Serie A play off: maratoni párharcok

Cimberio Varese (1.)  – Umana Venezia (8.) 4 – 1

92-74 , 81 -72 , 93-79 , 72-84,  84-75

Annak ellenére hogy a mögöttünk hagyott bajnoki évad során az Umana Venezia volt az egyetlen  olyan alakulat amely kétszer is legyőzte az egész alapszakaszt uraló Cimberiot ez látszólag semmilyen nyomot nem hagyott a varesei játékosokban, szó sem volt „velence-fóbiáról”.  A lombardok az egész évben  mutatott formájukhoz és játékukhoz méltó módon  simán hozták az első 3 partit (kettőt otthon, egyet Velencében), és csak a negyedik összecsapást( a második velenceit) adták ajándékba az amúgy kiváló erőkből álló „lagunariknak”.  A Varese erős csapatjátékából a rájátszás első körében az irányító Mike Green, és elsősorban (nem kis meglepetésre) Dusan Sakota emelhető ki. Utóbbi,  remeklése több mint meglepő, a szerb magas ember  eddig  szinte minden találkozón csak kiegészítő szerepekre volt kárhoztatva, a play offban azonban valósággal megtáltosodott , pont-  és a teljesítményindexét (VAL) is majdnem megduplázva csapata legjobbja volt. Hogy szárnyalása állandósul e, vagy  esetleg csak az új (csapaton belüli)rivális érkezése ( a bolgár center Dejan Ivanov közvetlenül  rájátszás előtt csatlakozott a listavezetőhöz)  sarkallta nagyobb erőbedobásra, hamarosan kiderül, mindenesetre a Cimberio Varese számára az Umana Venezia csak könnyű előétel volt, az igazán komoly falatok csak most jönnek..

Dinamo Sassari (2.) – Lenovo Cantu (7.) 3 – 4

90-70, 83-78, 71-73, 80-82, 81-58, 84-87, 95-97

Bombameglepetés a javából! A szardíniaiak látványos, és főleg eredményes játékuknak köszönhetően teljesen megérdemelten  szerezték meg a második helyet, ráadásul közvetlenül a negyeddöntők előtt két kiváló játékossal is erősödtek,  Sani Becirovic rutinos nemzetközi klasszis, ráadásul a szlovén hátvéd itáliai pedigréje is figyelemre méltó, rajta kívül a Partizán Belgrádtól megszerzett Drew Gordonról is hamar kiderült nagy erőssége lehet a csapatnak. Ilyen előzmények után,  egyre többen beszéltek nyíltan arról (akár a csapat közvetlen környezetéből is) a Sassari bizony már a bajnoki címre tör. Velük szemben egy addig küszködő, rendkívül ingatag formát mutató, és végül csak a 7. helyre befutó Lenovo Cantu állt. Minden a sima szárd siker mellett szólt, ezt erősítette az első két (Sassariban rendezett) összecsapás is, a Dinamo simán, sallangmentesen hozta mindkettőt, ekkor úgy nézett ki, akár a klasszikus „söprésre” is esélyük lehet. A harmadik találkozó, immáron Cantuban, azonban váratlan fordulatot hozott, az erejét és keretét jobban beosztó észak olasz gárda  védekezésben meg tudta törni az addig majd 90 pontos átlagot hozó szardíniai pontgyárat, ráadásul ekkor már az is kiderült, a Cantu is talált „gyémántot” az átigazolási időszak utolsó napjaiban. Joe Ragland, mert róla van szó,  megszerzése az addig notórius hátvád és irányítógondokkal küzdő Trinchieri banda számára valódi főnyeremény volt. Az amerikai nemcsak ragyogó karmester, hanem energikus, jól dobó pontgyáros is egyben, ráadásul  míg a Sassari oldalán az új fiúk miatt  állandó kompromisszumra (az újak érkezésével, a speciális olasz légiós szabályozás miatt, a meglévő kontingensből  egy valakinek mindig ki kellett maradnia) kényszerült Sachetti mester, addig Ragland érkezte egyetlen meghatározó játékost sem szorított ki a Cantu meglévő keretéből.  A negyedik csörtét ,  ha szorosan is, de végig vezetve nyerte a hazai pálya előnyét élvező Lenovo Cantu. Így nemcsak  a várt „söprés” lett oda, de egyenlítettek Aradoriék. A két zakóval  alaposan felpiszkált Sassari , újra hazai pályán,   méregből és nagyon fölényesen hozta a sorozat 5. mérkőzését. 3-2, innentől kezdve minden találkozó „meccslabda” volt Dienerék számára. Talán a 6. derbi (Cantuban) volt a kulcsmeccs, a Sassari ott állt legközelebb, sőt a párharc során talán ott és akkor volt egyáltalán esélye arra hogy idegenben is nyerjen, végre  féken tartották Raglandot, de vesztükre nem tudtak mit kezdeni Pietro Aradorival, a 24 éves olasz bedobó pedig 26 pontjával lehűtötte a szárd reményeket. Jöhetett a 7. összecsapás, az az ütközet amely megkoronázta ezt a fantasztikus 2 héten át tartó küzdelmet. Sassariban nagyon magas színvonalú találkozón,  hosszabbítás után, egy végletekig kiélezett mérkőzést nyert a Cantu úgy hogy a lefújáskor 7 játékosa tudott 2 számjegyű dobóteljesítményt felmutatni és ezúttal nem a védekezés hanem a kiváló támadójáték hozta meg a sikert, az ebben a műfajban  eddig egyeduralkodónak számító Dinamo oroszlánbarlangjában.

Virtus Acea Roma(3.) – Trenkwalder Reggio Emilia(6.)  4 – 3

58-70, 82-58, 69-89, 71-68, 74-69, 82-91, 72-59

A Virtus Roma negyeddöntős párharcaival  Lóránt Péter szereplése kapcsán kiemelten foglalkoztunk, így itt  és most, csak néhány mondatban összegeznénk a Roma sikerével véget ért páros küzdelmet. A meglepetés-csapatok harcát a jobb alapszakasz pozícióból induló Roma nyerte, mert elsősorban védekezésben  és csapatjátékban jobban uralni tudta az amúgy összességében nagyon hektikus  párharcot. Számunkra örömteli hogy a play offban már nemcsak a statisztikai mutatókban alig jelentkező remek védőmunkája okán süvegelhettük meg Lóránt Péter teljesítményét, válogatottunk a rájátszás első körében játékpercei, pontjai, lepattanói és VAL teljesítményindexe tekintetében is jelentősen előre tudott lépni. Azt már egyértelműen kijelenthetjük, a szezon első felében csak negyedik számú „magasnak” számító Lóránt napjainkra már egyértelműen a korábban favorizált lengyel Olek Czyz elé került Calvani hierarchiájában. Apropó Calvani,  a bajszos mester idény végi esetleges távozásával egyre többet foglalkozik az olasz sportsajtó, a hírek szerint szinte biztosan nem hosszabbítják meg a szerződését. A váratlan döntés hátterében az állhat, hogy az itáliai „zuhanyhíradó” pletykái(?) szerint viszonya  az amúgy remekül szereplő csapatával jelentősen megromlott. Erről az elhidegül viszonyról, ha burkoltan és  rendkívül diplomatikusan , de maga Lóránt is „beszélt” honlapunkon  rendszeresen megjelenő naplójában. Ennek ellenére a Virtus Acea Roma ott van a legjobb 4 között, sőt pályaelőnyből indul a Cantu ellenében, az újabb cél pedig így már nem lehet más, mint a döntő!

EA7 Emporio Armani Milano(4.) – Montepaschi Siena (5.) 3 – 4

103-79, 81-79, 73-92, 69-75, 82-67, 72-66, 80-90

Gigászok csatája, az utóbbi 6 év egyeduralkodója a rekordbajnok ellen, Euroliga rangadó, bajnoki döntő újrajátszva –  többek közt így harangozták be a negyeddöntők legnagyobb érdeklődéssel várt párharcát, azt a párharcot amelyet sokan már a bajnoki címvédő Siena hattyúdalának tartották. A Montepaschi március eleje óta borzalmas mélyrepülésben volt, fantasztikus kezdése (5 győzelem egymás után) után simán kiesett az Euroliga Top 16-os csoportköréből, a bajnokságban is csak vergődtek a zöldek, egymást érték a kínosabbnál kínosabb zakók, és az alapszakaszt végül 12 vereséggel zárták (11 éve nem gyűjtöttek be ennyit), és  akkor szinte senki nem rakott volna egy petákot sem a továbbjutásukra , az amúgy  nagyon hektikus, de tavaszra stabilizálódó és a Sienát oda és vissza is  elverő Olimpia Milano ellenében. Ennek megfelelően az első ütközet nagyon fölényes már már megalázó Milano sikert hozott, Hairston, Gentile és Buruszisz vezérletével rommá verték a bajnokot, azt a bajnokot ahol a 30 pontot szóró Dionte Christmas (a play offra igazolta Siena) kivételével gyakorlatilag mindenki értékelhetetlenül gyengén teljesített. A második (szintén milánói)találkozón azonban drámai  sienai feltámadásnak lehettünk tanúi , ugyan ezt is megnyerte a Milano, de hatalmas mázlival, hosszabbítás után, a leírt Siena pedig vérszemet kapott ettől, a „felébredő” Bobby Brown-nal, az azóta fantasztikusan játszó Daniel Hackett-tel és az arany  generáció védekező zsenijével David Moss-szal az élen, simán hozták a következő két sienai meccset. Ekkor már nem volt kérdés, a bajnok nem adta fel, mi több a bajnok egyenlített! Ezt követően a klasszikus forgatókönyv szerint zajlott a párharc, a felek a hazai csarnokuk előnyének érvényesítésével jutottal el 3-3-ig és a mindent eldöntő 7. milánói találkozóig. A sorsdöntő ütközetben pedig már nem volt papírforma, nem volt hazai pálya,  már nemcsak Daniel Hackett volt zseniális, nemcsak Bobby Brown és David Moss igazolta klasszisát, melléjük felzárkózott a grúz erőcsatár Viktor Sanikidze is, és négyük remeklése ellen már semmifajta ellenszere nem volt az ekkor már enerváltan is küzdő Milanónak. Döbbenet és csönd lett úrrá a Mediolanum Forumban, a Montepaschi Siena feltámadt és teljesen megérdemelten kiejtette Scariolo  legénységét, azt a legénységet ahol  a fiatal Alessandro Gentile kivételével szinte senki nem tudott egyenletesen  jó teljesítményt nyújtani. A spanyol válogatottal EB címet nyerő  Sergio Scariolo  pedig csúnyán megbukott a milánói sztár-"brancscsal", távozását a napokban már hivatalosan is bejelentették. A bajnoki cím védője pedig folytathatja harcát címe megvédéséért, korai volt őket leírni.

A négy nyert mérkőzésig tartó elődöntők párosítása:

Cimberio Varese (1.) – Montepaschi Siena (5.)

Virtus Acea Roma (3.) – Lenovo Cantu (7.)