Szerző: Adorján István
2013-05-28 06:18:28
Mára virradóra egy nem túl sokak által várt dolog történt meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligában: söprés, azaz 4 - 0-ás összesítés után jutott a döntőbe a San Antonio Spurs, melyet egyszer sem tudott legyűrni a Memphis Grizzlies. Tony Parker "személyes bosszúja" és a texasi gárda kollektív elégtétele is beteljesedett, két évvel azután, hogy a Popovich-tavítványok első kiemeltként buktak Marc Gasolékkal szemben az első körben, most a Memphis-ben pár napja egy étteremben kiszolgálást nem kapó francia irányító 37 pontos produkciójával masírozott be az NBA fináléjába. Nézzük, hogyan alakult a derbi!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-27 19:45:00
A Miami Heat nyerő taktikához folyamodott az Indiana Pacers elleni harmadik találkozón - leginkább a festékben próbálták megjátszani LeBron Jamest. A Pacers nem duplázta le az alapszakasz legértékesebb játékosát, mert féltek attól, hogy a besegítő védő embere üres helyzetből könnyen kosarat szerezne, így Paul George-nak 1-1-ben kellett James ellen védekezni - az eredmény 70 Heat-pont lett az első félidőben, LeBron pedig 8 mezőnykosarából hetet a palánk alatt szerzett. James azt mondta, hogy teljesen tudatos volt ez, nagyobb nyomást akartak helyezni az Indianára. Erik Spoelstra vezetőedző is azt mondta, hogy agresszívebben akartak fellépni, sokkal többször szerettek volna eljutni a palánk alá. Mint kiderült, sikeresen tették ezt.
Szerző: Adorján István
2013-05-27 07:49:56
Mára virradóra rendezték az Indiana Pacers és a Miami Heat Keleti Főcsoport-döntőjének harmadik ütközetét az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, s a bajnoki címvédő meglepően könnyedén igázta le idegenben a harmadik kiemeltet, mely az első két találkozón még abszolút partnere tudott lenni a pályán az egyébként toronymagas favoritnak tekintett alapszakasz-elsőnek. Nézzük, hogyan alakult a mérkőzés!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-26 19:53:00
A liga döntött - a Miami Heat dobóhátvédje, Dwyane Wade nem kapott eltiltást az Indiana Pacers elleni párharc harmadik meccsére, de Flagrant 1-nek minősítették Lance Stephensonon bemutatott könyökösét.Ken Berger (CBS Sports) információi szerint a Los Angeles Clippers nagyágyút próbál leszerződtetni a megüresedett vezetőedzői posztjára. A hírek szerint Jeff és Stan Van Gundy, Lionel Hollins és Brian Shaw azok, akik első körben esélyesek lehetnek a kispadra, ám Michael Malone, Byron Scott és Alvin Gentry neve is felmerült a poszttal kapcsolatban - valószínűleg ha az első négy név közül egyik sem vállalja, akkor ők következnek a kívánságlista alapján.
Szerző: Adorján István
2013-05-26 16:05:31
Game winnerek, tripláról(!) értékesített magas ívű egykezesek, törpék, akik rendre túljárnak az óriások eszén - erről szól a következő videó, melyben a 2012-2013-as alapszakasz 10 legszebb, legemlékezetesebb, illetve legnehezebb floatereit válogatta nekünk össze az NBA hivatalos videócsatornája.
Szerző: Adorján István
2013-05-26 08:30:00
Az NBA rájátszásának 5. hetében derült ki, hogy a Knicks egyelőre még csak álmodozhat a Heat elleni csatáról, a Pacers a hatodik meccsen lezárta a párharcot. A hét folyamán meg is kezdődtek a konferenciadöntők: nyugaton a Spurs-Grizzlies, keleten a Heat-Pacers párosítás.
Szerző: Adorján István
2013-05-26 07:15:35
Mára virradóra rendezték meg az észak-amerikai profi kosárlabdaliga rájátszásának Nyugati Főcsoport-döntőjének harmadik összecsapását, melyen ott volt a kés a Memphis Grizzlies torkán és hiába ment már 18 ponttal is az ötödik kiemelt, a másodikként rangsorolt San Antonio Spurs előbb hosszabbításra mentette a derbit, majd magabiztos hajrájával megnyerte azt és már 3 - 0-ára vezet a Nagydöntőért folytatott párharcban. Nézzük, hogyan alakult a találkozó!
Szerző: Adorján István
2013-05-25 09:54:27
Mára virradóra az idei playoff egyik legszínvonalasabb mérkőzését vívta egymással a Miami Heat és az Indiana Pacers, melyet kis túlzással végig kézben tartva nyert meg a vendég gárda. A harmadik kiemelt ásza, Paul George bemutatta a rájátszás talán legarcátlanabb arcbatömését, melynek elszenvedője Chris Birdman Andersen volt.
Szerző: Adorján István
2013-05-25 07:43:55
Már a nyitányon is rezgett a léc a bajnoki címvédő Miami Heat számára, de az észak-amerikai profi kosárlabdaliga Keleti Főcsoport-döntőjének második összecsapásán már meg is tréfálta a harmadik kiemelt Indiana Pacers az alapszakasz-győztesét, annak saját közönsége előtt, így kisebb meglepetésre 1-1-es állásról folytathatják majd a felek Indianában két nap múlva. LeBron James ugyan 36 pontot termelt ezen a találkozón, de mégis rajta ment el a meccs a hajrában, Roy Hibbert magassági fölényével pedig nem tudott mit kezdeni a Heat. Jöjjenek a részletek!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-25 07:00:00
Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint a Masai Ujiri és az MLSE, azaz a Toronto Raptors közötti tárgyalások igen komoly stádiumba kerültek, az év vezetőjének választott GM nagyon is hajlik arra, hogy elfogadja a kanadaiak ajánlatát, és bár a következő pár napra még gondolkodási időt kért, minden jel arra mutat, hogy ő lesz a Raptors új GM-je. A ligából származó információk alapján a Denver Nuggets vezetősége továbblépett, nincs szándékukban hasonló méretű szerződést kínálni Ujirinek, mint amit a Toronto ajánlott neki - állítólag 2-3-szor nagyobb a Raptors ajánlata, mint amit a coloradóiaktól kapott.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-24 18:28:00
Shams Charania (RealGM) információi szerint a Chicago Bulls angol kiscsatára, Luol Deng nem tervezi, hogy idén nyáron megműtteti bal csuklóját. A játékos már második éve játszik együtt szakadt szalagokkal a kezében, de mindkét szezonban eljutott az All-Star gálára - idén például 16.5 pontot, 6.3 pattanót és 3 gólpasszt átlagolt -, teljesítményén tehát nem látszik meg, hogy nem teljesen egészséges. Deng tavaly nyáron az olimpia miatt nem feküdt kés alá, most pedig az a terve, hogy pihenni fog, így próbál meg egyre jobb állapotba kerülni. Tom Thibodeau vezetőedző egyik kedvence egyébként szezon végi rosszulléte óta már jobban érzi magát, úgyhogy az egészen biztosan nem fog kihatni a következő idényére.
Szerző: Adorján István
2013-05-24 09:11:19
Shaquille O'Neal kommentálásában most újra átélhetjük az idei Shaqtin'A Fool epizódok legjobb jeleneteit, itt van az éves Top 34, amiből szinte semmi és senki sem maradt ki, akivel a hülyeség és az ügyetlenség egy lapon említhető az NBA-ben.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-24 07:00:00
Új, NBA-vel foglalkozó podcast-sorozatot indít a Kezdő5.hu. A világ legerősebb kosárlabda bajnokságának híreiről, aktualitásairól, vagy épp általatok felhozott témákról fogunk beszélgetni hétről-hétre a műsorban. A nyitó, dupla hosszúságú részben Tóth Attila, Zsivera Gábor és Adorján István az idei szezon egyéni díjazottjairól, a rájátszás eddigi történéseiről, kiesőkről, s a Főcsoport Döntőkről diskurált. Jó szórakozást a közel 85 perces anyaghoz!
Ha nem indul el, akkor az alábbi linken hallgathatjátok meg az anyagot, és mp3 formátumban le is tölthetitek.
https://soundcloud.com/kezdo5-hu/trash-talk-1-r-sz
http://kezdo5.hu/index.php/nbakueloenvelemeny/7978-alapszakaszertekel-ahogy-mi-lattuk
http://kezdo5.hu/index.php/podcast-ffi/5481-kezdo5hu-nba-podcast-1resz - Attila a 37. perctől beszél a Bullsról
http://kezdo5.hu/index.php/nbakueloenvelemeny/344-akiralyujruhaja
http://kezdo5.hu/index.php/nbakueloenvelemeny/157-takaritsatokelvinnyt
Ki volt a szezon legjobban védekező játékosa?
Serge Ibaka
LeBron James
Marc Gasol
Joakim Noah
Tim Duncan
Tony Allen
Roy Hibbert
Paul George
Avery Bradley
Más
pollcode.com free polls
Ki volt a szezon legtöbbet fejlődött játékosa?
Ömer Asik
Larry Sanders
Greivis Vasquez
Paul George
JJ Hickson
Nikola Vucevic
Jrue Holiday
Kawhi Leonard
Stephen Curry
Más
pollcode.com free polls
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-23 18:30:00
Egy órával ezelőtt kihirdették az idei All-NBA csapatokat. LeBron James volt az egyetlen játékos, aki mind a 119 újságírótól és médiaszemélyiségtől első csapatos voksot kapott. Mellette az MVP választáson is második Kevin Durant, illetve a San Antonio Spurs legendája, Tim Duncan foglal helyet az első csapat frontcourt játékosai között, míg a hátvédpárt Los Angeles adja, a Clippersből Chris Paul, míg a Lakersből Kobe Bryant lett beválasztva a legjobb ötösbe. A három csapat:Első csapat: Chris Paul, Kobe Bryant, Kevin Durant, LeBron James, Tim DuncanMásodik csapat: Tony Parker, Russell Westbrook Carmelo Anthony, Blake Griffin, Marc GasolHarmadik csapat: Dwyane Wade, James Harden, Paul George, David Lee, Dwight HowardA további pontszerzők itt megtalálhatóak, a lap alján!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-23 12:20:00
Ha lenne egy (nem két)balkezes General Manager az NBA-ben, aki a hozzá hasonlóan balkezes játékosokból állítana össze csapatot – nos, akkor igen erős, "ütős" kis brigádot hozhatna össze, amely minimum playoff-esélyes lenne. Nézzünk az NBA ezen szűk, ám annál minőségibb rétegének a jelenleg is kosarazó játékosokból összeállított válogatottját.
Irányítók
Mike Conley (Memphis Grizzlies). Talán még nincs Chris Paul és Deron Williams szintjén, de fokozatosan közelit hozzájuk az 1992-es barcelonai olimpián hármasugrásban diadalmaskodó atléta 26 esztendős fia. Tegyük rögtön hozzá: amíg e két előbb említett úr (nyilván nem túl boldogan) már nyári pihenőjét tölti annak ellenére, hogy a Clippers és a Nets kerete a "Grizzlik" állományánál nem feltétlenül gyengébb, addig Mike Conley a Nyugati Főcsoport döntőjébe vezette a Memphist. Most egy igazi irányító zsenivel, Tony Parkerrel vív parádés külön meccset. A Macik 11-ese az egyik legjobb játékos a rendezetlen védelem elleni játékban, úgy az akciók egyéni befejezésében, mint társai helyzetbe hozásában. Úgy gondolom, még hatékonyabb lenne a támadójátéka, ha a mezőnyben nem két védekező fenomén, Tony Allen és Tayshaun Prince - akiről itt majd még részletesebben is írunk - lenne a fő "támasza", hanem egy hozzá hasonlóan az ellenfél védelmét bontani képes, távolról is veszélyes játékos, akkor az egyébként megsüvegelendő 17,4 pontos és 7,4 gólpasszos átlagai magasabbak is lehetnének. Védekezéséről annyit: 2,18-as labdaszerzési átlagával az alapszakaszban a 3. volt, de abszolút értékben mérve ő szerezte a legtöbb labdát.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-23 08:46:00
Csütörtök, úgyhogy újra itt az Alley-oop. A kosárlabdához szorosan köthető témák - a legnagyobb bénázások, a rájátszás eddigi momentumai, vesztesei és győztesei, állva maradt csapatai - mellett lesz szó többek között az Eurovíziós Dalfesztiválról, a hétvégi BL-döntőről, könyvekről és sok minden másról is. Jó szórakozást!"Pénzmosás. Erőss Zsolt. Levelesláda. Top 5 bénázás. PO-értékelő. Mi lesz a kiesettekkel? Mi lesz az állva maradtakkal? Győztesek/vesztesek. Könyvajánló. Balázs nagy szombatja. BL-ajánló. Konzolcium.
Eurovízió: Dánia - Románia - Görögország - Izland
Bede cikke Erőss Zsoltról
Ginóbili leüti a denevért
Chuck Hayes büntetője
Shaq egykezes büntetője
Jackie Moon (Will Ferrell) büntetői
MWP labdát vezet
Shawn Bradley megamix
Shawn Marion dobásai
Teletovics három homálya
Durant egy cipőben blokkol
Bíró blokkolja Humphries büntetőjét
Nate Robinson elvéti Pierce nyakát"
A pocastet ezen a linken meghallgathatjátok!
Szerző: Adorján István
2013-05-23 06:24:11
Elképesztően nagy meccsel indult az észak-amerikai profi kosárlabdaliga rájátszásának Keleti Főcsoport-döntője, ahol a Miami Heat óriási hajrá után múlta csak felül a harmadik kiemelt Indiana Pacerst hazai környezetben. A tripla duplázó LeBron James a dudaszó pillanatában nyerte meg a derbit az alapszakasz győztesének, így nem a rendes játékidő végén egy triplával egalizáló, majd a hosszabbításban három jó büntetővel a mérkőzést is majdnem megnyerő Paul George lett a hős, a rosszkor faultoló Dwyane Wade pedig nem lett vesztőember. Nézzük a részleteket!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-22 21:00:00
Phil Jackson elég egyértelmű jelzést adott Mitch Kupchaknek, mikor a Los Angeles Lakers GM-je felhívta őt, hogy közölje, Mike D'Antonit választották helyette - konkrétan elnevette magát a telefonban. Elmondása szerint úgy érezte, hogy nem a csapat számára legjobb trénerrel kötöttek szerződést, csak Steve Nash lebegett a szemük előtt. Szerinte sokkal inkább voltak azzal elfoglalva, hogyan illeszkedik majd Nash a rendszerbe, mint azzal, hogy például Dwight Howardnak milyen lesz a D'Antoni által erőltetett szisztéma - amiről egyébként ő már akkor megmondta Kupchaknek, hogy szerinte a centernek nem biztos, hogy ez a run&gun a legjobb taktika. Jackson úgy gondolta, Howarddal és Pau Gasollal ugyanazt tudta volna játszani, amit anno Andrew Bynummal és a spanyol magasemberrel.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-22 15:15:00
Bár a nyugati főcsoportban már a hétvégén megkezdődött a konferenciadöntő, keleten csak csütörtök hajnalban indul a PO ugyanezen szakasza. A párharcokat felvezető sorozatunk ezen részében a keleti döntő két résztvevőjének, a Miami Heat és az Indiana Pacers csatáját vizsgáljuk meg kicsit közelebbről, melynek mottója: "MVP vs. MIP!"Miami Heat (1.) - Indiana Pacers (3.) (1. meccs: 2013. május 23. 02:30)
Mi történt eddig: Az első kanyarban a Milwaukee Bucks ellen kérdés nem volt egyik találkozón sem, melyik a jobb csapat és söpréssel jutott tovább az alapszakasz győztese - úgy ráadásul, hogy a maximum fordulatszámtól nagyon messze voltak még. A második körben aztán kicsit nehezen vették fel a ritmust az egy hetes pihenőt követően, rögtön bele is szaladtak egy meglepő vereségbe a 7 meccsen továbbjutó, és így játékban lévő Chicago Bulls ellen. A chicagóiak elleni csata nagyon fizikálisra sikeredett, több kemény mozdulat, jelent is volt az öt mérkőzés alkalmával, de a nagyobb tudás kijött a sok sérüléssel is küszködő Bullsszal szemben, így innen is továbbmentek egy 4-1-gyel.
Szerző: Adorján István
2013-05-22 08:00:00
Az is ritka, ha két NBA-játékos ugyanakkor ünnepli a születésnapját. Még ritkább, ha ez a két játékos egy csapatban játszik. A csillagok különös együttállása szükséges, hogy három csapattárs ugyanazon a napon fújja el a gyertyákat.