Euroliga: Ma az egyenlítésért küzd az Olympiakosz

A mai első meccsen a Fenerbahce újra domináns teljesítményre és 2-0-s vezetésre készül a Baskonia ellen, az Olympiakosznak pedig korrigálnia kell a szerdai botlását a Zalgiris ellen, különben óriási bajba kerül.

Negyeddöntő, 2. mérkőzések

Fenerbahce Dogus (török, 2.) – Kirolbet Baskonia Vitoria Gasteiz (spanyol, 7.) (19.45, TV: DIGI Sport 3, ÉLŐ)

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Fenerbahce javára

Az előző három szezon playoffjaiból a Final Fourba egyaránt söpréssel bejutó Fenerbahce jó sorozata idén is folytatódott, a Baskoniát különösebb gond nélkül győzték le a párharc nyitómeccsén. E találkozó alapján a recept adott a címvédő számára, ha a folytatásban is alkalmazni tudják a szerdán mutatottakat, akkor ezúttal is meglehet nekik a 3-0. Nevezetesen elsősorban azt a kőkemény védekezést, amellyel megkínálták és ellehetetlenítették a baszkok játékát, a liga egyik legjobban, az alapszakaszban 40%-kal triplázó alakulatát 21/6-os mutatóba kényszerítették bele kintről, illetve ezzel egyidejűleg a magasembereiket is szépen limitálták. Mindemellett nemcsak hátul, hanem támadásban is rendben volt a csapatjátékuk, amiről a 21 gólpasszuk árulkodik, illetve úgy tűnik, hogy Brad Wanamakert is sikerült formába hozniuk, aki akár a végső győzelmük kulcsa is lehet. Az első meccs alapján tehát nagyon a Fenernek áll ez a párharc, és a Baskoniának Jayson Granger hiányában még nehezebb dolga van, hogy változtasson valamin. Pedig ezt meg kell tenniük már a mai meccsre, ellenkező esetben nehéz elképzelni, hogy 0-2-ről fordítani tudnak ez ellen a jól működő török gépezet ellen.

 

Olympiakosz (görög, 3.) – Zalgiris Kaunas (litván, 6.) (20.15, TV: DIGI Sport 1, felvételről 21.50-kor)

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Zalgiris javára

A szerdai győzelem után lassan elfogynak a jelzők a Zalgiris idei teljesítményére, ami nagy baj, hiszen szemmel láthatóan készen állnak a litvánok arra, hogy még további nagy tetteket is véghezvigyenek ebben a szezonban. Az Olympiakosz oda-vissza legyőzése már az alapszakaszban is óriási fegyvertény volt, az pedig, hogy a rájátszásban újra sikerült elkapniuk a Béke és Barátságban a görögöket, már messze nem a véletlen műve. Pangos és Milaknis szórták a triplákat (ők ketten összesen 7-et, csapatszinten 22/10), illetve szintén extra volt a szerződését nemrég 2020-ig meghosszabbító, az elmúlt hetekben szintet lépő Davies is, aki lejátszotta az Olympiakosz magasembereit. Elsősorban ettől az egységtől kell jóval több a pireusziaknak, még akkor is, ha Milutinov térde megsérült és nem játszhat ma, hiszen Szpanulisz hősies játéka egymagában kevés volt a sikerhez, és minden bizonnyal az lesz ma is, ha nem kap kellő támogatást a többiektől. Az Olympiakosz azonban attól az Olympiakosz, hogy az ilyen helyzeteket meg tudja oldani, hasonló esetekre már számtalan példát láttunk tőlük az elmúlt egy évtized során. Egy körömszakadtáig küzdő görög együttesre számítunk tehát a mai meccsen, és garantáltan a Zalgiris sem elégedett meg a pályaelőny megszerzésével, és nem akarja csak a jövő heti hazai találkozóira hagyni a döntést, hanem újabb győzelemre tör már ma is. Várakozásaink szerint egy újabb szoros meccsben csúcsosodik ki mindez, ahol a görögök így vagy úgy, de kiegyenlítenek, bár a Zalgirisszel kapcsolatban már semmin sem lepődnénk meg, és nem is szívesen fogadnánk ellenük.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A forduló tegnapi eredményei (ezekről ITT olvashattok):
CSZKA Moszkva - Himki Moszkva 89-84
Panathinaikosz Superfoods - Real Madrid 82-89

A rájátszás alakulása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus