Euroliga, én így szeretlek! - Vol.16

Rengeteg oka van, amiért Dominique egy európai kosárlabdás blog főszereplője lehet. Mikor egy exkluzív interjú során a lelkes riporter a kedvencekről faggatta, a városok listázásánál habozás nélkül vágta rá a Párizs szót. A válaszon kikerekedett szemmel megrökönyödő firkász arckifejezését látva magyarázatként hozzátette:

"Mit várt?! Elég egyértelmű. Mégis csak a szülővárosomról és az egyetlen, igazán rangos trófeagyőzelmem helyszínéről van szó!"

1960 január 12-én, sűrű hófüggöny kíséretében született a kosárlabda sport egyik csúcsatlétája. Édesapja az Amerikai Egyesült Államok hadsereg magas rangú tisztjeként szolgált a gall fővárosban. Louis de Funes és a Rózsaszín Párduc iránt tanúsított olthatatlan rajongása ihlette a franciás névválasztást. A csattogós lepke tologatás és a maratoni petanque derbikkel töltött gyermekévek után az iskoláit már odahaza kezdte el az ifjú Jaques.

Elég korán kiderült, hősünk a kosárlabdára született. A gimiben duplázni tudott 1978-79-ben, mint állami bajnok a North Carolina-i Washington csapatával. A Georgia egyeteme kínált neki ösztöndíjat, ahol szintén nem vesztegette az idejét, 21,6 pontot átlagolt a három szezonjában. Utánozhatatlan légi mutatványai láttán csodálói a "Human Highlight Film" becenevet adták neki. Teóriákra okot adó, hogy vajon a fennkölt becézés, esetleg az arisztokratikus európai neveltetés volt-e az oka, mindenesetre Wilkins megtagadta az őt, az 1982-es NBA drafton kiválasztó Utah Jazznél történő pattogtatást. Szegény mormonoknak nem maradt más választásuk, mint a hepciáskodó sztár(ocska) elcserélése Atlantába.

Nyer-nyer típusú üzletnek bizonyult ez a trade, ugyanis a Zenészek megszabadultak a ballaszttól, így a következő években kiválaszthatták a legendás Karl Malone-John Stockton bőrébe bújtatott "kettő-kettő nagyüzemet", míg a Hawks egy céltudatos vezérsólyomhoz jutott az újjáépítés küszöbén. Az újonc bedobó 17,5 pontot átlagolt debütálásként. Fizikálisan és mentálisan megcombosodva a második szezonjában (21,6) kezdett bele bámulatos, tizenegy szezont felölelő, minimum húsz átlagpontot eredményező sorozatának első fejezetébe. Az Atlanta Hawks mérkőzései ismét telt házasok lettek, mindenki kíváncsi volt a zseniálisat a brutálissal keverő légi mutatványaira és akrobatikus játékára. Érkezett a kispadra Mike Fratello, aki az Év Edzője címet is besöpörte a 85-86-os szezon elismeréseként. Dominique társakat is kapott a vezetőségtől, hiszen Webb-Rivers-Rollins-Willis quartett bármely gárdában húzóegységnek számított volna akkoriban. Sorjáztak az 50 győzelmes évek, az 1987-es 57-25 egyenesen franchise rekordnak bizonyult. Ám hiába a három konferencia elsőség, a második körnél nem ért meg többet az akkoriban még a zseniális "Pac-Man" logóval feszítő Sólyomosztag. Hol egy másik Madár, Larry és lóherés ír csapata, hol a liga szerte rettegett Autógyáriak mutattak fityiszt a mosolygós gyilkos, Isiah Thomas vezetésével...

Wilkins legtermékenyebb évei voltak ezek pontszámilag. Kétszer is elérte a bűvös harmincas átlagot, összességében pedig 29,1-et hozott a 85 és 89 közötti fénykorban. Eközben folyamatos átalakuláson ment át a játéka. A korábban sokszor öncélúnak és egyénieskedőnek titulált dobógép óriásit fejlődött a kosárlabda más elemeiben. 1991 végén karrier legjobbnak számító 9 lepattanó/3 gólpassz mutatóval zárt. Ekkor már körvonalazódott a következő ígéretes Hawks dinasztia, a mániákus labdalopó Mookie Blaylock (akiről Eddie Vaderék először elnevezték magukat, majd kénytelenek voltak Pearl Jam-re módosítani...), és a Gumiember, Stacey Augmon jóvoltából. Ekkor már a Híresség Csarnokába választott edzőlegenda, Lenny Wilkens vezényelt a marshall-bottal. Amikor az egyébként kiváló fizikai alapokra összerakott DW egy ártatlan szituációban Achilles-ín szakadással bicegett le a pályáról, a legtöbb szakértő okostojás pálcát tört felette, mondván ő sem fog többé a felhők felett járni...

32 évesen, túl az egyik leggyilkosabb sportsérülés okozta fájdalmas gyógyuláson és megterhelő rehabilitáción hősünk motiváltabb volt, mint valaha. Eszméletlen, 29,9-es szezont pirított, mindössze Michael Jordan tudta megelőzni a góllövőlistán. Hiába azonban az oroszlánszív, a megtörhetetlen akarat, az Atlanta vezérkar egy méltatlan csereügylet keretében "búcsúzott el" a klub ikonikus alakjától (aki azóta is a legtöbb pontot szerezte sólyomként...) 11 és fél szezon után. A 94-es kiírást a Los Angeles Clippersben fejezte be, miután az egykori Kansas Jayhawks klasszis, ám hihetetlenül üvegtérdű Danny Manning érkezett Georgiába ellenértékként. 

Szabadügynökként az akkor épp identitását kereső Boston Celtics szerződéstervezetének aljára kanyarította szignóját. Ő lett ugyan a Kelták legjobb átlagát produkáló spílere (17,8), viszont a kaotikus állapotok és a számára kilátásba helyezett hierarchiabeli szerep okozta csalódottság miatt húzott egy addig sosem látottan merészet. Nevezetesen, NBA világsztárként, 7-szeres Év Csapat tagként, 9 All-Star Gála szerepléssel, több mint 24.000 ponttal úgy döntött, irány a gyökerek, jöhet Európa! 

Ugyan Bob McAdoo személyében, aki egykori NBA gólkirályként játszott a Tracer Milano színeiben akadt már Wilkinshez fogható klasszis a maga idejéből, mégis a kétszeres Zsákoló Bajnok (1985, 1990) kontinensváltása okozta a legkomolyabb döbbenetet. A szkeptikusok megint rákezdtek a nyekergésre, mondván 35 évesen, túl pályafutása zenitjén képtelen lesz beteljesíteni küldetését. A görög Panatinaikosz elnöksége zászlójára tűzte, amit hellén csapat még korábban soha el nem ért, az Euroliga aranyat. Az öltözői pletykák "négy milliónyi" indokról susmogtak, mint megfelelő motiváció az amcsi nehéztüzér számára a böröndpakoláshoz. A zöld-fehérek ezer fokon égő, maximalista vezetői ráuntak a korábbi majdnem sikerekre. Két elbukott Final 4 után (1994 Tel-Aviv és 1995 Zaragoza), nem garasoskodtak, egy évre fizettek elképzelhetetlen pénzt a tengerentúli bajnokság valaha volt egyik legcsillogóbb üstökösének...

Az előző két kiírásban mindkétszer a gyűlölt ellenfél, az Olimpiakosz győzte le őket az elődöntőben. Akkori keretekből maradt a loboncos hajú mesterlövész Fragiszkosz Alvertisz, a bojtos sapka fetisizta Sztojko Vrankovics, a misztikus sárkány, Panagiotisz Jannakisz és az ifjú üdvöske, Nikosz Ekonomu. Hozzájuk érkezett a görög-amerikai kettős állampolgárságú John Kourfas a hátvéd és a Sztavrakopulosz-Vourtzoumisz duó a mezőny posztokra. A nagy húzás azonban az egykori Jugoplastika Split varázsló Bozsidar Maljkovics átcsábítása volt, az egy évvel ezelőtt még szintén négyes döntő részvevő Limogestől. Vele vált teljessé a csaknem lehetetlenre vállalkozó kirakatcsapat stábja.

A szezon eleje gyötrelmesen telt. Nehezen fért meg a sok kakas a luxus szemétdombon. A görög félistenek néha irigy pillantásokkal méregették a médiahisztériában lubickoló jenkit, az edzőfejedelem pedig nem egy, nem két edzést szakított félbe heves kirohanások után, mivel képtelen volt összhangot találni legnagyobb sztárjával. Aztán, szépen lassan, lépésről lépésre engedtek a felek. Nique hajlandó volt rendszerben gondolkodva működni és Maljkovics sem kapott agyérgörcsöt az egyre ritkábban felbukkanó gyógyszerelgurulós performanszoktól.

Csoportjukból harmadikként jutottak tovább a két spanyol gigász, a Barcelona és a Real Madrid mögött. A negyeddöntőben a feltörekvő Benetton Treviso ellen vívtak elkeseredett, két győzelemig tartó párharcot. A mindent eldöntő harmadik ütközet során, - ahol a lehető legminimálisabb különbség döntött - Dominique addigi európai karrierje legerősebb meccsével (26p. és 7lp.) juttatta csapatát a Final Fourba. Előtte, bemelegítésként bezsebelhette profi karrierje első, klub aranyérmét, miután a Görög Kupa fináléjában, 85-74 arányban diadalmaskodtak a Panioniosz felett. A sors fintoraként az Euroliga végső megmérettetésinek helyszínének az a város választatott, ahol a kicsi Jacques Dominique először motyogta egy leány fülébe, hogy "zsötem"...

Miután a mumus piros-fehér sereg elvérzett a menetelés során (Real-Olimpiacos 2-1), a Pana egyfelől nyugodtan, másfelől viszont a "na, akkor, most vagy soha" hangulatban utazott Párizsba. Az elődöntőben a CSKA Moszkva várt rájuk. Jannakisz pocsék napot fogott ki, képtelen volt kosarat szerezni. Remegtek a görög kezek, talán a 13 egységet összekapirgáló Alvertiszt lehetett dicsérni. A katonabrigádban ellenben klappoltak a fogaskerekek, ment minden gördülékenyen, mint a Hattyúk Tava főpróbáján. Karaszev-Nwosu és Vetra derék sztahanovista elvtárs módjára ontották a kosarakat, nyolc perccel a vége előtt még a szovjetek vezettek.

Ismét kipukkan a zöld lufi? Az álom kapujában botlik el a Panathinaikosz, mint előtte oly fájdalmasan?

Nem. Mert volt egy ember, ki nem nyugodott bele a történtekbe és minden idők egyik, ha nem a legkáprázatosabb szóló előadásával sírós vodkázásba taszította Kudelinékat. 35 pont-8 lepattanó-4 gólpassz, ez állt Wilkins statisztikai lapján a negyven perc után. Döntőben a görögök, az ellenfél a Barcelona, amely az alapszakaszban könnyedén győzte le őket...

Soha korábban az Európai klubcsapatok legrangosabb kiírásában nem került Görögországba a kupa. Történelmi pillanatok, történelmi játékosokkal a főszerepben. A gránátvörös kékeknél a csodálatos litván, Arturas Karnisovas fűzte a filmet (23p., 8 lp. és 6a.), méltó segítőtársra találva a labdazsonglőr Xavi Fernandezben (15 p., 3/4 tripla) és a zsugabubus Jose Louis Galileaban (10 p., 5 gólpassz). Hiába a nagy hispán hármas remeklése, a sok görög spanyolt győz tézis beigazolódott. Jannakisz feléledt Csipkejózsika álmából (9 p., 4 lp.), Ekonomu stabilan pengetett (10-6-5), míg Sztavrakopulosz extrát hozott a padról beszállva (9 pont). Ők adták a stabilitást, Alvertisz a legtöbb pontot, 17-et, Vrankovics (9lp., 3b.) pedig a hihetetlent vitte végbe az utolsó másodpercekben bemutatott eszeveszett dobásblokkolásával.

Dominique Wilkins masszív dupla duplával, -16 pont-10 lepattanó- F4 MVP kitüntetéssel és Európa trónjával térhetett haza.

Eszméletlen őserejét, elhivatottságát talán a San Antonio Spursnél, 37 évesen bemutatott 18,2 pontos és 6,4 pattanós évada bizonyította. A Sarkantyúsok egy megbízható embert kerestek a cserepadra, erre fel kaptak egy házi gólkirály. Az európai életritmus szerelmeseként ismét átszelte az óceánt, ezúttal Olaszországba. A TeamSystem Bologna csapata szerződtette, hogy mind a talján pontvadászatban, mind az Euroligában az érmekért küzdhessenek. Bár, az egyéni mutatókban nem sok hibát találhatunk (Olasz bajnokság: 17,8/7,3 - Euroliga: 17,9/7), az összkép ettől függetlenül csalódás. A városi rivális Kinder Bologna mindkét fronton borsot tört az orruk alá. Az Nesterovic-Szavics-Rigaudeau vezette Kinder túl soknak bizonyult. Előbb az Euroligában búcsúztatták őket sima 2-0-ás összesítéssel (és nyerték meg a F4-t később...), majd egy felejthetetlen olasz bajnoki finálét nyertek 3-2-re. Ez utóbbiban Dominique is vastagon benne volt, mikor 13 másodperccel a vége előtt, 4 pontos vezetésnél szabálytalankodott a hárompontost értékesítő Predrag Daniloviccsal szemben. A szerb bedobta az ajándék büntetőt, a hosszabbításban pedig képtelen volt újítani a TeamSystems.

Az utolsó aktív éve a szentimentalizmus jegyében telt. Régi álma vált valóra, hogy egy csapatban szerepelhetett imádott kisöccsével, Geralddal. Ez az Orlando Magic jóvoltából adatott meg neki.

26,668 pont, 7,169 lepattanó, NBA Pontkirályság 1985/86 (30,3/meccs) és Világbajnoki Aranyérem 1994-ben.

NBA Rekordok: legtöbb zsinórban bedobott büntető egy mérkőzésen (23/23) és a legtöbb pont egy rájátszás párosítás 7. meccsén (47)

Euroliga győzelem (1996-Panathinaikosz), 19,6 pont/meccs, 7 lepattanó/meccs, Final Four MVP 1996.

Mindössze a negyedik Hawks játékos, akinek visszavonultatták a mezét, a legendás 21-est. Hírességek Csarnokába választották 2006-ban.