ACB Liga - 26. forduló: Hangáék újabb lépést tehetnek a rájátszás felé

Az alapszakasz 26. fordulójához érkeztünk Spanyolországban, ahol Hanga Ádámék idegenben kerülhetnek még közelebb a rájátszáshoz: a Murcia otthonába látogatnak a baszkok. A hét slágermeccse egyértelműen a Zaragoza-Barcelona összecsapása - amelyet a Sportklub élőben tűz műsorára -, a katalánok hatalmas hétközi vereség után látogatnak Andalúziába. Nem ígérkezik kevésbé izgalommentesnek a Herbalife Gran Canaria-Valencia találkozó sem, míg a Real Madrid dolgát a Cajasol igyekszik megnehezíteni! Nézzük meg, mit várhatunk az egyes mérkőzésektől! (+ÉLŐKÉPES LINKEK)

Bilbao Basket – CB Valladolid
2014. április 5. – 19:15

„A nehéz helyzetünk ellenére azt akarom, hogy minden játékosom csak a kosárlabdára koncentráljon, amelyhez a közönségünk szeretete biztos nagy támogatást nyújt.” – nyilatkozta Rafa Pueyo, a Bilbao vezetőedzője. Mint ismeretes a baszk klub komoly anyagi problémákkal küzd, de talán egy győzelem javíthatna a kedélyeken – a ligautolsó ellen pedig erre minden esélye megvan. Némi vigaszt nyújthat, hogy hat hét után visszakapja első számú irányítóját, Raul Lopezt. A csapat azonban továbbra sem számíthat Alex Hervelle és Zoran Vrkic szolgálataira. Nem lebecsülendő a Valladolid sem, legutóbbi mérkőzését impozáns játékkal húzta be, ráadásul görög magasembere, Dimitrisz Haritopulosz remek formában pattogtat: utóbbi három mérkőzésén 17 pontot átlagolt 21-es indexmutatóval. Azonban Alex Mumbrú és German Gabriel nagy segítségére lehet a visszatérő volt válogatott Lopez, a mélyebb rotáció hazai sikert ígér.

Rio Natura Monbus – Gipuzkoa Basket
2014. április 5. – 20:00

Az obradoiroi kiscsapatnak nagyon sok esetben csak „egy kis plusz” hiányzik, hogy győztessen hagyhassa el a parkettet – ma esti ellenfele ellen megtalálhatja ezt a hiányzó adalékot: bár az elmúlt fordulóban győzött Sito Alonso legénysége, koránt sincs olyan jó formában, mint a szezon kezdetén. Habár Jason Robinson az utóbbi négy fordulóban 24,25 (!) pontot átlagolt, de mellé másnak is fel kell nőnie, ha győztesen szeretnének távozni a galíciaiak otthonából. Egy régi-új játékos debütál a hazai együttesnél: Ricardo Guillen ismét parkettre lép a spanyol bajnokságban! További jó hír a Monbusnak, hogy visszakapja nagy hiányzóját, Oriol Junyentet, akinek jelenléte sokat jelenthet a Corbacho-Delas páros játékának. 

Iberostar Tenerife – Unicaja Malaga
2014. április 5. – 20:00

Érdekesnek ígérkező találkozóval zárul a szombati játéknap: a kanári-szigeteki együttesnek mindenképp győznie kellene, ha szeretné, hogy a rájátszásba kerülés a továbbiakban ne csak illuzió legyen. Legnagyobb hátránya mindenképp a festékben van a tenerifeieknek; ott akár el is dőlhet az összecsapás a Vázquez-Stimac duó javára. A kanárik győzelmi reményeit tovább csökkenti, hogy Saul Blanco és Fociusz Lampropulosz továbbra sem kaptak zöld jelzést orvosaiktól, míg a túloldalon már parkettre léphet Sergi Vidal és Hettsheimer. Txemi Urtasun mérföldkőhöz érkezett: 250. elsőosztályos spanyol mérkőzését vívja! A hazaiaknak akkor van esélyük, ha alacsony pontszámú mérkőzésre tudják kényszeríteni az Unicaját, ahol kemény védekezésük dominál. 

UCAM Murcia CB – Laboral Kutxa 
2014. április 6. – 12:15

Utóbbi tíz összecsapásukból egyet sem tudott megnyerni a Murcia, és a jelenlegi forma alapján is baszk sikert ígér a vasárnapi játéknap első találkozója. Hangáék magabiztos Euroliga győzelemmel (95-73 a Fenerbahce ellen) készülhettek a bajnoki fordulóra, ahol egy diadallal még közelebb férkőzhetnek a minél előkelőbb rájátszást érő helyekhez. Kim Tillie kiesése még tovább bonyolítja a hazaiak helyzetét, az ő hiánya nagy érvágás a Murciának. Meghatározó pontja lehet az összecsapásnak az Augusto Lima-Tibor Pleiss palánk alatti belharc: a német magasember megállítása, a rajta való védekezés kulcsfontossággal bírhat a találkozón. Hanga Ádám posztján is remek match-up várható, amennyiben Thomas Kelatival kerül szembe.

Bruixa D’or – Tuenti Movil Estudiantes
2014. április 6. – 12:30

Égető szüksége lenne a katalán kiscsapatnak otthon tartania a három pontot, amennyiben nem szeretne még jobban leszakadni az utolsó bejutó csapatok csatája között. Az utóbbi fordulókban mutatott teljesítmény azonban fővárosi diadallal kecsegtet, tekintve hogy Kyle Kuric egyre inkább vezéralkattá nőtte ki magát: az elmúlt öt fordulóban 20,2 pontot átlagolt, de mellette mindenképp szükséges Uros Slokar festékbeli keménysége is. A vendégek egyik ásza, Dejan Ivanov ugyan továbbra sem ölthet magára mezt, míg hazai fronton mindenki egészséges. Ám eddig remekül oldották meg helyettesítését – a Manresa elsődleges célja egy szoros hajrá kikényszerítése lehet, ahol már a szerencse is dönthet a győztes kilétéről.

Real Madrid – Cajasol
2014. április 6. – 12:30

Az elmúlt héten komolyabb terhelést kapott a Királyi Gárda – ezúttal azonban egy alacsonyabban rangsorolt gárda érkezik a fővárosba. Nikola Mirotic 150. alkalommal lép parkettre a Liga Endesában, ez külön motivációt adhat neki. A „blancók” pszichológia erejét mutatja, hogy minden szoros mérkőzés hajrájában képesek voltak újítani, fegyelmezettségük, csapatszellemük és a rotációs mélységeket tekintve a Cajasol egyetlen célja csak a tisztes helytállás lehet.

Baloncesto Fuenlabrada – FIATC Joventut
2014. április 6. – 12:30

Az elmúlt körben meglehetősen simán kapitulált a Fuenlabrada az Estudiantes otthonában, míg a Joventut előbb Malagán, majd a tenerifei együttes ellen mutatta meg, hogy komolyan kell számolni vele a rájátszásért igyekvő klubok versenyében. A hazaiaknak nagy szükségük lenne a Feldeine-Panko-Cabezas triumvirátus kiegyensúlyozott játékára, ha megakarják állítani a Tariq Kirksay-Devoe Joseph vezette katalán expresszt. Mindkét fél komoly fegyvere a periméter játék, egy fordulatos, izgalmas, akár egylabdás ütközet is kialakulhat az összecsapásból!

Herbalife Gran Canaria – Valencia Basket
2014. április 6. – 13:00

A forduló egyik legnagyobb rangadóján a kanári-szigeteki együttes a Valenciával néz farkasszemet – utóbbinak formáját tekintve kőkemény csatára van kilátása. Az elmúlt fordulóban komolyan érett a meglepetés a Real Madrid otthonában; a Gran Canaria pazar show-val tette emlékezetessé a derbit. Ha a Brad Newley-Ben Hansbrough vezette hazaiaknak sikerülne átmenteniük akkori performaszukat erre a találkozóra, úgy egyértelmű esélyeseivé válnának a mostanában kissé szenvedő, ám a hajrában mindvégig higgadt arcát mutató Valencia ellen. Nem kérdés: presztízscsata várható, ahol nehéz egyértelmű favoritot kikiáltani.

CAI Zaragoza – FC Barcelona - SPORTKLUB ÉLŐ
2014. április 6. – 18:00

Óriási, váratlan betli után utazott Zaragozába a gránátvörös-kék had: Ante Tomicék szerdán hatalmas pofonba szaladtak bele Milánóban – tehát van miért törleszteniük a katalánoknak. A Sportklub élőben tűzi műsorára a forduló slágermeccsét, ám vendég oldalon két nagy hiányzó is akad: Juan Carlos Navarro és Bostjan Nachbar játékára jelenleg nagyon kevés esély nyílik. Az andalúzoknak is van mit szépíteniük renoméjukon: a Cajasol az előző körben simán fektette két vállra Damjan Rudezékat. Az elmúlt négy összecsapáson a katalánok győzedelmeskedtek, akiknek elsősorban a festékbeli játékot kell erőltetniük: ott ugyanis a Tomic-Lampe-Dorsey trió könnyen gázolhat át Henk Noreléken. A kérdés csupán annyi: mennyire tudott felócsudni borzalmas szerdai játéka után a Barca? 

Az Iberostar Tenerife-Unicaja Malaga valamint a Baloncesto Fuenlabrada-FIATC Joventut összecsapások kivételével minden mérkőzés élőképpel követhető az alábbi linken!

Hajrá Hanga, Hajrá Magyar Kosárlabda!
 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus