Szerző: Kezdő5.hu
2013-10-29 10:20:00
A 2012-13-as évad utolsó momentuma a pályán az volt, amikor a Miami Heat a nagydöntő 7. meccsén legyőzte a San Antonio Spurst, és sorozatban másodszor lett bajnok. A 7. összecsapás mellett felelevenítjük a tavalyi rájátszás és alapszakasz legjobb jeleneteit – hiszen holnap hajnalban három mérkőzéssel megkezdődik az új szezon.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-28 21:18:39
Az NBA idény-felvezető sorozatunkban a keleti együtteseken túl vagyunk, térjünk át nyugatra, a konferencia legaljára. Sokszor mondják, hogy a legjobb taktika az "egy lépést vissza, kettőt előre", és ennek a csapatépítési metódusnak a mintapéldáját mutatja be idén a Phoenix Suns. Vezetőségi szintén irányított tankolás megy Philadelphiában és Utah-ban is, de mindenki közül talán az arizonai alakulat az, amely ezt a legzseniálisabban teszi, világosan látható eredményekkel és elképzelésekkel. Lássuk, mi történt velük a nyáron!
Szerző: Tóth Attila
2013-10-28 18:40:18
Az NBA-idény kezdete előtt minden csapat nyarát, lehetőségeit átnézzük - eljutottunk az utolsó keleti együttesig, amely pont a napokban tett egy nagyon komoly lépést célja, a rájátszás elérése felé. Évek óta jól építkeztek már a fővárosban, tehetséges fiatalokat draftoltak sorban, ám valahogy soha nem sikerült kihozni magukból a maximumot. Lássuk, mit tett a Washington Wizards, hogy idén ne csak az alapszakaszban kelljen versenyeznie, hanem ott legyen a végelszámolásnál a keleti legjobb 8 között.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-28 15:57:27
Csapatokat bemutató sorozatunkban ezúttal egy olyan együtteshez érkeztünk, amely jubileumot ünnepelhet ebben a szezonban, hiszen NBA-be kerülése óta 10. idényének kezd majd neki. A Charlotte Bobcats-cel 2004-ben találkozhattunk először és ezidáig túl sok sikert nem tudhatnak magukénak. Kétséges, hogy ez a tendencia idén fog-e megváltozni - valószínűleg nem -, de lássuk kicsit bővebben, mi is történt velük a nyáron!
Szerző: Tóth Attila
2013-10-28 12:58:25
LeBron külön is köszönteni akarja Rose-t a szezonnyitó előtt, örül, hogy a Bulls sztárja nem foglalkozott a külső véleményekkel, csak azt csinálta, ami neki jó. Wade szerint a ligának szüksége van Rose-ra. Durant tavaly megszállottja lett annak, hogy bajnoki címet akart nyerni, teljesen kifordult önmagából. Bynum már 5-5 elleni gyakorlatokban is részt vett, nem kizárt, hogy pályára léphet a Cavs szezonnyitóján. A Sixers a közeljövőben leigazolja Brandon Daviest, erősen érdeklődnek Kendall Marshall iránt. Rip Hamilton után hét együttes is érdeklődik. N'Diaye marad a Kingsnél az alapszakaszra is.
Szerző: Hegedűs Róbert
2013-10-28 08:00:00
Ki taszíthatja le Jordant a pontlista, Mark Jacksont pedig a gólpasszlista 3. helyéről? Ki léphet előre akár hét helyet és kerülhet be a Top10-be pontszerzésben? Ki előzi majd meg Shaq-et a blokkolt dobásokban, és ki lehet a 3. olyan játékos, aki legalább 2000 triplát dob? Az alapszakasz kezdete előtt néhány nappal áttekintjük, hogy milyen nagy mérföldköveket (és neveket) léphetnek át egyesek az előttünk álló évadban.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-27 20:49:07
Camby talpát megműtötték, a Rockets holnap kiteszi keretéből - de maradhat a csapat környékén. Rasual Butlert mégis megtartja a Pacers Granger sérülése miatt. Noah és Hinrich is edzett, a center biztos benne, hogy játszik a szezonnyitón. Rose szerint sokakat meglepett azzal, milyen jó formában tért vissza, dicsérte őt Thibodeau is. Ed Davis mégsem kap hosszabbítást?
Szerző: Tóth Attila
2013-10-27 18:55:59
Csapatokat bemutató sorozatunk lassan a keleti konferencia végéhez ér. Kevés, jobban mondva papíron mindössze egyetlen olyan együttes van idén, amely ha nem is sok, de reális eséllyel szállhat harcba a Philadelphia Sixersszel a főcsoport utolsó helyének eléréséért. Erről a gárdáról lesz most szó, amely nem más, mint Florida állam második számú csapata, az Orlando Magic.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-27 15:06:39
Hayward és a Jazz egyelőre a megegyezés közelében sincsenek. Részletek a Wizards-Suns cseréről. Nate Robinsonnak hiányzik a Bulls. Mike Miller bepereli a Heatet? Carmelo Anthony és JR Smith személyi edzője felel mostantól a játékosok fejlesztéséért a Knicksnél. A Timberwolves Rubio és Derrick Williams, a Suns pedig a Morris testvérek, illetve Miles Plumlee 2014/15-ös csapatopcióját hívta le. Játékoselküldések (Grizzlies, Hawks, Raptors, Pacers, Sixers, Rockets, Mavericks, Nuggets, Heat), D-Ligások.
Szerző: Hegedűs Róbert
2013-10-27 14:00:00
Három fiatalember ünnepli ma születésnapját, akikben az a közös, hogy az elmúlt években több-kevesebb közük volt Philadelphiához és a 76ers csapatához. Visszajátszásban Andrew Bynum, Lou Williams és Evan Turner.
Szerző: Zsivera Gábor
2013-10-27 12:17:44
A Sport TV két NBA-szakkomentátora, Szaniszló Csaba és Tőrös Balázs újra összeült a napokban egy podcastre, melyben a legjobb 50 játékos listáját böngészték, értékelték Bazskáék, valamint szóbakerült a legjobb kommentátor és a legjobb vendég is...
Szerző: Kezdő5.hu
2013-10-27 07:30:00
Véget ért az NBA előszezonja, így elkészültek a szokásos Top10-ek, csapatválogatások a legszebb jelenetekkel. A tíz legszebb megmozdulás mellett az újoncok is terítékre kerülnek. Nem maradhatnak el a visszatérő Derrick Rose és a "a Lob Citynek vége, de azért még nem teljesen" Clippers előszezonbeli garázdálkodásai sem - végül Gregg Popovich röviden és tömören megfogalmazza, hogy számára mi volt az előszezon legnagyobb kihívása.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-26 20:51:44
Turner nem GM, nem foglalkozik azzal, mi lehet a jövőben. Royce White-ot a Rockets fizeti. Howardot könnyű volt beépíteni McHale szerint. Lowry bal gyűrűsujján hat hétig kötés lesz, de játszhat. Beal opcióját lehívja a Wizards, Vesely-ét és Singletonét azonban nem, mindketten szabadügynökök lesznek a jövő nyáron. Freeland megelőzte Leonardot a rotációban, ő a Blazers második számú centere. Játékoselküldések (Clippers, Bulls, Bucks, Jazz, Timberwolves, Spurs, Celtics, Nets, Heat)
Szerző: Tóth Attila
2013-10-26 18:47:26
A csapatok nyarát bemutató sorozatunkban tegnap az egyik olyan keleti együttes került terítékre, amelynek nyári mozgásait nehezen lehetett érteni (Atlanta Hawks), most pedig a másik olyan gárdát elemezzük kicsit, akik se hátra nem tettek egy lépést, hogy később nagyobbat tudjanak előre ugrani, se nem fejlesztették csapatukat úgy, hogy bármilyen komolyabb célra megfeleljenek. Következzen a Milwaukee Bucks!
Szerző: Hegedűs Róbert
2013-10-26 14:15:00
Közeledik az alapszakasz kezdete, október 30-án hajnalban elrajtol az amerikai profibajnokság. A nyáron 13 csapat váltott vezetőedzőt, és a távozók közül többen nem is kaptak állást a ligában. Az Év Edzője, George Karl (Nuggets), a Grizzliest legnagyobb sikerére, nyugati főcsoportdöntőbe kormányzó Lionel Hollins sem kapott főedzői széket, de Vinny Del Negro (Clippers), Byron Scott (Cavaliers), és Doug Collins (76ers, ő visszavonult) is nagy tapasztalattal rendelkező szakvezető – kispad nélkül. Vajon ki csatlakozik hozzájuk elsőként?
Szerző: Hegedűs Róbert és Zsivera Gábor
2013-10-26 12:26:02
Nem szokványos ok miatt maradt el a Bucks-Raptors meccs az előszezon utolsó napján. A Rockets keménykedni próbált Memphisben, de ráfáztak. A Nuggets elég mélynek tűnik. Rose most nem villogott, de 30 perc felett is bírta. A Bobcats tényleg megtanult védekezni? A Miamit totálisan hidegen hagyja a Nets preseason-legénykedése. Paul George és a Pacers helyretette a Dallast.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-26 11:53:14
Washington-Phoenix csere: Gortat a fővárosban, Okafor és egy védett első körös draftjog a Sunsnál. Dragic a következő arizonai távozó? Okafor kihagyhatja a teljes szezont. Bogut megegyezett a Warriorsszel, 3 éves szerződéshosszabbítást írt alá. Granger vádlija rossz állapotban van, valószínűleg nem játszik a szezonnyitón. Nash nem tudott még egy teljes edzést végigcsinálni. Phil Jackson fizikailag már nem alkalmas arra, hogy edző legyen. Jim Buss szerint semmi esetre sem engedik el Kobe-t, még nyerhetnek vele gyűrűt. A Spurs leigazolta Josh Howardot. Csapatopció-lehívások (Thunder, Magic, Warriors), játékos elküldések (Lakers, Magic, Hawks, Knicks, Warriors, Cavaliers, Thunder, Rockets).
Szerző: Zsivera Gábor
2013-10-25 21:09:24
Ma este kilenc meccset rendeznek az NBA előszezonjában, közte olyan csemegékkel, mint a bajnok Miami Heat és az egyik legfőbb kihívó, a Brooklyn Nets rangadója vagy a Memphis Grizzlies és a Houston Rockets playoff-előzetese. A kiemelt keleti csatának ráadásul érdekes előzményei is vannak a Pierce, Garnett páros, illetve James üzengetései, valamint a korábbi bostoni legenda emlékezetes múltkori faultja, illetve a kiütéses brooklyni diadal miatt. Nézzük a teljes mai kínálatot!
Szerző: Tóth Attila
2013-10-25 15:25:26
A csapatok nyarát bemutató sorozatunk mai részeiben olyan együttesek kerülnek terítékre, amelyeknél adódik a kérdés: mégis mit szeretnének? Nem egy ilyen gárda van, amelyiknél felmerül ez a dolog az idei nyáron elkövetett igazolások, cserék kapcsán, de lássuk először, mi történt az Atlanta Hawksnál.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-25 10:07:38
Jim Buss abban bízik, hogy Kobe majd annyiért ír alá, amennyi marad neki. Bryant és Howard másképpen képzelték el a csapat vezetését. A héten kevesebbet edz Kobe, fájt az Achillese. Bryant szerint drogtesztre kell küldeni, aki szerint ő a 25. legjobb játékos a ligában. James szerint Wade-re szükségük van, ha újra bajnokok akarnak lenni. Ainge Rondo köré akar építkezni, tárgyalnak Bradley-vel a hosszabbításról. Rivers megvédte Garnettet és Pierce-t LeBron támadásával szemben. JR Smith szerint öccsének a saját tehetsége miatt kellene keretbe kerülni, nem azért, mert rokonok. A Raptors lehívta Valanciunas és Ross 14/15-ös opcióját. Rostermozgások (Sixers, Wizards, Kings)