Elképesztő izgalmak - kialakult a legjobb 16

Kialakult a legjobb 16 mezőnye a kontinens második számú kupájában, az Európa-kupában. Az első csoportkör utolsó játéknapjára csak néhány nyitott kérdés maradt: a C-csoportban a görög Aris és a litván Rudupis játszott ki-ki mérkőzést, míg a D-csoportban az Asvel – Lukoil derbi döntött a továbbjutásról. Nem volt ennyire „egyszerű” a helyzet az E jelzésű négyesben, ahol nem kis számolgatás alakult ki. Ezúttal nézzük kiemelten ezeket a találkozókat.


C-csoport:

Aris BSA – BC Rudupis 96-86, hosszabbítás után (20-20, 22-16, 23-24, 13-18, 18-8)

Egy héttel ezelőtt a Rudupis magabiztos győzelemmel hangolt a ki-ki mérkőzésre, az Aris ugyan kikapott, de a Nymburk elleni idegenbeli vereség alkalmával is jól teljesítettek Vangelis Alexandris tanítványai. A második negyed derekáig nagyjából felváltva estek a kosarak, amikor Kadziulis hármasával 30-23-as előnyre tett szert a litván együttes. A hazaiak azonban egy elképesztő 14-0-ás rohammal zárták a félidőt (Tsaldaris és Ronald Davis is két-két triplát hintett).
A nagyszünet után sokáig magabiztosan tartotta előnyét az Aris, aztán a végjátékban Salenga hármasával 77-76-nál átvette a vezetést a Rudupis. Nyolc másodperccel a vége előtt Buterlevicius csak az egyik büntetőjét értékesítette. Ennél sokkal nagyobb baj volt a vendégek részéről, hogy óriási védekezésbeli hibájuk miatt 5 másodperccel a vége előtt Davis senkitől sem zavartata zsákolhatott. Mivel válaszra már nem volt lehetőség, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban aztán úgy tűnt kiütközik a rutinbeli különbség, a fiatal litván csapatot állva hagyták a görögök. Hiába vezetett 81-80-ra még a Rudupis, egy 14-2-es szakasz eldöntötte a mérkőzést – és egyben a továbbjutás kérdését.

Aris: D. James (22/3), R. Davis (19/9), Tapoutos (18/6), Tsaldaris (13/9), Krusic (-). Csere: Kerusch (13), Muldrow (7), Bogris (2), Verginis (2), Dimas (-), Mavraides (-),Tsairelis (-).
Rudupis:
Salenga (14/6), Kadziulis (12/6), Juskevicius (10), Orelik (6), Zelionis (4). Csere: Urbutis (20/3), Buterlevicius (10/6), Viskontas (8/3), Sinica (2), Ivanauskas (-).

A teljes találkozó megtekinthető ezen a linken!

A csoport másik mérkőzésén:
GasTerra Flames – CEZ Nymburk 75-92

Ld.: D. Bell (15/9), Dourisseau (9), Wyatt (9/3), ill.: Abrams (17/9), Lawrence (14/9), Naymick (14), T. Simmons (14/3).

A csoport végeredménye: 1. Nymburk (5-1), 2. Aris (4-2), 3. Rudupis (3-3), 4. Gasterra (0-6).


D-csoport:

Asvel Basket – Lukoil Academic 69-68, hosszabbítás után (12-21, 20-18, 15-5, 9-12, 13-12)

Méltó lezárása volt ez a találkozó is a csoportkörnek, hiszen még a 45. játékperc utolsó másodperceiben sem lehetett megmondani, hogy melyik együttes lép majd tovább a legjobb 16 közé.
A hazaiak óriási elánnal kezdtek: Dijon Thompson 7 pontjával 10-5-re vezettek, de Todor Sztojkov parádés megmozdulásaival 16-0-ás rohamot produkált a bolgár együttes. Előnyüket egészen a harmadik negyedig őrizték. Ám ebben a periódusban borzasztóan céloztak (19%), így Westermann hármasával már 45-41-re ment az Asvel. A negyedik játékrészben aztán fordult a helyzet, ekkor a hazaiak omlottak össze támadásban. Mindössze 26 másodperccel a rendes játékidő vége előtt 56-56 volt az állás, előbb Thompson dobását blokkolta Owens, majd egy okos hazai fault következett (nem volt még bónuszban az Asvel), így a maradék 1,5 másodperc már nem volt elegendő a Lukoilnak kosárra.

A hosszabbításban 64-58-as hazai előnynél úgy tűnt eldőlt a továbbjutás, ám ekkor a vendégek 221 centis (!) centere, Bruno  Sundov két óriási hármast szórt! A horvát óriás ezt követően visszatett egy lepattanót is, így 68-67-nél már a Lukoil állt nyerésre. A túloldalon Westermann csaknem eladta a labdát, de 3 másodperccel a vége előtt Tillie a sarokból beszórt egy középtávolit, amellyel továbbjuttatta csapatát.

Asvel: Thompson (21/9), Tillie (19), Westermann (7), H. Armstrong (5), E. Jackson (2), Csere: Goss (10/6), Fofana (5), Lacombe (-), Skeen (-), Jean-Charles (-).
Lukoil:
Heath (14/9), Sztojkov (14/6), T. Owens (11/9), Mack (8), Banev (4). Csere: Sundov (10/6), Avramov (5/3), Marinov (2), Veszelinov (-).

A hihetetlen mérkőzés összefoglalója megtekinthető ezen a linken!

A csoport másik mérkőzésén:
Telenet Oostende – Valencia Basket 87-83

Ld.: Djordjevics (19/6), Wintson (19), Sakota (16/3), ill.: R. Martinez (23/9), Rakocsevics (20), Kuksiks (15/9).

A csoport végeredménye: 1. Asvel (4-2), 2. Valencia (4-2), 3. Oostende (2-4), 4. Lukoil (2-4).

 

E-csoport:

Amit sokan vártak bekövetkezett, ugyanis végül hármas holtverseny alakult ki a csoportban. Ehhez a Gran Canaria és a Banvit együttesének kellett győznie. A spanyolok azonban csupán egyetlen esetben juthattak volna tovább, a Banvitnak legalább 37 ponttal kellett volna győznie a Lokomotiv ellen…

Banvit BK– Lokomotiv Kuban 79-55 (22-14, 20-15, 20-14, 17-12)

Az oroszok Ali Traore nélkül utaztak Törökországba és bár a csoportelsőséghez egy 14 pontos vereség is belefért volna, de Bozsidar Maljkovics játékosai ezen a napon pocsék formát fogtak ki. A Banvit magabiztosan győzött, amellyel nem csupán a továbbjutást, hanem a csoportelsőséget is sikerült elérniük.

Banvit: C. Davis (15), L. Williams (11), Ermis (10/3), K. Simmons (10/3), Veyseloglu (10). Csere: Bajramovics (14/6), Cinko (5/3), Hammonds (2), Türkilmaz (2), Nalga (-), Turna (-).
Lokomotiv:
Blakney (12/6), Grigorjev (9), Massey (9), Sukovcov (-), Seleketo (-). Csere: L. Chalmers (9/3), Brezec (7), Sabalkin (7/3), Padius (2).


Gran Canaria 2014 – Fraport Skyliners 71-58
(13-18, 17-10, 19-13, 22-17)

A spanyolok megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Mindez azonban kevésnek bizonyult, hiszen a sorsuk nem csupán a saját kezükben volt, kisebbfajta csoda kellett volna a továbbjutásukhoz. A megtizedelt németek sokáig jól tartották magukat Jimmy McKinney révén, de a hazaiak összességében magabiztosan nyertek – de búcsúztak.

Gran Canaria: Nelson (15/3), Haynes (9/3), T. Green (7/3), Tucker (6), Rey (3). Csere: Beiran (9/9), Ekperigin (8), Savane (6), Palacios (4), Bellas (2), Bramos (2), Santana (-).
Fraport:
McKinney (27/15), Davidson (16), Burtschi (5/3), Thompson (3/3), Robertson (2). Csere: Herber (3/3), Nolte (-).

A csoport végeredménye: 1. Banvit (4-2), 2. Lokomotiv (4-2), 3. Gran Canaria (4-2), 4. Fraport (0-6).

 

További eredmények:

A-csoport:

BC Donetsk – BCM Gravelines 80-69

Ld.: R. Curry (21/9), Radenovics (15/3), D. Jackson (13), ill.: Reynolds (17/9), J.K. Edwards (13).

KK Cibona Zagreb – Hapoel Jerusalem 78-86

Ld.: Chase (15/9), Kus (13/3), Lalic (12), ill.: Randle (17), Grunfeld (13/3), L. Jackson (13/9).

A csoport végeredménye: 1. Gravelines (5-1), 2. Donyeck (5-1), 3. Hapoel (2-4), 4. Cibona (0-6).


B-csoport:

VEF Riga – BC Khimki 68-79

Ld.: Millage (19), Cain (17), Sims (10), ill.: Zsukanenko (19), Loncar (12), Planinic (12/3).

Cholet Basket – PAOK BC 69-66

Ld.: Causeur (27/6), Christopher (17/9), Hite (7/3), ill.: Kalampokis (18/3), Giddens (17/3), Kalles (13).

A csoport végeredménye: 1. Khimki (6-0), 2. Riga (3-3), 3. Cholet (1-5), 4. PAOK (2-4).


F-csoport:

BC Azovmash – Lietuvos Rytas 67-74

Ld.: Rancik (24/9), Drozdov (18/12), Varda (12), ill.: Seibutis (17/9), Rice (16/6), Roberts (15/9).

KRKA Novo Mesto – Le Mans 68-65

Ld.: Pavic (13), Balazic (11/3), Abdul Hamid (10/6), ill.: Rochestie (13/6), Kahudi (10/6), T. Bryant (10).

A csoport végeredménye: 1. Lietuvos (6-0), 2. Krka (4-2), 3. Le Mans (1-5), 4. Azovmash (1-5).


G-csoport:

Szpartak Szentpétervár – Benetton Basket 97-77

Ld.: Dragicsevics (21), Mavrokefalides (14), Zupan (12/6), ill.: J. Thomas (22/18), Becirovic (16/3), Bulleri (13/3).

Bayern München – Cedevita Zagreb 80-65

Ld.: Homan (18), Benzing (14/3), J. Wallace (14/6), ill.: Draper (15), Vukusic (13/3), Bilan (11).

A csoport végeredménye: 1. Szpartak (6-0), 2. Benetton (3-3), 3. Bayern (2-4), 4. Cedevita (1-5).


H-csoport:

KK Buducnost Voli – Alba Berlin 57-72

Ld.: A. Popovic (12/6), Tica (12), Vitkovac (11), ill.: Idbihi (21), Simonovic (14/3), Schaffartzik (10).

Dexia Mons-Hainaut – PGE Turow 98-97 (2x hosszabbítás után)

Ld.: W. Carter (24), Bellin (17/9), Taylor (15), Slaughter (15), ill.: Kickert (19/6), R. Moore (16/6), D. Jackson (13/3).

A csoport végeredménye: 1. Alba Berlin (5-1), 2. Buducnost (3-3), 3. Dexia (2-4), 4. Turow (2-4).

 

A legjobb 16 mezőnye:

A második csoportkör 2012. január 17-én indul és február 28-ig tart. A csoportok első két helyezettje jut majd a március 20-án kezdődő egyenes kieséses negyeddöntőkbe.

I-csoport:

BCM Gravelines
CEZ Nymburk

VEF Riga

Valencia Basket

J-csoport:

BC Khimki Moszkva

Asvel Basket

BC Donyeck

Aris BSA 2003

K-csoport:

Banvit BK
Szpartak Szentpétervár

KRKA Novo Mesto

Buducnost Voli

L-csoport:

Lietuvos Rytas
Alba Berlin

Lokomotiv Kuban

Benetton Basket

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus