04-22 23:23:53
Ma éjjel három olyan (keleti) párharc második felvonása következik az NBA rájátszásának első körében, melyeknél a hátrébb rangsorolt csapatok elvették a favoritok pályaelőnyét, tehát máris olyan helyzetben indulhat csatába a Pacers a Hawks ellen, a Raptors a Nets-szel szemben, valamint a Bulls a Wizards ellen, melyben minden nyomás a hazai alakulaton lesz, a vendégek pedig egy-egy kicsi után most egy óriási lépést tehetnek a továbbjutás felé. Lássuk, melyik fronton mit várhatunk!
Szerző: Tóth Attila
2014-04-22 21:05:00
Pau Gasol még 5 évig akar kosarazni, Gallinari még 10 évig az NBA-ben akar maradni. Popovich az év edzője. Hírek, pletykák a Utah Jazz vezetőedzői posztjával kapcsolatban (Boylen, Messina, Adrian Griffin, Brad Jones). A Cavs GM-jének szezonzáró interjúja - már nem cserealapokat akar összegyűjteni, az Irving-Waiters páros pedig szerinte működhet. Mike Brown sorsa a játékosok kezében van. Draft (Jaiteh, Randle, Payton). Rubio búcsúja Adelmantől instagramon.
Szerző: Tóth Attila
2014-04-22 16:50:00
Nemrég hivatalosan is bejelentették, amire azért már lehetett számítani: idén Gregg Popovich nyerte az Év Edzője díjat!