Euroliga-alapszakasz: 9. forduló (1.)

A 9. fordulóban történt meg először ebben az Euroliga idényben, hogy letudtak a csapatok egy sima, papírforma-borítás nélküli játéknapot. Mindenhol az esélyesek diadalmaskodtak, többnyire meglehetősen simán. Ám azt nem mondhatnánk, hogy egy unalmas esti programon lennénk túl... Nézzük, hogy alakultak az egyes derbik, benne természetesen a CSZKA Moszkva – Panathinaikosz csúcstalálkozóval! Ahogy szoktuk, most is statisztikákkal, videókkal kiegészítve tálaljuk a „napi adagot”.

B-csoport: CSZKA Moszkva (orosz, 9 – 0) – Panathinaikosz (görög, 6 – 3) 91 – 75 (26-24, 21-25, 28-14, 16-12)

Azok után, amilyen összecsapást vívott ez a két óriásklub Athénban 5 héttel ezelőtt, joggal várhattuk, hogy valami hasonlót kapunk most is a CSZKA-tól és a Panától. Bizony annak ellenére sem kellett csalatkoznunk, hogy a végeredmény cseppet sem lett szoros, hiszen egy félidőn keresztül gyönyörű és fordulatos játékot láthattunk, a fordulás után pedig egy domináns orosz bajnokot, melynek támadásaiból és védekezéseiből akár egy oktatófilmet is össze lehetett volna vágni...

A hazaiak sérültjei közül Kirilenko és Voroncevics nem vállalták a megmérettetést, beigazolódott tehát, hogy az NBA-ből importált bedobót túl hamar küldték parkettre a hétvégén a Khimki ellen, mivel még nincs igazán játékra kész állapotban. Viszont Shved és Kaun szerelést öltöttek és ha már ott voltak a pályán, akkor remek teljesítménnyel járultak hozzá a hazai sikerhez. Az első negyed kosárváltásai után éppen Shved két triplájával lépett meg először a vendéglátó, de 26 – 16-ról két pontnyira zárkózott a Pana a periódus végéig, majd a következő elején ki is egyenlített.

Vojukasz hiába nem számít igazán nagy névnek a szakmában, nem először mutatta meg, hogy amennyiben lehetőséget kap, remekül képes produkálni. A 17 pontig jutó nagyember kosaraival átvette a kezdeményezést a görög gárda és a nagyszünetre vendég fórral mehettek el pihenni a csapatok (45 – 47). A fordulás után a 10 gólpasszt kiosztó Teodoszics kapcsolt rá. Pontokat is szerzett majd honfitársát, Krszticset tömte labdával, az eredmény pedig egy 14 – 0-s futás után 61 – 49-re módosult és innentől már nem is adta ki a kezéből a vezetést Zyeljko Obradovics legénysége. Biztosan első tehát a CSZKA Moszkva és a csoport második helye pedig az athéniaké.

A 48 százalékkal triplázó (23-ból 11) oroszok teljesen megérdemelten arattak sikert ilyen arányban is, a Panathinaikosznál valami elveszett a félidő után és Vojukaszon kívül nem nagyon volt, aki hátára tudta volna venni a helléneket, pedig mesterük, Obradovics űzte-hajtotta őket becsülettel, látszott, hogy nem csak pusztán beletörődött a címvédő ebbe a vereségbe, hanem egyszerűen nem tudott tenni ellene. A hazaiak által kiosztott 23 gólpassz csapatszinten fantasztikus, a kosárlabda igazi ünnepe volt ez a derbi, aki teheti, nézze meg felvételről holnap délután 15:40-től a DigiSporton!

A CSZKA Moszkva legjobbjai: Krsztics (17 pont, 10-9 büntető, 12 lepattanó, 8 kiharcolt falt), Khryapa (16 pont, 6-ból 5 mezőny, 5-ből 5 büntető, 7 lepattanó, 4 gólpassz, 2 szerzett labda), Shved (16 pont, 6-ól 4 tripla, 5 gólpassz, 4 eladott labda), Gordon (12 pont, 5-ből 4 tripla, 4 gólpassz, 2 szerzett labda, 3 eladott labda), Siskauskas (10 pont, 4-ből 2 tripla, 3 lepattanó)

A Panathinaikosz legjobbjai: Vojukasz (17 pont, 13-ból 9 büntető, 2 szerzett labda, 2 blokk, 7 kiharcolt falt), Smith (11 pont, 3 lepattanó, 6 kiharcolt falt), N. Calathes (9 pont, 4 lepattanó, 6 kiharcolt falt), Sato (7 pont, 9 lepattanó, 2 szerzett labda)

 


B-csoport: KK Zagreb (horvát, 2 – 7 ) - Unicaja Malaga (spanyol, 4 – 5 ) 67 – 82 (22-20, 17-25, 13-20, 15-17)

Elmarad idén a zágrábi csoda, ez már biztos, a horvátoknak nem jött össze az újabb bravúr, pedig Kasunék mindent bevetettek annak érdekében, hogy le tudják győzni a Malagát. A végül Mulaomerovic-ot is beöltöztető vendéglátók az első negyedben már 5 ponttal is mentek, de egy jól időzített Garbajosa triplával már csak két egységnyi maradt meg ebből a fórból 10 perc után, majd a második etapban az egykor éppen a KK Zagrebben pattogtató Zoric és a másik malagai horvát, Peric vezettek egy 11 – 2-es rohamot, ami után 7-tel mentek a spanyolok, nagyjából állandósulni is tudott ez a differencia, a nagyszünetre 39 – 45-ös állásnál vonulhattak pihenőre a felek.

Freeland és Zoric hathatós segítségével ez az előny egyre csak nőtt, a harmadik etap végén már 15 is volt közte, ezen Simon faragott egy picit és 13-as mínuszról kezdhette meg az utolsó 10 percet a KK Zagreb. A 21 labdát eladó hazaiak képtelenek voltak tartósan 10-en belülre jönni, így saját otthonukban bukták el a továbbjutási reményeket. Azért valljuk meg, nem kisebb, hanem nagyobb csodával ért volna fel, ha a horvát bajnok idei formájával és elképesztő hullámzásával Európa 16 legjobb csapata közé kerül. Az andalúzok sikerében nagy szerepet játszott a hetek óta csak vegetáló, de most a negyedik etapban 3 triplát is értékesítő Berni Rodriguez. Az Unicaja egy 4 meccses vereségszériát adott át a múltnak ezzel a sikerrel, és innentől biztos a helye a Top 16-ban. Darden, Valters és Sinanovic nélkül sikerült tehát ezt a nagyon fontos idegenbeli győzelmet abszolválni, de nagy javulásra lesz szüksége a spanyoloknak mind játékban, mind egészségben, hogy a középdöntős-csoportkörben is kompetens csapat lehessenek.

A KK Zagreb legjobbjai: Simon (16 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 eladott labda), Heytvelt (12 pont, 4-ből 2 tripla, 5 lepattanó), Rancic (9 pont, 3 gólpassz), Kasun (8 pont, 6 lepattanó, 5 eladott labda)

Az Unicaja Malaga legjobbjai: Freeland (17 pont, 8 lepattanó), Zoric (16 pont, 6-ból 6 büntető, 8 lepattanó, 2 szerzett labda, 5 kiharcolt falt), Rodriguez (11 pont, 5-ből 3 tripla, 3 lepattanó), Peric (10 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz, 3 szerzett labda, 3 eladott labda, 2 blokk)

 


A B-csoport állása:

  1. CSZKA Moszkva 9 gy – 0 v

  2. Panathinaikosz 6 gy – 3 v

  3. Unicaja Malaga 4 gy – 5 v

  4. Brose Baskets Bamberg 3 gy – 5 v

  5. Zalgiris Kaunas 2 gy – 6 v

  6. KK Zagreb 2 gy – 7 v


C-csoport: Real Madrid (spanyol, 7 – 2) - Partizan Belgrade (szerb, 4 – 5) 101 – 83 (27-15, 25-22, 24-19, 25-27)

Néha vissza kell lépni egyet, hogy aztán előre léphessünk kettőt” - ez is lehet akár a mottója idén a Real Madridnak, hiszen oly sok esetben illik rájuk ez a mondás. A bajnokin ugyanezzel a kerettel még pocsékul játszó, tompa „királyi” gárda ma este bemutatót tartott kosárlabdából – a szerb bajnok pedig asszisztált hozzá. Mielőtt félreértésekbe esnénk, egyáltalán nem ütötte ki vagy alázta meg a spanyol alakulat a dél-szlávokat, pusztán olyan tudatos és eredményes akciókat vezettek 40 percen keresztül Rodriguezék, amit öröm volt nézni – és ami fontosabb – igazi, bajnokesélyes módjára produkál a madridi gárda.

Azon felül, hogy a Partizan elvesztette az Amerikába távozó Pekovicsot, nagyon sok mindent szalaszthat el – most minden jel arra utal, hogy akár a Top 16-ot is, ami azért kisebb csodával érne fel, mert ennek bebiztosítására számtalan esély lett volna már Macsvanéknak, de erre térjünk vissza pár bekezdéssel később. Nem volt több Rudy Fernandez-féle meglepetés, tehát rá ma már tényleg nem számíthatott Pablo Laso mester, de látszólag cseppet sem hiányzott a „kukacmozgású” spanyol válogatott ász, ahogy a sérült Pocius agilis játéka sem. Egyszerűen gyönyörűen járatta a labdát a hazai csapat, amikor pedig lehetett, könnyű kosárral fejezték be a támadásiakat Felipe Reyes-ék.

Alaposan megzavarta a szerbeket, hogy három magasemberrel (Singler, Mirotic, Tomic) és 2-esben(!) Suarez-el kezdett a Real, 30 – 24-re hozták is a lepattanó harcot a fehér mezesek, akik a nagyszünetben már 15-ös fórban voltak. A 22 pontos Jaycee Carroll folytatja hihetetlen sorozatát, zsinórban már a 9. Euroliga-mérkőzésen dobta minimum 50 százalékkal a triplákat, most éppen 6-ból 4-et pörkölt be. Mellette a korábbi karriercsúcsát most is megjavító Mirotic (21 pont) volt leginkább elemében, az első 17 egységét 100 százalékos mutatókkal érte el. Rajtuk kívül a most is 8 gólpasszt kiosztó Rodriguezt, valamint a második negyedben 10 pontot hintő Reyes-t érdemes még megemlíteni.

A negyedik etapra fordulván éppen 20-szal vezető madridiaknak már csak két problémát kellene megoldaniuk és akkor tényleg a legnagyobb aranyérem-várományosok közt emlegethetnénk őket: Sergio Llull helyét még inkább meg kéne találni a csapatban, sokkal kevesebb irányítási szerepkörrel és több egyéni, vagy kettő-kettő megoldásra késztetni, Rodrigueznek pedig teljhatalmat adni, mint egyes posztos irányító, ezen felül Mirza Begic erőltetését el kell felejteni. Utóbbi egyre inkább ki is fog szorulni a rotációból, mivel Novica Velicskovics végül mégis visszatért a parkettre 8 hét kényszerpihenő után, éppen a korábbi egyesülete ellen és még kosarat is dobott, Kyle Singler pedig óriási közönségkedvenc lesz Madridban is, ehhez kétség sem férhet, az ő Euroliga bemutatkozása is remekre sikeredett.

A Partizan hazai pályán ki-ki meccset fog játszani a hirtelen nagyon feltámadó Olimpia Milano ellen, ahol 3 pontnál többel nem kaphatnak ki, különben lemondhatnak a következő körről. Nehéz ilyet mondani ennyi milánói csalódás után, de jelen pillanatban az a realitás, hogy a Pionir fanatikus közönsége sem segíthet ezen a Pekovics nélkül borzasztóan megfeneklett Belgrade-on, bár szerb csodák léteznek, ezt már megtapasztalhattuk az utóbbi években, úgyhogy érdemes lesz követni majd azt a találkozót is a következő héten.

A Real Madrid legjobbjai: Carroll (22 pont, 6-ból 4 tripla, 3 lepattanó), Mirotic (21 pont, 7-ből 5 mezőny, 10-ből 10 büntető, 8 lepattanó, 6 kiharcolt falt), Reyes (15 pont, 7-ből 6 mezőny), Singler (8 pont), Rodriguez (7 pont, 8 gólpassz)

A Partizan Belgrade legjobbjai: Macsvan (16 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz, 2 szerzett labda, 5 kiharcolt falt), Lucsics (13 pont, 3 gólpassz – kipontozódott), Katics (12 pont, 5-ből 4 mezőny), Law (11 pont, 2-ből 2 tripla, 3 lepattanó, 2 szerzett labda, 5 eladott labda)

 


C-csoport: Olimpia Milano (olasz, 3 – 6) – Spirou Charleroi (belga, 2 – 7) 88 – 53 (23-18, 25-12, 17-16, 23-7)

Az egy dolog, hogy a belgák magasan legjobb játékosa, s egyben kezdőirányítója és agya, Demond Mallet nem játszott sérülés miatt ezen a mérkőzésen, de joggal teheti fel az átlag Milano-szurkoló a kérdést ez után kedvenc csapata felé: Hol volt eddig ez a játék?! Nincs rá jobb szó, az olaszok lejátszották a pályáról a Spirou-t, mely eddig egy kivétellel az összes fordulóban nagyon szorongatott, esetenként meg is tréfálta nagynevű ellenfeleit. A mérkőzés talán már ott eldőlt, hogy a vendégek amerikai irányítója nem kerülhetett fel a parkettre, de tanulságos sikert aratott az itáliai kirakatcsapat, s nem csak a remek teljesítmény okán, hanem amiatt is, hogy több, eddig semmire sem használt játékosukról derült ki: ők is értenek ehhez a sportághoz.

A fiatal center, Radosevic 17 pontot rámolt be, Focisz újabb 4 pontos, 1 lepattanós „merénylete” után elgondolkodtató, hogy talán érdemes lenne valamit változtatni az alaprotáción, ha már szerencsétlen dél-szláv ifjoncot idehozták, hogy fejlődjön. Az első negyedben még egyszer 14 – 13-ra vezetett is a Charlelroi, de onnantól nem volt megállj a hazaiknak. A második etapban egy 19 – 3-as futással adták meg az alaphangot Hairston-ék, hamar meglett a 20-as szakadék, ami a harmadik negyedben csak nőtt és nőtt. Az első 20 percben 15(!) labdát eladó Spirou még egyszer 19 egységnyire vissza tudott kapaszkodni, ám végül kiütéses győzelemmel tartotta életben továbbjutási reményeit a Milano, már „csak” legalább 4 ponttal kell diadalmaskodniuk idegenben a Partizan ellen. Az olaszok ebben az évszázadban(!) még nem arattak ekkora különbségű győzelmet a kontinens topsorozatában, mindenképp jókor jött ez a diadal az egykori soproni légióst, Jeff Viggiano-t is bevető itáliaiaknak.

Az Olimpia Milano legjobbjai: Radosevic (17 pont, 8-ból 7 mezőny, 3 lepattanó), Hairston (15 pont, 3-ból 2 tripla), Nicholas (12 pont, 8-ból 4 tripla), Buruszisz (12 pont, 13 lepattanó, 6 eladott labda), Cook (9 pont, 7 gólpassz)

A Spirou Charleroi legjobbjai: Riddick (12 pont, 5-ből 5 mezőny, 5 lepattanó), Welsch (12 pont, 6 kiharcolt falt), Jadin (11 pont, 4-ből 3 tripla, 4 eladott labda)

 


A C-csoport állása:

  1. Real Madrid 7 gy – 2 v

  2. Maccabi Tel-Aviv 5 gy – 3 v

  3. Anadolu Efes 5 gy – 3 v

  4. Partizan Belgrade 4 gy – 5 v

  5. Olimpia Milano 3 gy – 6 v

  6. Spirou Charleroi 2 gy – 7 v


D-csoport: Galatasaray (török, 4 – 5) – Union Olimpija (szlovén, 1 – 8) 80 – 59 (18-16, 21-19, 20-9, 21-15)

Gálát vártunk ettől a párosítástól, hiába is, hogy gyakorlatilag egy ki-ki mérkőzés volt ez a Top 16-ba jutást illetően. A borzasztóan tartalékos, még egy 1994-es születésű játékost is bevető szlovének teljes korábbi kezdősoruk és több fontos cserejátékosuk nélkül érkeztek Törökországba, hiszen az érintettek nagyobbik hányada eligazolt a pénzügyi gondok miatt, a többiek pedig sérültet jelentettek. A Galata egy negyedig hagyta játszani a fiatalokat, aztán a hibátlanul dobó, a pontlistán immáron egyedül harmadik Jaka Lakovic brillírozott volt klubja ellen és tényleg úgy festett, mint évekkel ezelőtt, amikor még valóban a legjobb játékosok közé tartozott ebben a versenysorozatban.

Ha már végletek, akkor a 39 éves Haluk Yildirim is kapott pár percet, dobott is 5 pontot a vendéglátók oldalán, akiknél a sérülésből visszajött Shipp is vállalta a derbit. A lepattanó csatát 38 – 29 arányban hozó törökök ezzel már biztosan a legjobb 16 mezőnyének tagjai, ami nem kis teljesítmény egy Euroliga-újonctól, de azért még mindig sokkal többet várunk Oktay Mahmuti legénységétől. Egy ilyen Lakovic-csal viszont reménykedhetnek a feljavulásban, továbbá a felgyógyuló Furkan Aldemir is egyre meggyőzőbb centerben, Andric-csal ketten megoldhatják a palánkalatti feladatokat, ha már Songaila úgy döntött, hogy nem sok részt vállal a csapat terheiből. A vendégeknél a 21 pontig jutó Thompson és a 18-at szóró Rothbart nyújtott értékelhetőt, a többieknek még rengeteg nemzetközi mérkőzésre lesz szükségük, hogy le tudjanak tenni valamit az asztalra, bár a '94-ben született albán Kastrati 7 ponttal, 3 lepattanóval és 3 gólpasszal szépen megállta a helyét.

A Galatasaray legjobbjai: Lakovic (16 pont, 4-ből 4 tripla, 3 lepattanó), Aldemir (11 pont, 4-ből 4 mezőny, 5 lepattanó, 2 szerzett labda, 2 blokk), Andric (11 pont, 5 lepattanó), Acik (9 pont, 6-ból 3 tripla, 3 lepattanó, 4 gólpassz), Shipp (8 pont, 8 lepattanó, 2 szerzett labda)

Az Union Olimpija legjobbjai: Thompson (21 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda), Rothbart (18 pont, 7 lepattanó, 4 blokk), Kastrati (7 pont, 3 lepattanó, 3 gólpassz)



A D-csoport állása:

  1. Barcelona 8 gy – 0 v

  2. Monte Paschi Siena 6 gy – 2 v

  3. UNICS Kazany 5 gy – 3 v

  4. Galatasaray 4 gy – 5 v

  5. Asseco Prokom 1 gy – 7 v

  6. Union Olimpija 1 gy – 8 v


A-csoport: Caja Laboral (spanyol, 5 – 4) – Nancy (francia, 3 – 6) 90 – 55 (22-11, 20-10, 29-9, 19-25)

Még egy igen rendes kiütés, de ez is benne volt a levegőben – mondjuk nem annyira, mint az Union Olimpija esetében. Volt bizony miért visszavágnia a baszkoknak, hiszen idegenben egy pocsék utolsó negyednek köszönhetően elvéreztek az akkor még Nicolas Batummal felálló gall bajnok otthonában Dusko Ivanovics fiai. Most nagy volt a tét számukra, hiszen az utolsó fordulóban Bilbaóba ruccannak át egy mindent eldöntő csatára a továbbjutást illetően, ahol akár még egy vereség is beleférhet, de ahhoz szerencsésen kell, hogy alakuljon a többi találkozó is az ő szemszögükből. Shuler-ék akkor szálltak ki ebből a Top 16-os harcból, amikor az NBA-s szerzeményüknek búcsút kellett inteniük, így végül nem jöhet össze a hatos, teljes egál a végén, de így sem panaszkodhatunk a valaha volt legszorosabban alakuló csoport küzdelmeire.

Nehéz érdemi dolgokat említeni egy olyan találkozóval kapcsolatban, ahol a félidőben Mirza Teletovic, az Euroliga jelenlegi legjobb pontátlagával rendelkező játékosa többet dobott egyedül, mint az egész ellenfél(!!!) (Teletovic – Nancy 22 – 21)... A bosnyák utána már nem vállalt semmit sem, de a kisebb kihagyás után visszatérő San Emeterio és a remekül triplázó Oleson vezetésével a társak is csak növelték az addigi előnyt és az egész sorozat eddigi egyik legsimább találkozóján vették el a franciák matematikai esélyét is a továbbjutástól. A triplavonalon túlról 31 kísérletből 15-ször betaláló vendéglátók az ellenfél gyengeségével együtt játszottak még idén ennyire jól és precízen, ez bizakodásra adhat okot 2 fontos játékosuk elvesztése után. Milko Bjelica a vártnál sokkal hamarabb visszatérhetett és remekelt is, így egy nagy hiányzót le lehetett húzni a listáról. Amennyiben holnap nem nyer a Bilbao Isztambulban, úgy már Prigioni-ék is biztosan továbbmennek. A baszkok még a hétvégéi, Barcelona elleni rangadóra is rá tudtak pihenni ezen az estén.

A Caja Laboral legjobbjai: Teletovic (22 pont, 3 lepattanó), Oleson (14 pont, 5-ből 3 tripla, 3 gólpassz, 2 szerzett labda), San Emeterio (13 pont, 4-ből 3 tripla, 5 lepattanó), Huertel (11 pont, 3 lepattanó, 3 gólpassz, 3 eladott labda), M. Bjelica (10 pont, 3 lepattanó)

A Nancy legjobbjai: Gregory (15 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda), Sylla (10 pont, 4 lepattanó), Moerman (6 pont, 5 lepattanó)



Az A-csoport állása:

  1. Bennet Cantu 5 gy – 3 v

  2. Fenerbahce Ulker 5 gy – 3 v

  3. Caja Laboral 5 gy – 4 v

  4. Olimpiakosz 4 gy – 4 v

  5. Bizkaia Bilbao 3 gy – 5 v

  6. Nancy 3 gy – 6 v


A játéknap legemlékezetesebb teljesítménye Jaka Lakovic-tól érkezett, a szlovén hátvéd 16 ponttal terhelte meg az Olimpija gyűrűjét, hibátlan dobóteljesítménnyel lépett fel az Euroliga történelmének harmadik helyére a pontdobó-listán, stílszerűen egy hibátlan produkció után. Nézzük most a legszebb momentumait:


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus