Szerző: Adorján István
2012-12-05 06:49:55
Remek játéknapot bonyolítottak le az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra, hiszen a lejátszott hat mérkőzésből többön született elképesztő meglepetés, hatalmas fordulatokat is láthattunk, no és persze a fantasztikus egyéni teljesítmények sem maradtak el. Houstonban mindjárt megtörtént az említett három "extra eseményből" mind a három, a Lakers ugyanis 17 pontos előnyből bukott el a Rockets otthonában, így Kobe Bryant 39 pontja hiábavaló volt. A ligaelső Memphis csak hosszabbításban tudta két vállra fektetni a Phoenix Sunst, míg a bajnok Heat keleti első helyezettként kikapott az utolsó helyen álló Washington otthonában. A játéknap két vérbeli rangadójáról pedig még említést sem tettünk, pedig Philadelphiában és Chicagóban is történtek érdekességek. Nézzük a részleteket!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-04 09:30:00
Kiosztották az előző hónap legjobb edzőinek járó díjakat, ezt keleten Avery Johnson, míg nyugaton Lionel Hollins kapták meg. Johnson a Brooklyn Nets-cel 11-4-es szezonkezdetet produkált október legvégén, illetve novemberben, ezzel a franchise történetének legjobb startját tették le az asztalra, ráadásul a kezdeti aggodalmak sem bizonyultak valósnak, a gárda egyelőre a második legkevesebb pontot kapja a ligában (90.4). November 9-én a csapat történetének legnagyobb arányú idegenbeli győzelmét is bejegyezték az Orlando Magic ellen (107-68). Hollins és csapata, a Memphis Grizzlies a liga legjobb mérlegével rendelkeztek ez idő alatt, 12-2-vel indították az évadot. Övék a legjobb védelem, mindössze 90.1 pontot kapnak meccsenként, a hónap közepén pedig mindkét tavalyi döntőst megverték, a Miami Heatet és az Oklahoma City Thundert is. Gratulálunk nekik!
Szerző: Adorján István
2012-12-04 07:21:58
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában hat mérkőzést rendeztek meg az éjjel folyamán, ezek előtt pedig nem sok szakértő tippelt volna meglepetés győzelmekre, ám végül több helyen is borult a papírforma. Az Orlando Magic úgy látszik, nem csak "véletlenül" nyert egy nappal korábban Los Angelesben, most a Lakersnél lényegesen jobb mérleget birtokló Golden State Warriors csarnokát vette be a kisebbik floridai csapat, a Los Angeles Clippers pedig elvette a Utah Jazz hazai veretlenségét. Az idegenben eddig nagyon harmatos Portland Trail Blazers egy csereember főszereplésével mutatott be hihetetlen fordítást negyedik negyedben és a hosszabbításban a Charlotte Bobcats otthonában, a New Orleans pedig nagyon elverte a Milwaukee-t, amire előzetesen szinte senki sem számított. Nézzük a részleteket!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-03 14:55:00
Anderson Varejao bombaformában játszott a szezon első hónapjában, és ez nem maradt eddig sem észrevétlenül. Már most többen amellett kampányolnak, hogy mindenképpen ott legyen az All-Star gálán, de a Cleveland Cavalierst más kérdések is foglalkoztatják vele kapcsolatban. Jason Lloyd (Akron Beacon Journal) szerint igen komoly dilemmában van jelenleg a Cavs vezetősége: elcseréljék-e a fizetéséhez képest kiemelkedően teljesítő centert vagy megtartsák? Egy másik csapat meg nem nevezett vezetője úgy nyilatkozott, hogy ha a Clevelandnél az eladás mellett döntenek, igen sok csapatnak kelleni fog a brazil középjátékos és a piac legkeresettebb kosarasa lesz. Amennyiben az eladás mellett döntenek Chris Granték, akkor egyértelműen olyan fiatalt keresnek, akiben szupersztár-potenciál van, de mivel a 30 éves játékos az utóbbi két évben robbanásszerűen fejlődött, a megtartása mellett legalább annyi érv szól, mint ellene. Varejao egyébként idén 15.1 pontot, 15.3 pattanót és 3.3 gólpasszt átlagol, elképesztő szezont fut.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-03 12:40:00
Múlt hét csütörtökön nem jelentkezett újabb podcasttel a SportTV két NBA-felelőse, Tőrös Balázs és Szaniszló Csaba, ám kárpótlásul ma egy korábbi, még a kommentatorallas.hu-ra készült anyagot töltöttek fel helyette. Ebben a részben kötetlenül kérdezhettek az olvasók, hallgatók a már akkor is a Phoenix Sunsnál dolgozó Dávid Kornéltól. A két részes hanganyag első háromnegyed óráját most újra meghallgathatjátok. Jó szórakozást!
Szerző: Adorján István
2012-12-03 09:45:00
Jameer Nelson elégtételt vett Supermanen. Arron Afflalo idén szintet lépett. A Lakers sztárjait alaposan bevitte az erdőbe a Magic. Rasheed Wallace nevetséges kiállítása. Chris Copeland: tavaly EuroChallenge, idén New York Knicks. Glen "Big Baby" Davis blokkolt!
Szerző: Adorján István
2012-12-03 06:29:00
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra két mérkőzést rendeztek mindössze, de a szezon egyik legnagyobb meglepetése is megszületett az egyiken, jelesül a Los Angeles Lakers otthon tudott kikapni az Orlando Magictől. 2009-ben még ez a két csapat vívta a döntőt, de mára rengeteget változtak a viszonyok, s bizony a floridaiak korábbi első számú ásza, Dwight Howard is az aranysárga-lilákat erősíti már pár hónapja, viszont ma este nemhogy próféta nem lett volt társai ellen, hanem igen rendesen közrejátszott a Los Angeles-i sztárcsapat kínos vereségében borzasztó büntetőzésével. Az est másik összecsapásán nem borult a papírforma, a New York Knicks két vállra fektette a Phoenix Sunst. Nézzük, hogyan alakult ez a két derbi!
A mérkőzések eredményeire kattintva elénk tárulnak a részletes statisztikák és a videós összefoglalók!
Szerző: Adorján István
2012-12-02 09:05:32
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra 10 találkozót bonyolítottak le, közte két fantasztikus rangadóval, hiszen a Heat és a Nets Miamiban mérte összes tudását, míg a Spurs, illetve a ligaelső Grizzlies San Antonióban vívott meg egymással a sikerért. Nicolas Batum egy utolsó pillanatban eleresztett triplával nyerte meg a nap legkiélezettebb, kétszeri hosszabbításban eldőlő meccsét, Brandon Jennings szintén győztes hármast értékesített, ő ráadásul egy hatalmas fordítás után segített győzelemhez csapatát, a Milwaukee-t. Rengeteg érdekesség történt még ezen a játéknapot, nézzük is az egyes összecsapások összefoglalóit!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-02 08:50:00
Mai hírcsokrunk főszereplője a Boston Celtics. Danny Ainge GM személyesen beszélgetett el Rajon Rondóval, miután az irányító harmadik eltiltását kapta meg kilenc hónap leforgása alatt. A GM elmondása szerint Rondo nem túl boldog, hogy nem lehet ott a csapattal két meccs erejéig, és szerinte ez a legfontosabb, mert tudja, hogy játékosa nagyon keményen harcol és sokszor az érzelmei vezérlik, de szerinte Rondo rájött arra, hogy a legfontosabb az, hogy játsszon. Azt is hozzátette, hogy három eltiltás ilyen rövid időn belül nagyon sok, és reméli, a következő kilenc hónap jóval csendesebb lesz ilyen szempontból. Nagyon szereti azt, hogy Rondo ekkora harcos, csak kordában kell tartania magát és biztos benne, hogy így is fog tenni a kosaras. Ainge azzal zárta gondolatait, hogy nem hiszi, hogy most az irányító azonnal megjavulna és soha többé nem lépné át a határt, de abban reménykedik, hogy a következő kilenc hónap során már mondjuk csak egy ilyen esete lesz, akkor ugyanis már látná a haladást, azt, hogy a Celtics jelenlegi legértékesebb játékosa tanult hibáiból.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-12-01 08:22:00
250.000 dollárra büntette a liga a San Antonio Spurs együttesét azért, mert Gregg Popovich vezetőedző a tegnapi, Miami Heat ellen vívott meccs előtt hazaküldte Tim Duncant, Tony Parkert, Manu Ginobilit és Danny Greent. Az indoklásban az állt, hogy a Spurs megsértette az NBA 2010 áprilisában, a Board of Governors - tehát a tulajdonosok - által kialakított szabályzatát, olyan módon pihentették játékosaikat, amely a liga érdekei ellen dolgozott. David Stern elmondta, hogy minden körülményt figyelembe vettek a büntetésnél. A San Antonio a legjobb játékosaiból négyet pihentetett a szezon elején egy olyan találkozón, amely az egyetlen idei, Miamiben vívandó meccsük volt. Stern elmondása szerint az is fontos szempont volt, hogy a Spurs nem tájékoztatta sem a Heatet, sem a médiát, sem a liga vezetését erről időben. Ezek miatt a körülmények miatt úgy ítélte meg a liga ura, hogy a csapat nem szolgálta jelen esetben sem magát az NBA-t, sem a szurkolókat. Marc J. Spears információi szerint további pénzbüntetés és eltiltás nem várható külön Popovich ellen.
Szerző: Adorján István
2012-12-01 08:13:42
Az észak-amerikai profi kosárlabdaigában ma ugyan nem sok vérbeli rangadót játszottak, ám a papírformát így is sok helyen borították az esélytelennek hitt csapatok az ezen a játéknapon megrendezett 11 összecsapáson. A leginkább várt derbit a Los Angeles Lakers csillogó játékkal nyerte meg a Denver Nuggets ellen, a leghosszabb aktív győzelmi sorozat pedig megszakadt, ugyanis az utóbbi hat mérkőzését megnyerő Atlanta otthon kapott ki a Clevelandtől. Rajon Rondo nélkül is nagyarányú győzelmet aratott a Boston, de ez az este a dobásblokkolás két nagyágyújáról, Serge Ibakáról, illetve Larry Sandersről szólt, utóbbi ráadásul élete első tripla dupláját is teljesítette! Nézzük, mi történt még ezen az éjjelen!
Szerző: Adorján István
2012-11-30 20:11:07
Ha van olyan sportoló a földön, aki bármennyire is tehetséges volt már egészen fiatal korától, de könnyedén elbukhatott volna, mivel akkora hype-ot, illetve nyomást kellett elviselnie, ami alatt egy átlagos idegrendszerrel rendelkező játékos jó eséllyel elbukik, az LeBron James.
Szerző: Adorján István
2012-11-30 09:00:00
Gregg Popovich fityiszt mutatott a ligának. Nemzetközi Spurs. Ray Allen eddig clutch. David Lee nagy estéje. Andre Iguodala hibázott, és túl későn javított. A Warriors eddig nagyon jó.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-11-30 08:45:00
Eldőlt egy régóta húzódó kérdés. Az utóbbi hetekben több csapat is szerette volna megszerezni Mickael Pietrust, ám ez kisebb meglepetésre a Toronto Raptorsnak sikerült, akik megegyeztek a játékossal egy egy éves, veterán minimumra jogosító szerződésről. Korábban többször is olyan hírek láttak napvilágot, hogy ennyiért nem hajlandó aláírni a kosaras, ám úgy tűnik, belátta, hogy ennél többet nem fog kapni senkitől sem. Olyan csapatok ajánlatait utasította ezzel vissza, mint az Atlanta, az Indiana, a Minnesota, a Philadelphia vagy a San Antonio - igaz, a Spurs csak egy egy hónapig garantált szerződést ajánlott számára. Ügynöke úgy nyilatkozott, hogy végül annál az együttesnél tették le a voksukat, amelyik legjobban akarta őt, ami igaz is lehet, hiszen már nyár óta folyamatos tárgyalásban álltak a kanadaiakkal, ráadásul Bryan Colangelo korábban csere útján is próbálta megszerezni a francia swingmant. Pietrus megszerzéséhez egy játékost ki kell tenniük a keretből, ez pedig a már tegnap is írt Dominic McGuire lesz.
Szerző: Adorján István
2012-11-30 07:53:30
Az éjszaka folyamán két találkozót rendeztek meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, de ezen a két derbin is annyi esemény történt, hogy csak kapkodni tudtuk a fejünket. A nap rangadójára Gregg Popovich mester nem nevezte a Duncan - Ginobili - Parker triót, mondván influenzás a San Antonio három legnagyobb ásza, de a Spurs így is nagyon jó kis meccset játszott a címvédő Miami otthonában. A Golden State Warriors egész elképesztő eseménysorok után vonulhatott le győztesen a pályáról a Denver elleni rangadó után, az Andre Iguodala vezette Nuggetsnak egyszerűen temérdek esélye volt a győzelem megszerzésére az utolsó másodpercekben, de csodával határos módon jól jött ki a végjátékból a hazai alakulat. Nézzük is, mi történt még ezen a két derbin!
Szerző: Adorján István
2012-11-29 09:30:00
James Hardent előbb megtapsolták, aztán megkapta a magáét Oklahomában. Veteránok LA-ből: Chauncey Billups és Derek Fisher teljes testi valójában, Lamar Odom lélekben tér(t) vissza. Rajon Rondo saját maga fejezte be nagy sorozatát. 40 éves, egykori dobógép szárnyalt a Brooklynban. Elsőzött a Wizards!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-11-29 08:55:00
Tegnap este még konkrétumok nélkül látott nyilvánosságot, hogy Derek Fisher aláír valamelyik NBA csapathoz, ma hajnalban azonban már azt is tudni lehetett, kihez. A Dallas Mavericks Chicago Bulls ellen elszenvedett, 101-78-as vereségét követően ugyanis Rick Carlisle, a texasiak vezetőedzője bejelentette, hogy leigazolják a veterán irányítót, aki a tavalyi szezont az Oklahoma City Thundernél fejezte be. A Mavericks komoly problémával küszködött eddig Fisher posztján, hiszen Darren Collison mögött egyetlen irányító felfogású játékosa sem volt, ráadásul az Indianából megszerzett fiatal játékos jobb középső ujja kificamodott, így nem játszhatott ma Chicagóban. A problémákat jól mutatja, hogy az egyébként dobóhátvéd Dominique Jones kezdett Collison helyett - igaz, ez már így volt egy meccsel korábban is, akkor pedig Collison még bevethető állapotban volt.
Szerző: Adorján István
2012-11-29 06:52:52
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában 11 mérkőzéses meccsmaratont bonyolítottak le, ami után elmondhatjuk, hogy igencsak eseménydús játéknapon vagyunk túl. Rajon Rondo sorozatba 37 alapszakasz-mérkőzésen jutott el legalább 10 gólpasszig, ám most megszakadt a sorozata, ugyanis kiállították a Brooklyn Nets ellen, ahol rajta kívül még két másik játékos idő előtt mehetett zuhanyozni a bostoni bunyó "jutalmaként". A Washington Wizards eközben egy negatív szériát tört meg, megvan a fővárosi csapat első idei győzelme, a Portlandet verte a sereghajtó saját közönsége előtt. James Harden oklahomai visszatérése igen balul sült el saját maga, illetve a Rockets szempontjából, Chauncey Billups viszont egyből tudott segíteni a négyes vesztőszériában lévő Clippersnek, mely a nap rangadóján a Minnesotát verte el hazai pályán. Nézzük a részleteket!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-11-28 14:30:00
Ha itt a szerda, (TOP 20) Statisztika! Folytatjuk a megunhatatlan New York-i történetekkel és a fantasztikus Rondo-sztorival. Fekete Laci bácsi helyett Duncan apó mozgat meg hatalmas (mérföld-)köveket, a vizsgázó Mágusok pedig ismét megbuktak a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-11-28 10:25:00
Andrew Bogut bokájával kapcsolatban már eddig sem volt minden tiszta: visszajött, betartotta a 20 perces limitet, de egy hét után leült, hogy egy hetet kihagyjon. És ennek már több hete, úgyhogy nyilvánvaló volt eddig is, hogy valami nem stimmel a sztorival kapcsolatban. Az ausztrál center kedden Rusty Simmonsnak (San Francisco Chronicle) adott egy nyilatkozatot, amelyben elmondta, nagyon idegesíti az, ahogyan csapata, a Golden State Warriors kommunikálja a nyilvánosság felé sérülését és felépülését. Tette ezt azután, hogy kihagyott két edzést, amelyekről korábban a gárda azt mondta, hogy részt vehet. A játékos azt nyilatkozta, hogy olyan érzése van, mintha az emberek úgy gondolnák körülötte, "Mi fáj ilyen sokáig? Hiszen ez csak egy kis bokasérülés", és ettől sokszor érzi úgy, mintha cserben hagyná a csapatot és a szurkolókat.