Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-22 12:25:22
A Csendes-óceáni Csoport csapatainak bemutatásával kezdjük el hatrészes szezon-felvezetőnket. Fókuszban a Lakers, a Clippers, a Suns, a Warriors és a Kings.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-22 09:18:38
Még el sem kezdődött a szezon, de máris komoly bajban a New Jersey Nets. Centerük, Brook Lopez ugyanis fáradásos törést szenvedett a jobb lábában, ezért holnap megműtik. A csapat orvosai szerint 4-6 hét lehet a felépülési idő, de ez egy ekkora embernél nagyjából megmondhatatlan, februárnál korábban biztosan nem látjuk a pályán. Több szempontból is óriási csapás ez a gárdának: egyrészt Dwight Howardért ezzel sokkal kisebb eséllyel indulnak, mert Lopez ugyan felépülhet a cserehatáridő lejárta előtt, de közel sem biztos, hogy teljesen rendbe jön, akkor pedig kétséges, hogy az Orlando Magic rizikózik-e vele. Másrészt ez ugye Deron Williams lelépését is előrevetítheti, jelenleg ugyanis semmi esélye nincs a Netsnek a PO-ba jutni, tehát ha nem jön Howard, akkor D-Will nem biztos, hogy látja majd a fejlődést az együttesen. Mikhail Prokhorovék most maximum imádkozhatnak, mert ennek a sérülésnek a gyógyulásától függhet a franchise következő pár éve is.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-21 07:18:21
Kenyon Martin, kínai klubja, a Xinjiang Flying Tigers, valamint a kínai kosárlabda liga, a CBA megegyezésre jutottak, így az erőcsatár elhagyhatja csapatát és visszatérhet az Egyesült Államokba. Az öröm mégsem lehet teljes, mert a megállapodás alapján Martin szerződése véget ért, ám nem írhat alá sem NBA, sem más gárdához addig, amíg a Xinjiang versenyben van az idei kínai bajnokságban. Az alapszakasz náluk február közepéig tart, ám a Flying Tigers az egyik legkomolyabb egyesületnek számít, majdnem biztos, hogy bejutnak a rájátszásba, így Kenyonnak addig várnia kell, amíg ott el nem véreznek. 2.6 millió dollárért írt alá a teljes szezonra, ennek természetesen csak azt a részét kapja meg, ami 12 meccsért jár neki. A Xinjiang egyébként 8-4-es mérleggel jócskán a várakozásokon alul teljesít, az edzőt a héten rúgták ki és Martin is bőven elmaradt attól, amit vártak tőle.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-20 12:00:24
Előbb vagy utóbb, de jó esetben eljutsz oda kiskorodban, hogy sportágat választasz. Foci? Kipróbáltad, nem jött be. Tenisz? Milliomosnak kell ahhoz lenned, hogy ne csak a suliban és a nyári táborokban szedhesd a labdát óránként 55 percig, hanem ténylegesen fejlődhess. Marad a kosárlabda.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-20 07:03:27
A Memphis Grizzlies nem sokáig késlekedik és megpróbál azonnal lépni a tegnapi rossz hírekre. Mint ismeretes, Darrell Arthur Achilles-ín szakadást szenvedett és a mai vizsgálatok után az is kiderül, hogy biztosan kihagyja a teljes 2011-2012-es szezont. Pótlására több embert is kinézett a vezetőség. A hírek szerint Dante Cunninghamnek, a Charlotte Bobcats csatárának készülnek szerződést ajánlani. A kosaras RFA, tehát ha a Charlotte úgy gondolja, akkor tarthatja az ajánlatot. Mivel ez egy bizonytalan szál és úgyis több erőcsatár-centerre lenne szükségük, ezért felvették a kapcsolatot a Philadelphia 76ersszel is a problémás magasember, Marresse Speights ügyében. Őt csere útján próbálják megszerezni, de állítólag a Sixers túl sokat kérne. A Memphis Greivis Vazquezt és Xavier Henry-t próbálja áruba bocsájtani, de a Phillynek mindkét játékos kell, ez pedig már nem éri meg a Grizzliesnek, ezért olyan pletyka is felröppent, hogy a New Orleans Hornets-cel cserélnének, de erről több információ még nem szivárgott ki.
Szerző: Adorján István
2011-12-19 21:50:00
Peja Sztojakovics pár perccel ezelőtt bejelentette, hogy felhagy az aktív kosárlabdázással. Döntésének hátterében egészségi állapota állt, nagyon régóta gyötörték hátfájdalmak és idén a nyakával is voltak gondok, a szerb dobógép pedig úgy döntött, hogy itt az ideje abbahagynia a játékot.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-19 08:35:04
Nick Young aláírta a QO-t, így egy évre 3.7 millió dollárért marad a Wahington Wizardsnál, jövő nyáron viszont korlátozás nélkül igazolható szabadügynök lesz. A gárda szerette volna hosszabb távra is lekötni az SG és SF poszton is bevethető swingmant, de mint korábban beszámoltunk róla, Young évi 9 millió dollár körül szeretett volna keresni, ezt pedig a vezetés túl soknak tartotta. Mivel 2012-ben szabadon igazolhat bárhova, azaz valószínűleg ingyen távozna, ne lepődjünk meg, ha év közben elcserélik, csak kapjanak érte bármit.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-18 17:31:35
Az Indiana Pacers továbbra is aktív maradt a piacon. Egyértelműen kezdő dobóhátvédet keresnek még, ezért kicsit takarítják a posztot: a hírek szerint elcserélték Brandon Rush-t a Golden State Warriorshoz Lou Amundsonért cserébe. Rush kezdőként nem állta volna meg a helyét, azért annál komolyabb céljai vannak már idén a Pacersnek, csereként pedig Dahntay Jones és George Hill is bevethető (Logan Stephensonról már nem is beszélünk, valószínűleg idén sem kap túl sok esélyt), úgyhogy fölöslegessé vált, Amundson 5-6. számú palánk alatti játékosnak pedig megfelelő, energiát tud vinni a játékba, igaz, képességei finoman szólva is limitáltak. A szakmai stáb nem akarja túlterhelni a magasemberállományt: Pendergraph térdtörésből, West pedig szalagszakadásból tér vissza, rajtuk kívül pedig Foster perceit is masszívan limitálni fogják eleinte.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-17 20:43:16
Szomorú hírrel kell kezdenünk. Sajnos Jeff Green mellőzése az edzésekről nem volt véletlen, a terheléses vizsgálatok után kiderült ugyanis, hogy nagyobb baj van, mint számítottak rá. Az aorta aneurizma egy érrendszeri probléma (a főverőér kitágul, az érfal vékonyodik), amit Green esetében műtéttel kell megoldani, mert halálos is lehet. Hasonló műtétje volt korábban Ronny Turiafnak és Etan Thomasnak is (annyiból hasonló, hogy nyílt szívműtétek voltak, ahogy ez is az lesz), mindketten tudták folytatni karrierjüket és a Boston Celtics orvosai szerint Green is újra csatasorba állhat a 2012-2013-as évadban. Szerencse, hogy időben észrevették nála dolgot, mert általában az első tünetek során a beteg letérdel és egyszerűen meghal, nem egyszeri eset ez sportolók körében sem. A kosaras új, 9 millió dolláros szerződése természetesen semmis, mivel nem ment át az orvosi vizsgálaton, de jövőre újra RFA lesz, tehát a Bostonnál lesz a játékjoga. Helyére csak veterán minimumért tud igazolni a klub, mivel nélküle is 77 millió dollár fölött állnak.
Szerző: Adorján István
2011-12-17 07:08:24
A Lakersnél nem csak a csapatépítés kapcsán akadnak komoly gondok mostanában: a gárda szupersztárja, Kobe Bryant válik, miután felesége, Vanessa december 1-én beadta a válási papírokat, amiket Bryant december 7-én szintén aláírt - derült ki most.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-16 08:25:44
LaMarcus Aldridge után két újabb NBA játékosról derült ki, hogy szívproblémáik vannak, ráadásul a hírek szerint elég komolyak. Az egyik Jeff Green, aki hiába egyezett meg a Boston Celticsszel már majdnem egy hete, azóta sem edzhet, mert az orvosi vizsgálatok nem hoztak túl jó eredményt. Eddig az egész Celtics stáb hallgatott, de mint kiderül, Greennek is a szívével van valami probléma, most a terheléses vizsgálat eredményére és az orvosok tanácsára, diagnózisára várnak. Ugyanez a helyzet Chuck Hayesszel, akit a Sacramento Kings igazolt le nemrég és ugyanez a helyzet nála is, a terheléses teszt után tudnak többet mondani ő állapotáról is, egyelőre ő sem edz.
Szerző: Adorján István
2011-12-16 07:09:01
Eldőlt az egyik legkeresettebb dobóhátvéd szabadügynök sorsa, miután a tegnap este folyamán Jamal Crawford döntésre jutott és a Portland TrailBlazers csapatát választotta 2 évre, összesen 10 millió dollárért.
Szerző: Adorján István
2011-12-15 08:54:27
A Chris Paul csere árnyékában történt ma egy másik elég fontos lépés is, ami komolyan befolyásolhatja az előttünk álló szezont. A Chicago Bulls hivatalosan is szerződést kötött a Detroit Pistonstól nem régiben kivásárolt Rip Hamiltonnal. A 33 éves dobóhátvéd új kontraktusának első két éve garantált, összesen 10 millió dollár értékű, míg a harmadik év csapatopciós, 5.1 millió dollárért.
Szerző: Adorján István
2011-12-15 07:51:17
Pont került végre az egyik nagy történet végére, már csak Dwight Howardnak kell elkelnie és normális mederben folyhat a liga. Ma hajnalban ugyanis elkelt Chris Paul, méghozzá egy olyan cserében, ahol valószínűleg mindenki jól járt. Új csapata, a Los Angeles Clippers végül megadta azt, amire a New Orleans vezetése vágyott: Chris Kaman, valamint Al-Farouq Aminu mellett odaadták Eric Gordont és a Minnesota 2012-es első körös draftjogát is, cserébe Paul mellett kaptak két darab 2015-ös második körös draftcetlit.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-14 15:05:10
Szomorú "kötelességemnek” teszek eleget azzal, hogy a minap visszavonult Brandon Roy pályafutását elevenítem fel a True Colorsban.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-14 08:30:03
Dwight Howard az Orlando Magicnél marad! Legalábbis egyelőre, ugyanis egy elég kacifántos délután után a gárda kijelentette, egyelőre nem készek megválni a centertől és biztosan vele kezdik meg a szezont. Nené Hilario tegnap esti aláírásával már nem őket sürgeti az idő, sokkal inkább a New Jersey Netset. Ezt támasztja alá, hogy amerikai idő szerint délelőtt körvonalazódott egy olyan csere, amelyben a harmadik csapat a Portland TrailBlazers lett volna. Ők adták volna Gerald Wallace-t három darab első körösért, további kettő első körös draftjog, Brook Lopez valamint Wallace költözött volna Floridába, míg cserébe Chris Duhon, Hedo Türkoglu és Howard érkezett volna a Netshez. Sam Amick információi szerint az sem segítette a tranzakció kialakulását, hogy Portland négy darab első köröst akart G-Wallért, de a lényeg, hogy úgy tűnik, egyelőre DH vonalon nyugalom lesz (legalábbis december 26-áig).
Szerző: Adorján István
2011-12-14 08:15:17
Nene Hilario, a Denver Nuggets kezdőcentere válogathatott az ajánlatokban, hiszen megbízhatósága mellett tavaly kiváló számokat is hozott. A brazil szabadügynököt legjobban a Nets kerülgette, a Dwight Howard-üzlet meghiúsulásának esetére ő lett volna a vésztartalék.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-13 13:42:20
Marc Gasol a Memphis Grizzlies játékosa maradt! A korábbi hírekkel ellentétben a Houston Rockets csak ajánlatot tett a spanyol center elé, ám ő nem írta alá azt és jól döntött, most kicsit többért marad Memphisben, hiszen új szerződése 4 évre 58 millió dollárt garantál számára. Ezzel szinte teljesen kész a Grizzlies kerete, még egy magasember várható (aki lehet a vízumproblémái és az ellene folyó bírósági ügy miatt egyelőre hazájában maradó Hamed Haddadi is), ezenkívül valószínűleg senki. A tavaly kiugróan jó eredményt elérő gárda majdnem ugyanazokkal a játékosokkal vág neki a 2011-2012-es évadnak, hiszen mindössze az 5-6. számú magasember, DeMarre Carroll, valamint a csere SF, Shane Battier távozott, de Rudy Gay felépült, így utóbbit tudják pótolni, alacsony posztokon pedig igazi tumultus van Jeremy Pargo és Josh Selby érkezésével. A korábban az Indiana Pacersszel összekapcsolt OJ Mayo úgy tűnik, egyelőre marad.
Szerző: Adorján István
2011-12-13 07:33:10
Los Angeles Clippers volt a tegnapi nap jelszava, hiszen szinte minden fontos lépés hozzájuk köthető. A nap végére oda jutottak, hogy kezdő irányítójuk immár Chauncey Billups, míg biztosították jövőjüket centerpozícióban is, mert meccselték a Golden State Warriors 4 év, 43 millió dolláros szerződésajánlatát DeAndre Jordanre. A Clippers jelenleg az NBA egyik legjobb pozícióban lévő csapata keretével és lehetőségeivel, de ne szaladjunk előre, nézzük szépen sorban tegnapi napjukat.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-12 09:14:40
Az RFA-k estéje volt a tegnapi, ugyanis több nagy név is aláírta az elé tett ajánlatot. DeAndre Jordannek a Golden State Warriors ajánlott 4 évre 43 millió dollárt, a center elfogadta, a Los Angeles Clippersnek innentől három napja van meccselni a szerződést (amit a hírek szerint minden bizonnyal megtesznek). A Warriors több lépést is tett annak érdekében, hogy ekkora összeget tudjon kínálni. Először is amnesztiával kivásárolták Charlie Bellt (aki egyébként a napokban részegen jelent meg a tárgyalásán, amelyen ittas vezetés lett volna ellene a vád...), majd visszavonták a Reggie Williamsnek tett minősítő ajánlatot, így innentől kezdve Williams oda igazol, ahova akar. Jordan játéktudásáról egyébként nem mindenki van meggyőződve még az oaklandiek menedzsmentjén belül sem, Jerry West mondta róla, hogy persze fontos szerepe van hátul Blake Griffin mellett, de azért olyan sokat nem tett még le az asztalra és kicsit sokallja az összeget, egy megfigyelő szerint pedig brutális túlfizetés évi több mint 10 milliót fizetni egy olyan játékosnak, aki sokat blokkol, zsákol és faultol, de ezen kívül sok mindent nem tud (még).A Houston Rockets Marc Gasolnál próbálkozott be sikerrel. A spanyol center bátyját nem sikerült megszerezniük, de az öcsit még megpróbálják egy 4 éves, 55 millió dolláros ajánlattal. A Memphis Grizzliesnek szintén három napja van eldönteni, hogy megtartják-e ennyiért Gasolt, de a hírek szerint ez már eldöntött: Z-Bo palánk alatti társa marad Memphisben. A Rockets egyébként cserélni is hajlandó lenne érte, de ez elöl elzárkózik a Grizzlies tulaja, Michael Heisley (valószínűleg előbb cserélik el Mayot, hogy adott esetben spóroljanak, mint Gasolt). A texasiak egyébként elvitték waiverről Jeremy Lint, akit nemrég rakott ki a Warriors, így nem garantált szerződése ezentúl a Houstonnál lebeg.Úgy tűnik, Chris Paul új csapata mégis Los Angelesben lesz (ezt már hányszor írhattuk le?), csak nem a Lakers, hanem a Clippers. A többször kútba esett próbálkozás után ugyanis úgy tűnik, a New Orleans Hornets egy csapatra koncentrált, mégpedig Blake Griffinékre. Dell Demps a hírek szerint az "Eric Bledsoe, Eric Gordon, Al-Farouq Aminu, Chris Kaman és két darab első körös draftjog" csomagot kérte, de azért nem minden fenékig tejfel, ugyanis a Clippers továbbra sem adja Gordont és állítólag csak egyetlen draftjog kerül New Orleansba (viszont ez a Minnesota idei első köröse lenne), ám a források szerint ez a csere már majdnem kész is van, az utolsó simításokat végzik rajta. A Hornets így is kapna egy nagy lejárót, amit szintén továbbcserélhetnek, két tehetséges fiatalt és egy jónak tűnő cetlit. Ehhez a Los Angeles csak annyit szeretne, hogy ha nem is hosszabbít CP3, hívja le a 2012-2013-as opcióját, így legalább két évig maradna a klubnál.A Los Angeles Lakersnél főként még a hétvégi események voltak terítéken. Kiderült, ami eddig is valószínű volt, hogy miután először elcserélték Lamar Odomot New Orleansba, nem véletlenül késett edzésről és nem véletlenül beszélt olyan keveset Mitch Kupchakkal: cserét kért, a Lakers pedig nem akart egy elégedetlen Odomot a csapatnál. Kobe Bryant nyilatkozott a tranzakcióról, érthető módon nem túl boldogan. A liga talán legnagyobb sztárja elmondta, hogy nagyon reméli, hogy a vezetőség tudja mit csinál, bízik bennük, de nehéz elfogadnia ezt, mert Odom nagyon sokat jelentett a gárdának és sokszor segített összetartani a sok nagy egoból álló társaságot. Pau Gasolt egyébként még utolsó próbálkozásként felajánlották a Warriorsnak egy Stephen Curry köré épülő csomagért, ez a csomag pedig minden bizonnyal a Hornetsben kötött volna ki Paulért cserébe, de a Golden State nagyon gyorsan elutasította ezt a próbálkozást. Gasolt ugyan felajánlották Curry-ért, de úgy tűnik, hogy Andrew Bynummal együtt nagyon nem szívesen adnák Dwight Howardért, hiszen ez esetben alig maradna magasemberük (konkrétan csak Howard), úgyhogy további cserék szükségesek ahhoz, hogy az Orlando sztárjára lecsaphassanak.Az egész keringő végére vár Nené, aki a hírek szerint vagy marad a Denver Nuggetsnél, vagy a New Jersey Nets-Houston Rockets kettős közül az egyikhez igazol, de mindez függ Marc Gasol és Dwight Howard mozgásától is. Mivel Gasol Memphisben marad nagy valószínűséggel, Dwight pedig nem megy a Rocketshez, így a legvalószínűbb talán a texasi gárda. Howardra vár Gilbert Arenas is, akit a hétvégén az Orlando Magic amnesztiával tett ki és átment az egész waiver procedúrán úgy, hogy nem ajánlott rá senki, így most már az viheti, aki akarja. A hírek szerint a Heatbe vagy abba az együttesbe szeretne menni, ahova Howardot cserélik.Két kisebb hír a végére: Kurt Thomas aláírt a Portland TrailBlazershez két évre. A Detroit Pistons pedig 11 millió spórolt Rip Hamilton kivásárlásával, ugyanis a hírek szerint 8 millió dollár körül sikerült megállapodniuk a játékossal, Rip utolsó két éve pedig jóval több pénzt garantált számára (a különbözetet most valószínűleg a Bullsnál egy 2 éves, 10 milliós szerződésen vissza is nyeri, csak jobb csapatban és kezdőként játszhat).