Szerző: Kezdő5.hu
2019-11-28 13:30:00
Kemba Walker bődületes meccsel tért vissza éppen a Brooklyn ellen, kevés népszerűbb ember van most nála Bostonban. LeBron James segített Davisnek, hogy szép emlékekkel távozzon New Orleansból, mellesleg elérte a 33 ezer pontos határt is. Joel Embiid nagyon összekapta magát a múltkori tojásrakás után, Carmelo Anthony remekül mutatkozott be a portlandi közönségnek, Bojan Bogdanovic 30 ponttal köszönt be a Pacersnek, Antetokounmpo 30-10-es meccsére pedig már fel sem kapjuk a fejünket - a Magic-center Mo Bamba 5/5 triplájára már inkább.
Szerző: Tóth Attila
2019-11-28 12:15:00
Kendrick Nunn szerint ő az év újonca. Irving üzent a szurkolóknak: a kosárlabda csak egy játék, a való élet fontosabb. Ég és föld a különbség a Celtics tavalyi és idei csapaton belüli hangulata között. Mozgov kikerült a Magic sapkája alól. LeBron a negyedik 33.000-es. Anthony Davis rekordot döntött. Ingram néha nem élvezte a játékot a Lakersnél. Paul George szerint félelmetes, mennyire egy hullámhosszon van a Clippers védekezésben. Porzingis elmarad a saját elvárásaitól. Jabari Parker szívében továbbra is fontos helyet foglal el Milwaukee. Steve Kerr elvágta a kezét egy összetört mágnestáblával. RJ Barrett is szívesen lenne kanadai válogatott. Hardennek nem(/sem) jön be az évközi kupa ötlete.
Szerző: Kezdő5.hu
2019-11-28 11:00:00
Anthony Davist a várt módon fogadta a New Orleans közönsége, de az erőcsatár az egyetlen megfelelő módon válaszolt erre: nagyszerűen játszott.
Szerző: Hegedűs Róbert, Gobodics Tamás
2019-11-28 09:35:00
Újfent remek játékkal győzött a Pacers - megverte a Miamit a Houston - gálázott a Toronto - valami átszakadt a Portlandnél - nem hibázott a Boston és a Philadelphia.
Szerző: Gobodics Tamás
2019-11-27 16:30:00
Majdnem a teljes liga pályára lép hajnalban és olyanok is történni fognak, mint hogy Anthony Davis visszatér New Orleansba - mutatjuk a programot.
Szerző: Kezdő5.hu
2019-11-27 11:30:00
Kawhi Leonard és Paul George árnyéka szépen lassan kúszik az NBA feje fölé, Luka Doncic már tudja, mire számíthat. A Denver Nuggets védekezése és mélysége ezúttal a Wizardsot és Bealt hozta kellemetlen helyzetbe.
Szerző: Tóth Attila
2019-11-27 10:10:00
Hét vezetőből hat inkább Kemba Walkert választaná a csapatába Kyrie Irving helyett. Veszélyben van Gar Forman GM állása a Bullsnál. A Dallas cserél Andre Iguodaláért? Tristan Thompson szerint a Cavs vissza fogja vonultatni Irving mezszámát. Alvin Gentry csak jókat hajlandó mondani Anthony Davisről. Davis számít némi füttykoncertre a Pelicans ellen. Kevin Huerter újra edzhet. Khris Middleton ma este visszatér. Lonzo Ball elkapott egy vírusos fertőzést. Jamal Murray, Shai Gilgeous-Alexander és Nickeil Alexander-Walker is elkötelezték magukat a kanadai válogatottnak.
Szerző: Gobodics Tamás
2019-11-27 08:00:00
Remekelt a Leonard-George-Williams trió, a Los Angeles-i védekezés pedig megfogta Luka Doncicot - Gary Harris újabb sztárt vett le a pályáról, simán hozta a kötelezőt a Nuggets.
Szerző: Tóth Attila
2019-11-26 21:10:00
Danny Ainge szerint őt kell hibáztatni a Celtics tavalyi évéért, nem Kyrie Irvinget. Carmelo Anthony úgy gondolja, ez nem a búcsúidénye - soha nem keveri a barátságot az üzlettel. A liga új levelet küldött a csapatoknak a pihentetésre vonatkozóan. A hivatalos verzió szerint idén még pihentettek senkit országos TV-s meccsen. Russell Westbrook utólag kapott egy Flagrant 1-et. Kevin Love továbbra is hűséges a Cavshez. Minden eddiginél több mérkőzés van szombaton és vasárnap európai idő szerint főműsoridőben.
Szerző: Kezdő5.hu
2019-11-26 20:15:00
Gábor, Zoli és Pándi Gergő túlreagálták a szezon 1/6-át.
Szerző: Gobodics Tamás
2019-11-26 17:15:00
Az MVP-formában lévő Luka Doncic és csapata fogadja a szintén lendületben érkező Los Angeles-i bajnokesélyest, míg a Denver kötelező mérkőzés előtt áll.
Szerző: Tóth Attila
2019-11-26 14:45:00
Kereken 50 esztendős lett a 90-es évek egyik leglátványosabb zsákolója, Gary Payton "párja", a Reignman, Shawn Kemp. John Stockton 19 éve lett a liga leghűségesebb játékosa, a Cleveland Cavaliers 25 éve állított fel rekordot, a 2011-es lockout pedig pontosan 8 éve ért véget.
Szerző: Kezdő5.hu
2019-11-26 13:45:00
James talán el is érzékenyült kissé, miután szétszedte a Spurst Rajon Rondo segítségével. Chris Paul extrája kellett, hogy az OKC elkerülje a szégyent a Warriors ellen. Giannis Antetokounmpo 50-et hintett a Jazznek, mégis Brook Lopez blokkja kellett a győzelemhez, Carmelo Anthony leparkolta a kamiont a Portlandnél, Spencer Dinwiddie továbbra is feledteti Kyrie Irvinget. Joel Embiid pont nélkül zárt, de Ben Simmons utolsó dobása még ennél is nagyobb chokerkedés volt. Buddy Hield 41 pontot szórt, de Marcus Smart két dobása sokkal fontosabb volt a Celtics-Kingsen. A nap legszerencsésebb embere a Grizzlies újonca, Ja Morant.
Szerző: Tóth Attila
2019-11-26 12:45:00
Richard Jefferson a Knicks kárára trollkodott, a klub nem értette a viccet. Luka Doncic és Spencer Dinwiddie lettek a hét játékosai, előbbi vezeti a PER-listát. Doncic Dirk Nowitzkivel poénkodott. LeBron James úgy érzi, a Spurs miatt lett mára jobb shooter. Anthony Davis most érezte át, hogy már a Lakers játékosa. Josh Hart szarkasztikus humora miatt kénytelen volt magyarázkodni a Lakers felé. Carmelo Anthony és LeBron is felléptek egy-egy All-Time lista 18. helyére. Joel Embiid a 0 pontos meccséről osztotta meg gondolatait. Jeff Teague a kispadra került a Timberwolvesnál Gordon Hayward törött kézzel is tudja használni a videojátékokat. RJ Barrett különleges fogadtatásban fog részesülni Torontóban. Hamidou Diallo 4-6 hétre kiesett.
Szerző: Hegedűs Róbert, Gobodics Tamás
2019-11-26 09:45:00
LeBron James a ligaelső Lakerst, Carmelo Anthony a szenvedő Portlandet vezette idegenbeli győzelemre - visszavágott a Kingsnek Marcus Smart és a Boston - simán nyert a Miami és a Detroit - tovább robog a Brooklyn.
Szerző: Gobodics Tamás
2019-11-25 19:00:00
A tréner szerint az irányítónak még időre van szüksége, hogy megértse a csapat játékát, míg Spencer Dinwiddie már ismeri a helyzetet.
Szerző: Gobodics Tamás
2019-11-25 17:30:00
Tizenegy mérkőzés jön hajnalban, lesz közötte két kiemelt rangadó, de pályára lép többek között a Lakers és a Celtics is - mutatjuk, hogy mit kell tudni a találkozók előtt.
Szerző: Lipóczki Balázs
2019-11-25 16:00:00
Új év, új remények, és egy egészen pofás újoncosztály. Bár az 1/1-es sérült, így is van miből csemegézni!
Szerző: Kezdő5.hu
2019-11-25 12:30:00
A Clippers erőcsatára karriercsúcsot hintett, a Nets irányítója pedig 30 pontot szórt be a Knicksnek. Luka Doncic Kristaps Porzingis és Tim Hardaway Jr. is parádéja tette zárójelbe Harden és Westbrook teljesítményét, Will Barton a Nuggetsot, Bogdan Bogdanovics a Sactót tolta be a célba.
Szerző: Kezdő5.hu
2019-11-25 11:00:00
A szlovén klasszis vezette Dallas egyelőre ligatörténelmet ír támadásban, Doncic pedig lassan tripla-duplát átlagol...