Szerző: Adorján István
2012-02-16 10:35:46
Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában meccsdömping volt mára virradóra, ugyanis 13 találkozó került megrendezésre. A játéknap ezzel együtt is viszonylag nyugodtabb volt ezzel együtt is, bár ez után is találhatunk olyan jellegű érdekességeket, melyek után bizony jókorát kerekednek szemeink. Josh Smith hihetetlen produkcióval vezette diadalra az Atlantát a Phoenix Suns otthonában, Jeremy Lin pedig újabb karriercsúccsal hozta vissza 50 százalékra a New Yorkot, igaz a 20 pontos sorozata megszakadt. Houstonban ligaelsőt vertek, Bostonban is alapos meglepetés született, az Indiana és a Philadelphia kisebb gödörbe került. Nézzük, hogyan alakult a 13 összecsapás!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-15 20:53:46
Kihirdették a tripladobó verseny résztvevőit is. A korábban megszellőztetett Kevin Love, Ryan Anderson és Anthony Morrow sor mellett Joe Johnson, Mario Chalmers és a címvédő, James Jones lesz ott. Az is eldőlt ma hajnalban, hogy Tom Thibodeau lesz a keleti All-star csapat trénere.A mai napon meglepő módon több pozitív info érkezett a sérültekről, mint negatív az új maródiakról. Brook Lopez először edzett, mióta eltörte a lábát december közepén. "Nagy mérföldkő, hogy edzésbe tudtam állni, az biztos. Most az a lényeg, hogy folytassam a felépülést és formába hozzam magam egy olyan pontig, amikor a csapat és az orvosok is azt mondhatják, hogy újra pályára léphetek meccsen is. Ha csak rajtam múlt volna, szerintem két héttel ezelőtt már visszatértem volna és ez valószínűleg túl hamar lett volna. Ez az edzés nagyon jó volt és fontos előrelépés a teljes felépülés útján." - nyilatkozta a New Jersey Nets centere, aki hallhatóan nyugodtabb volt, mint korábban, valószínűleg látja már a fényt az alagút végén. A hírek szerint még az All-star gála előtt visszatérhet.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-15 20:27:54
Homerek, haterek és semleges szurkolók egy valamiben egységesek mostanában: nem lehet kikerülni a New York Knickset és Jeremy Lint. Ma sem volt ez másképp, hiszen elég szerény első félidő után óriási bajban volt a Knicks a harmadik és a negyedik negyedben is a tankoló Toronto Raptors ellen, de a végjátékban néhány kulcsvédekezésnek köszönhetően helyzetbe hozták magukat és Lin megint élt a lehetőséggel, újra kihasználta az adódó alkalmat arra, hogy tovább írja saját történetét az NBA hasábjain. Az első öt, kezdőjátékosként lejátszott meccset tekintve Shaq-et megelőzve most már ő a legeredményesebb. Továbbra is túl korai megítélni további karrierjét és a benne rejlő lehetőségeket, de az biztos, hogy lesz mit mesélnie az unokáknak neki, meg nekünk is, akik átéltük ezt a "tündérmesét".
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-15 12:05:26
Vesztes meccsen történt, Portland nem is a legnagyobb piacok egyike, de kétségtelen, hogy Linsanity-n kívül is történnek dolgok manapság a ligában. Itt van rögtön a hajnali Blazers - Wizards, ahol a hazaik francia swingmanje, Nicolas Batum kis túlzással egyesítette Blake Griffin Mozgovon és Perkinsen bemutatott húzását. Az áldozat ezúttal a földön Trevor Booker, a levegőben pedig prof. JaVale McGee voltak, akik nem sok ellenállást tudtak kifejteni Batum ellen. Sajnálatos, hogy nem kapta meg ez a poszter a neki megfelelő figyelmet, de sajnos ilyen az NBA üzleti, reklám része...
Szerző: Adorján István
2012-02-15 09:32:27
Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában mára virradóra 9 találkozót rendeztek meg, melyeken nem kis meglepetéseket és elképesztő fordításokat láthattunk. A Lin-őrület mögött mégis minden más eltörpül, az amerikai születésű, de tajvani származású játékmester a semmiből jöve tartja az egészen extra formát, immáron a Hét Játékosa cím birtokában hozta vissza a sírból a meccset csapatának Torontóban. Az egész idény eddigi talán legérthetetlenebb meglepetése is megszületett néhány órával ezelőtt, a Washington Wizards ugyanis bevette a Portland Trail Blazers otthonát, a Rose Gardent. Nézzük a részleteket és a további érdekességeket!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-14 21:10:25
1978. február 14-én látta meg a napvilágot a Detroit Pistons 2004-es bajnokcsapatának egyik oszlopa, Richard Hamilton. A jelenleg a Chicago Bulls alkalmazásában álló kosaras teljes karriert tudhat magáénak, hiszen mindent megnyert csapataival, amit egy amerikai kosaras megnyerhet. 1996-ban kezdett a UConn egyetemen és 1999-ben a Huskies-zal diadalmaskodtak a March Madness Final Fourjában úgy ráadásul, hogy Hamiltont választották a torna legkiemelkedőbb játékosának. A '99-es draft első körében el is kelt a hetedik helyen, a Washington Wizards választotta ki. A fővárosi csapat akkor még reménytelenebb volt, mint manapság, Hamilton pedig hiába mutatott már ott is szép dolgokat, nem lehetett tudni, hogy komolyabb célokhoz használható lesz-e NBA szinten, ezért elcserélték három szezon utána többek között Jerry Stackhouse-ra, így került a Detroit Pistonshoz.
Szerző: Adorján István
2012-02-14 11:36:07
Az észak-amerikai profi ligában 6 találkozó szerepelt a tegnap esti programban, benne olyan párosításokkal, mint a címvédő Dallas Mavericks és a feltörekvő Los Angeles Clippers derbije vagy a nem éppen kiegyensúlyozott Orlando Magic és a Minnesota Timbersolves csatája, ahol Amerikai és Európa legerősebb centere küzdött meg egymással a palánk alatt. Ezen felül a Miami Heat is visszavágni indult Milwaukee-ba, s nem is kellett „üres kézzel” távoznia a Bucks otthonából. Nézzük, hogyan alakultak a magyar idő szerint ma hajnalban lejátszott találkozók!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-14 08:39:09
Jonas Valanicunas, a Toronto Raptors 2011-es drafton ötödikként kiválasztott fiatal centere lett az év fiatal játékosa Európában a 2011-es naptári évet tekintve. A 7 láb magas kosaras vezetésével tavaly júliusban Litvánia megnyerte a 19 éven aluliak világbajnokságát, ahol természetesen ő lett a legértékesebb játékos 23 pontos és 13.9 lepattanós átlagával. Az idei szezonban még a Lietuvos Rytas színeiben játszik, méghozzá elég jól. Csapata az Európa-kupa második csoportkörében 3-1-gyel vezeti saját kvartettjét és elég jó esélye van arra, hogy a legjobb nyolc közé kerüljön. Európa második számú nemzetközi kupájában Valanciunas a második leghasznosabb játékos a statisztika alapján csapaton belül és 9.6 pont mellé 7.6 pattanót, valamint 1.6 blokkot átlagol alig 22 és fél percnyi játék alatt. Dörzsölheti a tenyerét Brian Colangelo, játéka alapján ugyanis a litván tökéletes fit lesz Andrea Bargnani mellé, ráadásul régebb óta edződik felnőtt játékosok ellen, mint a drafttársai.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-13 19:53:14
Ha nem lett volna még elég Jeremy Linből, akkor itt az előző pár napos teljesítményének megkoronázása: ő lett a hét játékosa keleten. A kínai-amerikai irányító 27.3 pontot, 8.3 gólpassz és 2 labdalopást átlagolt, miközben 4-0-ás mérleghez segítette hozzá csapatát, az új erőre kapó New York Knickset. Lin az első játékos a történelemben, aki a D-Ligában és az NBA-ben is meg tudta nyerni a Hét Játékosa elismerést, anno a Reno Bighornsnál sikerült neki begyűjteni ezt a titulust. Nyugaton szintén egy egyes poszton játszó kosaras, Russell Westbrook nyerte el ezt a díjat. Az Oklahoma City Thunder 3-1-gyel zárta az előző hétfőtől vasárnapig tartó időszakot, miközben Westy teljesítménye 30.0 pont, 6.0 lepattanó, 5.3 gólpassz és 2.5 labdaszerzés volt meccsenként. Gratulálunk mindkettejüknek.
Szerző: Adorján István
2012-02-13 11:10:41
Az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokságban 6 találkozót rendeztek tegnap este, illetve mára virradóra, köztük olyan rangadókkal, mint a Boston Celtics – Chicago Bulls derbi és az Atlanta Hawks – Miami Heat összecsapás, mégis a Toronto Raptors és a Los Angeles Lakers harca tartogatta a legtöbb izgalmat számunkra. Nézzük, hogy alakultak az egyes derbik, a Bulls bostoni vendégjátékáról pedig A Nap Meccse rovatban olvashattok. Jöjjön a játéknap további találkozóinak összefoglalója!!
Szerző: Adorján István
2012-02-13 09:18:52
Ugyan a vendégek legjobbja, a tavalyi MVP, Derrick Rose nem került bevetésre, de így is izgalmas és élvezetes harcot vívott a győzelemért a két legutóbbi keleti Nagydöntő-résztvevő, azaz a Celtics és a Bulls. Bostonban Rajon Rondo volt az ász, a hazaiak két fontos nagyemberük nélkül gyűrték le a keleti éllovast, ráadásul Allen és Pierce csak az utolsó percekben kapcsolódott be a mérkőzésbe... Nézzük, hogyan alakult a nap legjobban várt mérkőzése!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-12 16:49:30
Elég komoly bajok vannak a Los Angeles Lakersnél, illetve inkább azt lehet mondani, hogy a vezetőség igencsak elkeseredett. Stephen A. Smith, az ESPN szakírója szerint ugyanis korábban felmerült már Allen Iverson és Rafer Alston neve is, mint lehetséges erősítések. Skip to my Lou utoljára 2009-2010-ben játszott az NBA-ben a New Jersey Nets irányítójaként, Poison Ivy-ről pedig azóta már tudjuk, hogy valószínűleg venezuelai csapatokban fogja lerombolni a nimbuszát (pénzügyi gondjai miatt), kérdés, hogy a Lakersnél mit láttak benne?! A feltétel az lett volna, hogy Iverson a D-ligában kezd és megpróbál ott formába lendülni, de úgy tűnik, ez túl megalázó lett volna az egykori szupersztárnak (bezzeg Venezuela...). Közben Kobe Bryant a vezetőséggel és Gilbert Arenasszal is közölte, hogy Agent Zero leigazolása mellett van. Meglátjuk, ez elég lesz-e hátvéd megszerzéséhez (az megint más kérdés, hogy ez mennyiben fogja segíteni adott esetben a Lakerst).
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-12 12:08:49
78. születésnapját ünnepli minden idők legsikeresebb NBA játékosa, a Boston Celtics legendás centere, Bill Russell. Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a 60-as években uralkodó Celtics legnagyobb játékosáról és a statisztikák még csak nem is adják vissza teljesen azt, mekkora hatással volt ő abban az időben a kosárlabdára. 13 szezonjából 11-ben bajnoki címet nyert, kettőben ráadásul játékosedzőként diadalmaskodott. Ez a 11 végső siker holtversenyben a legtöbb az összes amerikai major sportot figyelembe véve, amit egy játékos tudott nyerni (a másik ilyen delikvens Henri Richard, aki a Montreal Canadiens színeiben nyert ennyi bajnoki címet). Egyetlen egyszer szenvedett igazi vereséget, 1967-ben, mivel az 1958-as döntőn megsérült, így a harmadik találkozótól kezdve nem lépett pályára.
Szerző: Adorján István
2012-02-12 09:39:04
Az észak amerikai profi kosárlabda ligában mára virradóra 8 mérkőzést rendeztek meg, közte azzal a derbivel, amit talán a legjobban várt a nagyközönség az utóbbi napokban. Nem, nem egy Celtics – Lakers, nem egy Bulls – Heat vagy egy Thunder – Grizzlies csatáról beszélünk, hanem a Timberwolves és a Knicks ütközetéről, ahol a bajnokság két jelenleg „legizgalmasabb” irányítója, Ricky Rubio és Jeremy Lin bizonyíthatott egymás ellen.
Szerző: Adorján István
2012-02-12 09:33:26
Mára virradóra 8 derbi került terítékre az észak amerikai profi kosárlabda ligában, közte egy nagyon várt derbivel, amiről már olvashattatok A Nap Meccse rovatban részletesebben is. Volt itt még egy kétszeres hosszabbítás Dallasban, ahol a Blazers egyszerűen nem akart "meghalni", a Denver több hazai bukta után idegenben nyert rangadót, Jason Richardsonnál pedig elgurult a gyógyszer és 11-ből 9(!) triplát értékesítve vezette győzelemre az Orlandót Milwaukee-ban. "Bónuszként" élvezhettük a Clippers és Blake Griffin zsákoló bemutatóját is, amit Paul Silas legényei felett repkedve mutatott be a Los Angeles-i különítmény.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-11 19:52:56
Talán sokan azt gondolják, hogy kicsit nagy a hype a Knicks felfedezettje körül - pedig Lin első három, kezdőként eltöltött NBA-meccsén annyi pontot szerzett, mint előtte 35 évig senki. Ha belegondolunk, hogy ez idő alatt kik mutatkoztak be a ligában...Ma hajnalban újabb New York meccs lesz, vagyis jön a Jeremy Lin-Show. Most a Minnesota Timberwolves vendégeként fognak Minneapolisban összecsapni, és Lin akár tovább is folytathatja elképesztő sorozatát, ezúttal a Rubio-Love duó ellen.A sokat mellőzött ázsiai-amerikai felmenőkkel rendelkező Jeremy Shu-How Lin kissé felborzolta az amerikai médiát döbbenetes játékával. Ennek örömére a New York Knicks ismét visszatérhet a rájátszásbeli csapatok közé, és nem kell már aggódniuk az irányítóposzton mutatkozó hiány miatt.A Harvard Egyetemről érkezett Lin senkinek sem kellett a 2010-es drafton, de a Dallas Mavericks GM-je, Donnie Nelson meghívta a Nyári Ligába. Lin korábban ezt nyilatkozta: „Donnie gondoskodott rólam. Neki teljesen más rálátása van a játékosokra, mint a legtöbb embernek.” Az 5 Nyári Liga meccs alatt 54,5% pontossággal dobott, ebből 9,8 pontot, 3,2 lepattanót, 1,8 gólpasszt és 1,2 szerzett labdát átlagolt. A bemutatkozás után a Dallas, a Lakers, valamint a Warriors tett ajánlatot Jeremynek.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-11 10:41:12
Carmelo Anthony nem tudott akkora felhajtást és hangulatot csinálni a Madison Square Gardenben, mint a New York Knicks új, kínai származású csillaga, Jeremy Lin. 30 pontot és 8 gólpasszt átlagolt az előző négy találkozón, így abszolút joggal pályázhat ezen a héten a Hét Játékosa díjra keleten, ami óriási dolog lenne a tavalyi drafton csapatra nem találó irányítótól, akit egy héttel ezelőtt még ki akartak tenni a keretből, hogy helyet csináljanak egy rutinosabb kosarasnak. Nem tudjuk, hogy isteni sugallat volt-e múlt szombaton, hogy Mike D'Antoni akkor még csereként 35 percet adott Linnek, vagy csak simán vak szerencse, de a végeredmény a lényeg. Ha akkor ott nem állítják be, talán már nincs a csapatnál sem ő, sem trénere, a Knicks pedig egészen biztosan mélyen a PO helyek mögött tanyázna.Ma hajnalban Lin élete legjobb meccsét játszotta a Los Angeles Lakers ellen, 38 pontja mellett 7 gólpasszt is kiosztott és vezetésével sorozatban negyedik meccsét nyerte a még mindig csak keleti kilencedik New York. Az ő teljesítményéről készült majd' 11 perces összefoglalót láthatjátok most. {youtube width="600" height="350"}icTkbn9Sprs{/youtube}
Szerző: Adorján István
2012-02-11 08:52:47
A tegnapi Boston Celtics-Los Angeles Lakers rangadó mindkét résztvevője kikapott, ugyanakkor a kisebb gödörben lévő Oklahoma City Thunder és Los Angeles Clippers idegenben tudott győzni erős ellenfelekkel szemben. Az Orlando Magic sokadik fontos összecsapását vesztette el (most az Atlanta Hawks nyert Floridában), a Miami Heat és a Chicago Bulls viszont nagyon simán győzött. Tombol a Jeremy Lin-mánia: a másodéves, korábban sehol nem jegyzett Knicks-irányító ezúttal még Kobe Bryantet is túlragyogta, hiszen 38 pontot szerzett a Lakers elleni győzelem alkalmával!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-10 17:42:13
Korunk egyik legfényesebben ragyogó fiatal csillaga, Blake Griffin bombaként robbant be a köztudatba tavaly és főként zsákolásairól vált híressé. Azt már talán kevesebben tudják, hogy Tyimofej Mozgov és mások poszterizálása mellett a negyedik helyen végzett lepattanózásban Kevin Love, Dwight Howard és Zach Randolph mögött, 12.1-es meccsenkénti átlaggal. Most a Nike készített vele egy 5*1 perces videósorozatot arról, hogy szerinte mire kell odafigyelni és koncentrálni ahhoz, hogy jó lepattanózó legyen valaki. Túl nagy újdonságot nem mond, de hasznos bemelegítő gyakorlatokat láthatunk az előadásában.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-10 10:08:52
Dirk Nowitzki beválogatása után megvan a következő furcsa döntése is az All-star gálának. A hírek szerint ugyanis Kevin Love elfogadja majd a tripladobón való részvételt, ebből pedig az következik, hogy korábban meghívták őt. Bármennyire is jól dob a Minnesota erőcsatára, 42 hármassal csak a 22. a ligában a 37.8% pedig még csak kiemelkedően jónak sem mondható. Nagyon érdekes kérdés, kik lesznek az ellenfelei, de legalább 10-12 név jogosan fog fortyogni, hogy ő miért nem, mikor Love igen. A kosarast persze mindez nem érdekli: "Szerintem elég jó esélyem van bármiben, amibe belefogok. Jó versenyző vagyok, ezért megpróbálom majd megnyerni a versenyt." - nyilatkozta Love.