Szerző: Gobodics Tamás
2014-10-08 18:45:00
Korán kezdődik a mai NBA-sorozat, hiszen este nyolc órától a Sport 1-en élőben nézhetjük a címvédő Spurs berlini vendégjátékát. A Washington New Orleansba, a Charlotte Philadelphiába látogat, megnézhetjük a tavalyi MVP-t a Denver ellen, a New York Knicks Bostonban mutatkozik be, a Memphis a Milwaukee ellen lép pályára, a Phoenix pedig a brazil Flamengóval csap össze. Nézzük a részleteket!
Szerző: Tóth Attila
2014-10-08 10:30:00
Durant szerint a sztárok sokkal több pénzt hoznak az adott városnak, mint amennyit keresnek, örült az új TV-szerződésnek. Cuban szerint nem elképzelhetetlen, hogy eltöröljék a maximum szerződést. Michele Roberts szerint szinte biztosan kilép a szakszervezet a kollektív szerződésből 2017 nyarán. Ariza (többek között) a texasi adószabályok miatt választotta a Houstont. Allen ügynöke cáfolta, hogy a játékos döntött volna a hogyan továbbról. Faried 4 évre 50 millióért a Nuggetsé. A Mavs leigazolta Togashit, a Sixers két embert szerződtetett (Drew Gordon, Malcolm Lee), kettőt elküldött (Varnado, Bogans). Jamison szakértőként dolgozik majd a TNT-nél.
Szerző: Kezdő5.hu
2014-10-08 09:30:00
Brandon Jennings, Rudy Gay és Patrick Beverley dudaszós kosarat dobott, Andrew Nicholson hosszabbításra mentett. Wiggins jó játékkal jelentkezett, a a Bosh-Wade duó sem muzsikált rosszul. Szépségdíjas megoldások és vendéggyőzelmek a Clippers-Warriors és a Dallas-Houston meccsen. A Kings visszavágott a Raptorsnak.
Szerző: Tóth Attila, Gobodics Tamás
2014-10-08 08:52:27
Az 1/1-es 18 pontot szórt, de csapata kikapott a Pacerstől. Két hosszabbítást is láthattunk, a Heat és a Bulls másodjára is vereséget szenvedett, a Houston pedig az utolsó pillanatban nyert Dallasban. Brook Lopez vezérletével a Nets is legyőzte a Maccabit, DeRozan és Lowry extrája ellenére a Kings visszavágott a Torontónak, a Warriors pedig nyerni tudott a Clippers otthonában. Nézzük a részleteket!
Szerző: Tóth Attila
2014-10-07 20:35:00
Hardennel próbálják meg 2016-ban Houstonba csábítani Durantet. Morey beszélt az idei nyárról, és arról, hogy szerinte a legjobb döntést hozták Parsons elengedésével. Cuban letette a voksát Parsons mellett, amint elszálltak az esélyeik Melónál. Ray Allen elkötelezte magát a Cavshez (ellentmondó információk)? Az új TV-szerződés nem lesz hatással Aldridge új kontraktusára. McDonough-ék már számoltak a megnövekedő fizetési sapkával Bledsoe-ék szerződésénél. Len jobb kisujja eltört, legalább egy hetet kihagy. Riley a 2016-os nyárra tartogatja a sapka alatti helyet. T-Mac győztes kosara Kínából (videó).
Szerző: Gobodics Tamás
2014-10-07 19:15:00
Beindul a preseason, ma már nyolc meccset rendeznek az NBA-ben, közte két igazi nyugati rangadóval, hiszen a Houston Dallasba, a Warriors pedig a Clippershez látogat. De pályán az 1/1, illetve a már bemutatkozó Bulls-Heat páros is, a Kings visszavághat a Raptorsnak a két nappal ezelőtti vereségért, az Euroliga-győztes Maccabi Tel-Aviv pedig újabb NBA-csapat ellen méretheti meg magát. Nézzük a részleteket!
Szerző: Tóth Attila
2014-10-07 11:05:00
Rubiónak 4 évre 48 milliót ajánlott a Wolves, de visszadobta. Shaq szerint Westbrooknak vissza kell venni ahhoz, hogy a Thunder sikeresebb legyen. Nick Youngot megműtötték, 8 hetet hagy ki. Josh Smith hármason is fog játszani, nem beszéltek egyelőre Monroe-val. Kerr szerint még mindig túl sok labdát adnak el, Bogut és Curry is egyetért. MCW a jelenre koncentrál, nem a jövőre. Pierce szerint a Nets középszer, de ők voltak az A, a Clippers pedig a B terve. TV-szerződés: Deron Williamsék már a lockoutra készülnek, LeBronék el akarják törölni a maximum szerződést? A Jazz egy 5 éves, leukémiás kisfiúnak adott egynapos szerződést (videó).
Szerző: Kezdő5.hu
2014-10-07 09:30:00
Nikola Mirotic és Julius Randle is nagyszerűen mutatkozott be közönségének, Derrick Rose és Kobe Bryant pedig hosszú idő után léphetett pályára hivatalos NBA-meccsen. Joakim Noah és Paul Pierce máris összeakadt. Ed Davis elkápráztatta a Staples Centert, Quincy Miller viszont lecsendesítette.
Szerző: Hegedűs Róbert, Gobodics Tamás
2014-10-07 08:45:12
A Chicago 1-ese és a Lakers ikonja is hasznosan tért vissza, de a Bulls kikapott a dupla-duplázó Gortat által húzott Washingtontól - pedig Mirotic parádésan mutatkozott be. A Boston Turner vezérletével a negyedik negyed elején lelépte a 76erst, a New Orleans pedig korán beszedett hátrányát nem tudta ledolgozni Atlantában.
Szerző: Gobodics Tamás
2014-10-06 22:45:00
Négy meccsel folytatódik az NBA előszezonja és két visszatérőt is köszönthetünk: a Chicago Bulls Derrick Rose-zal a soraiban játszik keleti rangadót a Washington ellen, a Lakers pedig Kobe Bryanttel felvértezve áll ki a Denver Nuggets ellen. Emellett összecsap a Boston és a Philadelphia, illetve a két napja a Heatet már legyőző Pelicans is megmérkőzik az Atlantával.
Szerző: Tóth Attila
2014-10-06 21:30:00
Oladipo és Willie Green térde is megsérült a Magicnél. Wade több hármast fog dobni, mint az előző években. Hivatalos az új TV-szerződés, akár 90 millió is lehet a fizetési sapka 2016 nyarán. Csak 9 csapat volt veszteséges az előző idényben. Gay 7 kilót fogyott a nyáron. Josh Smith-t csak a győzelem érdekli, az nem, hogy kezdő lesz-e. Hollins szerint Brook Lopez fejlesztése az első számú feladatuk. Gerald Wallace jól érzi magát Bostonban, Jeff Greennek segít minél jobb játékossá válni. Marquis Daniels már edzősködne. Hardent pihenteti a Houston az előszezonban, Terry még egy hétig biztos nem játszik.
Szerző: Tóth Attila
2014-10-06 15:45:00
42 esztendős lett tegnap a Duke egyetem történetének egyik legjobb kosarasa, a Detroit Pistons '90-es évek végi arca, Grant Hill. Isten éltesse sokáig!
Szerző: Tóth Attila
2014-10-06 11:30:00
Faried 5 évre 60 millió dollárért hosszabbított a Nuggets-cel. 9 évre 24 milliárd dollárért megegyezett a liga az ESPN-nel és a TNT-vel, háromszor annyi pénz folyik majd be tőlük, mint eddig. Melo szívesen játszana a riói olimpián. Josh Smith-t dicsérik a Pistonsnál. Marvin Williams elfogadta azt, amilyen játékos. Popovich valószínűleg Duncan visszavonulása után is marad a Spurs edzője. Howard örül, hogy túl hamar tért vissza anno hátsérülése után. Nash-nek kiment a bal bokája. Harrison Barnes nem fog annyit egy-egyezni, többet kell passzolnia. Arthur szívesen maradna Denverben.
Szerző: Kezdő5.hu
2014-10-06 10:30:00
David Blatt pár hónapja Euroligát nyert a Maccabi Tel-Avivval, most a Cavs mestereként oktatta volt csapatát. LeBron James 20 percet játszott régi-új gárdájában, parádés passzokkal operálva. Kevin Love átesett a tűzkeresztségen DeMar DeRozan vezetésével nyert a Raptors Rudy Gay-ék ellen.
Szerző: Gobodics Tamás
2014-10-06 09:00:00
LeBron James egy félidőt kapott a Maccabi ellen, ezalatt 12 pontot szerzett - a Cleveland tükörsimán hozta első hivatalos meccsét. A másik találkozón szoros végjátékot játszott a Sacramento és a Toronto, végül utóbbiak koncentráltak jobban a hajrában.
Szerző: Zsivera Gábor
2014-10-05 23:16:50
Ma éjjel két mérkőzéssel folytatódik az NBA tegnap megkezdett előszezonja, s az est fő attrakciójaként LeBron James először lép pályára újra clevelandi mezben, méghozzá a Cavs új vezetőedzőjének, David Blattnek a volt csapata ellen, az Euroligát megnyerő izraeli Maccabi Tel-Aviv ellen, majd a Toronto és a Sacramento is meccsel egyet egymással.
Szerző: Gobodics Tamás
2014-10-05 09:00:00
A New Orleans a Miami Heattel csapott össze Louisville-ben és egy, a második negyedben elkövetett rohanással megszerezte a győzelmet - a kezdők keveset játszottak, a második sorok vitték a prímet. Nézzük a részleteket!
Szerző: Gobodics Tamás
2014-10-04 22:10:00
A tavalyi döntős Miami Heat Anthony Davis és a New Orleans Pelicans ellen kezdi meg a 2014-2015-ös NBA preseasont.
Szerző: Tóth Attila
2014-10-04 13:30:00
26 esztendős lett a mai napon az egykori alapszakasz MVP, a Chicago Bulls sztárja, Derrick Rose.
Szerző: Tóth Attila
2014-10-04 10:30:00
Young hüvelykujjában elszakadt a szalag, 8 hetet kell kihagynia - Scott szerint a legjobb hatodik ember lehet a szezon során. Jamesnek kicsit fáj a háta, a szezon folyamán rendszeresen pihentethetik. Mike Miller Blattet, Haywood pedig a Cavs által játszott támadójátékot dicsérte. Turner kezdhet Rondo helyén, még ketten vannak versenyben a posztért. McHale nem változtat semmit attól, hogy szerződésének utolsó évébe lép. A Washington máris megvált két játékosától. Markieff Morris többször is center lesz a Sunsnál. Josh Howard visszatérne az NBA-be. Októberben szavaznak az új lottery-rendszerről. A Sixers tulaja úgy érzi, nagyon jó úton járnak. Noel már a Nike termékeit viseli. Embiid pedig Eminemet és a D12-et látja a Phillyben.