Euroliga: Ma pályán a Fener, az Olympiakosz és a Barca

A playoffért küzdő csapatok napja lesz a mai, hiszen a 9. Darüssafaka a Fenerbahcét fogadja, a 10. Zalgiris az Olympiakoszhoz látogat, a 11. Barcelona pedig a Galatasaray ellen lép pályára.

Alapszakasz, 22. forduló

Darüssafaka Dogus (török, 10-11) – Fenerbahce (török, 14-7) (18.00, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

A Darüssafaka a múlt héten egészen hihetetlen leolvadást mutatott be a Milano vendégeként, hiszen a 25 pontos harmadik negyedbeli előny is kevés volt nekik a győzelemhez. Ezt a nagyon hiányzó két pontot most a Fenerbahce ellen hozhatja vissza a Blatt-legénység, ami finoman szólva sem ígérkezik könnyű feladatnak. A Dogus mindezek tetejében még hullámvölgyben is van, hiszen a legutóbbi öt fellépésén egyaránt vereséget szenvedett, ebből háromszor az Euroligában, a Milano, Zalgiris, Efes trió ráadásul nem is az élcsapatok közé tartozik. A Darüssafaka azonban már tudja, hogy hogyan kell legyőzni a tavalyi döntőst, hiszen decemberben a Boszporusz túlpartján ezt már idegenben megtették, és most az európai kontinensen is megismételnék. Az idegenbeli sikerből a Fener részéről sincs ugyanakkor hiány, hiszen ők pedig a bajnokságban vették már be egyszer idén a Volkswagen Arenát. A meccs esélyese jelen pillanatban sokkal inkább a Fener, hiszen Bogdanovicsék hetes győzelmi szériában vannak (ebből négy az Euroligában), a múlt héten ráadásul a címvédő CSZKA-t verték meg már másodszor az idény során, így az egyre jobban összeálló Fener önbizalma is az egekben lehet.

Olympiakosz (görög, 15-6) – Zalgiris Kaunas (litván, 9-12) (20.00)

A Real Madrid és a CSZKA Moszkva tegnap már hozta a maga mérkőzését, így az Olympiakosznak is igazolnia kellene a papírformát a Zalgiris ellen. A sorozatban hetedik hazai győzelmükre készülő görögöknek ugyanakkor nem árt vigyázniuk, hiszen a Zalgiris az elmúlt három fordulóban három nagyszerű győzelmet aratott, nem kisebb csapatokkal szemben, mint a CSZKA, a Darüssafaka és a Barcelona. Ezzel a litvánok hirtelen ott találták magukat a rájátszásért zajló küzdelemben, és mivel evés közben jön meg az étvágy, nyilván most is az újabb győzelem reményében lépnek pályára, még ha most sem ők az esélyesek. A favorit ugyanis egyértelműen a szezon egyik legmagabiztosabban menetelő csapata, az Olympiakosz ráadásul vezérét, a bő egy hetet kihagyó Vaszilisz Szpanuliszt is visszakapja már erre a találkozóra.

FC Barcelona Lassa (spanyol, 8-13) – Galatasaray Odeabank (török, 6-15) (21.00, TV: DIGI Sport 3, ÉLŐ)

Nagy lehetőség előtt áll a Barcelona ebben a fordulóban, hiszen a ligautolsót fogadja a katalán alakulat, akik mindemellett joggal reménykedhetnek az előttük álló közvetlen vetélytársaik, a Darüssafaka és a Zalgiris vereségeiben is. Mindenekelőtt ugyanakkor a saját dolgára kell koncentrálnia a Barcának, akik ezt a meccset sem vehetik félvállról, pláne ha figyelembe vesszük, hogy a legutóbbi hat fellépésükről mindössze egyszer tudtak győztesen távozni. A legutóbbi két alkalommal ráadásul a Baskonia és a Zalgiris is szépen kitömte őket, hiszen Hangáék 93, a litvánok pedig 89 ponttal terhelték meg a gyűrűjüket. A nagy tűzijáték és a sokpontos meccsek pedig a Galatától sem állnak távol, így oda kell figyelniük a védekezésükre a gránátvörös-kékenek. Így vagy úgy, de a meccs egyértelmű esélyese a Barca, hatalmas blama lenne, ha nem a győzelmi kényszerben lévő katalánok nyernék meg a forduló zárómeccsét.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A forduló eddigi eredményei (ezekről ITT olvashattok):
UNICS Kazany – Real Madrid 77-81
Anadolu Efes – EA7 Emporio Armani Milano 90-86
CSZKA Moszkva – Crvena Zvezda mts 102-80
Maccabi FOX Tel-Aviv – Baskonia Vitoria Gasteiz 85-84
Panathinaikosz Superfoods – Brose Baskets Bamberg 81-72

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus