Euroliga: Iskolázott a Fener, újabb nagy Zvezda-siker

Ekpe Udoh nélkül sem adott esélyt a Fenerbahce a Panathinaikosznak a játéknap rangadóján, a Barca Vitor Faverani remek debütálásával verte a közvetlen rivális Efest, a Zvezda Tel-Avivot is bevette, a CSZKA hozta a kötelezőt, a Milano pedig végre megszakította tízmeccses vereségsorozatát.

Alapszakasz, 18. forduló

CSZKA Moszkva (orosz, 14-4) – Brose Baskets Bamberg (német, 7-11) 85-64

A Milano után a Bamberget is legyőzte a CSZKA Moszkva, ezzel újabb házi feladatot pipált ki sikeresen a címvédő. Pedig az oroszok a három legjobb pontszerzőjükből kettőt, Milos Teodoszicsot és Cory Higginst is nélkülözték ezúttal, a harmadik, Nando De Colo (26/3 pont, 5 gólpassz, 4 lepattanó, 3 labdaszerzés, 9/8 dupla) viszont alaposan kitett magáért, remek dobószázalékkal és sokoldalú játékkal 35 indexpontig jutott, amivel magasan a mezőny legjobbja volt. De Colo klasszisa mellett a nagyszerű védekezés döntött a CSZKA javára, hiszen az első negyed még szoros csatát hozott, majd 14-15 után hét perc alatt mindössze egy kosarat kapott a házigazda, így 25-17-re módosult az állás. A különbség aztán innen már nemhogy nem csökkent, hanem csak még tovább nőtt, a Bambergben pedig Daniel Theis (16/3 pont, 5 lepattanó) és Nicolo Melli (15/3 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) ketten kevesek voltak, rajtuk kívül a csapat többi tagja mindössze 33 pontot szerzett.

A CSZKA Moszkva legjobb dobói: De Colo 26/3, Hines 13, Kurbanov, Fridzon 10/3-10/3
A Bamberg legjobb dobói: Theis 16/3, Melli 15/3

 

Fenerbahce (török, 11-7) – Panathinaikosz Superfoods (görög, 10-8) 84-63

Hatalmasat játszott a Fenerbahce a forduló előtt szintén 10-7-tel álló Panathinaikosz ellen, pedig idei legstabilabb emberük, Ekpe Udoh nélkül léptek pályára ezen a rangadón a törökök. Magas szintű csapatjátékkal azonban pótolni tudták a nagyszerű centert a hazaiak, akik ezzel a nagyarányú győzelemmel egymás elleni összevetésben is jobbak lettek a görögöknél, ami még akár a végelszámolásnál is fontos lehet. Különleges meccs volt ez a Fener mestere, Zseljko Obradovics számára, aki 100. Euroliga-meccsén ült az isztambuliak kispadján, épp az ellen a csapat ellen, akiket 13 szezonon át edzett és akiket 5-ször vezetett Európa trónjára.

A meccs elején Chris Singleton (13/6 pont) kosaraival még tartotta magát a Pana, Luigi Datome (16/12 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz, 7/4 tripla) azonban szórta a triplákat, Jan Vesely (13 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz, 3 labdaszerzés) pedig mindig megjátszható volt, így az első negyed végén már 27-16-ra lépett el a Fener. A továbbiakban sem változott semmi, a hazaiak kiválóan járatták a labdát, mondhatni tavalyi önmagukat idézték, rendre megtalálták a legjobb helyzeteket, és a védekezésük is kiválóan működött. Még a kis túlzással szökőévente pályára kerülő, Udoh hiányában ezúttal 15 percet kapó Ahmet Düverioglu (13 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz, 2 blokk, 7/6 mezőnyből) is kiválóan élt az adódó lehetőséggel, minden összejött tehát ezen az estén a Fenernek. Már az első félidőben kialakult a húszpontos különbség (42-22) a felek között, ami a folytatásban sem nagyon változott, a Panában Mike James (25/6 pont, 11/9 mezőnyből) hősies játéka is csak arra volt elég, hogy ne legyen még nagyobb a különbség.

A Fenerbahce legjobb dobói: Datome 16/12, Vesely, Düverioglu 13-13, Szlukasz 12/6, Nunnally 10/6
A Panathinaikosz legjobb dobói: James 25/6, Singleton 13/6, Rivers 11/9

 

Maccabi FOX Tel-Aviv (izraeli, 6-12) – Crvena Zvezda mts (szerb, 10-8) 67-71

Újabb nagy győzelmet aratott a Crvena Zvezda, ezúttal a Maccabi otthonában, ami már az ötödik volt nekik a sorban. A Maccabi ezzel szemben a legutóbbi kilenc meccséből nyolcat elveszített, és lassan búcsút inthet a rájátszásnak. Ezen a találkozón ismét bebizonyosodott, hogy mentálisan mennyire erős a szerb alakulat, hiszen ezúttal nem tündököltek, ám mindenre volt válaszuk, a végjátékban pedig leiskolázták az izraelieket. A Maccabi 25-16-ra elhúzott a második negyedben, de nem sokkal később már újra döntetlen volt az állás, és innentől végig szorosan alakult a találkozó. Pedig a tel-aviviaknál Andrew Goudelock (19/12 pont, 5 lepattanó) embertelenül nagy hármasokat dobott be, volt, hogy 9-10 méterről is betalált, Sonny Weems (12/3 pont) pedig alaposan feljavult a záró játékrészre. Vezettek is 67-62-re a hazaiak, a hajrában azonban teljes csődöt mondtak, az utolsó négy percben már egyetlen pontot sem szereztek. A Zvezda viszont egy-egy okos játékkal, triplával, betöréssel vagy éppen kettő-kettővel szétzilálta a Maccabit, így végül győztesen távozott a Menora Mivtachim Arenából. A meccs utolsó 9 pontját szerző belgrádiak legjobbja és nyerőembere Szefan Jovics (14/6 pont, 7 gólpassz, 3 lepattanó) lett végül, aki az utolsó percekben 5 ponttal és 2 gólpasszal vette ki a részét a Zvezda győzelméből.

A Maccabi legjobb dobói: Goudelock 19/12, Iverson 13, Weems 12/3, Rudd 11/3
A Crvena Zvezda legjobb dobói: Jovics 14/6, Thompson 10

 

EA7 Emporio Armani Milano (olasz, 5-13) – Galatasaray Odeabank (török, 5-13) 92-87

A Galatasaray ellen végre megszakította tízmeccses vereségsorozatát a Milano, miután egy nagyon jó meccsen az utolsó percekben ezúttal ők bizonyultak jobbnak ellenfelüknél. Pedig kísértett a közelmúlt a lombardok számára, akik a félidő előtt még 16 ponttal, 47-31-re is vezettek. Ez az előnyük azonban tovaszállt, hiszen a Sinan Güler (17/6 pont, 6 gólpassz, 4 lepattanó) és a bordó-sárga szerelésbe egyre jobban beleszokó Bruno Fitipaldo (17/12 pont, 4 gólpassz, 5/4 tripla) által vezetett Galata egyre csak faragta le hátrányát, és egy 9-0-s futást követően 73-76-nál hosszú idő után a vezetést is átvették a vendégek. A Milano ezúttal azonban nem esett szét, Krunoslav Simon (19/9 pont, 5 gólpassz, 3 lepattanó) és Ricky Hickman (10/3 pont) csapatuk élére álltak, ketten együtt az olaszok utolsó 19 pontjából 11-et termeltek, amivel megszerezte a hőn áhított győzelmet az Olimpia.

A Milano legjobb dobói: Simon 19/9, Raduljica 13, Kalnietis 12/6, Hickman 10/3
A Galatasaray legjobb dobói: Fitipaldo 17/12, Güler 17/6, Daye 14/12, Pleiss 10

 

FC Barcelona Lassa (spanyol, 8-10) – Anadolu Efes (török, 8-10) 89-78

A katalán szurkolók által régóta vágyott jó, szemre is tetszetős játékkal verte meg a Barcelona az Efest, amivel a gránátvörös-kékek beérték a tabellán a törököket, és négypontos idegenbeli vereségük okán az egymás elleni összevetésben is jobbak lettek a Perasovic-legénységnél. Az első félidő azért még inkább az Efes szája íze szerint alakult, a 33-34-es nagyszünet után azonban már a hazaiakról szólt a mérkőzés. Elsősorban a Barcában az első meccsén pazarul bemutatkozó Vitor Faverani (18/3 pont, 8 lepattanó), a tűzkezű finn, Petteri Koponen (20/18 pont, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés, 8/6 tripla), illetve az ezúttal szebbik arcát mutató Victor Claver (15/9 pont, 5 lepattanó, 3/3 tripla) révén nagyon rendben volt a katalánok kinti-benti játékának egyensúlya, a három főszereplő kosarai után 70-55-nél kialakult a meccsen a legnagyobb különbség. Brandon Paul (25/18 pont) és Thomas Heurtel (18/6 pont) vezérletével azonban nem hagyta magát az Efes sem, 80-78-nál ismét szoros volt a mérkőzés. Koponen azonban két jó büntetővel és hatodik triplájával hűtötte a kedélyeket, amivel ismét biztonságos távolságba lépett el a Barca.

A Barcelona legjobb dobói: Koponen 20/18, Faverani 18/3, Claver 15/9
Az Efes legjobb dobói: Paul 25/18, Heurtel 18/6, Honeycutt 11/3

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus