Szerző: Adorján István
2013-05-11 09:01:09
Mára virradóra elkezdődtek az észak-amerikai profi kosárlabdaliga rájátszásának második körének harmadik felvonásai, s az esélyesek jól reagáltak a kihívásra, hiszen a saját közönség előtt elvesztett pályaelőnyt a Miami Heat és a San Antonio Spurs is azonnal visszaszerezte a Chicago Bulls, illetve a Golden State Warriors otthonában. Derrick Rose és a Thibodeau-legénység másik két hiányzója (Deng, Hinrich) sem tért vissza, ám a kemény játékkal kirukkoló Chicago így is gyönyörűen helyt állít, míg a Golden State vesztét a rossz dobóforma, valamint a 32-őt szóró Tony Parker "ébredése" okozta. Nézzük a részleteket!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-10 08:45:00
Az év legjobb vezetőjének választott Masai Ujiri-vel zártunk tegnap, vele is kezdünk: A Denver Nuggets GM-je optimista Andre Iguodala maradásával kapcsolatban. A tavaly nyáron a Dwight Howard-Andrew Bynum csere mellékszálaként Philadelphiából érkező hátvéd nyáron kiléphet szerződéséből, ugyanakkor a Nuggets mindent meg fog tenni, hogy az általa kívánt hosszabb kontraktust náluk írja alá. Nem lesz könnyű dolguk, mert Iguodala az alapszakaszban ugyan nem hozott kiemelkedő számokat (mint ahogyan a csapatként remeklő Denver egyik tagja sem, ennek köszönhető, hogy remek helyezésük ellenére nem volt játékosuk az All-Star Gálán), viszont a playoffban 18 pontot, 8 lepattanót és 5.3 gólpasszt átlagolt. Nem mellesleg stabilan játszott, vezetője tudott lenni a fiatal gárdának és nem hiányoztak tőle a fontos pillanatokban csinált nagy játékok sem – támadó és védőoldalon is.
Klay Thompson érthetően feldobott volt a Spurs elleni második mérkőzés után, hiszen 34 pontjával és 14 lepattanójával óriásit játszott a Warriors hátvédje. "Úgy éreztem magam, mintha Steph (Curry) lennék. Most már mi vagyunk a vezetőülésben, mi irányítjuk a sorsunkat – úgy érzem, eljött a mi időnk."
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-09 21:26:51
A SportTV két NBA-szakértője, Szaniszló Csaba és Tőrös Balázs egy hét pihenő után újra összeült és megvitatták az NBA legfontosabb aktualitásait, amin felül hallgatói, nézői, olvasói levelekre, illetve kommentekre válaszoltak Bazskáék. További témák: Sir Alex. 6x6 az 36... Levelesláda: világbajnokok, bírók, PO-reform. Top 5 move. Nyertesek/vesztesek. PO-körkép. 2-3 kérdés.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-09 18:50:00
A reggeli információk helyesnek bizonyultak, Masai Ujirit választották az év legjobb vezetőjének. Ezúttal nem szakírók és médiaszemélyiségek, hanem a 30 GM szavazott, ezt követően lett a Denver Nuggets általános menedzsere a legjobb 59 ponttal (8 első, 6 második, 1 harmadik hely). Mint azt már George Karlnál is le lehetett írni, a coloradóiak a harmadik legfiatalabb kerettel rendelkeznek a ligában, ennek ellenére 57 győzelmet számláltak az alapszakaszban és nyugat harmadik helyén végeztek, a Nuggets kispadja pedig 41.3 pontos átlaggal a második legjobb lett a ligában. Ujiri mögött a második helyen Gary Sacks (Los Angeles Clippers, 3, 4, 1, 28 pont), a harmadikon pedig Daryl Morey (Houston Rockets, 4, 1, 2, 25 pont) végzett.
Szerző: Adorján István
2013-05-09 16:27:32
Folytatjuk a "The Association" NBA-reality sorozat részeinek felidézését, s most a 10. epizódot tekinthetjük meg újra, melyben a csapat áthalad több fontos ponton is, hiszen jött az All-Star Gála, ahová a brooklyniaktól csak Brook Lopezt hívták meg a főmeccsre, őt is csak utólag, a cserehatáridő pedig lejárt és Billy King végül nem tudott olyan üzletet nyélbe ütni, mellyel erősödött volna a Nets, de így sem bánkódtak akkoriban a klubnál.
Szerző: Adorján István
2013-05-09 12:00:00
Minden párharc 1-1-re áll, mindkét főcsoportban másolják a forgatókönyveket a csapatok. Keleten a Knicks és a Heat is alapos veréssel foltozta a becsületét, de ennek ellenére a Bulls és a Pacers is pályaelőnnyel mehetett haza. Nyugaton a Spurs és a Thunder a második meccsen már nem úszta meg: a Warriors és a Grizzlies is rátett egy lapáttal.
Szerző: Adorján István
2013-05-09 08:53:52
Megjött a playoff első Shaqtin' A Fool-ja! Van itt minden, ami kell, JaVale McGee két mutatvánnyal is bekerült a Top 5 hülyeség/ügyetlenség közé, neki büntetőből és alley-oop-ból is sikerült homályt dobnia, míg Derek Fisher és Kevin Martin új sportágat fedeztek fel, "dupla szinkronflop" elnevezéssel.
Szerző: Adorján István
2013-05-09 07:54:05
Mára virradóra két találkozóval folytatódtak az NBA-rájátszás második körének párharcai, s most sem maradtunk meglepetés nélkül. Bár a címvédő Miami Heat nagyon összeszedte magát és 37 pontos kiütést mért a még mindig elképesztően tartalékos Chicago Bullsra, a San Antonio Spurs nem tudott folytatni egy 30 mérkőzés óta érvényben lévő hagyományt, azaz, hogy otthon újra két vállra fektesse a Golden State Warriorst. Steph Curry csendesebb estéje után most Klay Thompson lett a hős, aki már a félidőben 29 pontnál és 7 jó triplánál tartott... Jöjjenek a részletek!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-08 18:11:00
A délután legfontosabb híre az volt, hogy George Karl lett az év edzője idén, erről külön is beszámoltunk részletesebben.Bár Phil Jackson hajnalban visszautasította a Brooklyn Nets ajánlatát a vezetőedzői posztra, Ramona Shelburne (ESPN) információi szerint leülne a kispadra is, ha ettől függetlenül befolyása lenne a keret kialakítására egy vezetőségi pozíciót is birtokolva. Shelburne forrásai szerint ha nem talál olyan csapatot, ahol a teljes franchise-ra, illetve a kosárlabdával kapcsolatos kérdésekre befolyással lehet, akkor egyelőre távol marad a ligától.David Kahn kirúgásának nem mindenki örül a hírek szerint a Minnesota Timberwolvesnál. A Flip Saundersszel helyettesített GM menesztése állítólag javítani fogja a menedzsment és Kevin Love közötti kapcsolatot, ám Ric Bucher (Comcast) információi szerint Ricky Rubio és a karrierjét egyengető emberek nem örülnek a lépésnek. Mint ismeretes, Kahn választotta ki anno a spanyol irányítót a 2009-es draft ötödik helyén, azzal együtt, hogy tudta, még egy ideig nem számíthat rá, mivel Spanyolországban akart maradni a kosaras és a szerződése is oda kötötte.
Szerző: Adorján István
2013-05-08 16:11:13
A Brooklyn Nets 2012-2013-as szezonját bemutató "The Association" NBA-reality-show idei évadjának finisébe fordulunk, s most a 9. részt idézzük fel, melyben újabb kiábrándító vereségeket kell feldolgoznia a stábnak, illetve a társaságnak.
Szerző: Adorján István
2013-05-08 14:29:42
A második kört vereséggel kezdő, de az alapszakaszt nem kis fölénnyel megnyerő Miami Heat ásza, LeBron James majdnem "egyhangú pontozással" nyerte meg a reguláris szezon MVP címét, karrierje során már negyedszerre.
Szerző: Adorján István
2013-05-08 13:51:00
A mai napon az NBA hivatalosan is kihirdette az Év Edzője díjért folyó szavazás végeredményét - győztes a Denver Nuggets trénere, George Karl lett.
Szerző: Adorján István
2013-05-08 10:53:44
Iman Shumpert visszatért. No nem a pályára, mert a tavalyi ACL szakadása (amit érdekesség, hogy egy napon szenvedett el Derrick Rose-zal egyetemben) után már lassan három hónapja játékban van a Knicks üdvöskéje, viszont a fiatal hátvéd saját bevallása szerint sem érezte magát komfortosan a parketten.
Szerző: Adorján István
2013-05-08 07:45:27
Mára virradóra két találkozóval megkezdődtek az NBA-rájátszás második körének második mérkőzései. A New York Knicks még időben változtatott támadásbeli felfogásán, valamint védekezésén is szigorított, ennek következtében "lapot sem osztottak" az Indianának az utolsó negyedre a Madison Square Gardenben, a Memphis pedig szintén az utolsó 12 percet nyomta meg nagyon és már hozta is azt az egy meccset idegenben, ami egy esetleges továbbjutáshoz mindenképpen szükséges a pályahátrányban lévő fél számára. Oklahoma Cityben többen is közel jártak a tripla duplához, de akadtak nagy betlizők is, nézzük is, hogyan alakult a két derbi!
Szerző: Adorján István
2013-05-08 07:00:00
Izgalmas első körön van túl az NBA, hiszen két söprés mellett egy párharc hét összecsapásig ment el, és a maradék öt is hatodik meccsen dőlt el. Az első és második kiemeltek továbbmentek, azaz a pályaelőnyök nem változtak – viszont a Denver harmadik kiemeltként kiesett a Warriors-szal szemben.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-07 19:25:00
A Phoenix Sunsnál döntöttek, Ryan McDonough lesz a franchise új GM-je, aki eddig a Boston Celtics általános igazgatójának beosztottja volt. A mindössze 33 éves McDonough 2003-ban, tehát alig 23 évesen került a bostoniak kötelekébe speciális asszisztensként. Nem kevés köze van a sporthoz a családnak, hiszen édesapja, Will a Boston Globe elismert újságírója volt, egyik testvére, Sean az ESPN műsorvezetője, másik testvére, Terry pedig az NFL-ben dolgozik. A délután folyamán Marc Stein (ESPN) még arról számolt be, hogy a csapat gondolkodik Grant Hill kinevezésén is, aki viszont egyelőre nem döntötte el, hogy folytatja-e játékoskarrierjét - úgy tűnik, a Sunsnál nem várták meg a választ.
Szerző: Adorján István
2013-05-07 15:11:03
Már a 8. epizódnál tartunk az idei "The Association" sorozat részeinek felidézésében, ahol természetesen még mindig a Brooklyn Nets 2012-2013-as szezonja áll a célkeresztben.
Szerző: Adorján István
2013-05-07 13:00:00
A Bullsra elfogytak a szavak: Nate Robinson és Jimmy Butler az újabb hős. A két Kevin villogott Oklahomában. A Pacers semmi különöset nem csinált, csak hagyta, hogy ellenfele szépen megássa magának a gödröt és magára húzza a földet. A Spursnél most még éppen elég volt a rutin, a Miaminál nem. A Grizzlies továbbra is jó fordulatszámon zakatol. A 44 pontos Stephen Curry-ről nem hisszük el, hogy playoff-újonc. Mike Woodsonnak alaposan el kellene beszélgetnie a Knicks húzóembereivel.
Szerző: Adorján István
2013-05-07 08:08:28
Elképesztő dolgok történtek az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra. A Miami Heat az egyhetes pihenő alatt talán túlzottan is berozsdásodott, de ezzel együtt sincsenek szavak arra, amit a Chicago Bulls művelt az első kiemelt csarnokában, hiszen Derrick Rose, Luol Deng és Kirk Hinrich nélkül nyert Tom Thibodeau együttese a címvédő ellen a két gárda második körös párharcának nyitómeccsén. A Golden State közel volt ahhoz, hogy 1997 után először nyerjen San Antonióban, ám a Spurs 16 pontot dolgozott le a rendes játékidő végén, majd két hosszabbítást követően a lebetegedő Tim Duncan távollétében úszta meg a blamát. Nézzük a részleteket!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-06 19:25:00
Bár a Celtics kiesett az előző körben, Bostonban állt a bál a mai napon. Az egyetlen újságíró, aki nem LeBron Jamesre voksolt az MVP-szavazáson, az Gary Washburn volt, aki 9 éve ír a Celticshez kapcsolódóan a Boston Globe számára - a Miami Heat sztárja lett volna az első az NBA történetében, aki egyhangú szavazás után nyeri az MVP díjat. Washburn külön cikkben magyarázta meg, miért szavazott Carmelo Anthony-ra. Egyrészt április közepén nem is gondolta volna, hogy ő lesz az egyetlen, aki nem LeBront teszi első helyre, ez ugyanis nem olyan, mintha egy osztályteremben adnák le a szavazatokat, ahol mindenkit körbekérdezhet, hogy mit fog válaszolni, úgyhogy ez nem egy James elleni összeesküvés volt a részéről. Másrészt ez szerinte nem a liga legjobb játékosának járó díj, hanem a legértékesebbnek, amire Anthony szerinte rászolgált azzal, hogy divíziógyőzelemre vezette a New York Knickst, 19 év után először.