BL: Perryék nem jutottak be a Final Fourba

Amare Stoudemire csapata is kiesett, Tyrese Rice viszont bejuttatta az övét a négyesdöntőbe. A Bamberg, a Tenerife, a Bologna és az Antwerpen lesznek a résztvevők.

Negyeddöntő, visszavágók

Telenet Giants Antwerp (belga) – Nyizsnyij Novgorod (orosz) 66-61

A Nyizsnyij Novgorod jelentős, 15 pontos hátrányban érkezett Belgiumba az Antwerpen elleni visszavágóra, és nem is volt semmi esélyük ledolgozni azt, a házigazdák magabiztosan, az elejétől a végéig vezetve nyerték meg ezt az összecsapást is. A Nyizsnyijben Kendrick Perry nem lépett pályára, így hiába volt Vladimir Dragicsevics (16 pont, 10 lepattanó, 3 blokk) a mezőny legjobbja, az oroszok nem tudtak veszélyeztetni.

Továbbjutott: Az Antwerpen kettős győzelemmel, 149-129-es összesítéssel

A mérkőzés legszebb jelenetei:

 

AEK Athén (görög) – Brose Bamberg (német) 69-67

Időrendben a Bamberg jutott be elsőként a Final Fourba, méghozzá nem akármilyen körülmények között, a parádés Tyrese Rice (25/12 pont, 5 gólpassz) 5 másodperccel a vége előtt szerzett nagy kosarával. A germánok 4 pontos előnyt szereztek az AEK ellen az első találkozón, és hiába játszottak szinte a meccs teljes egészében hátrányban, ez a fór mégis kitartott nekik. Pedig a hajrá előtt, 63-51-nél igazán meleg volt a pite a vendégek számára, ám Bryce Taylor (11/9 pont) három triplája visszahozta a reményeket, Rice pedig feltette az i-re a pontot. Az athéniaknál Vince Hunter (19 pont, 11 lepattanó, 2 blokk) ismét remekelt, ám az idei sorozat (egyik) legjobb játékosának véget ért a szezonja ezen a porondon, ahogy csapatának is, akik minden bizonnyal a végső győzelem lehetőségéről is álmodoztak a szintén kiváló szezonjuk során.

Továbbjutott: A Bamberg 138-136-os összesítéssel

Tyrese Rice remeklése a Final Fourt érő dobással:

A mérkőzés legszebb jelenetei:

 

Iberostar Tenerife (spanyol) – Hapoel Bank Yahav Jeruzsálem (izraeli) 81-64

Nemcsak az AEK, hanem egy másik kiváló alapszakasz-csapat, a korábbi csoportrivális Hapoel szezonja is idő előtt véget ért. Az sejthető volt, hogy a Jeruzsálemben megszerzett 2 pontos előnyre nem nagyon támaszkodhatnak Stoudemire-ék, az viszont eléggé meglepő, hogy esélyük sem volt az izraelieknek a Final Fourba jutásra. A Tim Abromaitis (21/12 pont, 6 lepattanó, 2 blokk) és Nicolas Brussino (15/9 pont, 4 lepattanó, 3 labdaszerzés, 3 gólpassz) vezette Tenerife ugyanis egy első negyedbeli 15-0-s rohammal elhúzott, a folytatásban pedig folyamatosan kétszámjegyű előnyben volt.

Továbbjutott: A Tenerife 154-139-es összesítéssel

A mérkőzés legszebb jelenetei:

 

Segafredo Virtus Bologna (olasz) – Nanterre 92 (francia) 73-58

A Bologna is megcsinálta amit a többi hazai pályán játszó csapat, az olaszokkal lesz teljes a májusi négyesdöntő mezőnye. Pedig a Virtus indult a legnehezebb helyzetből, hiszen ők 8 ponttal veszítették el az első mérkőzést. Ez a hátrányuk azonban már a második negyed elején eltűnt, a második félidőt pedig a Teneriféhez hasonlóan uralta a Bologna, ekkor már egyszer sem álltak kiesésre Amath M’Baye (16/3 pont) és társai.

Továbbjutott: A Bologna 148-141-es összesítéssel

A mérkőzés legszebb jelenetei:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus