Euroliga, én így szeretlek! - Vol.17

Az eredményhirdetésnél figyelembe vették a szurkolók és a média képviselőinek szavazatait. Arról nincs információm ezek milyen arányban súlyozták a kialakuló sorrendet, de nem is ez a lényeg. A rajongók voksaival nincs mit kezdeni, ott nyilvánvalóan a maximális részrehajlás alapján nyomkodták a gombokat a legnagyobb sztárok nevei mellett. Viszont a felkent szakértők esetében felháborító a tutizmus effajta megnyilvánulása. Tőlük alapvető elvárás az érzelmek háttérbeszorítása, egy-egy játékos illetve csapat szereplésének többfajta szűrőn történő elemzése, értékelése.

A nézők legtöbbször a legtöbb pontot dobó spílereket dicsőítik, a kirakatembereket, akiket a sajtó amúgy is futtat. És ez akár még rendben lehet így. Ellenben egy kosárlabdában élő, a színfalak mögé belátó, az összefüggéseket remekül értő szakinak mélyebb kutatást kell végeznie, ok-okozati összefüggések után nyomozva. Pláne az európai klubvetélkedés legpompázatosabb színpadának díjai kapcsán történő, hatalmas presztízzsel bíró versengésnél. Ez NEM NBA All-Star gála válogatás, ahol a show-elemek, a nimbusz, a szórakoztatás is komoly jelentőséggel bír a kosarasok beválasztásánál. Ez az év LEGJOBB-LEGFONTOSABB játékosainak krémje!

Lássuk a lényeget, a beválasztottak listáját:

Első csapat:

Mezőnyposzton: Dimitrisz Diamantidisz - Rudy Fernandez - Vaszilisz Szpanulisz

Belsőposzton: Ante Tomic - Nenad Krisztics

Második csapat:

Mezőnyposzton: Milos Teodoszics - Juan Carlos Navarro - Nikola Mirotic

Belsőposzton: Viktor Hjapa - Shawn James

Tíz név, tíz kiváló kosárlabdázó, ám szerény véleményem szerint közülük van, aki nem a megfelelő ötösbe választatott, sőt olyan is, kinek egyáltalán nem járna ez a privilégium. Először fussunk végig a Megkérdőjelezhetetleneken:

Fernandez: végleg(?) hazatérve képes volt minőségben javítani játékán. Több ő már, mint akrobatikus kosarakat dobáló sármőr. Volt 11 és 13 lepattanós meccse, kivette részét a brusztból, igazi vezérként vezette a Real Madridot Londonba. Akadt olyan tizenkét mérkőzést felölelő periódus, amely során mindig kétszámjegyű VAL-t tett a közösbe (13. és a 25. játéknap között). Négy alkalommal (a legtöbbször idén) produkálta a legkiválóbb teljesítményt a játékhéten, kiérdemelve a Hét Játékosa címet. Mindkét összecsapásukat elbukták a Királyiak, mikor sérülés miatt nem játszhatott.

Szpanulisz: mindenki az Olimpiakosz skalpját akarta. Nyomás alatt, új -és sokszor bizonytalankodó- vezetőedzővel kellett megfelelni a címvédő titulus okozta nyomásnak. Most Vaszilisz Player állt elébe a feladatnak. Bár pont és index számai szakaszról szakaszra csökkentek (16-15,4-10,4 ill. 17,7-14,9-12,4), klasszisát igazolandó, az "apróságokban" előrelépett (5,5 gólpasszról 6,6, 2 lepattanóról 3,2 míg 77% büntetőről 93%), az Efes elleni élet-halál derbin ismét megvillantva legendás falkavezér mivoltát.

Tomic: miután sikeresen vívta meg belharcát Nate "Hamburgerárus" Jawai ellenében a Barcelona kezdő ötöscentere posztért az alapszakasz során, a TOP16-ban robbantott. A hátralévő 18 összecsapáson egyetlen egyszer maradt tíz alatt a teljesítménymutatója, ám akkor is eljutott 11 dobott pontig és a csapata nyert. Ezen időszak alatt mindössze két alkalommal nem hozott kétszámjegyet a pontok tekintetében, ám a hasznosságát mutatva, ekkor is elérte a bűvös tízes VAL határt. Három dupla-dupla, 63,3% mezőnyből és brutális hatékonysággal (16,3 index) eltöltött 23,3 perc a parketten. A kiegyensúlyozottság szobra volt idén. 

James: a Maccabi igáslóként melózó magasembere talán az első ötösbe is beférhetett volna, ha az a Real elleni ultrasima 3-0-ás rájátszás párharc nem rondít az összképen. Van ez így, a spanyoloké egész egyszerűen jobb csapat. Az amerikai sapkagyáros azonban méltán került be a legjobbak közé. A mezőny legtöbb kötött fejfedője (52, ami 1,93-as átlag), második hely a lepattanólistán (6,5 meccsenként), de ami sokkal fontosabb, ő volt az, aki a színtelen, szagtalan izraeli örökösbajnokot sokszor egyedül húzta-vonta egy hullámvasutazós szezonon keresztül.

Elérkeztünk azokhoz, akik megérdemelten vannak jelen, viszont nem abban a csomagban, ahol lenniük kellene. Jöjjenek az Eltévesztettek:

Krisztics: mikor tavaly visszatért hosszú NBA kalandja végeztével, Év Csapata díjjal honorálták erőfeszítéseit. Talán ennek emléke rémlett fel a döntéshozóknál, mikor a derék szerbet ismét a krémek krémjébe emelték.

Először, egy szerkezeti anomália: Két tipikus ötös nem kell egy kosárlabdacsapatba, pláne egy ilyenbe. Színezhetik, csomagolhatják, de Krisztics attól még nem lesz 4-es, mert viszonylag jó keze van középtávolról! Klasszikus, háttal tolatok, sarkazgatok, finesszel megoldom alsó poszton játékos az Öreg Kontinensen. Mivel Tomic megkérdőjelezhetetlen választás a főcsapatba, így a nem túl dús hajú ex-Partizan nevelés beválasztása okafogyottá és erőltetetté válik.

Másodszor, a csalóka számok csapdája: 13,6 pont, 63 és 78%, mellé 17,9 VAL. Impozáns adatok, akár a mindössze 4,6-os pattanózás kapcsán felmerülő kételyeket is csitítja. DE. Idei tíz legfényesebb teljesítményéből nyolcat a mezőny kutyaütői (Besiktas, Lietuvos, Berlin, Bamberg) ellen sáfárkodta össze. A valódi nívót jelentő gárdák (Pana, Barca, Efes, Zalgiris és Real) ellen jóval szolidabb a bizonyítvány. 11,8 pont, 14,2-es indexátlag.

Harmadszor, a csapatában betöltött szerepe: A CSKA Moszkva együttesében több olyan játékos van, akinek hiánya jobban visszaütne egy esetleges hiányzás esetén. A saját posztján szereplő Kaun említése a leginkább evidens. Nem annyira képzett és fifikás center, viszont atletikusabb, keményebb, akinek elvesztése nagyobb érvágás lenne, főleg védekezésben. Egy Euroliga Év Csapat kitüntetettől elvárás, hogy hiányában alapjaiban változzon saját gárdája játéka, ám Kriszticsnél ezt nem érzem így. És akkor még a lentebb következő Hjapát nem is említettem...

A Caja Laboral ellen mutatott négy mérkőzése a negyeddöntőben feltétlenül pozitívumként említhető, viszont ettől függetlenül tartom, legfeljebb második ötösbe való idén.

Teodoszics: a fentebb említett harmadik indok rá ellentétes előjellel vonatkozik. Az orosz katonacsapat kerete ugyan dugig van irányítókkal (Ponkrasov, Papalukasz, Jackson), de ha a szelídülni látszó délszláv zsenit kivennénk a pakliból, komoly százalékokban mérhetnénk a veszteség mértékét. Az alapszakasz során takaréklángon pislákolt, hogy aztán a középszakaszban robbanthasson. Abszolút mértékben ő a motor, az agy, a kreátor, a régi sikerei színhelyére visszatérő Messina jobbkeze. Alfája és omegája a támadásoknak (Hjapával karöltve), a kritikus döntéseket neki kell meghoznia és jórészt sikerrel teszi. 31:25 játszott átlagosan, elképesztő fontosságú kosarakat, gólpasszokat postázva. 15,3 és 5,2 voltak mutatói ekkor. Hullámzott Weems, Micov, sokszor helyettük hozta a statisztikát.

Milos az idei kiírás legjobb egyese. Kiegyensúlyozott, összeszedett, fegyelmezett. A legkiélezettebb rangadókon sem bújik el a felelősség elől. Még akkor sem, ha esetleg adott napi mutatói nem sorolhatóak a jó kategóriába. Mint a büszke vítóriai baszkok elleni negyedik, gyilkos partin. Mindösszesen 6 VAL, 3 eladott, 4/11-es mezőny. Viszont az a kilencméteres trojka, cirka egy perccel a vége előtt, hárompontos vezetésnél egy extázisban hajrázó, a lélektani előnyt birtokló hazai csapat ellen..azt nagyon kevesen tudják a világon...

Diamantidisz: a Gyémántember azon kevesek egyike. Bemutatta ezt a Barcelona elleni párharc második illetve harmadik körömlerágós örök klasszikus végjátékában. Előbbin a Jawai táncoltatást lezáró, utóbbin a palánkos-gyilkos hárompontos írt újabb fejezetet az élő Panatinaikosz Legenda memoárkötetébe. Hogy mégis a fejemet csóválom a beválogatása kapcsán? Paradoxon a javából, szó se róla. Nélküle nem valószínű, hogy a londoni repülőjegyért harcolhattak volna a katalánokkal. Izzadságszagú alapkör és TOP16, identitás kereső görög sztárcsapat és bizony-bizony néhol mínuszos index(ek)et köhögő Pókember. Voltak csodálatos bemutatói, mint a Real Madrid otthonában prezentált siker alkalmával (14 pont és 8 gólpassz), ám az összkép akkor is cöccögős. Értem én, alapjaiban kellett újjáépíteni a zöldeket, meg kellett találni az összhangot az újakkal, Pedulakisz mesterrel..

Viszont egy négyszeres Év Csapattag, háromszoros Euroliga győztes Nagyvezér nem teheti meg, hogy a Final Fourba jutás kapujának küszöbén, 2-1-es összesített vezetésnél a következő két thrilleren 0/8-as triplamutatóval és 12 összeindex-vel zárjon úgy, hogy hazai pályán, a negyedik meccsen nem vállal duplakísérletet...

Nála érzem leginkább a diplomáciát. Kellett valaki a lesajnált Panából és ki más lehetett volna alkalmasabb erre (néhány sor múlva lesz erre tippem...), mint az utóbbi évtized egyik emblematikus figurája?

Hjapa: talán annyira joviális a derék Viktor fizimiskája, hogy a döntéshozók úgy voltak vele, neki nem számít melyik brancsba teszik. Mert azt nem tudom elképzelni, hogy a szurkolók ennyire elvakult Krisztics imádók legyenek. Kérdés nem férhet hozzá ki a legkiválóbb magasember az Euroligában. A CSKA Mindenese, aki a "padra száműzetett"...

Írd és mondd, három mérkőzés akadt, ahol VAL-mutatóban tíz alatt maradt. Dominanciáját valamint a hierarchiában betöltött szerepét mutatja azonban, hogy ezeken a derbiken is 29 percet zúzott átlagban (pedig a keret tagja még Voroncevics és Erceg is a posztján), 21 pattanót letépve. Apropó, palánkról lecsorgó labdák! 2012/2013 legjobb lepattanózójaként (7,5) utazhat az Olimpiakosz elleni elődöntőre. Emellett egyedüliként feszíthet a rekorddal, miszerint minden fontos kategóriában (lepattanó-gólpassz-szerzett labda és blokk) a TOP20 szűk elitjébe tartozik. 

Botcsinálta költői kérdés: Mit kellene még tennie egy 4-es pozíciós kosarasnak ahhoz, hogy ilyen pedigrével bekerülhessen -jól megérdemelt- helyére, a Legjobb 5ösbe?! Esetleg kérhetne időt Messina helyett, cserélhetne, igazgathatná a klub működését. Főzhetne kávét a klubszobában. Legyúrhatná a csapattársakat és természetesen elvégezhetne apróbb cseprőbb rutinműtéteket, hátha felfigyelnek rá...

Vicc. Ellenben Hjapa legalább odafért a listára. Mit mondhatok azokról, akiknek még ez sem adatott meg?! Következzenek az Elfelejtettek:

(Összeesküvés gyanús, de tartom, az EL Vezérkar és újságíróik úgy voltak vele, a Legjobb Ötösbe kerüljön be a gigászok közül egy-egy ember. Ne legyen sértődés, hiszti, nem kell két játékos, még akkor sem, ha az lenne indokolt. Így mindenki boldog. Jut is marad is...)

Stephane Lasme: mivel a Pana végül hősi halottként elesett a gránátvörös kékek elleni epikus széria ötödik meccsén, valamint Diamantidisz elvitte a csapat részére "fenntartott" helyet a válogatottban, így a brutális szezont futó erőcsatár szemét egy Év Védője címmel szúrták ki. Fantasztikus elismerés ez, szó se róla, ám ez újabb kérdést vet fel: a hátsó udvarok legrettegettebb fegyvere nem méltó arra, hogy legalább a kispadon lehessen?!

A Gaboni Vipera sokkal több volt élő légelhárításnál idén. Kényszerből, már az alapszakasz első köre után igazolta le a hellén szuperklub. Az első mérkőzésen még szokta a légkört, hogy aztán eszméletlen, kilenc derbit felölelő dupla VAL-os sorozatépítésbe kezdve, a legfontosabb játékossá váljon. A TOP16 során akadtak megingásai, ám a spanyolok elleni negyeddöntőben magasan a legjobb volt, mindkét csapatot figyelembe véve. 12,4 pont, 7,6 lepattanó, 1,4 prakker, 14 VAL, megfűszerezve 52% mezőny és káprázatos, 92,3%-os büntetőzéssel.

Úgy érzem inkább a Final Four résztvevő Real Madrid ifjú fregoliemberét, Nikola Miroticot részesítették előnyben, holott ha szigorúan kettejüket vetjük össze az afrikai predátor -csakúgy mint a Krisztics-Hjapa összevetésnél- jóval fontosabb saját csapata eredményes szereplésének érdekében, mint az Óriás Egér.

Végére hagytam azt a fiatalembert, akinél alul értékeltebb kosárlabdázót rég nem láttam. Egy kirakatcsapat szürke eminenciásaként kezdte az évet. Beszéltek az NBA bajnok duó (Farmar és Vujacic) újraegyesülésének lehetséges csodájáról, a trükkös szerb kreativitásáról (Szavanovics) és a megváltóként hazatérő emberhegy dominanciájáról (Erden). Erre tessék, a török átok szertefoszlatására hivatott Efes magasan legfontosabb kirakós darabkája egy halkszavú mágus lett...

Jamon Lucas: Hjapával kapcsolatban írtam a sokoldalúság nagyszerűségéről. Ezt nála is tartom. Amit az egykori Virginia Tech sztár nem tud a kosárlabdáról, azt egy mezőnyembernek nem kell. Az alap, hogy az ellenfél mindenkori legveszélyesebb játékosát őrzi. Eszméletlenül lepattanózik és passzol. Csak ő tudta hozni, hogy tíz fölé jut egy meccsen lepattanóban (CSKA ellen 11) és egy másikon asszisztban (Bamberg ellen 11). Immár második éve zsinórban a labdaszerzés királya (51, ami 1,8-as átlag). Való igaz, a számai nem annyira csitty-fittyk, mint néhány üdvöskének, bár a 9 p., 4-4 lp. és gp. tisztességes adatsor. Azonban nála minden kétséget kizárólag megállja a helyét a kijelentésem, miszerint nélküle az Efes már a TOP16-ban elvérzik.

Sokáig Mahmuti mester, aki egyébként hozta magával a tavalyi meglepetéscsapatból, a Galatasarayból hagyta a Marschall-botot az ex-Lakers páros kezében. Ekkor Lucas a háttérből tette, ami a csapatának szükségeltetett. A nyögvenyelős (5-5) továbbjutás után az irányítás felelőssége végleg hozzá került. A szenzációs, hét mérkőzéses diadalmenet alkalmával 16-os indexátlagot hozott, több mint 33 percet átlagolva. Valódi vezérfiguraként képes volt jobbá tenni társait, a Gönlüm-Barac páros egyenesen imába foglalhatta a nevét (de Farmar számai is attól kezdve kezdtek emelkedni...)

Mellékszál, de rettentően fontosnak érzem a teljes kép érzékeltetéséhez: Az Euroliga hivatalos szponzora egy török óriás cég. Kimondva kimondatlanul ezt az évet jelölték meg az áttörésre. A nagy nyomás alatt a másik két török szereplő azonban csúfosan összeroppant. Mind a Besiktas, mind a Fenerbahce botrányosan szerepelt. Sokáig úgy tűnt az Efes sem lesz különb, ám ekkor érkezett Lucas és oroszlánrészt vállalva Törökország utolsó reményének életben tartásában, egészen a címvédő Olimpiakosz elleni ötödik mérkőzés hajrájáig vitte a lángot. 

Ott leradírozta a pályáról a vitathatatlanul legkarizmatikusabb szereplőt, Vaszilisz Szpanuliszt. A görög hátvéd pályafutásának rémálmaiban kísért majd egykori csapattársának fojtogató védekezése. Emellett a harmadik derbin hozott 24 pontot, 9 pattanót, 7 gólpasszt és 24 VAL-t, mint a forduló MVP-je. Mindezt Demoklész kardjával a feje fölött, hiszen ekkor 2-0-ra vezettek a piros-fehérek. A negyedik meccsen ezt is felül tudta múlni, mikor az évad addigi legfontosabb és legelképesztőbb mozdulatával a kosárba pöcizte a labdát mínusz egynél, mikor alig egy másodperc volt hátra...

Soroltam róla hideg számadatokat, miérteket magyarázó lelki-emberi-játékoskvalitási okokat, ám a végére hagytam a brutálisat. Tegyük fel, hogy teszünk az alapszakaszra. Régen volt, különben is, az még nem különösebb érdem. Ok. Hezitáljunk a középszakasz fontosságát illetően. Koncentráljunk kizárólag a negyeddöntők három sikerig tartó bajonett harcaira. A mondás azt tartja, az igazi vagányok akkor pirítanak, mikor a leginkább kell és a földi halandók megremegnek...

Jamon Gordon Lucas (Lasme "mellesleg" szintén..) TIZENNÉGY pozitív statisztikai mutatóban a TOP10-ben volt a playoff során. Érzékeltetésként a Beválasztottak eredményei: Navarro 12, Szpanulisz 12, Diamantidisz 10, Teodoszics 6, Fernandez 2 a mezőnyöknél. Míg a nagyok listája: Tomic 13, Krisztics 11, Hjapa 6, James 6, Mirotic 3.

Sebaj JGL, két éves szerződés köt az Efeshez, jövőre talán észrevesznek...