Szerző: Zsivera Gábor
2013-10-20 21:33:48
Mára virradóra öt mérkőzést rendeztek meg az NBA előszezonjában, s bizony nem maradtunk izgalmak nélkül, hiszen a Nuggets és a Clippers hosszabbítást játszottak egymással, sőt, a Pelicans és a Wizards összecsapása is csak az utolsó pillanatokban dőlt el. Volt itt igazi presztízsmeccs is, ugyanis találkozott egymással a tavalyi finálé két résztvevője, valamint extra egyéni teljesítményeknek is tapsolhatott a nagyérdemű a tengerentúlon. Jöjjenek a részletek!
Szerző: Tóth Attila
2013-10-20 21:21:10
Woodson szerint Carmelónak erre a szezonra kell koncentrálnia, nem a jövő nyárra. Kobe és Melo már beszéltek is az összeállásról? Kidd nem tartja idősnek csapatát, Williamst hagyni akarják, hadd játssza a saját játékát. Wall szerint ez a Wizards a legjobb csapat, amiben játszott. Mike Brown Karaszevről, Dell Demps pedig a New Orleans Hornets fiatal, de már tapasztalt állományáról beszélt. Buyckst sokra tartja Dwayne Casey, Tim Leiweke pedig biztos benne, hogy Ujiri bajnoki címig vezeti őket. Nick Van Exel Giannis Antetokounmpóról beszélt, a görög játékos "nem emberi" adottságairól pedig egy kép is árulkodik. A Rockets lehívta Terrence Jones és Motiejunas 14/15-ös csapatopcióját is.
Szerző: Zsivera Gábor
2013-10-20 17:42:04
Ma este öt találkozót játszanak le a tengerentúlon az NBA előszezonjának keretein belül. Magyar idő szerint 21:00-kor már nézhetjük is a Memphis atlantai vendégjátékát, majd éjfélkor kezdődik a Minnesota - Boston derbi és az Orlando - Detroit csata is, lássuk, mi a teljes mai program!
Szerző: Tóth Attila
2013-10-20 10:58:35
JaVale McGee újra lecsapott (Evan Fournier-vel), Mario Kart rajongóknak kötelező darab (VIDEÓ). A Jazz vezetősége szerint Favors védekezésben egy lapon említhető Noah-val és Tyson Chandlerrel. Billups Caldwell-Pope-ról beszélt kritikusan, de egyben dicsérve. Popovich LeBronékkal álmodott az elvesztett döntő után. Hinrich agyrázkódást szenvedett, nem tudni mikor térhet vissza, Harrison Barnes viszont ott lesz a szezonnyitón. Amare elkezdte az 5-5 elleni edzéseket, remény van arra, hogy a szezonnyitón pályára léphet. Deron Williams körül nagy a csend, még mindig a bokájával bajlódik, Pierce és Garnett pedig biztosan nem utaznak Bostonba szerdán. Lavoy Allen elaludt egy edzésről, komoly büntetésre számíthat. Gerald Wallace szerint sokan lenézik a Bostont, ez lehet az esélyük. Knight, Henson és Drummond 2014/15-ös csapatopcióját lehívták.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-19 21:13:37
Ma hajnalban öt találkozót játszanak majd az NBA előszezonjában, lassan a "felvezető kör" célegyenesébe érünk. A kifejezetten jól teljesítő New Orleans Pelicans a Washington Wizardsot fogadja. Monta Ellisék Charlotte-ba látogatnak. Két divízió-ellenfél, az Indiana és a Cleveland egymás ellen ütközik meg. Egy komoly nyugati csata is várható a Clippers-Nuggets mérkőzésen. A nap slágermeccse azonban a döntő visszavágója lesz - a Miami a Spurst fogadja majd Floridában.
Szerző: Zsivera Gábor
2013-10-19 16:20:00
Mára virradóra összesen négy mérkőzést rendeztek meg az NBA előszezonjában, s ezek közül egyet Kínában játszott le egymással a Warriors és a Lakers. Az est fénypontja mégis Derrick Rose parádéja volt, ugyanis a másfél éves kihagyás után visszatérő hátvéd korábbi MVP-formáját kezdi idézni. Jöjjenek a részletek!
Szerző: Tóth Attila
2013-10-19 13:30:52
Favors hosszabbított Utah-ban (4 év, 49 milla). Bill Russell-t letartóztatták, mert töltött fegyver volt nála egy reptéren. A Timberwolvesnál már Türkoglu neve is felmerült hármas posztra. Granger kezdő szeretne lenni, szerinte Stephenson is jobban tudná kamatoztatni játékát a cserékkel. Noah egy hétig nem edz, nem játszik. Bogut hátának nincs komolyabb baja. Dwight Howard egy Batman-filmből vette a mottót, ami alapján elhagyta Los Angelest. A Nets Adonis Thomast, a Rockets Troy Danielst igazolta le.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-18 15:42:51
Kezdődik a harc LeBron James és Garnették között - a Miami sztárja beszólt Pierce-éknek, a kiscsatár egy bodychekkel, KG pedig tömören, de velősen válaszolt. Rivers senkit nem akar már okolni azért, ami Bostonban történt, és mesélt arról, milyen látható következményei voltak korábban Griffin és Jordan gyenge büntetőzésének. Rip Hamilton mellett Evan Turnert is nézegeti a Minnesota. Popovich tudja, hogy türelmesnek kell lennie Belinellivel, ahogy azt Ginobili esetében megtanulta. Hamadi N'Diaye eséllyel pályázik a Kingsnél egy rosterspotra. Wilson Chandlertől sokat vár idén a Nuggets szakmai stábja és vezetősége is.
Szerző: Zsivera Gábor
2013-10-18 14:32:57
Ezekben a percekben feszül egymásnak a Golden State Warriors és a Los Angeles Lakers, méghozzá Kínában, az NBA előszezonjának keretein belül. Ezen felül még három összecsapást rendeznek ma a tengerentúlon, közte a Bulls - Pacers derbivel és további érdekességekkel. Jöjjön a teljes mai kínálat!
Szerző: Tóth Attila
2013-10-18 12:01:15
Ma hajnalban a Brooklyn Nets visszavonultatta Jason Kidd mezszámát. Az egykori kiváló játékmester ma már vezetőedzőként segíti a csapatot a minél jobb eredmények eléréséhez - a franchise eddigi legnagyobb NBA-sikereinek, a 2002-es és a 2003-as bajnoki döntőnek tevékeny részese volt mindkétszer Kidd. Az 5-ös mez plafonra húzását, és az egész ceremóniát megnézhetitek most, 11 percben!
Szerző: Keresztury Gábor
2013-10-18 11:00:00
Goran Dragic és Iman Shumpert is megsérült. Jason Kidd mez-visszavonultatása szépre sikeredett, bár a Miami lélekben valahol máshol járt. Extra formában az egész Spurs. Cousins megint remekelt. A Bobcats önbizalomnövelő győzelmet aratott.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-18 10:02:43
Anthony egyetemi edzője szerint volt játékosa a bajnoki cím lehetősége alapján fog csapatot választani jövő nyáron. Iverson állást kaphat a Sixersnél. Bynum közel a teljes intenzitású edzéshez. Bennettnek elég komoly asztmája van. Nené édesapja súlyos beteg, a brazil most tért vissza a fővárosba. LeBron szerint a saját top3-ában ott van Julius Erving, objektív sorrendet pedig úgyse tud senki felállítani. Stern szerint meg kell oldani, hogy az Amerikán kívüli nézők számára is jobb időpontban kezdődjenek a meccsek. Kidd 5-ös mezszámát visszavonultatták. Rod Thorn szerint nem volt egyértelmű anno a Marbury - Kidd csere megítélése.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-18 00:43:51
Hét mérkőzést rendeznek ma az NBA előszezonjában, ebből egyen már túlvagyunk - a Charlotte Ben Gordon vezérletével kiütötte a Philly-t. Emellett a Knicks a fővárosba látogat, két Central divíziós csapat, a Pistons és a Cavaliers is megmérkőzik, Mike Budenholzer volt csapata, a Spurs ellen irányítja majd az Atlantát, a Pelicans a Thunderrel próbálja meg felvenni a versenyt, két nyugati újjáépülő csapat, az út elején járó Phoenix, illetve a valahol középtájon haladó Sacramento is összeméri erejét, a nap legjobb meccsének pedig a bajnok brooklyni kiruccanása tűnik első látásra.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-17 21:36:39
Redick és Paul utálták egymást korábban, de megbeszélték sérelmeket. Iverson hivatalosan a Sixers Heat elleni hazai szezonnyitóján vonul vissza. Jordant 1-1-re hívta Robert Pera, a legenda nemet mondott. Monroe és a Pistons valószínűleg nem fognak megegyezni idő előtt a hosszabbításról. Mike Budenholzert saját jelenlegi játékosa se ismerte korábban. Kleiza nem is akar visszatérni az NBA-be.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-17 16:09:39
Minden idők egyik legjobb európai kosarasa, Peja Stojakovic ma már nyugdíjas sportoló. A vajkezű dobógép mióta visszavonult jól elvan, nem nagyon csinál semmit. Ezt nem mi találtuk ki, ő mondta, mikor exkluzív interjút adott Manchesterben a Sport TV Trash Talkereinek, Szaniszló Csabának és Tőrös Balázsnak.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-17 15:39:22
Ma hajnalban hazai közönség előtt is visszatért a parkettre a 2012. áprilisában ACL-szakadást szenvedett Derrick Rose. A Chicago Bulls legnagyobb sztárja nem kímélte magát, 22 pontot termelt 22 percnyi játékidő alatt. Rose, illetve a csapat bemutatását, illetve az irányító mezőnykosarait nézhetitek most meg, összesen 4 percben.
Szerző: HFBA
2013-10-17 13:15:00
Fantasy kosárlabda = tucatnyinál is több NBA őrült összegyűlik (legtöbbször virtuálisan), szabályos játékosbörzén felosztják maguk között a hús-vér NBA játékosokat, majd az így létrejött virtuális csapataik után kapnak pontot - az alapján, hogy napról napra milyen teljesítményt nyújtanak játékosaik a kosárlabdapályákon. Az nyer, akinek az év végén több pontja van. Egyszerűnek hangzik. De ez ennél sokkal több.
Szerző: Keresztury Gábor
2013-10-17 11:45:00
A Bulls sztárja először hazai parketten a sérülése óta - dicsőségesen. Howard Magic ellen meccse elég csendesre sikeredett. A Pacers is belekerül a sérülésspirálba? A Boston kezd egyre jobban összeállni. Monta Ellis eddig kiváló vezetői erényeket csillogtat. A Portlandnél elkezdték élvezni a hosszú kispad nyújtotta előnyöket. Utahban továbbra is keresni kell egy normális irányítót.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-17 09:52:54
Carmelo szabadügynök akar lenni a nyáron. Kobe nem lesz ott a szezonnyitón. Odennek megint fáj a térde. Roger Mason Jr. helye biztosnak tűnik a bajnoknál. McCollumot nem műtik meg, ultrahangos kezelést kap. Trey Burke szerint feleannyi lesz a visszatérési ideje, mint arról a hírekben beszámoltak. Davis és Rivers harmadéves opcióját lehívta a Pelicans. Bill Russell szobrát két hét múlva avatják Bostonban.
Szerző: Tóth Attila
2013-10-16 23:48:01
Öt mérkőzéssel folyatódik ma hajnalban az NBA előszezonja. A Boston a tegnapi, Brooklyn elleni csata után ma Torontóba látogat. Az Indiana a Dallast fogadja. A Central divízió összecsapásán a Chicago vendége a Pistons lesz. Dwight Howard egykori csapata, a Magic ellen lép ma pályára, hiszen az Orlando Houstonban játszik majd. A Northwestben is rendeznek egy divíziótársak közötti ütközetet - a Utah a Portlanddel mérkőzik majd meg.