Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-22 12:38:09
62. életévét tölti ma be a modernkori amerikai kosárlabdázás stílusának egyik első letéteményese, Julius Winfield Erving, azaz Dr. J. Talán a kelleténél kevesebben ismerik Michael Jordan, Magic Johnson és Larry Bird árnyékában, pedig a sportág térnyerésében és nézettségének növekedésében legalább akkora szerepe volt, mint ezeknek az úriembereknek. Úttörőnek számított a 70-es években, nagyon sok játékost inspirált az ő, gyűrű felett repkedő stílusa, köztük a most említett MJ-t is.
Szerző: Adorján István
2012-02-22 10:31:18
Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában ezen a hétvégén jön az All-Star Gála, s úgy fest, több csapat is úgy gondolja, nem árt egy kis próbát tartani a show-ból. A Miami és a Sacramento vette legkevésbé komolyan a védekezést, de az Indiana is valahol máshol volt fejben a Nem Orleans elleni derbin, igaz a hosszabbításra már összeszedték magukat Grangerék. Nézzük, hogyan alakult a ma hajnalban lejátszott 5 derbi!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-21 12:32:27
Megérkezett volna Mutombo legújabb 2.0-ás változata? Serge Ibaka februárban eddig olyat művel, amilyet már nagyon rég láttunk. Rövid mozgóképes fejlődéstörténet, főszerepben az immár tripla-duplás védőzsenivel. Serge Ibaka 2012 február havában immár harmadik mérkőzésén osztott ki legalább 10 dobásblokkolást. Ebből a legutóbbi (14 pont, 15 lepattanó és 11 blokk) tripla-duplává alakult, ami élete legelső ilyen eseménye volt, és mellesleg 11 blokkja a legújabb karriercsúcsa. Ehhez képest 2011 decemberében és 2012 januárjában kétszer sikerült 5 sapkát kiosztania, de ennél többet egyszer sem.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-21 11:11:23
LeBron James és Kevin Durant lettek a hét játékosai keleten és nyugaton. James 4-0-ás héthez segítette hozzá a Miami Heatet, 25-7-tel már vezetik a keleti főcsoportot és a ligát is. Ő közben 27.8 pontot, 8.3 lepattanót, 5.8 gólpasszt és 2.0 labdaszerzést átlagolt, de a dobószázalékai is kiemelkedőek voltak: 62.3%-kal tüzelt a mezőnyből, 50%-kal a hárompontos-vonalon túlról és 90.5%-kal büntetőből. Durant Oklahomája 3-1-es hetet tudhat magáénak. A kétszeres pontkirály 32.0 pontot és 8.0 pattanót hozott össze meccsenként és az ő százalékai is brutálisra sikerültek: 58.5% mezőnyből, 58.8% triplából és 91.7% büntetőből.
Szerző: Adorján István
2012-02-21 11:00:52
Sok-sok szoros derbi és egy kiemelt rangadó jutott a mai napra a tengerentúlon. A Knicks - Nets derbiről már olvashattatok részletesebben A Nap Meccse rovatban, most következzen a további 10 találkozó rövid összefoglalója, benne Nowitzki ezredessé válásával és történelmi előzésével, illetve Kidd kapitány fantasztikus pillanatával, ahogy Michael Jordant előzi meg a szerzett labdák örökranglistáján. A Spurs ugyan szépen csendben, különösebb médiafelhajtás nélkül nyeri a meccseit és már zsinórban 11-nél jár, ezúttal a Jazz gárdáját fektették két vállra a Rodeo Road Trip részeként. Újra negatív tartományban a Celtics és bizony sok fontos játékos szerzett ma sérülést is, úgyhogy újabb eseménydús játéknap áll mögöttünk.
Szerző: Adorján István
2012-02-21 09:58:50
Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában mára virradóra 11 mérkőzést rendeztek, melyek közül egyértelműen kiemelkedett a jövőbeli New-York-i házirangadó, azaz a Knicks és a Nets párharca, ahol az idén még New Jerseyben székelő, jövőre már Brooklynban játszó vendégek diadalmaskodtak a fantasztikusan tüzelő Deron Williams vezetésével. Carmelo Anthony és Baron Davis visszatérése okozott ugyan egy kis zavart a Knicksnél, de egy mérkőzés után még ne ítéljünk, a számok egyébként is azt mutatják, hogy jól megfért egymás mellett „a sok dudás a csárdában”. Nézzük, hogyan alakult ez a derbi!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-20 17:30:05
1963. februárjában lehetett valami a levegőben, ugyanis Michael Jordan után pár nappal, 20-án megszületett Sir Charles, azaz Charles Wade Barkley. A 2 méternél is alacsonyabb játékos egy teljesen újfajta stílust nyitott meg azzal, hogy magassága ellenére minden idők egyik legjobb erőcsatára és lepattanózója lett, ráadásul súlyát és kinézetét meghazudtolóan gyors és dinamikus tudott lenni a parketten. 6'6-os magassággal ő nyert először lepattanókirály címet 1986-87-ben, amikor 14.6 lepattanót sikerült összekaparnia találkozónként (később is csak Dennis Rodman tudott ilyen "magassággal" ilyen címet begyűjteni, de Barkley-t sokszor alacsonyabbnak mérték ennél). 1992-93-ban MVP címet nyert az alapszakaszban. 11-szeres All-star csapattag 1987-től kezdődően és 1997-tel bezárólag. Sokoldalúságát mutatja, hogy mindössze a negyedik NBA játékos volt, aki elérte a 20000 pontot, a 10000 pattanót és a 4000 gólpasszt is (Kevin Garnettel azóta már ötre bővült a kör) és Wilt Chamberlain után a második, aki 23000 pontot, 12000 pattanót és 4000 gólpasszt is össze tudott szedni karrierje alatt. Folyamatos mismatchet jelentett mindenki számára, mert magasságbeli hátrányát agresszív játékkal és állandó pörgéssel kompenzálta, az alacsonyabbakat erővel, a magasabbakat pedig gyorsasággal verte meg.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-20 11:45:52
Az egyik, ha nem a legérdekesebb kérdés a jelenlegi NBA-ben: mi lesz a New York Knicksszel, ha visszatér Carmelo Anthony is? Viszonylag sok szempont előkerült már mindkét oldalról pro és kontra, most vegyünk elő egy új megközelítést, ami nem is kifejezetten a kosárlabda oldalánál teszi majd próbára az új New Yorkot. Hogy ez eddig miért nem került elő, az evidens: nem 1-2 jó meccs után merül fel az emberben. De hogy most már nem lehet kikerülni, az egészen valószínű, nem csak pár kicsúszott teljesítményről van szó a Knicks új sztárjátékosától, Jeremy Lintől, hanem az eladott labdák ellenére folyamatos, magas szintű, kiemelkedő performanszokról.
A pályán belüli, játékot firtató kérdések majd eldőlnek, ebbe felesleges belemenni addig, amíg nem láttuk, mennyire tud Melo konstans labda nélkül játszani, vagy hogy mennyire tud egyáltalán helyet szorítani a dobásainak, mennyire vesz majd vissza olyan emberek kísérleteiből is, akik az ilyen, D’Antoni-féle támadási szisztémákban szárnyalnak (Steve Novak). A haterek szerint biztosan rossz hatással lesz, mivel Melo labda nélkül nem annyira hasznos játékos, a homerek meg azt mondják, hogy persze, hogy be fog illeszkedni, hiszen látja, hogy működik a rendszer és egyébként sem egy önző játékos. Alakuljon akárhogy, valamelyik oldaltól biztosan hallani fogjuk: „én megmondtam!”.
Szerző: Adorján István
2012-02-20 09:34:47
Az észak-amerikai profi kosárlabda liga mai játéknapja nagyjából olyanra sikeredett, mintha valaki videó-játékkal játszotta volna le ezt a 10 mérkőzéses penzumot és kedvére alakíthatta volna az egyes találkozókat. Oklahoma Cityben egy hosszabbításos találkozó mellett olyan egyéni performanszok születtek, melyekre igazából jelzők sem nagyon léteznek, precedens nélküli, hogy egy összecsapáson belül jöjjön össze ugyanazon a csapaton belül egy 51 pontos, egy 40 pontos és egy tripla-duplás teljesítmény, pedig ez most megtörtént a Thunderrel, s ez hősies győzelmet is ért. Minnesotában és Clevelandben is sajátos körülmények között dőltek el a meccsek, nézzük is, hogy egészen pontosan mi is történt a mai játéknapon!
Szerző: Adorján István
2012-02-19 08:29:52
Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában 4 találkozót rendeztek mára virradóra, méghozzá nem is akármilyeneket. A San Antonio Spurs már 10-es győzelmi szériában, de nagyon kevésen múlt, hogy ne szakadjon meg a sorozat Los Angelesben, viszont Gary Neal káprázatos teljesítménnyel segítette hozzá az újabb nagy diadalhoz a texasi gárdát. Tony Allen Memphisben lett hős, sőt, Rudy Gay-t megmentette az antihőssé válástól is. A New Jersey Nets óriási meglepetésre simán verte a Bullst Chicagóban, La Marcus Aldridge pedig sérülése után visszatérve győzelemre vezette a Portlandet az Atlanta ellen. Lássuk picit részletesebben, hogyan is alakult ez a játéknap!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-18 14:49:33
Bekövetkezett az, ami már tegnap is szinte teljesen biztos volt: JR Smith aláírt a New York Knickshez. Szerződése a tegnap feltüntetettnek megfelelően alakul majd, két évre megkapja a mini MLE-t, évi 2.5 millió dollárt úgy, hogy a második éve játékosopciós. Ezzel egyidejűleg Renaldo Balkman már nem tartozik a Knicks keretéhez. Smith leigazolása után Glen Grunwald GM elmondta, nem tervez már nagyobb átalakításokat idén. "GM-ként mindig keresed a lehetőséget, hogy javíts az állományon, de jelenleg nem látom, hogy még további változtatások lennének nálunk. Meg látjuk, hogyan alakulnak a dolgok, de azt reméljük, hogy ez a keret összekovácsolódik, jó kosárlabdát játszik majd és túlszárnyalja azokat az elvárásokat, amiket év elején állítottunk fel. Mike és én, valamint a segítőink nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy ez a csapat oda kerüljön, ahol lennie kell. Nagyok elvárások voltak a csapattal szemben a drukkerek, a média és a mi részünkről is, úgyhogy megpróbáltunk olyan jó keretet összerakni, amilyet csak tudunk." - nyilatkozta Grunwald.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-18 11:23:44
Folytatódik a The Association sorozat három hete elkezdődött harmadik szezonja, amiben a Denver Nuggetset követhetjük a csonka évad alatt. Az előző részt a Miami Heat veresével zártuk, ebben az epizódban pedig a január közepén, sikerrel vett idegenbeli túra lesz leginkább a középpontban, amely alatt a coloradóiak 5 nap alatt 4 győzelmet arattak, köztük egyet a Madison Square Gardenben. Szó lesz a problémákról is, amik akkor és utána is sújtották a csapatot, a sérüléshullámról, ami az egyébként mély kerettel rendelkező Nuggetset is a padlóra küldte, illetve a túra után bekövetkező 5 meccses vereségsorozatról.
Szerző: Adorján István
2012-02-18 08:26:04
Az észak amerikai profi kosárlabda ligában mára virradóra 11 mérkőzést rendeztek meg, melyek után elsősorban a remek egyéni teljesítményeket érdemes kiemelnünk. Persze nem feledkezhetünk meg arról, hogy a Dallas rangadót nyert Philadelphiában, a New York 7 mérkőzés után kapott ki először, a Charlotte pedig 16 találkozót követően nyert először. Kobe Bryant újabb mérföldkőhöz érkezett, a Thunder pedig elvesztett egyik legjobbját, ahogy a Golden State is. Nézzük, milyen fontos események történtek még ezen az éjjelen!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-17 11:22:14
Az utóbbi egy évben, szinte egyik napról a másikra óriásit ugrott a Los Angeles Clippers népszerűsége. A klub Griffin és Paul előtt több sötét időszakot élt meg, ám mindez soha nem látszott a pénzügyi mérlegen. Miért ennyire furcsa ez a franchise? Ki tehet a sikertelenségekről? Mik voltak a legnagyobb sikereik? Ezekre és hasonló kérdésekre kaptok választ a következő, három részes cikksorozatban.2011. december 14.: Chris Paul a Los Angeles Clippers játékosa lett, és ezzel olyan esemény következett be, ami teljesen szokatlan LA ezen részén: a Clippers rájátszásba jutási esélyei igen komolyan megnőttek. Blake Griffin előző szezonbeli teljesítménye már jelezte, hogy itt akár még normális csapat is lehet. Bár Chauncey Billups nemrég egész szezonra kidőlt, a kezdőötösük így sem akármilyen: Paul, Foye, Caron Butler, Griffin és DeAndre Jordan – Kenyon Martin (és talán JR Smith) érkezésével pedig már a kispad sem Mo Williamsből áll. Azon ritka időszakot éljük, amikor a Clips túlteljesítheti (mostoha)testvér klubját, a nagy múltú Lakerst.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-17 08:00:00
Végleg eldőlni látszik JR Smith ügye, ugyanis már minden fontosabb újság szerint pillanatokra van csak a kosaras a New York Knickshez történő aláírástól. A narancssárga-kékek jövő évre is biztosítékot adnak Smith-nek egy 2.5 millió játékosopció formájában, hogy ha esetleg valami probléma merülne fel vele idén (pl. sérülés), akkor is jó legyen neki, így összesen 4.3 millió dollárt tudnak ajánlani, míg a Los Angeles Clippers csak 450 ezret, ezzel estek ki a versenyből. Az, hogy még nem hivatalos a dolog, egy valaminek köszönhető: a New Yorknak ki kell vásárolnia valakit, hogy le tudja igazolni Smith-t, mert a elérték a maximális keretlétszámot. A hírek szerint a kiválasztott Renaldo Balkman lesz, akinek idén és jövőre van szerződése, évi 1.675 millió dollárért. Ugyan egyelőre még nem végleges semmi, de a hírek szerint vasárnap már pályára is léphet az új szerzemény a Dallas Mavericks ellen, persze ha addig minden akadály elhárul a szerződtetése elöl.
Szerző: Adorján István
2012-02-17 07:24:26
Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában már virradóra három találkozót rendeztek meg, s már a párosításokat látva sejthettük, hogy küzdelemből nem lesz hiány sem a Chicago Bulls – Boston Celtics, sem pedig a Portland Trail Blazers – Los Angeles Clippers rangadón. Kisebb meglepetésre az Indiana Pacers – New Jersey Nets derbiből is pikáns kis csata kerekedett ki, nézzük is, hogyan alakultak a mérkőzések!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-16 21:49:33
1963. február 17-én született minden idők legjobb kosárlabdázója, "Ő Légiessége", Michael Jeffrey Jordan. Aki erre az oldalra téved, annak nem valószínű, hogy bemutatásra szorul a többszörösen megkoronázott ikon, így mi sem nagyon szaporítanánk a szót, öt órányi videóval ünnepeljük 49. születésnapját! Isten éltesse!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-16 17:03:28
Ma délután kihirdették az idei All-star gála zsákolóversenyének résztvevőit is. A névsor fiatal játékosokat tartalmaz, akik valószínűleg nem veszik félvállról életük első All-starját. Az indulók közt lesz a 2011-es draft 1/2-ese, Derrick Williams, aki a Minnesotában egyelőre csak epizódszerepet tud betölteni, a houstoni "röplabdás", Chase Budinger, az Indiana idei felfedezettje, Paul George és a New York Knicks újonca, Iman Shumpert. Ők négyen feszülnek majd egymásnak, ebből már kitalálható, hogy a tavaly diadalmaskodó Blake Griffin idén kihagyja ezt a mókát. Az idei versenyre változtak a szabályok, egy kör lesz, amiben mindenki három kísérlettel rendelkezik majd és a nézők döntenek ezután.
Szerző: Adorján István
2012-02-16 10:35:46
Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában meccsdömping volt mára virradóra, ugyanis 13 találkozó került megrendezésre. A játéknap ezzel együtt is viszonylag nyugodtabb volt ezzel együtt is, bár ez után is találhatunk olyan jellegű érdekességeket, melyek után bizony jókorát kerekednek szemeink. Josh Smith hihetetlen produkcióval vezette diadalra az Atlantát a Phoenix Suns otthonában, Jeremy Lin pedig újabb karriercsúccsal hozta vissza 50 százalékra a New Yorkot, igaz a 20 pontos sorozata megszakadt. Houstonban ligaelsőt vertek, Bostonban is alapos meglepetés született, az Indiana és a Philadelphia kisebb gödörbe került. Nézzük, hogyan alakult a 13 összecsapás!
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-15 20:53:46
Kihirdették a tripladobó verseny résztvevőit is. A korábban megszellőztetett Kevin Love, Ryan Anderson és Anthony Morrow sor mellett Joe Johnson, Mario Chalmers és a címvédő, James Jones lesz ott. Az is eldőlt ma hajnalban, hogy Tom Thibodeau lesz a keleti All-star csapat trénere.A mai napon meglepő módon több pozitív info érkezett a sérültekről, mint negatív az új maródiakról. Brook Lopez először edzett, mióta eltörte a lábát december közepén. "Nagy mérföldkő, hogy edzésbe tudtam állni, az biztos. Most az a lényeg, hogy folytassam a felépülést és formába hozzam magam egy olyan pontig, amikor a csapat és az orvosok is azt mondhatják, hogy újra pályára léphetek meccsen is. Ha csak rajtam múlt volna, szerintem két héttel ezelőtt már visszatértem volna és ez valószínűleg túl hamar lett volna. Ez az edzés nagyon jó volt és fontos előrelépés a teljes felépülés útján." - nyilatkozta a New Jersey Nets centere, aki hallhatóan nyugodtabb volt, mint korábban, valószínűleg látja már a fényt az alagút végén. A hírek szerint még az All-star gála előtt visszatérhet.