Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-10 08:46:14
A FIBA Americas torna leglényegesebb része véget ért, hiszen eldőlt, melyik négy együttes jutott a legjobb négy közé, és ezzel jutott ki a jövő évi világbajnokságra. Az Európa-bajnokságon is vízválasztó részhez érkeztek a gárdák pénteken, szombaton, illetve vasárnap - 2-2 fordulót játszott mindenki, és egyetlen dobása van mindenkinek, hogy bejusson a második körbe, már akinek megmaradt ez az opciója. Lássuk, hogyan szerepeltek az előző három napon az NBA-hez köthető játékosok.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-09 19:31:00
A Boston Celtics történetének egyik legnagyobb legendája, John Havlicek a Boston Globe-nak nyilatkozott - elmondása szerint nagyon csalódott volt, mikor kiderült, hogy Paul Pierce nem lesz képes véghezvinni azt, hogy egyetlen csapatnál játsszon csak egész karrierje során. Az egykoron franchise-playerként és kiegészítőként is a ligaelitbe tartozó ikon viszont nagyon dicsérte Pierce játékát. Szerinte a kiscsatár az egyik legjobb all-around játékos a ligában, de ami igazán lenyűgözi, az az 1-1-ező képessége. Szerinte egy az egyben Pierce minden idők legjobb Celtics-játékosa.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-09 13:35:00
A mai napon több nagy nevű, vagy éppen ilyen-olyan okból érdekes ünnepli születésnapját, közülük pedig elég sokan köthetően a Phoenix Sunshoz.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-09 08:22:00
Ma hajnalban beiktatták a korábban erre az évre kiválasztott legendákat a Hírességek Csarnokába. Közülük is kiemelkedik a mai szurkolók számára leginkább ismert név, Gary Payton.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-08 20:11:00
A Phoenix Suns GM-je, Ryan McDonough a Boston Globe-nak adott nyilatkozatában elmondta, világos céllal érkezett meg a klubhoz - javítani akart a tehetséges játékosok számán, azok fejlesztésén, és mindezt úgy szerette volna megtenni, hogy az minél hosszabb ideig éreztesse hatását. Elmondása szerint meg sem próbált kiskapukat, rövidebb utakat keresni a siker felé vezető úton. Ő abban hisz, amit a Boston Celticsnél csináltak - a Suns előtt itt dolgozott McDonough.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-08 16:33:20
Az EB-láz kellős közepén egy kis NBA-vel jelentkezünk. Az Előttem az utódom-rovat 2. része következik, benne egy 21 éves All-Starral.
A Cleveland Cavaliers szurkolói LeBron James elvesztése után sem panaszkodhatnak, hiszen náluk pattogtat a következő tíz (akár tizenöt) év egyik legjobb játékosa. Vagy a legjobb?
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-08 14:43:00
43 esztendős lett a mai napon az 1990-es és a 2000-es évek egyik üde színfoltja, Latrell Sprewell.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-07 19:29:00
A New York Knicks dobóhátvédje, JR Smith most már biztosan kihagyja a szezon elejét, mivel 5 meccses eltiltást kapott a liga drogszabályainak megsértése miatt. Smith a New York Daily News információi szerint nem teljesítményfokozóval bukott meg, hanem valószínűleg marihuánával, legalábbis az eltiltás hosszából erre lehet következtetni. Nyáron megműtötték egyébként Smith-t, és ezért nem volt biztos, hogy időben fel tud épülni, és ott lehet a szezon kezdetén - ez a kérdés legalább már eldőlt.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-06 17:09:00
Két napja foglalkozunk azzal, mi is történik az NBA-hez köthető játékosokkal a kontinenstornáikon. Lássuk, mit hozott ezen kosarasok számára a tegnapi nap, illetve a ma hajnal.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-06 09:02:00
A Phoenix Suns vajkezű erőcsatára, Channing Frye újra edzhet, az orvosok zöld utat adtak számára. Frye azt nyilatkozta Paul Corónak (Arizona Republic), hogy az orvosok azt mondták neki, egyetlen emberi lény sem 100%-os egészségi állapotú. Ők 98%-ot adnak maximum, neki pedig azt mondták, hogy ő 98%-os állapotban van. Nem fél semmitől, nem fogja magát kímélni edzésen ezt követően sem, csak azért, hogy nehogy gyorsabban verjen a szíve. A papírmunkára vár még, de egészséges, úgyhogy innentől a Sunson múlik, hogy mit akarnak vele kezdeni.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-05 20:32:41
...volt, hogy beakadt. Nem gondoljuk, hogy kommentárra szorul az alábbi képsor, mikor annak a Shaquille O'Nealnek, akinek sokszor még a büntetővonalról való kísérletezés is gondot okozott, egy kényszeredett tripladobás jutott még az Orlando Magic színeiben. Íme a meglepő végeredmény!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-05 09:12:15
A Cleveland Cavaliers új centere, Andrew Bynum már bemutató-sajtótájékoztatóját követően a városba költözött, és azóta készül a következő szezonra. Bár a center úgy érzi, hogy minden rendben halad, nem biztos abban, hogy kész lesz visszatérni az előírt időpontban, és csak arra figyel, hogy folyamatosan javuljon egészségügyi állapota és játéka is.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-04 20:00:00
A New York Post információi szerint a Brooklyn Nets új vezetőedzője, Jason Kidd lesz az, aki megveszi majd Jay-Z 1/15-öd részesedését a csapatból - állítólag fél millió dollár fejében lesz a tréneré a kisebbségi tulajdonjog. Mint ismeretes, a rapper-üzletembernek amiatt kell eladni részét a Netsből, mert játékosügynök lett, a két "poszt" pedig összeférhetetlen az NBA-ben - érdekesség, hogy játékos sem lehet tulajdonos saját csapatában, emlékezhetünk Michael Jordan esetére a Washington Wizardsnál, edző viszont ezek szerint igen. A forrás szerint a többi tulaj szerette volna, ha Kidd is közéjük tartozik, ezért javasolták Jay-Z-nek, hogy neki adja el a részét.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-03 19:49:00
Nagyjából fél órája hivatalosan is bejelentette a Phoenix Suns, hogy Michael Beasley-t szabadlistára tették, így a problémás kiscsatár ingyen vihető bárki számára - két napig a waiverről előző fizetésével, utána pedig szabadügynökként annyiért, amennyiben meg tudnak vele egyezni.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-03 17:10:13
Michael Jordan hű "fegyverhordozójaként" is meglepően sok, elképesztően produktív mérkőzést produkált chicagói pályafutása során Scottie Pippen, de a később a Houstonban és a Portlandben is pattogtató bedobó inkább a sokoldalúságával rukkolt ki, nem pedig az 50 pontos performanszaival. 1997 februárjában mégis lehetősége nyílt egy egészen kiemelkedő egyéni show-ra, ami a pontszerzést illeti, bár hősünk végül nem érte el az 50-es álomhatárt, megállt 47 egységénél, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy a Bulls korán kivégezte aktuális ellenfelét, a Denver Nuggets-ot. Íme az így is felejthetetlen Pippen-parádé:
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-03 10:00:00
Cserékkel, draftokkal foglalkozó rovatunkban most egy speciális témával foglalkozunk: hogyan hozzunk fel egy franchise-t gyakorlatilag a nulláról, a lehető legrövidebb idő alatt? Ennek klasszikus példája a Utah Jazz sztorija.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-02 21:08:00
Egy elég érdekes hír látott napvilágot - az idén tüdőembólia miatt nagyon keveset játszó, sőt, az egészségügyi problémája miatt elvileg vissza is vonuló, 35 éves Pete Mickeal iránt érdeklődik a Los Angeles Lakers és a Philadelphia 76ers is, legalábbis ügynöke, Happy Walters szerint. Mickael állítólag akkor hajlandó az NBA-ben játszani, ha garantált szerződést kap, de a hírek szerint 100%-os egészségügyi állapotban van jelenleg. A kosarast a New York Knicks még a 2000-es draft 58. helyén választotta ki, de soha nem lépett pályára a ligában, Európában azonban nagyon komoly karriert futott be, leginkább a Barcelona ászaként.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-02 17:41:50
Új epizóddal, méghozzá a 11. résszel jelentkezik a Buzzer Beater, a Kezdő5.hu NBA-vel foglalkozó podcast-sorozata. A mai témák között vezető Allen Iverson és Tracy McGrady visszavonulása. Ezt követően hallhattok Lamar Odom problémájáról, mely nem egyedi a profi sport világában, valamint Greg Oden-ről is esik szó. A szavazásban arra keressük a választ, hogy visszatérhet-e Odom az NBA-be! Tóth Attila és Zsivera Gábor beszélgetését bő 50 percben hallhatjátok. Jó szórakozást!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-02 17:22:10
Három ligaelitbe tartozó irányító is komoly sérülésből való visszatérés előtt áll az NBA-ben. Derrick Rose-ról már számtalan felvételt közöltünk mi is, ráadásul a Chicago Bulls egykori MVP-je már hivatalosan fel is gyógyult, míg az Oklahoma City Thunder hátvédje, Russell Westbrook is biztosan kész lesz a 2013-2014-es idény rajtjára műtéte után. Ugyanakkor Rajon Rondo, aki részleges ACL-szakadásból tér vissza, még kérdéses, hogy mikor lesz újra teljes értékű harcos. Addig is, álljon itt Karácsony Tamás jóvoltából egy kis emlékeztető arról, mit és kit is kap vissza az újjáalakuló Boston Celtics:
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-02 15:59:34
A 2000-s évek nagy játékosai lassan kiöregszenek (Garnett, Carter), vagy már vissza is vonultak (Iverson, McGrady, Kidd), de aggodalomra semmi ok: itt van az új generáció! Most induló rovatunkban azokat a játékosokat vesszük egyenként górcső alá, akikről a következő öt-tíz év szólhat, akik meghatározhatják ezt az időszakot, más szóval következzenek a közeljövő sztárjai! Az első részben a Golden State Warriors fiatal irányítójáról, Stephen Curryről lesz szó.