Euroliga: Obradovics ma ismét visszatér az OAKA-ba

Bár csak három meccset rendeznek ma, ám a tizenkettedik forduló nagy rangadói a pénteki játéknapra maradtak. Előbb a CSZKA Moszkva a Barcelonát fogadja a nagy visszatérések meccsén, majd Zseljko Obradovics ismét megpróbálja megszerezni első győzelmét Fener-edzőként korábbi sikerei helyszínén. Lesz még egy Galata-Milano csata is, mindhárom meccs élőben a DIGI Sporton!

Alapszakasz, 12. forduló

Galatasaray Odeabank (török, 3-8) – EA7 Emporio Armani Milano (olasz, 4-7) (18.00, TV: DIGI Sport 3, ÉLŐ)

A pénteki meccsek sorát várhatóan egy igazi pisztolypárbaj nyitja, hiszen a Galatasaray és a Milano rendre sok pontot dob és átlagban még ennél is többet kap a mérkőzésein. A 0-5-tel kezdő törökök elsősorban saját közönségük előtt szépen összeszedték magukat és ezúttal sorozatban a negyedik hazai győzelmükre készülnek az Olympiakosz, a Darüssafaka és a Barcelona két vállra fektetése után. Erre minden esélyük meg is van az Ataman-tanítványoknak, hiszen a Milano finoman szólva sincs valami nagy formában. Az olaszok ugyanis még októberben nyertek utoljára idegenben, utolsó négy meccsüket pedig egyaránt elbukták, és ezeken esélyük sem volt a győzelemre. A divat fővárosában ráadásul áll a bál, hiszen a csapatkapitány, Alessandro Gentile távozását kérte a vezetőségtől, és minden bizonnyal a Panathinaikosznál köt majd ki, egyelőre kölcsönben.

CSZKA Moszkva (orosz, 10-1) – FC Barcelona Lassa (spanyol, 5-6) (18.00, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

A CSZKA Moszkva és a Barcelona összecsapása – legalábbis nevében – a forduló legnagyobb rangadója lesz. Hogy aztán mi sül ki ebből a derbiből az nagy kérdés, hiszen a Barca az utolsó öt meccséből négyet elbukott, és ezek egyikén sem dobott 72 pontnál többet. Ennél biztosan sokkal többre lesz szükségük, nemcsak a győzelemhez, de egy szoros meccshez is a listavezető otthonában, akik 79 pontnál egyik meccsükön sem szereztek még kevesebbet. Jó hír viszont a katalánok számára, hogy több mint kéthónapnyi kihagyás után úgy néz ki visszatérhet a csapat legendája, Juan Carlos Navarro, ami minden téren nagy lökést adhat a gödörben lévő klubnak. A CSZKA Moszkva háza táján is optimisták lehetnek e tekintetben, hiszen náluk jó esély van rá, hogy a több meccset kihagyó két ász, Nando De Colo és Milos Teodoszics egyaránt vállalják a játékot. Ha ez így lesz, úgy mindenképpen a címvédő számít a meccs esélyesének.

Panathinaikosz Superfoods (görög, 6-5) – Fenerbahce (török, 8-3) (20.45, TV: DIGI Sport 3, ÉLŐ)

CSZKA-Barca rangadó ide vagy oda, a hét meccsének mégsem ezt a derbit, hanem a Panathinaikosz és a Fenerbahce összecsapását választották. Ez nem is csoda, ez az egyetlen olyan eheti mérkőzés, ahol rájátszáshelyen álló gárdák csapnak össze. Ezen túl természetesen Zseljko Obradovics újabb athéni visszatérése lesz a legnagyobb durranás nemcsak a görög szurkolók, hanem a teljes európai kosártársadalom berkein belül is. A korábbi sikerei helyszínére immár negyedszer látogat vissza az őszes halántékú mester, de győzelmet eddig még nem sikerült vendégként szereznie az OAKA-ban. Egyébként sem nyerni jár egymás arénájába ez a két csapat, az elmúlt kilenc találkozójuk alkalmával egyaránt hazai siker született. Igazán esélyekről ezúttal sem beszélhetünk, a pillanatnyi forma fog dönteni a mindig felfokozott hangulatú török-görög derbin.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A forduló eddigi eredményei (ezekről ITT olvashattok):
UNICS Kazany – Baskonia Vitoria Gasteiz 91-92
Darüssafaka Dogus – Real Madrid 81-68
Zalgiris Kaunas – Olympiakosz 75-88
Crvena Zvezda mts – Maccabi FOX Tel-Aviv 83-58
Brose Baskets Bamberg – Anadolu Efes 91-83

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus