Szerző: Gobodics Tamás
2014-06-06 07:00:00
Egy fordulatos és rendkívül szoros meccsel kezdődött a 2014-es NBA-döntő, ahol az alapszakaszgyőztes és hazai pályán játszó San Antonio Spurs diadalmaskodott, köszönhetően félelmetes utolsó hat percüknek és a címvédő Miami Heat leolvadásának, akiknél megsérült LeBron James.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-05 23:47:35
Ma éjjel kezdődik a 2014-es NBA finálé, mely egyben visszavágója is a tavalyi döntőnek, hiszen az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban a San Antonio pályaelőnyére építve mutathatja meg a bajnok Miaminak, hogy képes még a csúcsra érni. Ehhez persze Jameséknek is lesz egy-két szavuk, s ezt a csatát itthon is élőben, magyar kommentárral izgulhatjuk végig. Lássuk, mit várhatunk a nyitányon!
Szerző: Tóth Attila
2014-06-05 21:45:00
Saunders már vezetőedző is a Timberwolvesnál, két segédedzője már ismert. Love hozzáállása nem változott, Rubióék azonban örülnek. MCW úgy gondolja, nem fogja elcserélni a Sixers. Presti nem tudja még, hogy amnesztiával kivásárolják-e Perkinst a nyáron. Mark Jackson szerint különleges ember kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a Knicksnél. Marion-interjú a jövőjével kapcsolatban. Somogyi a Jazznél.
Szerző: Tóth Attila
2014-06-05 19:04:33
Somogyi Gergely újra Amerikában fog szerepelni a nyáron, miután a sportando.com információi szerint meghívta a Las Vegas-i nyári ligába a Utah Jazz együttese.
Szerző: Tóth Attila
2014-06-05 18:30:00
Néhány óra múlva elkezdődik az NBA 2014-es fináléja, amelyben az előző döntő visszavágójaként a San Antonio Spurs, illetve a kétszeres címvédő Miami Heat találkoznak majd egymással. Utolsó felvezetésként tekintsünk vissza a tavalyi párharcra a döntő hét meccsének mini videóival, nagyjából egy órában!
Szerző: Tóth Attila
2014-06-05 16:30:00
Június 5-én több nevezetes dolog is történt az NBA történetében: a Portland TrailBlazers megnyerte első és egyelőre utolsó bajnoki címét, valamint a New York Knicks 21 év után visszatért az NBA nagydöntőjébe. E két esemény mellett Michael Jordan újabb híres kosarára tekintünk vissza, amelyet a Los Angeles Lakers elleni fináléban dobott pontosan 23 évvel ezelőtt!
Szerző: Tóth Attila
2014-06-05 14:30:00
A tavalyi döntő előtt egy "LeBron James motivációs videója" című cikket raktunk ki, miután a Miami Heat sztárja 2007-ben, akkor még Cleveland Cavaliers játékosként egyszer már kikapott a San Antonio Spurstől a nagydöntőben. Most a helyzet fordított, hiszen a floridaiak tavaly megverték nyugati riválisukat a fináléban, így következzen az a mérkőzés, amely most ott lebeghet a Spurs-játékosok szeme előtt - a tavalyi döntő teljes hatodik meccsét nézhetitek újra vissza, illetve a Heat gyűrűátadó ceremóniáját.
Szerző: Tóth Attila
2014-06-05 10:30:00
Az új vezetőedző kinevezése előtt nem cseréli Love-ot a Timberwolves, hírek a többi csapatról vele kapcsolatban (Kings, Celtics, Bulls, Cavs). A Cleveland Waiters és Thompson elcseréléséről tárgyal? A Jazznél négy jelölt maradt a tréneri posztra, külön D-Ligás csapatuk lesz. Sterling beleegyezett abba, hogy eladja a Clipperst, cserébe ejtik ellene a vádakat. A Thunder ígéretet tett egy lett erőcsatárnak a draftra. LaVine Lakers-rekordot ugrott.
Szerző: Tóth Attila
2014-06-04 21:00:00
Kihirdették az All-NBA első, második és harmadik csapatokat - George milliókkal, Lillard és Noah százezrekkel lett gazdagabb. Fisher bízik abban, hogy sikeres tud lenni a Knicks vezetőedzőjeként, a New York első körös picket akar szerezni. Stephenson új szerződéséről nagyon megoszlanak a vélemények, a Bulls és a Hornets érdeklődik iránta. Parsons sorsáról még nem döntött a Rockets, jó esélyeket látnak Lin és Asik elcserélésére. Sterling elmondása szerint rendben van, de feltételekkel hajlandó csak belemenni a Clippers eladásába. Draft-hírek (Cavs, Sixers, Celtics, Suns, Timberwolves).
Szerző: Tóth Attila
2014-06-04 18:40:00
Magyar idő szerint pénteken hajnalban elindul a 2013/14-es NBA szezon utolsó felvonása - elkezdődik a finálé az alapszakaszgyőztes San Antonio Spurs, illetve a kétszeres címvédő Miami Heat részvételével. A két gárda párharcának mottója: revans vagy three-peat, azaz sikerül-e a tavaly hiányzó hajszálat most hozzátenni a Spursnek vagy a Miami Heat a legnagyobb csapatok nyomdokaiba lép?
Szerző: Tóth Attila
2014-06-04 10:30:00
Parsons korlátozott szabadügynök lesz a nyáron. Dolan szerint minden Phil Jackson hatáskörébe tartozik, amíg összegről nem kell tárgyalni. PJ június közepéig meg akarja találni a Knicks új vezetőedzőjét, Mark Jackson nem vállalná. Lawson bokasérülése súlyosabb, mint azzal először számoltak. Bower kinevezése, Wittman új szerződése is hivatalos. Larry Brown az SMU edzője marad, nem érdekli a Lakers kispadja. A Cavs senkinek nem ígéri meg, hogy elviszik 1/1-en, All-Star magasembert akarnak inkább a pickért (Love, Noah, Aldridge, Horford). Hat csapat is cserélné lottery draftjogát.
Szerző: Tóth Attila
2014-06-03 21:30:00
Tony Parker játszik a Heat elleni első meccsen. Bosh maradni akar a Heatnél, Wade szerint még nem beszéltek egymással a nyári terveikről. Stephenson ügynöke bízik benne, hogy sikerül megegyezniük a Pacersszel, a dobóhátvédet kifigurázta az Atlanta Hawks hivatalos twitterfiókja is. Gentry ma második interjúra megy a Jazzhez. Wittman megkötötte három éves szerződését a Wizards-dzal. Pierre Jackson a Pelicans nyári ligás csapatánál. Donald Sterlinget beperelte egy nő. Limitált kiadású cipővel rukkol elő a liga.
Szerző: Tóth Attila
2014-06-03 14:15:00
Napra pontosan 22 évvel ezelőtt kezdődött az 1992-es nagydöntő, amelynek első meccsén Michael Jordan tovább építette legendáját. Erre, illetve a 8 esztendővel korábban lejátszott Boston Celtics - Los Angeles Lakers párharc harmadik mérkőzésére tekintünk vissza, amelyen Magic Johnson írta be magát a történelemkönyvekbe - sokadjára.
Szerző: Tóth Attila
2014-06-03 10:45:06
Rondo és Love nem beszéltek arról, milyen lenne együtt játszani, az irányító szívesen maradna Bostonban. A Timberwolves felméri a terepet, Love ára egyelőre borsos. Spoelstra szerint csak a Big3 összeállásának legelején beszéltek a three-peatről. Popovich-nak minden nap eszébe jut Allen hatodik meccsen dobott hármasa. Sefoloshát zavarta, hogy cserepadra került, a nyári terveiről beszélt. Reggie Jackson jövőre kezdeni akar. Potenciális Lakers-edzők (Skiles, Larry Brown, Fisher, Karl). A Jazz meg akarja tartani Haywardot. A Kings elcserélné egyik második körös pickjét. Taj Gibson 6 éves unokatestvérét megölték.
Szerző: Tóth Attila
2014-06-02 22:30:00
Megvan az első és második legjobb védőcsapat, a Bulls triplán örülhet. Bird-sajtótájékoztató (Stephenson, Vogel, Hill, Rondo, draft, Turner, Granger). Brooks nem foglalkozik az állását firtató pletykákkal, Durant és Westbrook is megvédte. Fishernél a Knicks lehet a befutó. Phil Jacksont megbüntette a liga tampering miatt. Fisher máshogy tervezte a játékospályafutása befejezését és az azt követő időszakot. Battier az ESPN-nél folytatja, Brand azonban jövőre is játszik még. Bower lesz a Pistons GM-je. Kalnietis a Netsnél próbál szerencsét.
Szerző: Tóth Attila
2014-06-02 12:30:00
Saunders meg akarja tartani Love-ot a következő idényre. A Spurs és a Heat történelmet írt. Parker rendben lesz az első meccsre, Popovich szerint különleges csapatot győztek le, Duncan szerint idén megverik a Heatet. Sefolosha nem tudja, mi lesz vele a nyáron, Brooks sem, hogy mi fog Perkinsszel történni, Fisher pedig egyelőre még nem döntött, hogy visszavonul-e. Patrick Ewing szívesen lenne a Knicks vezetőedzője. Odom ma kezdi a felkészülést a következő szezonra. Elhunyt a Nets korábbi tulajdonosa. Noel szerint játékának minden pontja fejlődött. Jennings és Nick Young együtt buliztak...
Szerző: Zs. G.
2014-06-01 20:00:16
Gregg Popovich a farzsebből húzta elő az aduászt - Boris Diaw-t, s ezen felül megint döntöttek a pattanók - főleg támadóoldalon. Segített a mesterséges hullámvölgy? A paddal is sürgősen kezdeni kell valamit Oklahoma Cityben, pláne a most 5-51-re elvesztett különharc fényében.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-01 13:00:00
Boris Diaw éveket fiatalodott és lépteket gyorsult a Konferencia-döntő legfontosabb meccsére, a játékvezetők viszont még mindig nem kapták össze magukat és olyan hibát vétettek, amellyel kis híján eldönthették volna a párharcot a másik irányba is. San Antonióban más is alkalmazza a Popovich-humort, Kawhi Leonard pedig megmutatta, hogyan is kell befejezni a gyűrű közelében, ha Serge Ibaka tornyosul az ember előtt. Minden fontos, illetve szép jelenet az OKC - Spurs párharc hatodik felvonásáról!
Szerző: Tóth Attila
2014-06-01 09:15:00
Love Bostonban tölti a hétvégét, jelent-e ez valami többet? Kerr nem állapodott meg szóban sem a Knicksszel. Phil Jackson szerint a Buckstól vagy a Sixerstől vehetnek picket. Hubie Brown szerint Derek Fisher kitűnő edző lesz, a Thunder játékosa esélyes a Knicksnél. Tony Parker bal bokája megsérült. Duncan örül, hogy újra a Miami az ellenfelük. George, West és Hill Stephenson, Turner pedig a saját jövőjéről elmélkedett. Griffin vagy Snyder lehet a Jazz vezetőedzője. Corbin a Kings, a Rockets vagy a Warriors segédedzője lehet. Cavs-hírek (Lue jó interjúja, Irving). A Bucks új tulajdonosai öt éves tervben gondolkodnak.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-06-01 09:00:00
Mára virradóra hatodszor vívott meg egymással a második kiemelt Oklahoma City Thunder és az alapszakasz-győztes San Antonio Spurs az észak-amerikai profi kosárlabdaliga rájátszásának Nyugati Konferencia-döntőjében, ahol egy nagyon hullámzó derbin, végül hosszabbítás után szerezte meg a döntőt érő sikert Gregg Popovich csapata, érdemben Tony Parker nélkül. Jöjjenek a részletek!